Új írás:

A NÓTA KIRÁLYNŐJE

A múlt héten meghalt kedvenc énekesnőm, Kovács Apollónia. Talán három évtizede fedeztem fel és azóta minden felvételét megvettem. Nagyon kedvelem a cigányzenét, de van egy szerény feltételem: szeretem megérteni, hogy a dal szövege miről szól. Kovács Apollónia azon kevesek közé tartozik, akinek dalaiban minden szó érthetően, tisztán, szépen van kiejtve, egyet sem nyel el.  

Gyerekkoromban, szüleimmel, egy ideig apám szülővárosában Érsekújváron vendégeskedtünk, ahol húga Bözsi és férje Feri, az Ungár kávéház, étterem és szálló tulajdonosa és két lányuk, Lilly és Évi laktak. A város cigányzenészei híresek voltak egész Magyarországon és természetesen a kávéházban is játszott egy ilyen zenekar. Mivel a lakásunk a kávéház fölött volt, minden éjjel a cigány hegedűk csodálatos melódiái ringattak álomba. A cigányzene a vérembe ivódott. Az első énekes, akit megszerettem, Solti Károly volt, azután fedeztem fel Kovács Apollóniát és őt is megkedveltem.

Írtam neki a Hungaroton címére és meglepetésemre, választ is kaptam. A véleményem szerint, az tetszett meg neki levelemben, amikor leírtam, hogy a pálmafák között utazok autómmal, de az ablakok csukva vannak és az ő dalait hallgatom a lejátszón. Megadta a címét, telefonszámát, – Budán lakott, nem messze boldogult nagyanyám Szépvölgyi úti villájától – és amikor legközelebb Pesten voltam, felhívtam és meghívott vacsorára.

Egy nagy csokor virággal állítottam be és egy nagyon szép estét töltöttünk el. Kedvenc itala a konyak volt és bár nem nagyon szeretem, vele tartottam.  Mesélt életéről, aláírta nekem nemrég megjelent CD-jét (Hej, daládé, daládé - 1991) és kaptam is tőle egy nagyon érdekes ajándékot.

Készítettek vele egyszer egy hangfelvételt kazettára. A címe: Volt egy kis utca, teli szép jiddis dalokkal magyar fordításban, de aztán valami okból nem adták ki, Kovács Apollónia szavai szerint „nem akarták, hogy egy cigányasszony énekeljen zsidó dalokat”. Neki két magnókazettája volt ebből a felvételből, az egyiket nekem ajándékozta. Azt mondta, azt tehetek vele, amit akarok.

Miután értesültem a magyar nóta királynőjének a haláláról, elolvastam mit írnak róla. Többek között megtudtam, hogy több díjat kapott, 2011-ben megkapta a legrangosabb magyar kitüntetést is, a Kossuth-díjat, az indoklás szerint "énekes generációk számára példaképül szolgáló egyedülálló stílusú előadó művészetéért, a magyar nóta és a magyar népdal lélek mélyéig hatoló, magával ragadó szépségű, kivételes tisztasággal történő megszólaltatásáért, kulturális örökségünk részét képező népdalkincsünk ápolásáért” (index.hu).

Kovács Apollóniának nem lesz sajnos több albuma. Nagyon fog hiányozni nekem. Béke poraira!

Kovács Apollónia jiddis dalai, a nóták, amelyeket máshol nem lehet meghallgatni, vagy letölteni:

          http://audioboo.fm/boos/1077795-kovacs-apollonia-majn-jiddisher-mame

http://audioboo.fm/boos/1077798-kovacs-apollonia-fenyes-jel-az-egen

http://audioboo.fm/boos/1077799-kovacs-apollonia-ocsi-csornije

http://audioboo.fm/boos/1077800-kovacs-apollonia-nezz-ram-batran

       
          http://audioboo.fm/boos/1077805-kovacs-apollonia-az-oreg-cigany

http://audioboo.fm/boos/1077808-kovacs-apollonia-belz

http://audioboo.fm/boos/1077810-kovacs-apollonia-volt-egy-kis-utca

http://audioboo.fm/boos/1077813-kovacs-apollonia-rumenje

http://audioboo.fm/boos/1077817-kovacs-apollonia-hora

http://audioboo.fm/boos/1077819-kovacs-apollonia-altato

http://audioboo.fm/boos/1077822-kovacs-apollonia-ha-csodat-varsz

http://audioboo.fm/boos/1077823-a-sabesz-csondes-estjen

A BERLINI TAXISOFŐR

 

