AZ ORTODOX VILÁG ERKÖLCSI NORMÁI

Ezekben a napokban, amikor Görögország átkerült a befektetésre már nem ajánlott, vagyis "bóvli" adós besorolási szintre és várhatóan nemsokára egyetlen hitelminősítőnél sem lesz befektetői ajánlású adósosztályzata, érdekes meghallgatni, mit írt barátom Lili, arról az országról, amelyben 23 évet élt. Lilitől 2010 májusában vettem itt búcsút. Néhány barátjával együtt ápoljuk az emlékét, megőrizzük életművét.

„Ráuntam a semmittevésre. Felkerestem cégem könyvelőjét és megkértem segítsen nyitni egy vállalkozást. Grafikusi stúdiónak indult, végigjártam a legnagyobb reklámcégeket és szerződést kötöttem velük esetenkénti tervezési megbízásokra. Hozzájuk mentek a cigaretta gyárak, a ruha és mosógép importőrök, ők fizették a nagy irodaházakat, az üvegkalitkában ülő titkárnőket, a marketingeseket, az előttük levő telefonvonalakat és komputereket, statisztikai kimutatásokat készítettek alátámasztani érveiket, én eladtam nekik a grafikámat, ők pedig ötszörös áron tovább adták kuncsaftjaiknak. És ez így rendjén is volt, az volt az érzésem, a dolgok könnyebbik oldalát fogtam meg. Szerettem éjszaka dolgozni, a nappali hőségben mindenki alszik. Déli 2 és 5 között az országban mindenki pizsamába bújik, behúzzák a spalettákat és alszanak. Szabályos csendrendelet van, amit sokkal szigorúbban vesznek, mint az éjszakai csendrendeletet, amikor gyakorlatilag senki sem alszik. Ezt az európai turisták gyakran megmosolyogták, ha magyarok jöttek hozzánk látogatóba. Egyszer pl. húgom elhozta a családját hozzánk, nem tudtak délben aludni, az éjszakai élet pedig pár nap alatt kiütötte őket. Holdkórosan dülöngéltek a régészeti ásatások forró kövei között.

Nemsokára fel kellett vennem más grafikusokat, hogy besegítsenek és olyanokat is, akik a munka kuli részét végezték, kifutó fiúkat, akik motoron szaladgáltak a városban egész nap, adminisztrátorokat, szinte észre sem vettem és egy 14 fős cég volt a kezemben. Több megrendelő már egyenesen hozzánk jött és nem a reklámcég hozta. Fényképeztünk, nyomdai előkészítést vállaltunk és mert senki nem fizet egy ötletért, hát mi csináltattuk meg a nyomdával az anyagot. Egy kész brosúráért, reklám poszterekért, lemezborítóért, amit a kezükbe nyom az ember, viszont már meg lehetett kérni az árát. Dőlt hozzánk a pénz. Amikor egy 240 négyzetméteres lakásba beleszerettem az Imitosz hegy lábánál, zsebből, készpénzben fizettem ki 50 milliót érte. Berendezéséhez a legszebb darabokat Brüsszelben az Eurantika kiállításain vettem, festményeket, szobrokat, bútort, de athéni, vagy londoni kis utcák régiségkereskedőinél is sok minden szépség volt, aminek nem tudtam ellenállni. Nem szórtam a pénzt, szinte minden elköltött fillért befektetésnek lehetett tekinteni. Ez volt a szerencsém.

A görögök balkáni nép, szótárukban a „ravasz” szó pozitív előjelű. Ha becsapnak egy embert, nem szégyenkezve, hanem büszkén mesélik tovább. Talán legérthetőbben ezt Márai Föld, Föld című könyvében írja le: az orosz hadsereg, amikor Pest alá ért, nem messze házuktól táborozott le. Egy nap egy orosz kiskatona bekopogott hozzájuk, hogy kölcsönkérjen egy baltát. Apja minden további nélkül adott neki egyet és ő megígérte, hogy másnap visszahozza. De sem másnap, sem később a baltát nem hozták vissza, elveszett örökre. Minden magyar ember úgy gondolná, hogy a kiskatona ellopta a baltát. A magyar polgári családban úgy nőttek fel az emberek a két világháború között, hogy ha egy szabó megígérte, hogy péntekre készen lesz az öltöny, akkor az akkor is készen volt, ha tegyük fel közben a héten két temetésre is el kellett mennie. Elkészítette, mert megígérte! Ebben a gondolkodásmódban teljesedett ki az akkori európai, keresztény kultúra, erkölcs, a világ és a polgári családi élet megingathatatlanságába vetett bizonyosság tudata. Az ortodox világ erkölcsi normái másképp működnek. Az orosz kiskatonára nem szabad haragudni, ő úgy volt vele, hogy ha az az ember olyan hülye, hogy kölcsönadta a baltáját egy idegennek, akkor meg is érdemli, hogy elveszítse. Tanuljon belőle.

