KINA - EGY FÖLDRÉSZSZERŰ ORSZÁG

Semmi esetre sem tekintem magamat Kina szakértőnek. Kétszer látogattunk oda, de főleg a városokat és a turisztikai érdekességeket láttuk. Ahhoz, hogy valaki megismerje ezt az óriási országot, amely annyi fontos kinccsel járult hozzá az emberi kultúrához, meg kell ismernie a másik Kinát is, amelyben a lakosság 60%-ka lakik, a falusit, a hagyományost, a visszamaradottat, azt amely nemcsak nem érte el a 21-ik századot, hanem még valahol a középkorban cammog. Ezért kaptunk az alkalmon amikor lehetőségünk támadt résztvenni egy szemináriumban Németországban, amelyben olyanoktól akik egy ideig Kinában éltek és dolgoztak, hallottunk egy keveset élményeikről, benyomásaikról, túl a száraz tényeken.
Amellett a tények szintén érdekesek, nemcsak azért, hogy valami fogalmat szerezzünk az ország szinte felfoghatatlan méreteiről, hanem a sajtó egyoldalú tudosításainak ellensúlyozására. A tények:
Kina területe több mint 9.6 millió km² (Európáé 10.1 km²) és lakossága meghaladja a 1.3 milliárdot (Európáé 710 millió). A lakosság növekedése aránylag alacsony, csak 0.77%, szemben a 1.14%-os világátlaggal és 1.68%-al a másik ázsiai kolosszusban, Indiában, amellett még mindig magasabb mint a nyugat-európai oszágokban, nem is említve a kelet-európaiak nagy részét, ahol a növekedés negativ (Magyarországon -0.20.
Közigazgatásilag Kinának 23 tartománya (valóban csak 22, a 23-ik Taiwan), 5 további, a különféle népcsoportokkal azonosított autonóm tartománya (Kinában 56 népcsoport él, sokan közöttük alig ismertek. Ki hallott példáúl a zhuang nemzetiségről, amelyhez vagy 15 millió ember tartozik?), 4 önálló közigazgatási városi egysége (Chongqing 31 millió, Shanghai 16.2 millió, Peking 13 millió, Tianjin 10.1 millió) és 2 különleges státusú területe - a volt portugál Makaó és Hongkong amely brit volt – van.
Mit hallunk általában Kináról?
â Halálitéletek és az emberi jogok sértése
â A szerzői jogok megszegése
â Másolt kalóz termékek
â Környezet szennyezés
â Közigazgatási és gazdasági korrupció
â Mérgek és gyártási hibák termékekben
â Együttmüködés totalitáris rendszerekkel Afrikában
â Ipari és bánya szerencsétlenségek
De a modern Kinának más arculata is van, nem kevésbé szenzációs. Alig 30 éve ez az ország egyike volt a világ legszegényebbeinek. Csak a kezdetén volt a felépülésnek Mao katasztrofális kulturális forradalmából, amely gyárakat, iskolákat, egyetemeket rombolt le. Az azóta eltelt évek alatt Kina egy mezőgazdasági társadalomból ipari-városivá vált, de az iparosodási, urbanizációs és társadalmi változás folyamat, amely a 19-ik és 20-ik századokban a nyugati országokban kétszáz évig tartott, Kinában röpke húsz év alatt folyt le.
A 20-ik század végén Kina betetőzött egy gazdasági forradalmat, mély társadalmi és politikai visszahatással. E folyamat sikerével egy olyan indulási pontra jutott, amelyről felválthatja az Egyesült Államokat mint a vezető szupernagyhatalom. 2007-ben Kina gazdasága szédítő tempóban több mint 10%-al növekedett. A kinai kormánynak komoly fejfájást okoz az ország gigantikus valuta tartaléka amely elérte a 1.4 trlllión dollárt. Mit csinálnak ennyi pénzzel? Kina ma az ötödik exportőr a USA, Németország, Japán és Franciaország után és valószinüleg hamarosan az első lesz.
Pozitiv tények amelyek sokkal ritkában jutnak főcímhez a sajtóban:
á Az Ópium Háború óta 1839-ben Kelet-Ázsia nem volt ennyire stabil.
á A Nemzetközi Pénzügyi Alapban Kina képviseli a fejlődő államokat és ő a szabad kereskedelem doktrinájának leghevesebb ellenzője a Kereskedelmi Világszervezetben.
á Kinának köszönhető, hogy a USA támogatja a Dél és Kelet Ázsia államok valutájáit.
á Kina komoly befektető a fejlődő államok infrastruktúrájában. Többek között elengedte Sierra Leone, a világon a 3. legszegényebb ország, 22 milliós adóságát.
á Kina külkereskedelme az afrikai államokkal nagyobb mint Európáé.
