Találkák a buszon

Minden vita nélkül egyetértenék azzal aki azt állítaná, hogy az autóbusz nem a legromantikusabb helyszín a másík nem megismerésére, de ennek a közúti forgalmi eszköznek, a legnépszerűbbnek az országunkban, van egy nagy előnye:
Változatos és teljesen alkalmi közönséget hoz össze egy viszonylagosan korlátolt térségben és egy csomó teljesen különböző hátterü, izlésü, felfogásu személyt arra késztet, hogy egy bizonyos ideig mások közvetlen közelében tartózkodjanak. Ez a közelség kitünő alkalmat kínál az ismerkedésre és ha számitásba vesszük az utasok igyekezetét valahogy elütni az utazás unalmát, az eredmény az: Vadidegen emberek szóba elegyednek egymással. Természetesen ezen véletlen találkozások elenyésző részének van csak valamilyen jelentősége és még ennél kevesebbek azoknak a száma amelyekből tartós kapcsolat keletkezik, de hiszen minden találkozásnak hasonló a jellege, függetlenül attól hol bonyolódnak le.
Ami engem illet, a jövő páromat más körülmények között ismertem meg, de volt néhány olyan buszos élményem amelyek maradandó benyomást hagytak rám.
Azalatt a hat év alatt amelyet a kibbutzban töltöttem, eleinte mint egy ifjúsági csoport növendéke és a katonai szolgálat befejezte után mint teljesjogú tag, idöről időre Tel Avivba is eljutottam. Két unokatestvérem élt a városban és mindig volt hol megszállnom. Egy alkalommal, amikor egy zsúfolt buszon utaztam – normális jelenség Tel Avivban nap közben – és az egyik függőleges fémrúdba kapaszkodtam (a sofförök néha hirtelen fékeznek és aki nem fogódzkozik, csunyán megütheti magát), egy puha érintést éreztem a kézfejemen. Afelé néztem és azt láttam, hogy a lány aki a közelemben állt, nem elégedett meg a rúd görcsös markolásával, hanem a biztonság kedvéért a teste felső részét is odaszoritotta a rúdhoz (és a kezemhez).
Azokban a napokban ugyan még nem találták ki a nemi zaklatás fogalmát, de mégis biztos akartam lenni abban, hogy nem én vagyok az érintkezésnek okozója. Néhány fokkal megváltoztattam a fogásomat a rúdon, de másodpercek múltán felújjult a meleg nyomás a kezemen.
Még soha sem volt egy ilyen élményem. Megpróbáltam elkapni a lány tekintetét, de ő tüntető közömbösséggel egy láthatatlan pontot bámult valahol a vállam fölött. Ugyanakkor a nyomás kézfejemen növekedett és a busz zötyögése miatt egy bizonyos foku súrlódás is keletkezett.
Ha idősebb koromban történt volna meg velem egy hasonló élmény, egyértelmü meghívásnak tekintettem volna és módot találtam volna beszélgetést kezdeményezni a rúdtársammal, de fiatal és szégyenlős voltam és nem tudtam mihez kezdjek. Nem kezdeményeztem és megelégedtem azzal, hogy arra a kellemes és szokatlan érzésre központosítottam amelyben a busztársaság jóvoltából részesültem. Végül is a lány, anélkül, hogy akár egy tekintettel megtisztelt volna, leszállt az egyik állomáson és soha sem fogom megtudni érzett-e valamicske csalodást, vagy ő is megelégedett az olcsó és véletlen izgulással amelyért a busz zsufoltságát és a zötyögtetését lehetett okolni.
Jól emlékszem még mire gondoltam azután: „Milyen alkalmak adódnak a szerencsés városi fickók életében, míg én itt tespedek távol az izgi élményektől”. Ez az eset nem volt ugyan a fő oka annak, hogy egy idő múltán elhagytam a kibbutzot, de egy bizonyos módon biztos befolyásolta az elhatározásomat. Talán fölösleges ha megjegyzem, hogy sok év telt el azóta, de soha azóta nem volt részem egy hasonló élményben (Ehhez talán az is hozzájárul, hogy az utolsó 30 évben nagyon ritkán utaztam busszal).