Görögország Balkán, ortodox terület. Az itt élő idegennek rendkívül nehéz dolga van, mert túlélésre irányuló próbálkozásai során, alapvető erkölcsi elveivel szembesül nap, mint nap. Ismertem pl. egy svéd hajótulajdonost, akinek hajói földközi tengeri utakra vittek gazdag turistákat. Három hónap múlva bezárta az irodáját. Azt mondta, nem bírja tovább. Itt, ha kezet fogsz valakivel, az másnap már nem érvényes, ha rád mosolyog, sosem tudhatod, mi jár a fejében, ha megígér valamit, azt juszt is másképp fogja csinálni, de erről nem értesít. Akadnak, akik rendkívül dinamikusan egy-két év alatt beolvadnak ebbe az új világba, másoknak ez nehezebben megy, ragaszkodnak elveikhez, moráliskérdést csinálnak mindenből, ők lépten-nyomon konfliktusokba sodródnak. Ezeket aztán kiveti a társadalom magából, mint idegen testet a szervezet. A manipulátorok nem tűrik a tisztességgel hencegőket maguk között. Én, aki annyi évig távoléltem Magyarországtól, hazatértemkor szomorúan konstatáltam, hogy ez a fajta balkanizálódás itt is beindult. Az ország, amit én 1979 őszén elhagytam, ma már nem létezik. Akik akkor itt éltek és így gondolkoztak, azok is jórészt megváltoztak. Lehet, hogy engem csak azok az idős emberek tudnak megérteni, akik életkoruk miatt már nem lettek rákényszerítve, hogy részt vegyenek az ország átalakulásával járó morális átértékelődésben.

Athéni cégem szinte egyik percről a másikra dőlt össze. Pénzemberem figyelmeztetett ugyan, hogy nem jól állnak a dolgok, de nem nagyon izgatott. Mióta belekezdtem a munkába, állandóan harcban álltam a kuncsaftokkal, akik különböző trükkökkel kerülték és húzták a fizetési határidőket, a végén már külön embert alkalmaztam, hogy gondoskodjon számláik rendezéséről, még mielőtt megkapják a kész munkát. Kezdett a helyzetünk egyre szorongatottabb lenni. Többször megesett, hogy csekkeket már nem tudtuk beváltani, mert a cég, aki tartozott nekünk bezárt és más néven nyitott új számlát magának. Nyomdai költségeink is, az úgynevezett forgótőke, milliókra rúgott és ha valaki nem fizetett nekünk, azt mi már nem kaptuk vissza a nyomdától sem. Amikor egy júliusi napon behoztak nekem egy másfélmilliós csekket, amire január elsejei kifizetési dátum volt írva, összehívtam a személyzetet és két órán belül bezártam a céget.

Bár nem igazán voltam a valós helyzettel tisztában, az utolsó pillanatban tettem meg, amit meg kellett tennem. Kiderült, hogy hatalmas mínusszal tudunk csak kimászni a helyzetből, amibe annyi éven át társtulajdonosként viselkedő kollégáim most még csak mélyebbre nyomtak kártérítési követeléseikkel. Mindenki vitte, amit csak tudott, könyörtelenül tapostak el mindent, ami az útjukba került. A következő év a fuldoklás jegyében zajlott. Egy ideig még fizettem az ügyvédeket, hogy próbálják behajtani a tartozásokat, de azt hiszem őket is lefizették, lassan feladtam a reményt.