Kinában úgylátszik felfogták, hogy a befektetés a nevelésben egyenlő a befektetéssel a jövőben és az állam évente növekvő összegeket állít be a fiatalok oktatási költségvetésébe.
á Az iskola végzettek számának a növekedése duplája a világátlagnak.
á Kina bevezette 9 éves kötelező iskolázást.
á 98.53%-ka a gyerekeknek elemi iskolában jár. Azok száma akik nem részesülnek alapfokú iskolázásban 150 millióról 1985-ben 2000-ben 5 millióra csökkent.
á Az analfabéták aránya 9.1%-ra csökkent,
á A nemzetközi matek vizsgákban a kinai gyerekek sikeresebbek mint az amerikaiak, mind az alapiskolai és a középiskolai fokon. Talán az a magyarázat a kinai tanítók sikerére e tantárgyban, a számológép (abacus) használatának a hagyománya.
á Kutatási költségvetése magasságának a szempontjából Kina a harmadik helyen van a világon, a USA és Japán után.
á Az akadémikus oktatási intézmények sorrrendjében a világon:
Hong kong egyeteme a 18-ik helyen van
Peking egyeteme a 36-ik helyen
Tsinghua egyeteme a 40-ik helyen.
Pekingben ugyan rettenetes szmog van, de azért ökologikus szempontból nem minden fekete Kinában.
á 2004 óta Kina a második legnagyobb üzemanyag fogyasztó a világon, de ugyanakkor alternatív energia forrásokba is befektet. Így példáúl a szél energia befektetése szempontjából az ötödik helyen van a világon. Egy ismert kinai közmondás szerínt „Amikor a változás szele fúj, egyesek falakat emelnek, mások szélmalmokat.” A kinai Fal az egyik legimpozánsabb épitmény a történelemben, de ma Kina szélmalmokat épít.
á 2006-ban Kina több mint 3000 elektromos autót exportált a USA-ba. Az olimpiai játékokon 2008-ban és az Expo kiállításon 2010-ben résztvevő járművek csakis tiszta energiával lesznek meghajtva.
á A szennyezés elleni és környezetvédő harc keretében a kinai hatóságok megtiltották a plasztik tasakok használatát a bevásárló központokban.
á Kina világbajnok az erdősitésben. 2004-ben 46.7 millió hektár erdőt ültettek az ország területén. 1950-ben Kina területének csak 8.6%-t fedte erdő, de ez a terület ma 16.5%-ra emelkedett.
á Manapság Kinában 1740 természetvédelmi terület van, amelyek területének 12.6%-t teszik ki. További területeket fognak védetté nyilványítani, amelyek az ország területének 14.9%-t teszik majd ki és a kinai állatvilág meg növényfajták 95% lesz található bennük.
Kina a szegénység csökkentésében is nagy sikereket írhat javára.
á Az egyenlőtlenség alacsonyabb mint az USA-ban.
á A falusi területeken is jelentős a csökkenés azok számában akik szegénynek vannak definiálva. 1970-ben még 250 millió volt a számuk, ma ’csak’ 29 millió.
á A városi alkalmazottak bevétele 14.2%-kal, a falusi területek lakosainak 13.3%-kal emelkedett.
á A munkanélküliség 4.2%, alacsonyabb mint sok nyugati országban.
á Kinában nincsenek éhes emberek. Nem fogok itt foglalkozni a kézenfekvő összehasonlítással a Kínai Népköztársaság és India között (mindkét állam lett önálló), de egy adatot nem tudok mellözni: A valószinű élettartam Kinában 72 év, míg Indiában csak 64 év.
Kina nem áll egy helyben. Folytatódnak a befektetések kolosszális infrastruktúrákban – közlétesítmény-hálózatok, vasúti vonalak, röptérek, főldalatti vasútak, alagútak, hidak, amelyek újra és újra világcsúcsokat döntenek. Óriási vízerőműveken kivül, 2020-ig 20 új generációs atomerőmű is felépűl közösen az amerikaiakkal.
Végül is azoknak akig türelmesen átrágták magukat a sok számon, egy kis élmény az egyik kirándulásunkból.
Egy nap egy kis városkában szálltunk meg – egy millió lakosa, ha lehetett, az ilyet Kinában városkának tekintik, annak minden jellegzetességével. Miután szállodánkban a TV csatornák kivétel nélkül csak kinaiul voltak hajlandók megszólalni, kimentem sétálni az óriási főtérre – a nejem pont masszázson volt – amely sokezrek számára az egyetlen szórakozóhely a hétvégén. Párok százai szalonzenére táncoltak, sok százan tai-chit gyakoroltak és további százak nagy dobokat ütöttek-vertek. A tér oldalán ételes bodék voltak, mutatványosok és más vásári jellegű szórakozások voltak. Megpróbáltam a célba lővést, de hamarosan abbahagytam, mert csődület keletkezett körülöttem. Mindenki látni akarta mire képes az idegen, szokatlan látvány ezen a vidéken.
