A következő címkéjű bejegyzések mutatása: jiddis. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: jiddis. Összes bejegyzés megjelenítése

vasárnap, november 25, 2012



KOVÁCS APOLLÓNIA ZSIDÓ DALAI
Kovács Apollónia kiadatlan kazettája 1992-ből. Volt egy kis utca

Jiddis dalok

Közreműködik:
Kovács Apollónia, Záhony Etelka (ének)
Felix Györgyi (zongora) Nagy Balázs (klarinét)
Szajkó József (hegedű) Szőke-Tassi Zoltán (basszusgitár)
Mérei Péter (dob)

Feldolgozta: Ellstein Abraham
Hangszerelte: Felix Györgyi
Fordította: Grabócz Gábor






szombat, november 24, 2012

Új írás:

A NÓTA KIRÁLYNŐJE



A múlt héten meghalt kedvenc énekesnőm, Kovács Apollónia. Talán három évtizede fedeztem fel és azóta minden felvételét megvettem. Nagyon kedvelem a cigányzenét, de van egy szerény feltételem: szeretem megérteni, hogy a dal szövege miről szól. Kovács Apollónia azon kevesek közé tartozik, akinek dalaiban minden szó érthetően, tisztán, szépen van kiejtve, egyet sem nyel el.  
Gyerekkoromban, szüleimmel, egy ideig apám szülővárosában Érsekújváron vendégeskedtünk, ahol húga Bözsi és férje Feri, az Ungár kávéház, étterem és szálló tulajdonosa és két lányuk, Lilly és Évi laktak. A város cigányzenészei híresek voltak egész Magyarországon és természetesen a kávéházban is játszott egy ilyen zenekar. Mivel a lakásunk a kávéház fölött volt, minden éjjel a cigány hegedűk csodálatos melódiái ringattak álomba. A cigányzene a vérembe ivódott. Az első énekes, akit megszerettem, Solti Károly volt, azután fedeztem fel Kovács Apollóniát és őt is megkedveltem.
Írtam neki a Hungaroton címére és meglepetésemre, választ is kaptam. A véleményem szerint, az tetszett meg neki levelemben, amikor leírtam, hogy a pálmafák között utazok autómmal, de az ablakok csukva vannak és az ő dalait hallgatom a lejátszón. Megadta a címét, telefonszámát, – Budán lakott, nem messze boldogult nagyanyám Szépvölgyi úti villájától – és amikor legközelebb Pesten voltam, felhívtam és meghívott vacsorára.
Egy nagy csokor virággal állítottam be és egy nagyon szép estét töltöttünk el. Kedvenc itala a konyak volt és bár nem nagyon szeretem, vele tartottam.  Mesélt életéről, aláírta nekem nemrég megjelent CD-jét (Hej, daládé, daládé - 1991) és kaptam is tőle egy nagyon érdekes ajándékot.
Készítettek vele egyszer egy hangfelvételt kazettára. A címe: Volt egy kis utca, teli szép jiddis dalokkal magyar fordításban, de aztán valami okból nem adták ki, Kovács Apollónia szavai szerint „nem akarták, hogy egy cigányasszony énekeljen zsidó dalokat”. Neki két magnókazettája volt ebből a felvételből, az egyiket nekem ajándékozta. Azt mondta, azt tehetek vele, amit akarok.
Miután értesültem a magyar nóta királynőjének a haláláról, elolvastam mit írnak róla. Többek között megtudtam, hogy több díjat kapott, 2011-ben megkapta a legrangosabb magyar kitüntetést is, a Kossuth-díjat, az indoklás szerint "énekes generációk számára példaképül szolgáló egyedülálló stílusú előadó művészetéért, a magyar nóta és a magyar népdal lélek mélyéig hatoló, magával ragadó szépségű, kivételes tisztasággal történő megszólaltatásáért, kulturális örökségünk részét képező népdalkincsünk ápolásáért” (index.hu).
Kovács Apollóniának nem lesz sajnos több albuma. Nagyon fog hiányozni nekem. Béke poraira!
Kovács Apollónia jiddis dalai, a nóták, amelyeket máshol nem lehet meghallgatni, vagy letölteni:

szerda, április 13, 2011

HÉBER SZAVAK A MAGYAR NYELVBEN











Az évszázadok során rengeteg jövevényszó épült be a magyar köznyelvbe, ami csak természetes, mert egy nép sem él teljesen elszigetelten. Az értelmező szótárban találkozunk latin, görög, török, szláv, német, cigány, héber, jiddis, francia, stb. szavakkal, az utolsó században pedig különösen sok angol eredetű szó került be szókincsünkbe. Engem a héber eredetű szavak érdekeltek, de érdekes módon, néhány jól ismert kifejezés, kisvárosi barátaim számára ismeretlen. A nyelvészek szerint, ezek a szavak főleg a budapestiek nyelvében használatosak. Oda sem a pesti zsidók nyelvéből kerültek be, hanem inkább Kelet-Európa nemzetektől független argójából. Bizonyos felmérések szerint, Közép-Európa tolvajnyelv szókincsének közel harmadrésze héber (vagy jiddis) eredetű.