A lakást el kellett adni. Hihetetlen csoda folytán, szinte, mint a mesében, férjem egyik kolleganőjének a férje Oxfordban tanított az egyetemen. Neki volt egy kollégája, akinek a lánya egy görög fiútól terhes lett a nyáron. A szülők pánikba estek, nem is annyira a jövevény miatt, inkább, mert lányuk bejelentette, hogy férjhez megy a göröghöz és Görögországban fognak élni. Megrémítette őket az ismeretlen, elmaradott országnak még a gondolata is. Amikor meghallották, hogy van egy nagyon szép lakás eladó Athén egyik jobb negyedében, azonnal elutaztak hozzánk. Megvizsgálták a porta biztonsági berendezéseit, végigjárták a lakást, ájuldozva nyitogattak be a szobákba, fel az emeletre. Leültek a vadszőlővel befuttatott pergola árnyékába, a pálmákkal és virágzó leánderekkel beültetett 5x14m-es teraszon. Kábultan szürcsölték a jeges narancslét, amit a bejárónő készített nekik. Nézték az Akropoliszt a szikrázó délelőtti fényben, a kék éget, ami angliai ember lelkét, mint varázsvessző érinti meg. A képet talán csak a város felett elnyúló szmog rontotta, de hát ezen nem volt mit változtatni. Ma már minden nagyváros füstbe van burkolva.

Megvették a lakást, megvettek mindent. A bútorokat, a képeket, szobrokat, a vékony és vastag függönyöket, az ezüstöt és a szőnyegeket, a mosó– és mosogatógépet. Mindent. Készpénzben fizettek, de egy fillért nem láttam belőle, könyvelőm és ügyvédem egyenesen utalta át az összegeket a kifizetetlen számlák törlesztésére, az iroda költségeinek, a dolgozóknak, az ügyvédeknek a végkifizetésére. Az irodát is sikerült továbbadni annak a cégnek, aki beköltözött a helyünkre, egy ceruzát nem hoztam el onnan sem.

Férjem munkahelyéhez közel béreltem új lakást. A bejárónőt, aki akkor már öt éve volt velünk, tragédiánk sokkal mélyebben megrázott, mint minket magunkat. Megúsztuk a legrosszabbat és kész. Férjem fizetése elegendő a megélhetéshez, nincs gyerek a háznál, nincs mire költenünk. Majd újra kezdjük”.

HÉBER SZAVAK A MAGYAR NYELVBEN

Az évszázadok során rengeteg jövevényszó épült be a magyar köznyelvbe, ami csak természetes, mert egy nép sem él teljesen elszigetelten. Az értelmező szótárban találkozunk latin, görög, török, szláv, német, cigány, héber, jiddis, francia, stb. szavakkal, az utolsó században pedig különösen sok angol eredetű szó került be szókincsünkbe. Engem a héber eredetű szavak érdekeltek, de érdekes módon, néhány jól ismert kifejezés, kisvárosi barátaim számára ismeretlen. A nyelvészek szerint, ezek a szavak főleg a budapestiek nyelvében használatosak. Oda sem a pesti zsidók nyelvéből kerültek be, hanem inkább Kelet-Európa nemzetektől független argójából. Bizonyos felmérések szerint, Közép-Európa tolvajnyelv szókincsének közel harmadrésze héber (vagy jiddis) eredetű.

Sokan kérdezik tőlem mi a különbség a héber és a jiddis nyelvek között.

A jiddis a középkor folyamán alakult ki és eredetileg az askenázi (= német) zsidóság anyanyelve volt. Hosszú időn keresztül „elrontott” német zsargonnak nyilvánították, de ma már sok héber-arameus, ófrancia és szláv elemet is tartalmaz. Terjedését a kereskedelem, ipar nagyban elősegítette és az üldöztetések elől menekülők által jutott el Magyarországra is.

Francia eredetű szó például a jól ismert sólet, az egyik legjellegzetesebb zsidó étel. A név a chaut lent (lassan meleg) kifejezés összetétele. A zsidó vallás előírásai szerint ugyanis, a szombati pihenőnapon tilos a tűzgyújtás és hogy mégis valami meleg étel kerüljön az asztalra, a sóletet már előző napon beteszik a sütőbe (vagy kemencébe) és az lassú tűzön másnapra készül el.

A jiddissel szemben a héber az afroázsiai nyelvcsalád sémi ágába tartozó nyelv, a biblia nyelve. A diaszpórában szétszóródott zsidóság számára főleg liturgikus célokra szolgált, de a XIX-XX. századi nyelvújítás modern használatra is alkalmassá tette.