Egy ideig sétálgattam a tér körül és bámészkodtam, amikor hirtelen egy jókinézésű lány fordult hozzám angolul, ritka dolog errefelé. Még a recepciós hölgyek a szállodában is alig tudtak angolul néhány betanult mondaton kivül amelyek között a legfontosabb az ’igen’ volt. (Az illemtan megszabja, vendégnek nem szabad ’nem ’et mondani, de azért az ’igen’ sem jelent megértést, vagy beleegyezést, csak azt, hogy hallották amit mondtál).
Miután bátran leszólított az utcán, a lánynak inába szállt a bátorsága. Szégyenlőssé vált, egyáltalán nem úgy viselkedett mint egy utcai nő és csak nagy nehezentudtam kiszedtni belőle mit akar. Angolul tanul, soha sem beszélt még egy nyugatival és nagyon szeretné gyakorolni velem a beszédet. Kézségesen beleegyeztem és meghívtam egy kávéra a szállodába, de ez már túl sok volt számára. Hátrafordult és odaszólt a a barátjának, aki vagy 20 méterre követett minket. Eleve megpróbálta lebeszélni barátnőjét szándékáról megszólítani egy idegent, de az eltőkélte magát. A nők úgylátszik Kinában is konokok. A fiatalok bejöttek velem a szállóba, közben a feleségem is szabad lett és vagy másfél óráig meséltek nekünk az életükről.
Ugyanabban a városban elszakadt a nadrágom és újat kényszerültem vásárolni. Az árú minösége megfelelt, de az eladónő (aki természetesen nem tudott idegen nyelveket) nagyon elcsodálkozott amikor kézzel-lábbal mutogatva megértettem vele, hogy szeretném felpróbálni a kiválasztott ruhaneműt. Próbafülkéről ezek úgylátszik soha sem hallottak. Az üzletben százak voltak – Kinában mindenhol tömegek vannak – a vevő kiválasztotta a neki tetszetős nadrágot, hosszában lábszárához helyezve megállapította, hogy a nagysága megfelelő és a kasszához járult fizetni.
A nadrágot amelyet ott vettem, a mai napig hordom.
Mit mondhatok e hosszú lére fogott irásom befejeztéűl? A múlt század 80-es éveiben néha az a mondás járta, hogy az optimisták oroszul kell, hogy tanuljanak, a pesszimisták pedig kinaiul. Ma, miútán Szovjetoroszország megbukott, továbbra is azt lehet mondani, hogy pesszimistáknak kinaiul kell tanulni, de mit tanuljanak az optimisták tanulni?
Természetesen kinaiul!

RENDHAGYÓ SZABI

Néhány napja tértünk haza egy tíz napos szabiról Európában. Manapság nincs ebben semmi különös, hacsak nem az utazásunk célja. A múlt század 60-as éveiben a külföldi utazás nálunk is még csak a gazdagok és állami tisztviselők privilégiuma volt, de a mai hitelkártyás „Utazz most, fizess később”, fapados járatos, akciós repülőjegyes napokban, mindenki, még az is aki nemigen engedheti meg magának, néha kofferbe hajítja a cuccát és egy kis pauzát vesz ki magának a napi rakétázástól és más pusztitó eszközöktől, a meddő béketárgyalásoktól, a libanoni háború kudarcát kivizsgáló kormánybizottságtól, az örökös sztrájkoktól, a nagyvilágban, amelynek úgylátszik nincsenek hasonló gondjai, hogy levegőzzön egy kicsit, lazuljon és ha más okot nem talál, hogy bevásároljon a vámnélküli boltban.
Mostani utazásunkban a különleges az volt, hogy nem azért utaztunk el, hogy festői tájakat bámuljunk meg, múzeumokba és székesegyházakba látogassunk, vagy fesztiválokon és karneválokon szórakozzunk; azért sem, hogy egy mediterrán tengerpart aranyló homokján heverjünk és a minimális fürdőmezt viselő fiatalokat szemezzük (vajon mi is így néztünk ki mielőtt sörhasat növeztettünk és egy tucat fölös kilót felzabáltunk?); és mégcsak azért sem, hogy egy havas hegy csúcsáról lesízünk és az après ski varázsát élvezzük. Olyan furcsa fráterek vagyunk, hogy képesek voltunk a szabink egy teljes hetét zárt teremben tölteni és naponta hét órán keresztül elődásokat hallani egy németországi szeminárium keretében.
