NEMI ZAKLATÁS
A napilapom egyik számában megjelent nemrég egy „Lányok, túloztunk” cimű cikk, amelyben az ujságírónő örömét fejezte ki, hogy a mai nőnek megvannak a lehetőségei harcba szállni a nemi kizsákmányolás ellen. (Megemlített egy számomra ismeretlen esetet is a messzi múltból, amikor egy asszony „a rabbi segitségét kérte férje ellen, aki természetellenes módon szokott közösülni vele”. Válaszában a rabbi, az egyik legnagyobb törvényhozó az ő generációjában, tehetetlenségét fejezte ki, mert „a szentírás megengedi a férfinek, hogy akként használja a nőt, ahogy kedvére esik.” Ha ez a szentírás, inkább nem kérek belőle. Csak örülhetünk annak, hogy a törvényadás manapság nem a megkövesedett klerikális testület mancsaiban van).
A szerző a továbbiakban azt sajnálta, hogy a nők érdemtelen dolgokra fecsérlik el az erőt amely kezükbe adatott és megemlít ezzel kapcsolatban egy ismert esetet amellyel a sajtó sokat foglalkozott. Egy katonalány panaszt emelt egy miniszter ellen, aki, miután a lány nyíltan flörtölt és ölelkezett vele és le akarta magát fényképeztetni vele, akarata ellen megcsókolta. A cikk szerzője szerint, nem számít illetlen cselekedetnek flörtelés közben valakit szájon csókolni.
Örültem, hogy egy nő írta ezt a cikket. A véleményem szerint a nemi zaklatás tárgya minden méltányos arányt meghaladó módon fel lett fújva. Mindig mulattattak az amerikai némberek akik képesek voltak a biróságra hurcolni férfiakat olyan viselkedésért amely nálunk udvarlásnak számított, de miután a jelenség hozzánk is elérkezett – és hozzá mi az, hogy elérkezett, nagyban érkezett meg! – komolyan kezdtem gondolkodni a tárgyrol.
Nagyon finom határ van a megengedett és a tilos között. Az egész tárgy a nemek közti kapcsolatok szürke területén van. Mikor válik az udvarlás zaklatássá? Mi a különbség a vonzalom és a nyers nemi ösztön között? Annyi világos: egy normális romantikus cselekedet akkor válik illetlenné amikor nincs meg a kölcsönösség, de hogy tudhatjuk, hogy egy adott esetben létezik-e kölcsönösség?
Fiatal koromban, mielőtt tapasztalatot szereztem, időnként megtörtént, hogy akarata ellen próbáltam megcsókolni egy lányt. A szobámba látogatását és az ágyamra kuporodását, az erotikus kapcsolatokra való készségének jeleként tekintettem. Hamarosan megtanultam, hogy ha el próbáltam volna olvasni vendégem testbeszédét, nem kerültem volna ebbe a kínos helyzetbe. Büszkeséggel töltött el, hogy meg tudtam fejteni azokat a jeleket amelyeket minden nő sugároz és nem ismételtem többé meg ifjúságom tévedéseit, de amíg megtanultam a jelentőségét ennek a rejtett jeladásnak, már boldog házas voltam és nem volt többé szükségem erre az ismeretre.
Sok minden változott meg az utolsó évtizedekben. Szavak, amelyeket nem mertem volna használni kevert női és férfi társaságban, elfogadottá váltak. Csak elképedtem amikor egy ismert professzor és irodalmár ekként fogadta hazatérő feleségét: „Hol a f...ban voltál?”, de úgy éreztem mint akit letaglóztak volna, amikor egy ismerős asszony húga kislányait: „Gyertek már kisp....k!” kiáltással hívta az asztalhoz. Ami a legfurcsább volt: a lánykák zokszó nélkül fogadták nénjük megszólítását.
Egy itéletben néhány éve, a biró a következőképen definiálta a határt a nemi molesztálás és az 'udvarlás' között (idézőjelbe tettem a szót, mert az ilyenfajta udvarlást fenntartással kezelném, talán azért mert az idősebb generációhoz tartozok és nem értem a mai ifjúságot). Amikor egy tiszt azt mondja az őrmesternőnek (nálunk a lányok is bevonulnak) „Meg szeretnélek b...ni!”, az nem nemi zaklatás, hanem udvarlás. Csak egy olyan kijelentés: „Meg szeretném b...ni az összes őrmesternőket!” számítana törvénysértőnek.
Mi is a molesztálás? Én úgy határoznám meg, mint a cselekedetek, kijelentések sora egy személy által egy másikkal szemben, amelyek tovább folytatódnak, dacára a másik személy ismételt ellenkezésének. Ez a definició persze a nemi jellegű szekálást is magában öleli. Ahogy én értelmezem ezt a meghatározást, nem bűn, ha megpróbálsz csókolni egy nőt. A tett csak akkor válik bűntetendőnek, ha dacára az illető világosan kifejezett fenntartásának, a férfi tovább folytatja próbálkozásait. Nem kedvelem túlságosan a fent említett minisztert, de remélem felmentő itéletet hoznak ügyében. Egy középkorú férfit, aki megcsókol egy fiatal lányt aki rápasszírozta magát, legfeljebb túlzott elbizakodottsággal vádolnám meg, de talán az a fiatal hölgy sem haladt a korral és nem vette figyelembe, hogy a társadalmi normák megváltoztak.
A társadalmi csókolódzás manapság sokkal elterjedtebb. Egy egyszeri felejthetetlen szomszédnőmnél a szájoncsókolás, a néhány generációval előzöleg szokásos baráti kézszorítást helyettesítette. Kitűnő csókoló volt. de amikor ezt megmondtam neki, azt válaszolta, hogy csak olyanokkal csókolódzik akiket kedvel, de ezzel nincs szándékában többet sejtetni, túl a kedvelésen.
Minden az eset körülményeitől függ. A törvény a nemi jellegű vicceket, kijelentéseket, célzásokat is nemi zaklatásnak tekinti, de a mai toleráns, a nemek közötti egyenlőség korszakában, a legdurvább viccek amelyeket e-mailjeimben kapok, pont női ismerőseimtől származnak.
Nem említek más ügyeket amelyeket az ügyészség vizsgál ki a napokban, de mit mond a közmondás? „Nem zörög a haraszt, ha nem fúj a szél!” Szükséges, hogy a közvéleményben tudatosság legyen azzal kapcsolatban mi szabad és mi tilos – bár a határok néha elmosódnak – jó, ha a feleség tudja, hogy nem a férje tulajdona és nem ’használhatja‘ ahogy jónak látja, jó, ha az alkalmazottak tudják, hogy nem szabad visszaélni a hivatali hatalommal és rákényszeríteni valakire olyan kapcsolatot amelyet nem kíván, jó, ha a gyerekek tudják, hogy a szülői szeretetben nem foglaltalik erotikus jellegű kapcsolat és jó, ha mindannyian tudjuk, hogy van igazságszolgáltatás és a törvény megvédi a gyöngéket, de vigyázni kell a méltányosságra és nem szabad aprópénzre váltani a törvény kinálta lehetőségeket.
