Útinapló III

(Részlet I)

Izraelbe 1949-ben emigráltam és csak 1962-ben, még mint legény, utaztam először külföldre. Az utam első és a befejező részéről a Földközi tengeri utinaplóban-ban írtam, míg a magyarországi látogatásról az Újra Magyarországon-ban. Ezek az „Itthon-Otthon” címü könyvemben jelentek meg. Itt következik néhány olyan részlet amelyik még nem lett közölve.

Bécs

A vonaton való utazás olyan élmény, amelyet a modern turista, aki lökhajtásos gyorsasággal szökdécsel egy országból a másikba, alig ismer. (Mint az ismert viccben, amikor az egyik amerikai turista kérdezi a társát melyik országban vannak. A válasz: „Ha csütörtök van, Belgiumban vagyunk”). Amikor Belgrádból Bécsbe utaztam, egy kedves csoport gyült össze a kupémban: három jugoszláv fiatal, egy török srác Ciprusról és két norvég lány. A válaszfalak gyorsan leestek. Mindenki kipakolta az elemózsiáját, a jugók sűlt csirkét és bort, a norvég lányok egy üveg szlivovicát. Ettünk, ittunk, megtárgyaltuk utazásunk élményeit, címeket cseréltünk.
Bécsben egy barátnőm, Varda, lakott, aki 1956-ban emigrált Izraelbe Oroszországból. (Úgy is hívtuk: “Az oroszlán“ (az ’y’-t eltűntettük). Egy rövid ideig az én barátnőm volt, de a kapcsolat nem volt egy komoly, jóban voltunk, de nem szerettük egymást. Azután Mikivel ismerkedett meg, az egyik legszebb férfivel akit valaha is ismertem. Boldogult anyám szerint túl szép is volt. „Egy férfi nem szabad, hogy ilyen szép legyen”.
Varda sem volt csúnya, fényképét az egyik népszerű női hetilap címlapjáról, a mai napig a fiókomban őrzöm.

A kapcsolat Mikivel lobogó, nagy szerelem volt, de Varda számára az érzelmi vihar nem volt elég. Ő házasságot és gyerekeket akart, de barátja nem volt a házasodó férfi tipusa.
Ebbe a légüres térbe furakodott be Paul, egy gazdag bécsi gyémántkereskedő, aki mint turista érkezett Izraelbe és első látásra beleszeretett Vardába. Randevúra hívta, de Varda visszautasította, mivel barátja volt. Paul nem adta fel a küzdelmet és végül is meggyőzte Vardát, hogy éjjel találkozzanak, amikor a munkája miatt korán kelő Miki már alszik.
Varda azt a maszlagot adta be Mikinek, hogy egy barátnőjénél fog aludni. A férje be lett hívva tartalékos katonai szolgálatra és fél egyedül a nagy lakásban. Mit sem sejtő barátja elvitte autójával egy házhoz a város központjában, Varda érzékeny búcsut vett tőle és belépett a lépcsőházba. Amint hallotta a kocsit távolodni, újra kijött és nem messze onnan találkozott Paullal.
Néhány ilyen találka után, Paul megkérte Varda kezét. Vardának tetszett az ötlet, de előzöleg utolsó alkalmat akart adni Mikinek. Mégegyszer megkérdezte, hajlandó-e tisztességes asszonyá tenni. Amikor Miki belekezdett a mondókájába, hogy kár elrontani virágzó kapcsolatukat egy olyan buta lépéssel mint a házasság, Varda tudtára adta, hogy máshoz megy és meghívta az esküvöjére.

A lakzi fényüző volt. Volt barátja is ott volt. Külsőleg nem látszodtak rajta izgalom jelei, jó étvággyal fogyasztotta el a vacsorát, ivott, táncolt a lányokkal, de zárt körben hirtelen kifakadt:
“És még én a marha, fuvaroztam azt a kurvát a dugásokra!“
Miki mind a mai napig nőtlen maradt.

Varda és Paul az elegáns Mária Terézia utcában laktak. Szép lakásuk volt, sok barátuk, gyerekgondozónőjük, de az egész ház kisfiúk, Dávid, körül forgott. Panzióban laktam, de estéimet Vardával és a férjével töltöttem. Kitünő vendéglátok voltak. A bőséges vacsora után általában táncolni, moziba, valamilyen jó kis kocsmába Grinzingben, vagy barátokhoz mentünk. Vardának jól jött, hogy van valakije, aki mindent tud elöző életéről és megoszthatja vele titkait. Bevallotta előttem, hogy még mindig szereti Mikit és megkért, hogy vigyek neki egy levelet tőle. “Már néhányszor írtam neki és nem értem miért nem válaszol” – panaszolta.

Amikor egyedül voltam, múzeumokat látogattam, megtettem a “kötelező“ kirándulást Schönbrunnba, megtekintettem a bemutatót a “Spanyol lovasiskolá“ban, megbámultam a tájat az óriáskerék csúcsáról a híres Práterben. Bécs teli van nagy épületekkel és pompás palotákkal, de úgy tetszik mintha a város túl nagy lenne az országra, mintha két számmal nagyobb fővárost vett volna fel magára.

1962-ben Ausztriában még mindig népszerü volt a népviselet. Az utcán sok férfi járt rövid tiroli bőrnadrágban és az asszonyokat szines Dirndl (kötény) ékesítette. Bécsben akkoriban elterjedt az automata árusitó gépek használata. Az üzletek előtti gépekben vásárolni lehetett harisnyát, alkoholikus italt, gyümölcsöt, konzervet, fagyit, cigit, röviden majdnem mindent amire szükséged lehetett, vagy kedved volt rá. Az egyik földalatti átjáróban egy komplett ebédet ettem meg, amelynek a forrása az önkiszolgáló gépek voltak. Egy készülék hideg és meleg italokat szolgáltatott, a másik salátákat (hozzá csatolt plasztik evőeszközzel), levest, meleg húsféleségeket és szendvicseket. Voltak pénzváltó készülékek is és a vécékben felszerelt gépekben egyszeri fogkefét (fogkrémmel együtt) és persze kottont is árultak.

Felfedeztem egy telefonkávéházat, ahol minden asztalon volt egy készülék és ha valaki megtetszett a szomszéd asztalnál, felhívhattad. Ez nagyon megkönnyitette az ismerkedést és csakugyan, a legtöbb asztalnál szüntelenül csörgött a telefon.

Sok volt az utcai lány is. A Kärtnergasseiak mint manökenek néztek ki, de bámulatosnak találtam mennyi a kövér és öregecske prostituált, akik más, kevésbé elökelő utcákban voltak kénytelenek kuncsaftokat hajkurászni. Amikor az egyikük leszólított, az első percben nem értettem mit akarhat az öreg hölgy tőlem, talán, hogy átsegítsem az utca másik oldalára!