RENDHAGYÓ SZABI

Néhány napja tértünk haza egy tíz napos szabiról Európában. Manapság nincs ebben semmi különös, hacsak nem az utazásunk célja. A múlt század 60-as éveiben a külföldi utazás nálunk is még csak a gazdagok és állami tisztviselők privilégiuma volt, de a mai hitelkártyás „Utazz most, fizess később”, fapados járatos, akciós repülőjegyes napokban, mindenki, még az is aki nemigen engedheti meg magának, néha kofferbe hajítja a cuccát és egy kis pauzát vesz ki magának a napi rakétázástól és más pusztitó eszközöktől, a meddő béketárgyalásoktól, a libanoni háború kudarcát kivizsgáló kormánybizottságtól, az örökös sztrájkoktól, a nagyvilágban, amelynek úgylátszik nincsenek hasonló gondjai, hogy levegőzzön egy kicsit, lazuljon és ha más okot nem talál, hogy bevásároljon a vámnélküli boltban.
Mostani utazásunkban a különleges az volt, hogy nem azért utaztunk el, hogy festői tájakat bámuljunk meg, múzeumokba és székesegyházakba látogassunk, vagy fesztiválokon és karneválokon szórakozzunk; azért sem, hogy egy mediterrán tengerpart aranyló homokján heverjünk és a minimális fürdőmezt viselő fiatalokat szemezzük (vajon mi is így néztünk ki mielőtt sörhasat növeztettünk és egy tucat fölös kilót felzabáltunk?); és mégcsak azért sem, hogy egy havas hegy csúcsáról lesízünk és az après ski varázsát élvezzük. Olyan furcsa fráterek vagyunk, hogy képesek voltunk a szabink egy teljes hetét zárt teremben tölteni és naponta hét órán keresztül elődásokat hallani egy németországi szeminárium keretében.
A tárgy lehetett volna „Az emigráció – vajon az integráció kudarcot vallott?”, vagy „Egyenlő jogok és alkalmak Európában”, vagy „Hogy fogunk és hogy akarunk élni a holnap világában?”, vagy akár „Mire jó a jóléti állam? Ki veszit és ki nyer?” és hasonló, a mindennaptól egy kissé távoleső tárgyak, de mi valami ennél (a véleményünk szerint) érdekesebbet választottunk: „Kina – okok az elragadtatásra és aggodalomra”.
A szemináriumot az International Sonnenberg Association (ISA), egy önálló és nem haszonra dolgozó egyesület rendezte. Az eredeti „Sonnenberg Kör”t a második világháború befejezte után dán és anti-náci német tanitók, akik Dániában bújkáltak a háború idején, alapították, azzal a céllal, hogy olyan segédanyagokkal szerelje fel a német tanítókat, amelyek elősegítenék az antiszemitizmus okainak megértését, tanítását és ezáltal kiirtását.
Csak később alapították meg a nemzetközi egyesületet, amely az emberi jogokkal, a szolidáritással, a társadalmi felelősséggel, a békével, ökológiai problémákkal és hasonló témàkkal foglalkozó értekezletekre összpontosít. Fiók egyesületek léteznek 25 országban, Magyarországon is. A feleségem és én már sok éve tagok vagyunk.
A szeminárumokat általában a németországi Harz hegyekben, Sonnenberg konferencia központjában, rendezik meg, ahova a világ minden tájáról fiatalok és felnőttek ezrei, egész családok is, érkeznek évente. A központ egy nemzeti park közepén terül el, körülölelve szépséges erdőkkel és délutánonként, amikor általában nincsenek előadások, hosszú sétákat lehet folytatni a környéken. Nyáron az erdő különféle bogyókkal bővelkedik, míg télen – mint ezúttal is – amikor mindent vastag hótakaró fed, a festői táj úgy néz ki mintha egy karácsonyi üdvözlő kártyáról lett volna lemásolva.
Először 1988-ban voltam Sonnenbergben, amikor öt másik izraelivel egy a zsidógyűlölet gyökereivel foglalkozó szemináriumon vettünk részt. Azóta néhány más értekezleten is részt vettem, amelyek témája sokkal közönyösebb volt számunkra az elözőnél, de mindig élveztem az atmoszférát, a komolyságot amellyel foglalkoztak a problémákkal amelyek napirendünk központjában állnak és főleg, azt, hogy megismerkedhettem sok szimpatikus elfogulatlan emberrel, minden korosztályból és országból, akik mindig készek voltak egy baráti eszmecserére. Sok magyar barátot szereztem ezeken az értekezleteken, a mostanin is részt vett egy kedves házaspár Nagykanizsáról. A fórumok németül és angolul vannak levezetve, fülhallgatón közvetített szimultán forditással.
Egy jó barát amelyet Sonnenbergben ismertem meg, a berlini Lene volt, aki sajnos ma már nincs az elők sorában és akinek az emlékét a „Tisztelgés egy halott hercegnőnek” cimű írásommal örökítettem meg. Egy másik jól sikerült értekezletre, egy zarziri (izraeli beduin falu) házaspár, Nadzsach és Juszuf társaságában érkeztem – a mai napig jó barátok vagyunk. Sikerült meglepnünk a szeminárium többi résztvevőjét, akik annyit hallottak a véres konfliktusról országunkban és nem képzelték el maguknak, hogy mi hárman együtt mint Izrael képviselői és nem mint ellenségek lépünk fel. A nemzetközi estén, amelyet minden szeminárium keretében megrendeznek, otthonról magunkkal hozott humusszal (csicseriborsó krém) és pitával kináltuk meg a többieket, Juszuf előadott a kávé fontosságáról a beduin társadalomban és a végén mindnyájuknak kitünő kávét készített.
Az értekezleteken nemcsak előadásokat hallgatunk. Kirándulunk a környéken és esténként mindenki a bárban iszogat éjfél utánig és mélyíti a kapcsolatokat. A mostani szeminárium, amelynek a témája – mint már említettem – Kina volt (ez megérdemel egy külön beszámolót) csúcspontja a szilveszteri buli volt, amelynek keretében a 70 résztvevő egy része dalokat, komikus jeleneteket, élőképeket adott elő, különféle hangszereken zenélt, vicceket mesélt. Mindenki a saját nyelvén kívánt boldog új évet a többieknek és háromszor köszönthettük pezsgős poharainkkal 2008-t, egyszer 11-kor, amikor Algériában, Beloruszban, Transznyisztriában, Moldovában és Izraelben állt be az új év, másodszor amikor éjfélt ütött az óra és harmadszor 1 órakor amikor a rokonszenves angolokkal összeölelkezve daloltuk az Auld Lang Syne-t .
Ez volt életünk egyik legsikerültebb bulija és ha egy kicsit későn is, de minden olvasómnak Boldog, Békés és Sikeres Új Évet kívánok!