vasárnap, augusztus 23, 2009



OTTHONCSERE



Vagy harmincöt éve egy kedves kétgyermekes házaspárral ismerkedtem meg Svájcban. Meghívtak a házukba és megbarátkoztunk. Egy évre rá, feleségemmel és gyerekeimmel látogattam meg őket. A baráti kapcsolat a mai napokig fennáll, de ezúttal arról akartam beszámolni, miként jutottak ők el hozzánk.

Terjedelmes házuk egy magas hegy lábánál terül el és valószínűleg ez volt az oka odaköltözésüknek is. A svájciak a gyalog túrák bolondjai. Hétvégeken több a túrázó az erdőkben, mint a fa. Leparkolják az autót a hegy tövénél, kiveszik a poggyászból a túracipőt és az egész család – nagyi, papi, szülők, kisded gyerekek – menetelni kezd. Ép azért, amikor barátaink megkérdezték, akarunk-e lakást cserélni, tudtuk, hogy három szobás kis lakásunk Tel Aviv egy forgalmas lakónegyedében, nem fog megfelelni szükségleteiknek. Azokban az években feleségem nénijének szép, narancsligetekkel körülölelt háza volt vidéken és neki javasoltuk, cserélje el házát svájci barátainkkal. A néninek és férjének kapóra jött javaslatunk. A svájci hegyek tiszta és hűvös levegője pont az volt, amire vágyakoztak az izraeli nyár nyomasztó hőségében.

Az egy havi házcsere sikeresen lebonyolódott. Mindkét fél megtalálta számítását. Az izraeliek élvezték az elkábító tájat, az örökzöld erdőket, mezőket, a kellemes időjárást, de miután dolgos emberek voltak és nem szerették a tétlenséget, a háziak beleegyezésével, egy kis tatarozást is végeztek barátaink házában. A svájci család pompásan érezte magát a számukra szokatlan lángoló napsütésben, tetszett nekik, hogy hirtelen zivatarveszély nem fojthatja vízbe kirándulási terveiket, habzsolták a sok olcsó zöldséget, gyümölcsöt. Rövidnadrágban, szandálban végigcserkészték a környéket és szombatonként, amikor szünetel a tömegközlekedés, gyalog mentek a tengerpartra – kb. egy órás út minden irányban. Szép emlékekkel, lelkesen tértek haza és néhány év múltán, megismételték ugyanazt a házcserét.

Feleségem amszterdami rokonai is gyakran cserélik el házukat más házaspárokkal olyan országokban, amelyekbe szívesen utaznának szabadságra. Egy nagyon különleges hajóházban laknak a város egyik folyóján és soha sincsenek nehézségeik cserepartnert találni. A közeli európai országokon kívül, rövidebb-hosszabb szabit töltöttek már, két apró lányukkal, Indonéziában, Mexikóban és Floridában is.

Kétségtelenül ez más országok látogatásának az egyik legolcsóbb módja és mivel ottani lakósok házában, lakásában lakunk, lehetővé válik – sokkal jobban, mintha a turistaszállásban időznénk – belsőséges ismeretséget kötni a hely szokásaival, életmódjával, a jellegzetes ételekkel, az árakkal, a nyelvvel stb. Ha még olcsóbban akarunk utazni, kocsit is cserélhetünk. Amellett, a szabizás ez a módja megköveteli, hogy résztvevői alkalmazkodó természetűek legyenek, türelmesek, bizakodók, nyitottak és olyanok, akik hajlandók bizonyos mértékben kompromittálni magánéletüket. Elvégre szélesre tárod házad 'titkait' csak levelezésből és talán néhány telefonbeszélgetésből ismert vadidegenek előtt és csak hazaérted után fogod felderíteni az esetleges károkat tulajdonodban. Ugyanakkor viszont kötelezed magadat olyan helyen lakni egy ideig, amelyről fogalmad sincs mennyire fog megfelelni szükségleteidnek, szokásaidnak. A matrac kényelmetlen, a lakás dermesztően hideg és nincs benne megfelelő fűtő alkalmatosság (mint velünk történt februárban Malagában), vagy túl meleg és nemcsak, hogy nincs lég kondi, még egy ventilátor sem, a konyha felszerelése erősen hiányos, minden koszos és egy szélsőséges forgatókönyv szerint, a szobákban hemzsegnek a poloskák!