Az egyik ilyen alkalom évekkel később történt, amikor a Vörös Tengerhez voltam úton. Ez a járat helyjegyes és a helyem a busznak majdnem a végén, az utolsó előtti sorban volt. Az elsők között foglaltam el a helyemet és egy kevéssel utánam, egy karcsú, fiatal,.bámulatosan szép nő szállt fel. Az első gondolatom az volt: „Bár mellém ülne!”, de mindjárt hozzáfűztem: „Dehogy van nekem ilyen mázlim!”
Úgylátszik mégis volt, mert a nő kijelölt helye pont mellettem volt. A néhány órás út alatt sok közös érdeklődési tárgyat találtunk és mire megérkeztünk a célunkhoz, a kapcsolatunk megérlelődött természetes folytatására a szállodai szobában. Egy elképesztő hétvégét töltöttünk Éjlatban, de azt is megállapítottuk, hogy nem egymásnak lettünk rendelve. Mint jóbarátok válltunk el egymástól, a kapcsolat hamarosan megszakadt, de a szép emlékek az éjlati szabiról velünk maradtak.
Nem minden busz utazásom gyümölcsözött ilyen pozitiv módon, talán mert túl habozó tipus vagyok, vagy inkább azért mert ritkán adódik egy csakugyan jo alkalom. Egy rövid utazáson Tel Avivból az egyik környező kis városba, szemben velem ült egy lány. Nem volt szép, csúnya sem volt, ami egyedi volt benne azok a páratlanul gyönyörű fekete szemei voltak amelyek valami okból merően rám meredtek. Általában valami olvasni valót, könyvet, folyóiratot, viszek magammal utazásokra és eleinte nem vettem észre a tekintetét, de úgylátszik hipnotikus ereje volt. Felemeltem a fejemet, a pillantásaink kereszteződtek és attól a pillanattól rabul lettem ejtve. Nem voltam képes farkasszemet nézni vele, de ugyanakkor nem tudtam teljesen elfordítani a tekintetemet sem. Lopva mindig újra feléje néztem, hátha felhagyta és más érdeklődési központot talált magának és mindig újra elkaptam a pillantását amint eltőkélten tovább fixiroz. Hiába próbáltam visszatérni a könyvemhez, nem értettem mit olvasok. Kinéztem az ablakon és megkiséreltem a tájat figyelni, de ezek az átható szemek mint mágnesek vonzottak.
Éppen a barátnőmhöz voltam útban és semmi kedvem nem volt egy kalandra. Elértem a célomat és megkönnyebbülve szálltam le, de amint a busz elhaladt mellettem, a lány kidugta a fejét az ablakon és hátranézett amíg a jármű el nem tűnt a kanyar után. Már sajnáltam, hogy mégsem próbáltam szóba állni vele. Ki tudja, lehet, hogy nem is voltak romantikus szándékai, csak hasonlítottam valakire akit ismert, de persze már soha sem fogom tudni kideriteni ennek a csökönyös tekintetnek a jelentését.
Egy jó barátnőmnek viszont beütött a szerencséje. Néhány éve emigrált csak Brazilból Izraelbe és alig tudta a nyelvet. Egyszer amikor Haifára buszozott, egy szimpatikus férfi ült le a mellette levő ülésre. A hölgy valamit kérdezni akart, de már az első héber mondatával kudarcot vallott. Milyenek az esélyek, hogy egy véletlen szomszédja a buszon szintén értsen portugálul (Brazil hivatalos nyelve)? Milyenek az esélyek, hogy ő is Brazilból származzon? Valószinütlenek, úgye? Hány brazilt ismerösötök van? De ezek a kedvezőtlen esélyek valóbbá váltak ennek az égből teremtett párnak az esetében. Boldog házasok a mai napig is, Beer Shevában laknak és két helyes fiúk van.
Tehát ha a legközelebb busszal kell utaznotok, ne morogjatok a zsúfoltság miatt, ne panaszkodjatok ha csak csigalépésben halad a csúcsforgalomban. Nézzetek körül. Hátha a sors kegyéből egy olyan találkozásban lesz részetek amelynek a hatása kiterjed az egész életetekre.