Útinapló III
(Részlet III)

Párizs I

Még aznap éjjel megérkeztem a Gare de Lyon vasutállomásra Párizsban. Senkinek sem javasolnám, hogy hasonlóan mint én, minden előkészület és szállórendelés nélkül utazzon, de általában szerencsés voltam és soha sem maradtam tető nélkül a fejem fölött. Párizsban a Hôtesses de Paris nevü intézmény talált számomra szobát egy kis szállóban, 10 frankért egy éjjelre. Dacára a nagy fáradságomnak, eszem ágába sem jutott aludni menni. Hiszen ez volt az első éjjelem a Fények Városában! Azonkivül, átútazóban voltam csak és már másnap reggel folytatni akartam az utamat Londonba. Csak a visszaútra terveztem egy "hivatalos" látogatást Párizsban.
A városközpontba metróval jutottam. Féltem hogy eltévedek a vonalak útvesztőjében, de az aggódásom fölösleges volt. Soha sem voltam Párizsban, de a nagy térképek a bejárati falakon olyan jól voltak megszerkesztve, hogy minden nehézség nélkül rátaláltam úticélomra. A földalatti alagutrendszer területe óriási. Amikor az egyik vonalról átszálltam a másikra, méterek százait kellett megtennem a végtelennek látszó folyósokon, néha teljesen egyedül. Már attól kezdtem félni, hogy ott fogom leélni az életemet, mint ”A Metró Fantomja”.
Egy fél órás utazás után az ”Opera” állomáson bukkantam ki a felszínre. 11 óra éjjel volt. Gyalog mentem a Concorde térig, onnan a Champs-Elyséesen a Diadalkapuhoz, elhaladtam a Maxim, Moulin Rouge és Folies Bergéres előtt, csupa olyan név amelyekről mostanáig csak olvastam és soha sem hittem volna, hogy egyszer elsétálok előttük. Éjfélkor megvettem a másnapi International Herald Tribunet, amely Párizsban jelenik meg és amelyet fiatal diáklányok aggresszív módon terjesztenek. Minden járókelőnek az orra alá dugják a lapot és megkérdezik: ”Megvetted már a ”Trib”-edet?” Aztán véglegesen kifogyott az erőm és alig tudtam szállómba vánszorogni.