Nem vagyok nyelvész, de elolvastam néhány e tárgyú cikket és egyenként megvizsgáltam az állítólag héber eredetű szavakat. Az alábbi összeállításba nem tettem be az u. n. nemzetközi műveltségszavakat, amelyek a magyar nyelvben, éppúgy, mint más nyelvekben is megjelennek, de tipikus zsidó fogalmakat jelölnek. Ilyen szavak például a kóser (héberül kasér), a macesz (a héber mácá eljiddisült többes száma), vagy a gólem, a zsidó népmonda agyagból készült emberi alakja, amelybe a prágai rabbi életet lehelt.

Az eredeti héber szó és a magyarázat, dőlt betűkkel, zárójelben jelenik meg, utána pedig egy pár, a kifejezés használatát bemutató, példa következik:

Abrakadabra – misztikus formula, varázsszó (abra-kadabra = úgy teremtek, amint szólok). Gyerekoromban valami ilyesmit mondtam, amikor ’varázsolni’ akartam: „abrakadabra szérum pérum, entum pentum, paxpirimentum”.

Alma, almás – nincs, semmi, semmis (baalma = hiába, csupán, pusztán). „Alma/almás az egész”, „Hitel: alma”.

Balhé – botrány, veszekedés, zűr. (ballaha = rettenetes dolog). „Kiverte a balhét egy szállodában”, „Cáfolja, hogy balhézni jöttek volna”.

Barkochba (magyarosodott ejtéssel: barkóba) – szóbeli játék.

“Bar Kochba vezette a zsidó nép utolsó szabadságharcát a rómaiak ellen, 132-tõl 135-ig. A légiókat elűzte Júdeából és visszaállította az állam függetlenségét. A diadalmas hadvezér természetesen bírói jogkört is gyakorolt. A hagyományok szerint egyszer elébe hoztak egy férfit, keze, lába levágva, szeme világa kioltva. Csak igent és nemet tudott inteni, mégis kereste a maga igazát.

Bar Kochba különös kihallgatási módszert alkalmazott. Kérdések egész sorát tette fel, s az erre adott igen és nem válaszok alapján bontakoztatta ki a tényállást. Az áldozatot saját testvérei csonkították meg, mert elárulta feleségének a család aranybányájának helyét, az asszony pedig kifecsegte a titkot. Tehát a vezér "sajátos" vallatásával "kibarkochbázta" az ügyet. Ez a módszer gyűrűzik tovább napjaink kedvelt, elmés játékában”.

http://www.konyvtar.csongrad.hu/gyerekhonlap/hdoc/kivancsiakklubja/sport.htm

Behemót – ormótlan, idomtalanul hatalmas termetű, esetlen, nehézkes mozgású (behemot = víziló) „A Fidesz-Behemót természetes tehetetlensége”, „Nagy, szürke, öreg behemót – 30 éves a Walkman”.

Bóvli – rossz minőségű, selejtes, értéktelen, nehezen eladható áru, vacakság, ócskaság, (Bável, jiddisül Bovel, a bibliai történet tornya egy sikertelen vállalkozás volt, később le is dőlt). „Bóvli kötvény, spekulációs fokozatú, nagy haszon lehetőségét, de nagy kockázatot hordozó vállalati kötvény”, „Egyre inkább bóvli a görög adósság”.

Böhöm – nagydarab, testes, nagytestű, buta ember (behéma = nagytestű állat, barom, jiddisül böhéme = bunkó, fajankó) „Mama, neked böhöm nagy feneked van”, „Cipeltem a böhöm nagy kosarat”.

Cefet – gyalázatos, rossz, komisz (cefet = oszlopfej, de talán inkább az arab eredetű zift = hitvány, ciki, az eredete). „Cefetül érzi magát”, „Egy cefet újságpapírom sem volt”, „Cefet jó ez a blog”.

Córesz – baj, veszedelem, szegénység (cárá = baj, jiddisül córesz, többes számú jelentésű). „Van úgy, hogy beüt a córesz”, „Ájvé után dafke, de még jöhet a córesz is”.

Dafke – csak azért is (davka = csak azért is). „Megmondtam neki, hogy ne csinálja és dafke azt csinálja!", „Nincs más ezek mögött, mint a puszta dafke”.