Sokan kérdezik tőlem mi a különbség a héber és a jiddis nyelvek között.



A jiddis a középkor folyamán alakult ki és eredetileg az askenázi (= német) zsidóság anyanyelve volt. Hosszú időn keresztül „elrontott” német zsargonnak nyilvánították, de ma már sok héber-arameus, ófrancia és szláv elemet is tartalmaz. Terjedését a kereskedelem, ipar nagyban elősegítette és az üldöztetések elől menekülők által jutott el Magyarországra is.



Francia eredetű szó például a jól ismert sólet, az egyik legjellegzetesebb zsidó étel. A név a chaut lent (lassan meleg) kifejezés összetétele. A zsidó vallás előírásai szerint ugyanis, a szombati pihenőnapon tilos a tűzgyújtás és hogy mégis valami meleg étel kerüljön az asztalra, a sóletet már előző napon beteszik a sütőbe (vagy kemencébe) és az lassú tűzön másnapra készül el.



A jiddissel szemben a héber az afroázsiai nyelvcsalád sémi ágába tartozó nyelv, a biblia nyelve. A diaszpórában szétszóródott zsidóság számára főleg liturgikus célokra szolgált, de a XIX-XX. századi nyelvújítás modern használatra is alkalmassá tette.



Nem vagyok nyelvész, de elolvastam néhány e tárgyú cikket és egyenként megvizsgáltam az állítólag héber eredetű szavakat. Az alábbi összeállításba nem tettem be az u. n. nemzetközi műveltségszavakat, amelyek a magyar nyelvben, éppúgy, mint más nyelvekben is megjelennek, de tipikus zsidó fogalmakat jelölnek. Ilyen szavak például a kóser (héberül kasér), a macesz (a héber mácá eljiddisült többes száma), vagy a gólem, a zsidó népmonda agyagból készült emberi alakja, amelybe a prágai rabbi életet lehelt.



Az eredeti héber szó és a magyarázat, dőlt betűkkel, zárójelben jelenik meg, utána pedig egy pár, a kifejezés használatát bemutató, példa következik:



Abrakadabra – misztikus formula, varázsszó (abra-kadabra = úgy teremtek, amint szólok). Gyerekoromban valami ilyesmit mondtam, amikor ’varázsolni’ akartam: „abrakadabra szérum pérum, entum pentum, paxpirimentum”.



Alma, almás – nincs, semmi, semmis (baalma = hiába, csupán, pusztán). „Alma/almás az egész”, „Hitel: alma”.



Balhé – botrány, veszekedés, zűr. (ballaha = rettenetes dolog). „Kiverte a balhét egy szállodában”, „Cáfolja, hogy balhézni jöttek volna”.



Barkochba (magyarosodott ejtéssel: barkóba) – szóbeli játék.



“Bar Kochba vezette a zsidó nép utolsó szabadságharcát a rómaiak ellen, 132-tõl 135-ig. A légiókat elűzte Júdeából és visszaállította az állam függetlenségét. A diadalmas hadvezér természetesen bírói jogkört is gyakorolt. A hagyományok szerint egyszer elébe hoztak egy férfit, keze, lába levágva, szeme világa kioltva. Csak igent és nemet tudott inteni, mégis kereste a maga igazát.



Bar Kochba különös kihallgatási módszert alkalmazott. Kérdések egész sorát tette fel, s az erre adott igen és nem válaszok alapján bontakoztatta ki a tényállást. Az áldozatot saját testvérei csonkították meg, mert elárulta feleségének a család aranybányájának helyét, az asszony pedig kifecsegte a titkot. Tehát a vezér "sajátos" vallatásával "kibarkochbázta" az ügyet. Ez a módszer gyűrűzik tovább napjaink kedvelt, elmés játékában”.



http://www.konyvtar.csongrad.hu/gyerekhonlap/hdoc/kivancsiakklubja/sport.htm



Behemót – ormótlan, idomtalanul hatalmas termetű, esetlen, nehézkes mozgású (behemot = víziló) „A Fidesz-Behemót természetes tehetetlensége”, „Nagy, szürke, öreg behemót – 30 éves a Walkman”.