Személyesen soha sem cseréltük el lakóhelyünket mással, de néhányszor, amikor külföldre utaztunk, barátaink rendelkezésére bocsátottuk lakásunkat. Egy esetben vendégünk romantikus hangulatot akart teremteni, gyertyát gyújtott a nappaliban, elszundított és amikor felocsúdott, látta, a gyertya tövig égett és kiégette az asztalt. Más esetben példás rendben kaptuk vissza lakásunkat, de azután, megdöbbenésünkre, a villanyszámla csillagmagas volt. Mint kiderült, barátaik szerettek hűvös lakásba jönni haza és a légkondit akkor is működtették, amikor hosszabb ideig voltak távol. Ha az egyezségben járműcsere is szerepel, kész kell lenni arra, hogy új karcolások lesznek a kocsin és ez még a jobbik eset. Ez talán városi legenda, de hallottam egy amerikai turistáról, akihez a kézi sebességváltó híre nem jutott el és az egész száz kilométeres, erősen meredek utat Jeruzsálembe, egyes sebességgel tette meg.

Mostanság, a gazdasági válság idején, a lakáscsere ötletét hirtelen egyre többen találják vonzónak. Láttátok véletlenül a „Holiday” című filmet, amely a tárgyat idillikus módon mutatja be? Ha minden otthoncsere ennyire sikerült lenne, talán mindannyian híveivé válnánk. Két nő (Kate Winslet és Cameron Diaz), aki soha sem találkozott és 6000 mérföldre lakik egymástól, megismerkedik on-line és impulzívan elhatározzák, házat cserélnek. Az egyik a másik házába repül a napos Los Angelesben, a másik a havas Angliába érkezik. Nemcsak, hogy mindketten élvezik a helyzetet, de ráadásul olyan valamit is találnak, amelyre egyikük sem számított: új szerelmet.

Budapesten, a turistaszezon csúcsán, sokan ideiglenesen máshova költöznek – nyári lakásukba, vagy rokonhoz – és lakásukat kiadják. Néhány éve családommal csodás háromszobás lakást találtam az V. -ik kerületben. Úgy tűnt, a lakosok csak néhány perce mentek el. Modernül volt berendezve, korszerűen felszerelve, a falakon képek, ruhák lógtak a szekrényekben, a nővények megöntözve, fogkefék a fürdőszobában. Vagy 30 rokont, barátot láttunk vendégül a lakásban és amikor eltörött egy borospohár, leszakadt egy fali lámpa, könnyűszerrel találtunk módot arra, hogy kártalanítsuk a tulajdonosokat.

A legtöbb országban on-line hálózatok vannak, amelyek kevesebb, mint $100 évi tagdíjért, lehetővé teszik megfelelő partnert találni és az otthoncserét lebonyolítani. Ehhez természetesen nyelvtudás és internet elérhetőség szükséges. A legnépszerűbb hálózatokon (ilyen például a www.homeexchange.com) több ezer lakás és ház közül válogathatsz. Sajnos nem sikerült egy hasonló magyar nyelvű hálózatot találnom, ha valamelyik olvasóm ismer egyet, szívesen közlöm itt a címét.

Izraelben néhány ilyen hálózat van. Találomra kinyitottam az egyiket és külföldi javaslatok százait találtam a nyári hónapokra. A felajánlott házak egy része úszómedencével, jacuzzival, néhány hálószobával van felszerelve és a javaslók úgy látszik hasonlóra szeretnék kicserélni a sajátjukat, de az otthoncserének nem okvetlen feltétele, hogy a csere feltételei egyenrangúak legyenek. Láttam például olyan ajánlatot, amely kitűnően megfelelt volna nekünk (ha elhatároznánk, hogy a nyaralás ezt módját választjuk), valaki, aki 4 szobás Los Angelesi lakását szeretné kicserélni egy 3 szobás észak Tel Avivire (ahol mi lakunk). Egy újságcikkben egy még sikerültebb ügyletről olvastam, amelyben egy asszony kicserélte manhattani kis lakását egy tengerparti villáért. A villa tulajdonosai módot kerestek egy ideig lányuk – aki nemrég szülte meg első unokájukat – közelében lakni és ebben az esetben a földrajzi közelség fontosabb volt, mint a lakás minősége.