Gajd – zaj, gajdol – „gajdolás (gájszó), ének, különösen idétlen, kellemetlen ének, p. az ittas (gajdult) embereké. Így Aranynál a Toldi szerelmében”, Pallasz Nagylexikon. (A héber gad = jószerencse, sors, de a gajd szónak talán nem is héber az eredete. Egyes nyelvtudósok szerint “gajdol” egy ősi finnugor szó és eredetileg a sámánénekre utalt. Szlovákul gajdos = dudás).

Ganef – tolvaj, csibész, csirkefogó (gánáv = tolvaj). „Ganef lett belőle, vagyis tolvaj - ahogy a New York-i argóban mondják”, „Vicc volt, te ganef”.

Hadova – üres beszéd (hadavar = a szó). „Történelmi amnézia, baki és hadova”, „Parasztvakító hadova”.

Hakni, haknizni – kampó, horog, szeszély, bolondéria, alkalmi előadás, fellépés (hakol = minden). „Megasztáros hakni”, „Kimeríti az olcsó hakni fogalmát”, „Érzelmi hakni”.

Hapsi – férfi, szabad, ember (chofshi = szabad). „Ki volt az a hapsi, aki Győzikét utánozta?”, „Furcsa ízlése van a hapsinak”.

Haver – barát, társ (chavér = barát. Az amerikai elnök, Bill Clinton ezekkel a szavakkal búcsúztatta barátját, az izraeli Jitzhak Rabint, temetésén: „Salom chavér!”). „Szeretnéd tudni, miért vagyunk haverok?”, „A haverom jóban-rosszban.”

Héderel – semmit tesz, tartózkodik valahol (heder = szoba, zsidó vallásos iskola). „Vajon még mindig errefelé héderel?”, “Minden állami alkalmazott az ő pénzén héderel”.

Herót – megcsömörlés, undorszerű érzés (charata = megbánás). „Herótom van már ettől a novemberi időjárásból”, „Herótot kapok a spenóttól”.

Hirig – pofon, verekedés (hereg = gyilkolás, mészárlás) „Hatalmas hirig a pályán”, „Akkora hiriget dobott be, hogy tíz éve nem volt példa rá”.

Hücpe – pimaszság (chucpa = szemtelenség).”A magyarban ez jelentheti magát a szemtelenséget, mint fogalmat (nagy hücpe volt ezt vagy azt megtenni!), vagy magát a szemtelen személyt (az az ember egy nagy hücpe!), sőt, melléknévként is alkalmazhatjuk (ne legyél már ilyen hücpe!)”.

http://jedi-edi.blogspot.com/2010/07/hucpe.html

Jatt – kéz, kar, borravaló, jattol – kezet ráz, borravalót ad (jad = kéz). „A kábelszolgáltatók jattolnak a tartalmakért”, „Nem ’jattol le’ olyasvalakivel, akit nem ismer”.

Jubileum – évforduló, (jovel = 50 év, évforduló ). „Az űrrepülés 50 éves jubileuma”, „Jubileumi rendezvények”.

Kabala – tárgy, ami a tulajdonosának szerencsét hoz, szerencsebábú (kabbala = hagyomány, ókori eredetű zsidó misztikus tudomány). „A kabala számok: a 3; 7; 9”, „Az Olimpiai Játékok kabalafigurája”.

Majré, majrés, majrézik – félelem, fél, retteg (mora = félelem). „Hárman voltak a paplan alatt, a papa, a mama és a majré”, „Majrézik az oltásoktól”.

Mázli – szerencse (mázál = szerencse). „Az emberiség mázlija”.

Egyesek barátaim közül azt állítják, hogy mázlista vagyok. Erre csak egy ismert mondással válaszolhatok: „A szátokból isten fülébe!”

Melák – nagydarab, lomha ember (melech = király). „Gólt ollózott a 2 méteres melák”, „A nagy melák még soha sem vitte semmire”.

Meló – munka (mlacha = munka, jiddisül melóche). „Jól fizető melót keres”, „Ez a gép egy maratoni melós”.

Mesüge – kelekótya, félbolond (mesugá = bolond). „Részvéttel szemlélik a körülöttük hömpölygő mesüge világot”, „Teljességgel mesüge!”

Mószerol – bemárt, elárul, befeketít (moszer = adni, átadni). „Egy klassz hely, ahol nem mószerol senki”, „Ártatlan lakost mószerol néhány pitiáner bűnöző”.