A tárgy lehetett volna „Az emigráció – vajon az integráció kudarcot vallott?”, vagy „Egyenlő jogok és alkalmak Európában”, vagy „Hogy fogunk és hogy akarunk élni a holnap világában?”, vagy akár „Mire jó a jóléti állam? Ki veszit és ki nyer?” és hasonló, a mindennaptól egy kissé távoleső tárgyak, de mi valami ennél (a véleményünk szerint) érdekesebbet választottunk: „Kina – okok az elragadtatásra és aggodalomra”.
A szemináriumot az International Sonnenberg Association (ISA), egy önálló és nem haszonra dolgozó egyesület rendezte. Az eredeti „Sonnenberg Kör”t a második világháború befejezte után dán és anti-náci német tanitók, akik Dániában bújkáltak a háború idején, alapították, azzal a céllal, hogy olyan segédanyagokkal szerelje fel a német tanítókat, amelyek elősegítenék az antiszemitizmus okainak megértését, tanítását és ezáltal kiirtását.
Csak később alapították meg a nemzetközi egyesületet, amely az emberi jogokkal, a szolidáritással, a társadalmi felelősséggel, a békével, ökológiai problémákkal és hasonló témàkkal foglalkozó értekezletekre összpontosít. Fiók egyesületek léteznek 25 országban, Magyarországon is. A feleségem és én már sok éve tagok vagyunk.
A szeminárumokat általában a németországi Harz hegyekben, Sonnenberg konferencia központjában, rendezik meg, ahova a világ minden tájáról fiatalok és felnőttek ezrei, egész családok is, érkeznek évente. A központ egy nemzeti park közepén terül el, körülölelve szépséges erdőkkel és délutánonként, amikor általában nincsenek előadások, hosszú sétákat lehet folytatni a környéken. Nyáron az erdő különféle bogyókkal bővelkedik, míg télen – mint ezúttal is – amikor mindent vastag hótakaró fed, a festői táj úgy néz ki mintha egy karácsonyi üdvözlő kártyáról lett volna lemásolva.
Először 1988-ban voltam Sonnenbergben, amikor öt másik izraelivel egy a zsidógyűlölet gyökereivel foglalkozó szemináriumon vettünk részt. Azóta néhány más értekezleten is részt vettem, amelyek témája sokkal közönyösebb volt számunkra az elözőnél, de mindig élveztem az atmoszférát, a komolyságot amellyel foglalkoztak a problémákkal amelyek napirendünk központjában állnak és főleg, azt, hogy megismerkedhettem sok szimpatikus elfogulatlan emberrel, minden korosztályból és országból, akik mindig készek voltak egy baráti eszmecserére. Sok magyar barátot szereztem ezeken az értekezleteken, a mostanin is részt vett egy kedves házaspár Nagykanizsáról. A fórumok németül és angolul vannak levezetve, fülhallgatón közvetített szimultán forditással.
Egy jó barát amelyet Sonnenbergben ismertem meg, a berlini Lene volt, aki sajnos ma már nincs az elők sorában és akinek az emlékét a „Tisztelgés egy halott hercegnőnek” cimű írásommal örökítettem meg. Egy másik jól sikerült értekezletre, egy zarziri (izraeli beduin falu) házaspár, Nadzsach és Juszuf társaságában érkeztem – a mai napig jó barátok vagyunk. Sikerült meglepnünk a szeminárium többi résztvevőjét, akik annyit hallottak a véres konfliktusról országunkban és nem képzelték el maguknak, hogy mi hárman együtt mint Izrael képviselői és nem mint ellenségek lépünk fel. A nemzetközi estén, amelyet minden szeminárium keretében megrendeznek, otthonról magunkkal hozott humusszal (csicseriborsó krém) és pitával kináltuk meg a többieket, Juszuf előadott a kávé fontosságáról a beduin társadalomban és a végén mindnyájuknak kitünő kávét készített.
Az értekezleteken nemcsak előadásokat hallgatunk. Kirándulunk a környéken és esténként mindenki a bárban iszogat éjfél utánig és mélyíti a kapcsolatokat. A mostani szeminárium, amelynek a témája – mint már említettem – Kina volt (ez megérdemel egy külön beszámolót) csúcspontja a szilveszteri buli volt, amelynek keretében a 70 résztvevő egy része dalokat, komikus jeleneteket, élőképeket adott elő, különféle hangszereken zenélt, vicceket mesélt. Mindenki a saját nyelvén kívánt boldog új évet a többieknek és háromszor köszönthettük pezsgős poharainkkal 2008-t, egyszer 11-kor, amikor Algériában, Beloruszban, Transznyisztriában, Moldovában és Izraelben állt be az új év, másodszor amikor éjfélt ütött az óra és harmadszor 1 órakor amikor a rokonszenves angolokkal összeölelkezve daloltuk az Auld Lang Syne-t .
Ez volt életünk egyik legsikerültebb bulija és ha egy kicsit későn is, de minden olvasómnak Boldog, Békés és Sikeres Új Évet kívánok!