A hálózat néhány hasznos tanácsot is tartalmaz. Többek között:

Fényképeket és minél több adatot kérni a házról, úgy, mint: a pontos fekvés, a szobák száma, a távolság a városközponttól, parkolási lehetőségek, tömegközlekedés, stb.

Írásban előre megállapodni mit szabad használni a házban és mit nem.

A telefonon zárolni a nemzetközi hívásokat.

Beavatni a szomszédokat a csere részleteibe.

Mint már említettem, fontolóra vettük ezt a (számunkra) új opciót, mint egy olcsó és érdekes lehetőséget, olyan helyekre utazni, ahová máshogy nem jutnánk el. Feleségem nálam nyitottabb, úgy látszik hajlandó lenne egyszer megpróbálni megfelelő cserepartnert találni. Én még habozok. Nem tudom hajlandó lennék-e arra, hogy idegenek kotorásszanak fiókjaimban, mocskos kézzel lapozgassanak könyveimben, használják számítógépünket és olvassák postánkat, parkolási bírságokat halmozzanak autónkon, vagy isten ments, karambolt csináljanak! Túl konzervatív vagyok? Idővel kiderül.













Custom Search

szombat, augusztus 08, 2009




Ne menj szelíden abba a jó éjbe
Dylan Thomas
(Fordította Shacham Avri)







Ne menj szelíden abba a jó éjbe,

Az aggkornak izzani és tombolni kéne napzártán;

Dühöngj, dühöngj a kihaló fény ellen.

Bár bölcs emberek tudják a végükön a sötét helyes,

Miután szavaik nem hatottak villámcsapásként ők

Nem mennek szelíden abba a jó éjbe.

Jóemberek, a végső hullám nyomán, siratják gyarló tetteik

Mily fényesen táncolhattak volna egy zöld öbölben,

Dühöngjetek, dühöngjetek a kihaló fény ellen.

Vademberek röptében fogták el és dicsőítették a napot

És túl későn megtudják, elszomorították pályáján,

Ne menjetek szelíden abba a jó éjbe.

Zord emberek, közel halálukhoz, vakítóan látják

Vak szemek meteorként loboghatnak és vigadhatnak,

Dühöngjetek, dühöngjetek a kihaló fény ellen.

És Te, Atyám, ott a bús magaslaton,

Átkozz, áldj meg most ádáz könnyeiddel, fohászom,

Ne menj szelíden abba a jó éjbe.

Dühöngj, dühöngj a kihaló fény ellen.


















Custom Search

szombat, augusztus 01, 2009



KALANDVÁGY



Vannak emberek, akiknek sosem nő be a fejük lágya és azt hiszem, én is hozzájuk tartozok. Mindig azt mondták, a korral majd megváltozok, stabilabb leszek, felnövök, de nagy örömre ez nem történt meg. Elég felnőtt vagyok ahhoz, hogy életemet irányítsam és önállóan határozzak mindenben, ami engem és családomat illeti, de mégis megőriztem egy bizonyos tágszemű gyerekességet. Mindig minden érdekel és néha ‘nem a koromnak megfelelően’ J viselkedek. Tegnap például 9 éves unokámat kézen fogva, ugrabugrálva haladtunk a forgalmas bevásárló központ kijárata felé és egyáltalán nem érdekelt, ha néhány járókelő azt gondolta ’vén hülye‘ (rá volt írva az arcukra). Arra is kész vagyok minden javaslatot objektíven megfontolni, anélkül, hogy azt elvileg elutasítanám, mint nem praktikusat, veszélyeset, kalandosat, esztelent, vagy társadalmilag elfogadhatatlant. Korom persze korlátokat állít elém, nem kezdhetek új pályafutást, mint cirkuszi akrobata, vagy önkéntes az ejtőernyősöknél, de ha például felajánlanának nekem egy híradói beosztást – katonaköteles koromban, mint híradós szolgáltam –egy fiatalt mentesítve ez által olyan feladatra, amelyhez jó testi kondíció szükséges, komolyan figyelembe venném. Ez persze csak haszontalan álmodozás. Ki tesz egyáltalán ajánlatokat egy idősebb embernek, hacsak nem szülői otthon, vagy sírhely eladásról van szó?

