Ráchel

Ráchel egy Petach Tikvai jemenita lány volt, egy elképesztő, érzékien egzotikus szépség – bár lehet, hogy nem vagyok teljesen objektív, mert a jemenita nők mindíg vonzottak – de szegénykének volt egy kis problémája: Nem volt képes élni ’anélkül’!
Csak keveset tudok a nimfomániáról, a tárgy nem különösen érdekelt és amikor a véletlen először hozott össze egy nimfomániás nővel, csak sokkal később értesültem e tulajdonságáról, túl későn ahhoz, hogy valami tehessek ezzel az információval.
Maya, egy klasszikusan szép, komoly és művelt, szőke magyar lány, a kibutzi ifjusági csoportunk tagja, játszva meghazudtolt minden előitéletet a buta szőkékkel kapcsolatban. A legokosabb ember volt akit valaha is volt szerencsém megismerni, olyan éles ésszel mint a beretva, de neki is baja volt a férfiakkal. Elkeseredten küzdött e baja ellen és úgylátszik sikerrel, mert a füleinkhez – fiatal, sexre kiéhezett férfiak füleihez – még a foszlánya sem ért el a hírnek, hogy a lány szabados lenne. Csak sok év múltán, amikor már a legtöbben közülünk, beleértve Mayát is, nem éltünk már a kibutzban, tudtam meg, hogy esténként amikor a szobatársai elmentek valahová, azt kérte tőlük, hogy zárják be a szobába és vigyék magukkal a kulcsot. A nemi ösztön olyan erősen égett a csontjaiban, hogy páni félelmet érzett: Ha az ajtaja nyitva marad, lefekszik az első arra járó férfivel.
Ráchel más volt mint Maya. Úgy látszik nem harcolt a megszállottsága ellen, csak arról gondoskodott, hogy aránylag méltoságteljesen elégitse ki örökös nemi éhségét. Nem tudom mivel foglalkozott a nap folyamán, de estefelé kis kofferjával és egy csokor mezei virággal általában a Dizengoff utcai „Kaszit” kávéházban üldögélt. Csendes és diszkrét lány volt, szolídan öltözködött, nem használt sminket, nem dohányzott, nem ivott szeszes italokat, röviden, semmi külső jelét nem mutatta annak, hogy könnyü préda lenne. A pincéreknek sem adott soha okot, hogy kidobják a kávéházból.
Az egyik asztal mellett kávézott és a többi vendégekkel társalgott, a Kaszitban szokásos módon, az egyik asztaltól a másikhoz. Szivesen elfogadott egy meghívást italra, vagy egy falat ételre, de nem volt tolakodó. Mindig volt egy kis pénze és ha nem hívták meg, a saját zsebéből fizetett a fogyasztásáért. Úgylátszik tüzetesen megszemlélte a környezőket és végül is a késő esti órákban odalépett az egyik asztalhoz és suttogva megkérdezte a kiválasztott férfit, hogy nála tölheti-e az éjszakát. Amikor az éjjeli házigazdája házába érkezett, először egy vázát kért, megtöltötte vízzel és beletette a magával hozott virágot. Azután megkérdezte merre van a fürdőszoba, megfürdött, kimosta néhány fehérnemüjét és csak miután kiteregette ezeket, bújt az ágyba.
Időröl időre én is beültem a Kaszitba, de Ráchelt jó barátom, Tomi, aki a szembeni házban lakott, hozta el a szobánkba – akkor szobatársam is volt – a Merkaz Bááléj Mláchában (Az Iparosok Központja). Egy órácskát a lánnyal töltött, de nem tudta vendégül látni az éjszakára, mert éjjelenként mint taxisoför dolgozott. 11 óra felé bekopogott az ajtónkon, egy sokatmondó kacsintással bemutatta nekünk Ráchelt és amikor az kiment a fürdőszobába, hozzátette, „nympho, mulassatok jól”, kiívott velünk egy kávét és elment dolgozni.
Azokban az napokban a mi köreinkben nem volt szokásos nemi viszonyt folytatni a barátnőinkkel. Csókolóztunk amíg majdnem tüzet fogtunk, egy kicsit smároltunk, de az ágyba nem vittük őket. A szobatársam és én egészséges ösztönökkel ellátott fiatal férfiak voltunk és mindig arról a legendás nőröl álmodtunk, aki annyira szeret kamatyolni mint mi, de Ráchel felülmúlta még a legrózsásabb álmainkat is, sőt! Őt sehogysem lehetett kielégíteni. Váltakozva hol velem volt, hol a társammal. Amikor az egyikünk a fáradság jeleit mutatta, átszállt a másik ágyába. Végül már teljesen ki voltunk készülve és még Ráchel kis trükkjei sem voltak képesek újra feléleszteni a lelkesedésünket. Úgy aludtunk el mint akit agyon vertek és reggel is inkább egy kiadós reggeli érdekelt minket, mint egy további menet mint Ráchel javasolta.
Velünk evett, de amikor meggyőződött, hogy pillanatnyilag torkig vagyunk a nemiség gondolatával is, összeszedte a mosását és kérte, hogy rendeljünk taxit számára.
Puszival bucsúztunk el, beült a sofőr mellé és mielőtt a taxi eltávolodott, még hallottam amint panaszolja:
„Már hetek óta nem voltam férfivel! Van talán egy kéglid ahol mi ketten összebújhatnánk?”