Bóvli – rossz minőségű, selejtes, értéktelen, nehezen eladható áru, vacakság, ócskaság, (Bável, jiddisül Bovel, a bibliai történet tornya egy sikertelen vállalkozás volt, később le is dőlt). „Bóvli kötvény, spekulációs fokozatú, nagy haszon lehetőségét, de nagy kockázatot hordozó vállalati kötvény”, „Egyre inkább bóvli a görög adósság”.



Böhöm – nagydarab, testes, nagytestű, buta ember (behéma = nagytestű állat, barom, jiddisül böhéme = bunkó, fajankó) „Mama, neked böhöm nagy feneked van”, „Cipeltem a böhöm nagy kosarat”.



Cefet – gyalázatos, rossz, komisz (cefet = oszlopfej, de talán inkább az arab eredetű zift = hitvány, ciki, az eredete). „Cefetül érzi magát”, „Egy cefet újságpapírom sem volt”, „Cefet jó ez a blog”.



Córesz – baj, veszedelem, szegénység (cárá = baj, jiddisül córesz, többes számú jelentésű). „Van úgy, hogy beüt a córesz”, „Ájvé után dafke, de még jöhet a córesz is”.



Dafke – csak azért is (davka = csak azért is). „Megmondtam neki, hogy ne csinálja és dafke azt csinálja!", „Nincs más ezek mögött, mint a puszta dafke”.



Gajd – zaj, gajdol – „gajdolás (gájszó), ének, különösen idétlen, kellemetlen ének, p. az ittas (gajdult) embereké. Így Aranynál a Toldi szerelmében”, Pallasz Nagylexikon. (A héber gad = jószerencse, sors, de a gajd szónak talán nem is héber az eredete. Egyes nyelvtudósok szerint “gajdol” egy ősi finnugor szó és eredetileg a sámánénekre utalt. Szlovákul gajdos = dudás).



Ganef – tolvaj, csibész, csirkefogó (gánáv = tolvaj). „Ganef lett belőle, vagyis tolvaj - ahogy a New York-i argóban mondják”, „Vicc volt, te ganef”.



Hadova – üres beszéd (hadavar = a szó). „Történelmi amnézia, baki és hadova”, „Parasztvakító hadova”.



Hakni, haknizni – kampó, horog, szeszély, bolondéria, alkalmi előadás, fellépés (hakol = minden). „Megasztáros hakni”, „Kimeríti az olcsó hakni fogalmát”, „Érzelmi hakni”.



Hapsi – férfi, szabad, ember (chofshi = szabad). „Ki volt az a hapsi, aki Győzikét utánozta?”, „Furcsa ízlése van a hapsinak”.



Haver – barát, társ (chavér = barát. Az amerikai elnök, Bill Clinton ezekkel a szavakkal búcsúztatta barátját, az izraeli Jitzhak Rabint, temetésén: „Salom chavér!”). „Szeretnéd tudni, miért vagyunk haverok?”, „A haverom jóban-rosszban.”



Héderel – semmit tesz, tartózkodik valahol (heder = szoba, zsidó vallásos iskola). „Vajon még mindig errefelé héderel?”, “Minden állami alkalmazott az ő pénzén héderel”.



Herót – megcsömörlés, undorszerű érzés (charata = megbánás). „Herótom van már ettől a novemberi időjárásból”, „Herótot kapok a spenóttól”.



Hirig – pofon, verekedés (hereg = gyilkolás, mészárlás) „Hatalmas hirig a pályán”, „Akkora hiriget dobott be, hogy tíz éve nem volt példa rá”.



Hücpe – pimaszság (chucpa = szemtelenség).”A magyarban ez jelentheti magát a szemtelenséget, mint fogalmat (nagy hücpe volt ezt vagy azt megtenni!), vagy magát a szemtelen személyt (az az ember egy nagy hücpe!), sőt, melléknévként is alkalmazhatjuk (ne legyél már ilyen hücpe!)”.



http://jedi-edi.blogspot.com/2010/07/hucpe.html



Jatt – kéz, kar, borravaló, jattol – kezet ráz, borravalót ad (jad = kéz). „A kábelszolgáltatók jattolnak a tartalmakért”, „Nem ’jattol le’ olyasvalakivel, akit nem ismer”.



Jubileum – évforduló, (jovel = 50 év, évforduló ). „Az űrrepülés 50 éves jubileuma”, „Jubileumi rendezvények”.



Kabala – tárgy, ami a tulajdonosának szerencsét hoz, szerencsebábú (kabbala = hagyomány, ókori eredetű zsidó misztikus tudomány). „A kabala számok: a 3; 7; 9”, „Az Olimpiai Játékok kabalafigurája”.