Egyik kedvtelésem az utazás külföldre. Sajnálatomra, mint a köznép más tagjai, költségvetésem nem teszi lehetővé olyan gyakran űzni ezt a hobbimat, mint szeretném, de nem panaszkodok. Elég sok helyre eljutottam és még nem tettem pontot terveimre. Egyik tulajdonságom, hasonlóan feleségemhez, kevés időre van szükségünk a csomagoláshoz és más úti előkészületekhez.

Szeretem megünnepelni Szilvesztert. Nem feltétlenül szükséges, hogy ez egy zajos buli keretében történjen, beérem néhány jó barát társaságával, de lehetnek akár rokonszenves idegenek is. A fő, jó hangulatban tölthessünk egynéhány órát, éjfélkor pedig megölelhessem nejemet és poharat üríthessünk egy boldog újévre. Régi baráti köröm az utolsó években kifogyott a szuszból és ötletekből. Egyszer, amikor december 30-án éjjel baráti vizitről hazafelé tartottunk, megkérdeztem páromat, mi a programunk másnap éjjelre. Amikor kiderült, hogy nincs semmi, a szokásos fantáziátlan, kókadó összejövetelen kívül, amelyet még bulinak sem lehet nevezni, javasoltam, utazzunk családjához Hollandiába.

Feleségem öccsét csak 22.30-kor értük el telefonon és miután igazolta, otthon lesznek és megszállhatunk náluk, felhívtuk a gyerekeket is és bejelentettük, másnap reggel külföldre repülünk. Hajnalkor kiutaztunk a röptérre, jegyet vásároltunk, beszálltunk a gépbe és 5 és fél óra múltán már külföldön voltunk. Az éjjelt Amszterdam utcáin töltöttünk. Egyszeri élmény volt, ami azt jelenti, nem hiszem, hogy meg fogjuk ismételni, de egyszer érdemes volt megnézni. A hollandok óriási összegeket adnak tűzijátékok vásárlására és gyártására. Éjfélkor az egész város fülsiketítő robbanásokkal és vakító felvillanó fényekkel telt meg – egy katonai akció ehhez képest egy aggok házában rendezett bulihoz hasonlít – de ezen kívül más alig történt. Kb. 3-kor indultunk aludni, de amikor reggel felébredtem, a dörejek és durranások még folytatódtak. Január 2-án értünk haza egy élménnyel gazdagabban. Megünnepeltük az Új Év jöttét és a családdal is találkoztunk.

Egy nap egy kolleganőm elmesélte, hogy lánya néhány éve megismerkedett egy szlovák fiúval, aki mint pincér dolgozott a Vörös tengeri Élat város egyik éttermében. A két fiatal egymásba szeretett és dacára annak, hogy a lány szülei megpróbálták lebeszélni őket, Szlovákiában polgári esküvőt kötött. A lány nem tért ki, a fiú nem tért be, szerették egymást és azt hitték, ennyi elegendő. Ez csakugyan elegendő volt – legalábbis néhány évre. Lakást béreltek Élatban és a szerelem virágzott. Azután, a fiú kénytelen volt hazatérni hazájába és felesége vele tartott. A fiatalasszony megpróbált beolvadni a komárnói társadalomba, megbarátkozni férje gyerekkori barátaival, még a nyelvet is elkezdte tanulni, de a kulturális hézag, férje konzervatív szülei, a különböző szokások, végül is aláaknázták a házasságot és elhatározta elválik és hazatér szüleihez.