Paterol, elpaterol – eltesz, eltávolít, eltakarít valamit, megver, ellátja a baját, megszabadul valakitől/valamitől (patar = elküld, eltávolít). „Ő paterol ki egy keletről érkezett csapatot”, “Ez a film mindent arrébb paterol”, “Egymillió vendégmunkást paterol vissza hozzájuk”.

Pónem – pofa, alak, arc. (panim = arc). „A pónem valahonnan ismerősnek tűnt”, „Két kiélt pónem mondogatja elszáradt hangon”. Azesz pónem – szemtelen, arcátlan, pofátlan (ázut pánim, jiddisül azesz pónem = szemtelenség). „Szokatlan azesz pónem stílusában háborgott”, “Az egyik azesz pónem gyerek megszólalt”.

Sátán – kísértő, ördög (szátán = ördög). „Ez az ember a megtestesült Sátán!”, „Sátánista tételeket összefoglaló és definiáló írás”.

Sisere had – népes sereg, lusta népség (A bibliai Kánaán királyának hadvezére volt Sziszera, Sziszra, Sziszere, Sisere). „Sajnos a sisere hadra hallgattak sokan”, “Laza londoni fiatalok sisere-hada nyüzsüg a klubokban”.

Srác – fiú (rac = fut, vonatkozó névmással serac, aki fut, vagy egy kevésbé szimpatikus variáció szerint serec = féreg, csúszómászó. Közös nevező: a mozgás, a sebesség, az állandó jövés-menés, igazi srác jellemzője). „Oltári Srácok Rajongói Oldala”, „Micsoda srác ez a lány!”

Stika – titok, titokban (stika = csend). „Stika pillanatok”, „Egy stikában eszkábált médiatörvény”, „Stikában találkozott a barátnőjével”.

Szajré – lopott holmi (szhora = áru, jiddisül szchajre). „Visszavonul, ez az utolsó szajré”, „A kabát alatt is volt szajré bőven”.

Tohuvabohu – zűrzavar (tohu vábohu = káosz). „Nyelvi tohuvabohu”, „Értelmetlen „tohuvabohuval”, azaz halandzsával riogatták”.

Tré – nem jó, gyenge, nem megfelelő. (tréfá = nem kóser, jiddisül tréfli, rövidítése). "A nő öltözéke igencsak tré volt", „Egész nyugodtan nevezhető „tré”-nek”.

Smúz – fecsegés és smúzol – cseveg, társalog, pletykál (smua = hír, többes számban smuot, jiddisül smuosz, smuesz, angolul shmooze). ”Kijár neki egy bátorító smúz”,”Nem szerettük azt, aki a tanárokkal smúzolt.”

A fenti kifejezés miatt egyszer kellemetlen helyzetbe kerültem. Egy kedves német hölggyel ismerkedtem meg és nagyon meghökkent, amikor mindjárt ismeretségünk kezdetén, azt javasoltam, üljünk le és smúzoljunk egy kicsit. A schmusen ige ugyanis azt jelenti németül: ölelkezni (barátnővel), összebújni, csókolódzni. A tanulság: a szavak, ha hasonlóak is, más nyelvben, mást jelenthetnek.

Ez az elemzés nem teljes értékű, csak ízelítőt ad a kérdésből. Valószínűleg léteznek további kifejezések is, de egyelőre beérem ezekkel. Szeretettel várom olvasóim megjegyzéseit, javításait, kiegészítéseit.

ÚTMENTI TOLVAJOK

Amikor külföldre utazunk, mindig annak a veszélynek tesszük ki magunkat, hogy valaki megpróbálja ellopni tulajdonunkat, pénzünket. Egyik írásomban említettem már, mielőtt repülőnk leszállt Rio de Janieróban, az utasok levették karórájukat, a hölgyek nyakláncukat, fülbevalójukat. Valaki azt mesélte, hogy a rablók képesek a fülbevalót az áldozat fülcimpájával együtt kiszakítani. Le is mondtunk akkor a város látogatásáról. Brazília persze egy szélsőséges eset, de más országokban is léteznek elemek, amelyek szemet vetnek a „gazdag” turista cuccaira.

