CERVANTES ÉS A TELENOVELLÁK NYELVE

Feleségemnek rokonai élnek Argentínában és majdnem két évtizede meglátogattuk őket. Főleg Buenos Airest láttuk, egy rövid macskaugráson kívül a híres vízesésekhez, amelyről írtam már az „Iguazui Kalandban”. Viszont akkor nem meséltem el miként utaztunk haza. Miután repülőtársaságunknak nincs járata Dél Amerikába, egy másik társasággal jutottunk Európába és onnan haza. Csak amikor kényelembe tettük magunkat a repülő ülésein, tudtuk meg, hogy az a járat a brazíliai San Paulót is érinti. Azt latolgattuk, megérdeklődjük, lehetséges-e néhány napra félbeszakítani utunkat és azután folytatni, mert nejemnek ebben a városban is van unokahúga – a háború befejezte után, sok holland zsidó, aki túlélte a megsemmisítő táborokat, nem akart egy olyan országban élni, ahol a lakosság egy része szemet vetett szomszédjuk vagyonára és együttműködött a nácikkal a zsidók deportálásában és Dél Amerikába emigrált – és ez kitűnő alkalom lett volna rokonlátogatásra.
A távolság a két város között kevesebb, mint három óra, de ahogy közeledtünk célunkhoz, egy furcsa jelenségre lettünk figyelmesek. Sok utas lekapcsolta karóráját, levette nyakláncát, fülbevalóját, karkötőjét. Megkérdeztük miért teszik ezt. A válasz: Brazíliában kegyetlen rablók vannak, akik a fülbevalót az áldozat fülcimpájával szakítják le és különben is jobb, ha az ember szerényen viselkedik és nem fitogtatja előnyös gazdasági helyzetét. Ez hatott ránk és inkább lemondtunk leszállási szándékunkról. Brazíliából csak a röptéri emléktárgy üzletet láttuk, ahol egy szép, természetes kőből faragott hamutartót vásároltunk.
Spanyolországban néhányszor voltunk, kedveljük az országot és szeretnénk újra oda látogatni, de a nyelv tudása nélkül nehéz a helyiekkel kommunikálni. Ezért elhatároztuk, megtanulunk spanyolul. Nem olyan szinten, hogy eredetiben tudjuk elolvasni Gabriel Garcia Márquez műveit, csak hogy megkérdezhessük, merre van egy bizonyos utca, hány óra van, étteremben ételt rendelhessünk és egy kicsit cseveghessünk a szimpatikus helyiekkel.
Kitűnő nyelvoktató CD lemezeink vannak, de alig haladunk a tanulással. Vagy két év alatt csak a 21.-ik leckéhez jutottunk el. Egyikünk mindig el van foglalva, pont a híradó kezdődik a TV-ben, el kell menni valahová, vagy egyszerűen nincs kedvünk hozzá. Persze fel iratkozhatnánk egy spanyol tanfolyamra itt Tel Avivban, de az ilyenfajta tanulás olyan mint a víz hőmérsékletének megvizsgálása lábad ujjaival. Ahhoz, hogy megtanulj egy nyelvet, fejest kell ugrani és teljesen alámerülni a nyelv medencéjében, nemcsak suliba járni, hanem ott élni az országban, beilleszkedni a mindennapi életbe, a helyi kultúrába. Azon kívül, miért kell különleges ok egy külföldi kirándulásra?
Mint jól tudjuk, külföldön lakni drága mulatság és mint intelligens fogyasztók először is a legolcsóbb lehetőséget kerestük. Néhány forrásból értesültünk egy csodaszép dél amerikai országról (nem fogom itt a nevét leírni), amely a spanyol tanulásra specializálta magát. Egy városka ebben az országban, a spanyol tanulók Mekkája és kb. 75 nyelviskolája van. Ezen kívül, eltérően Argentínától és Kubától például, a lakosság majdnem akcentus nélkül beszéli a nyelvet, közel az eredeti kasztíl nyelvhez, amelyet Spanyolországban beszélnek.
Akik ismernek, tudják, az a véleményem, az Internet majdnem minden kérdést megválaszol. A kereső gépbe beírtam: ’spanish studies, home stay’ és könnyűszerrel találtam néhány javasolt iskolát, vendéglátó család kínálattal. Írtam nekik. A válaszok (meg az árak) nagyon tetszettek. Ami nem tetszett, az ottani weblapokon talált és olyanoktól, akik már odalátogattak, hallott figyelmeztetések voltak.
Néhány találomra kiválasztott példa: „Utazásom folyamán alig találkoztam olyan kirándulóval, akinek nem volt erőszakos élménye, akár fegyveres rablás, erőszak kísérlet, vagy éppen gyilkosság. Engem elhurcoltak és revolverrel meg machettel megfenyegetve kiraboltak, a végén pedig revolvert szegeztek fejemhez és majdnem megöltek”. „Fegyveres rablók csak arra várnak, hogy egy turista oda vetődjön és kirabolhassák”. „A rablók különösen a turisták által frekventált helyeken aktívak és kíséret nélkül, nem tanácsos odalátogatni”. A kíséret sem mindig garantálja a biztonságot. A rendőrök állítólag gyakran összepaktálnak a rablókkal. Figyelmeztettek, öltözzünk szerényen, ne mászkáljunk fényképezőgéppel kezünkben, válasszunk megbízható arcú taxisofőrt, éjjel ne menjünk ki, stb. Szégyellem bevallani, de végül is inába szállt a bátorságunk és elhatároztuk, kevésbé kalandos célt találunk.
A választás Malagára esett, Costa del Sol-on, Spanyolországban, egy a miénkhez hasonló éghajlatú kikötővárosra, amely turisztikai közlemények szerint 320 napsütéses napot élvez. Szeretek síelni a havas hegyekben, de a városokban nem túl élvezetes az európai tél. Voltunk már Andalúziában és máris csurog a nyálunk, amikor az megújult találkozásra gondolunk a paellával, gaspachoval, tapasokkal és más finomságokkal. Három hétig leszünk Malagában, a hétvégéken kívül (amikor kirándulni lehet), naponta négy órát tanulunk és egy gyerekes családnál szeretnénk lakni, csak hogy minél vidámabb legyen a hangulat és több alkalmunk legyen a csevegésre a helyi nyelven. Lesz Internet hozzáférhetőségem is és ha említés méltó élményeim lesznek, beszámolok nektek itt.
A sors iróniája lenne, ha pont ebben a ’biztonságos kikötőben’ rabolnának ki, de hát tudjuk, bűnözés mindenhol van, nálunk is az országban, csak legalább remélem, nem tartanak machetet torkomhoz.

Egyedi keresés