Majré, majrés, majrézik – félelem, fél, retteg (mora = félelem). „Hárman voltak a paplan alatt, a papa, a mama és a majré”, „Majrézik az oltásoktól”.



Mázli – szerencse (mázál = szerencse). „Az emberiség mázlija”.



Egyesek barátaim közül azt állítják, hogy mázlista vagyok. Erre csak egy ismert mondással válaszolhatok: „A szátokból isten fülébe!”



Melák – nagydarab, lomha ember (melech = király). „Gólt ollózott a 2 méteres melák”, „A nagy melák még soha sem vitte semmire”.



Meló – munka (mlacha = munka, jiddisül melóche). „Jól fizető melót keres”, „Ez a gép egy maratoni melós”.



Mesüge – kelekótya, félbolond (mesugá = bolond). „Részvéttel szemlélik a körülöttük hömpölygő mesüge világot”, „Teljességgel mesüge!”



Mószerol – bemárt, elárul, befeketít (moszer = adni, átadni). „Egy klassz hely, ahol nem mószerol senki”, „Ártatlan lakost mószerol néhány pitiáner bűnöző”.



Paterol, elpaterol – eltesz, eltávolít, eltakarít valamit, megver, ellátja a baját, megszabadul valakitől/valamitől (patar = elküld, eltávolít). „Ő paterol ki egy keletről érkezett csapatot”, “Ez a film mindent arrébb paterol”, “Egymillió vendégmunkást paterol vissza hozzájuk”.



Pónem – pofa, alak, arc. (panim = arc). „A pónem valahonnan ismerősnek tűnt”, „Két kiélt pónem mondogatja elszáradt hangon”. Azesz pónem – szemtelen, arcátlan, pofátlan (ázut pánim, jiddisül azesz pónem = szemtelenség). „Szokatlan azesz pónem stílusában háborgott”, “Az egyik azesz pónem gyerek megszólalt”.



Sátán – kísértő, ördög (szátán = ördög). „Ez az ember a megtestesült Sátán!”, „Sátánista tételeket összefoglaló és definiáló írás”.



Sisere had – népes sereg, lusta népség (A bibliai Kánaán királyának hadvezére volt Sziszera, Sziszra, Sziszere, Sisere). „Sajnos a sisere hadra hallgattak sokan”, “Laza londoni fiatalok sisere-hada nyüzsüg a klubokban”.



Srác – fiú (rac = fut, vonatkozó névmással serac, aki fut, vagy egy kevésbé szimpatikus variáció szerint serec = féreg, csúszómászó. Közös nevező: a mozgás, a sebesség, az állandó jövés-menés, igazi srác jellemzője). „Oltári Srácok Rajongói Oldala”, „Micsoda srác ez a lány!”



Stika – titok, titokban (stika = csend). „Stika pillanatok”, „Egy stikában eszkábált médiatörvény”, „Stikában találkozott a barátnőjével”.



Szajré – lopott holmi (szhora = áru, jiddisül szchajre). „Visszavonul, ez az utolsó szajré”, „A kabát alatt is volt szajré bőven”.



Tohuvabohu – zűrzavar (tohu vábohu = káosz). „Nyelvi tohuvabohu”, „Értelmetlen „tohuvabohuval”, azaz halandzsával riogatták”.



Tré – nem jó, gyenge, nem megfelelő. (tréfá = nem kóser, jiddisül tréfli, rövidítése). "A nő öltözéke igencsak tré volt", „Egész nyugodtan nevezhető „tré”-nek”.



Smúz – fecsegés és smúzol – cseveg, társalog, pletykál (smua = hír, többes számban smuot, jiddisül smuosz, smuesz, angolul shmooze). ”Kijár neki egy bátorító smúz”,”Nem szerettük azt, aki a tanárokkal smúzolt.”



A fenti kifejezés miatt egyszer kellemetlen helyzetbe kerültem. Egy kedves német hölggyel ismerkedtem meg és nagyon meghökkent, amikor mindjárt ismeretségünk kezdetén, azt javasoltam, üljünk le és smúzoljunk egy kicsit. A schmusen ige ugyanis azt jelenti németül: ölelkezni (barátnővel), összebújni, csókolódzni. A tanulság: a szavak, ha hasonlóak is, más nyelvben, mást jelenthetnek.



Ez az elemzés nem teljes értékű, csak ízelítőt ad a kérdésből. Valószínűleg léteznek további kifejezések is, de egyelőre beérem ezekkel. Szeretettel várom olvasóim megjegyzéseit, javításait, kiegészítéseit.