Egy barátomnak különösen kellemetlen esete történt a londoni metróban. Üzleti úton volt és cége fedezte kiadásait. Amikor felszállt a metróra, egy kis torlódás támadt és érezte, amint a szerelvényre való felszállás közben egy utas a háta mögött nagyban tolakszik. Aztán egyszerre felhagyott a nyomás, az ajtók becsukódtak, a vonat lassan elindult, a peronon pedig egy fiatal férfi állt, aki nemcsak nem sajnálta, hogy lemaradt, hanem elégedetten mosolygott. Barátom akkor vette észre, hogy eltűnt a tárcája. Csak egy szükségkölcsön segítségével fejezhette be útját. Cége ugyan megtérítette kiadásait, de mindig úgy érezte, főnökei közül nem mindenki hitte el elbeszélését a rablás körülményeiről.

Én aránylag szerencsés voltam, sokat utaztam, de csak az utolsó években váltam kétszer út menti rablók célpontjává. Vagy három éve ellátogattam Pozsonyba. Amióta nagyon régen ott voltam, az óvárost állítólag gyönyörűen felújították. Barátom szívesen elvitt autójában, az én GPS-emet használtuk. Amikor megérkeztünk, természetesen kivettem az autóból és zakóm zsebébe tettem. Minden különösebb esemény nélkül sétáltunk a csakugyan szép városnegyed utcácskáin és amikor kb. három óra múltán visszatértünk a kocsihoz, meglepetten állapítottam meg, hogy bal zsebem üres. A másik zsebben fényképezőgépem volt, de azon állandóan rajta volt a kezem, kivettem, fényképeztem és visszatettem.

Örökre rejtély marad számomra, hogy loptak meg. Senki sem szólított le, nem beszéltem járókelővel, senki sem állt közelemben. Az egyedüli módja az lehetett, hogy valaki lehajolva hátulról megközelített és kiemelte a GPS-t zsebemből. A lopást jelentettem a rendőrségen, a biztosító megtérítette a készülék árát és csak hiúságom szenvedett kárt.

A másik eset Budán történt, a forgalmas Moszkva téren. A lépcső tetején, amely a várbuszhoz és más buszokhoz is vezet, egy asszony zsebkendőket akart rám tukmálni 200 forintért. Szabadkoztam, több a zsebkendőm, mint amennyit valaha elkoptathatok, de azt hitte, alkudni akarok és most már megelégedett volna 100 forinttal. Hajlandó voltam átadni neki 100 forintot, csak mehessek utamra, de ezt nem fogadta el és most két konyhai törülközőt ajánlott fel nekem. Belementem, ilyesmi mindig jól jön minden házban, zsebembe nyúltam, kinyújtottam az árusnak egy 200 forintos pénzdarabot és – mint később felfogtam – itt kibújt a szög a zsákból.

Az asszonyság azt mondta, neki papírpénz kell, mert másnap utazik vissza Kolozsvárra és ott csak azt fogadják el. Kivettem a tárcámat, kihúztam egy 500 forintos, Rákóczi Ferenc arcképével díszített pénzjegyet és átadtam neki. Most meg visszajáró aprója nem volt és odahívta két kolleganőjét, hogy segítsenek rajta. A három asszony körülállt, az egyik kikotorta az érméket, mind a három povedált, én meg egyszer az egyikre néztem, egyszer a másikra. Még azt is megkérdezték honnan vagyok. Megkaptam a pénzemet, átvettem a két törülközőt, átmentem az út másik oldalára a Csaba utcába, de amikor egy perc múlva visszatekintettem, a három árus már eliszkolt.

Egyszerre gyanússá vált nekem az egész előbbi jelenet – hiába, néha lassan kapcsolok – és újra elővettem tárcámat. A hitelkártyám megvolt, úgyszintén néhányezer forintom, de az 50 eurós bankjegy, mely „minden esetre” ott szokott lapulni egy oldalsó rekeszben nyomtalanul eltűnt. Nem is annyira haragudtam. Kellett egy balek és én lettem az. Talán még tanulok is belőle, csak ezúttal is felfoghatatlan számomra, miként sikerült az egyik enyves kezű asszonyságnak felfedezni és bűvész módjára kihúzni tárcám mélyéből az összehajtott bankjegyet, de hát tényekkel nem lehet vitatkozni. (Ha nem utaztam volna másnap reggel haza, újra odamentem volna, valószínűleg hiába).

A zsebtolvajok királya, Fagin jutott eszembe, Dickens „Twist Olivér”-jéből, amint a lurkókat tanítja meg lopni. Örülne, ha megtudná, a mestersége a mai napig is él és virul.