A bírósági tárgyalás a válóperes eljárásról két nap múlva volt esedékes és a fiatalasszonynak 12-kor délben kellett megjelennie a bíróságon. Miután én voltam az egyedüli ismerősei között, aki Szlovákiában született, az anya velem tanácskozta meg az útvonalat. Apja akarta elkísérni a lányt, de beszéd közben hirtelen ötlete támadt. „Mi lenne, ha te kísérnéd el? Hiszen ismered a nyelvet, a körülményeket. Persze fedezzük kiadásaidat.”

Elfogadtam a javaslatot. El Al járata valamivel 9 óra után szállt le Ferihegyen. Taxit vettünk, sikerült elérnünk a vonatot Keletin és másfél órán belül Komáromban voltunk. Még korán volt, védencem pedig nem akart túl hamar érkezni a szlovák városba, ahol esetleg férje barátaiba fut. Beültünk egy kávéházba. A tulajtól megkaptuk egy szlovák taxis telefonszámát, felhívtam és megkértem, jöjjön értünk röviddel a tárgyalás kezdete előtt. A taxis persze magyar volt.

A taxi időben értünk jött. Még pénzt sem kellett váltani, mert a pasi magyar pénzt is elfogadott. Átkeltünk a Dunán és tíz percen belül a bíróságon voltunk. A férj nem jött el a tárgyalásra. „Nem tudott elszabadulni munkahelyéről”, de írásban kijelentette, nem ellenzi a válást. Csak négyen voltunk a teremben,.a bíró, tisztviselőnője, kolleganőm lánya és én. Az asszony csak néhány szót tudott szlovákul, a helyiek nem beszélnek angolul és az én feladatom lett volna fordítani. Mint kiderült, szlovák tudásom nem elegendő jogi dolgok megtárgyalására, de ez egyáltalán nem okozott gondot a rövid hivatalos eljárás lebonyolításában.

A szlovák kormány képviselője hamarosan rájött, hogy kommunikációs nehézségeink vannak, körülnézett és amikor megállapította, hogy nincsenek idegen elemek a környéken, áttért a magyar nyelvhasználatára. A tisztviselőnő is értette a nyelvet, úgyhogy nem okozott számára gondot a jegyzőkönyv vezetése az állam nyelvén. A bíró kijelentette, ha a felek egyike sem fellebbez, a válás 30 napon belül érvényes lesz és egy fél óra múlva újra a taxiban ültünk útban a magyar oldal felé. Pestre a délutáni órákban érkeztünk, az aznapi El Al járat már rég felszállt és rengeteg időt kellett elütnünk a Málév gép indulásáig 23.40-kor.

Kísérőnőmnek egy villám körsétát rendeztem a fővárosban – ez volt első látogatása – aztán elkapott minket a fáradság és egy Váci utcai cukrászdában próbáltunk felocsúdni. Az idő csigalassúsággal vánszorgott, most éreztük igazán, alig aludtunk, mert már hajnalban kint kellett lennünk a röptéren. Valószínűleg úgy néztünk ki, mint egy pár zombi, akik az álom ellen küzdenek a cukrászdai székeken és időről-időre kudarcot vallanak. Végre este lett. Taxival elvitettük magunkat az egyik ismert pesti étterembe és egy koleszterin-dús lakoma után amelyhez hasonlót úgy látszik csak magyar és francia éttermekben lehet fogyasztani, egyenesen a röptérre ingáztunk.

A gépen végre el tudtunk aludni és 21 óra és 40 perces távollét, 14 óra és 35 perces külföldi tartózkodás után, hazaértünk. Egy hosszú nap volt mögöttünk, de a feladatot elvégeztük és még egy kis turizmusra is maradt időnk.

Ez az a kalandfajta, amelyet hajlandó vagyok akármikor megismételni. Ha valaki azt kívánná, kísérjem el gyerekét, házastársát egy rövid kiruccanásra Ausztráliába (ott még nem voltam), vagy akárhová, nyugodtan forduljon az alulírotthoz.












Custom Search