 

 

 

Már amikor vagy 50 éve először utaztam Ciprusra és Athénba, megismertem a görögök szeretetét népük zenéje iránt. Minden közlekedési eszközben, amelyben utaztam, a rádió alatt, vagy helyette, egy kis lemezjátszó volt beszerelve, 45 rpm sebességű lemezekkel, amely az egész úton görög népdalokat játszott. Amikor az egyik sofőr megkérdezte, mennyibe kerül egy ilyen készülék nálunk, szégyenszemre azt kellett válaszolnom, hogy ez a csodakütyü a mi országunkban nem kapható. Az utazás alatt, amikor egy fél éjszakát töltöttem egy ének klubban a Plakában (plaka=piac), én is lelkes híve lettem ezeknek a szép daloknak (és táncoknak), amelyek szinte izraelieknek hangzanak.

Házasságom óta a feleségem is megosztja velem szeretetemet a görög népi zene iránt. Írtam már a gyönyörünkről, amikor a görög trubadúr Mikis Theodorakis két koncertjét mentünk meghallgatni, a csodálatos nyaralásról Rodoszon, amelynek egyik fénypontja volt éjjeli látogatásunk a híres óvárosi zenés kávéházban. Arról is beszámoltam, mennyire élveztük Glykeria fellépését a tel avivi kikötőben és Dalaras koncertjét a készáriai amfiteátrumban. 

Hű olvasóim – van néhány – talán arra is emlékeznek, hogy írtam szegény gyerekeimről, akik rákényszerültek elfogadni furcsa zenei ízlésemet, amely abban nyilvánult meg, hogy nappalinkban, a nap minden szakában, teljes hangerősséggel játszottam le váltakozva magyar cigányzenét, orosz dalokat, klasszikus műveket, vagy görög taverna zenét.

Ugyanezek az olvasók persze feltehetik a kérdést: ha mindezt elmondtam már, mi a fenének ismétlem magamat? 

Azért, hogy megosszak veletek egy kedves történetet. A napjainkban tért vissza a fiam Berlinből, ahova a munkájával kapcsolatban utazott és elmesélte, hogy egy nap taxival ment egy megbeszélésre és a sofőr megkérdezte hová valósi? Amikor azt válaszolta, hogy Izraelből jött, a taxis örömmel reagált, hogy ő meg Görögországból, Földközi tengeri szomszédunkból származik. Nyelvi korlátaik megakadályozták, hogy valóságos párbeszédet folytassanak, de fiamnak sikerült megmagyarázni, hogy gyerekkorában apja beavatta a görög népi zene rejtelmeibe. Azok a népszerű dalok, amelyekre fiam visszaemlékezett, hidat képeztek közöttük az utazás folyamán. 

A görögre, aki népe zenéjének nagy rajongója volt, úgy látszik mély benyomást keltettek fiam ismeretei és amikor céljukhoz értek, megajándékozta két nagyszerű új CD-vel, egyik kedvencem, Haris Alexiou dalaival, akit karrierje folyamán sok becenévvel láttak el, mint a „A görög ének királynője”, „A görög zene főpapja”, „Görögország hangja és lelke”, „A gyökerek hangja” és az „Isteni szirén”. Alexiou vagy 35 albumot jelentetett meg és ha kedvetek támad rá, a netről teljes albumait tölthetitek le. A feliratok a két CD-n, amelyet a berlini járművezető – akinek a nevét sem tudom – jóvoltából kaptam, görögül vannak, úgyhogy nem vagyok képes egy dalt sem ajánlani, de mind kitűnőek.  

Ugye, hogy szép történet? Egy taxisofőr, aki megajándékozza utasait. Kiderül, hogy néha megvalósul a bibliai ige és a víz színére vetett kenyered, sok nap múlva csakugyan megtérül.  

 

 

 

AKIK ÉNEKELNEK, EGÉSZSÉGESEBBEK

A zsidó nép a napokban ünnepli Hanukkát és mint évente, családunk ezúttal is rokonok házában gyűlt össze. Hagyományos ünnepeink között Hanukka a kedvencem. Nincs sem böjt, sem gyász, vezeklés, pászka, imádság, csak öröm: ez egyszer őseink győztek! Purim (a mi Farsangunk) is vidám ünnep, de manapság csak a gyerekek öltöznek jelmezt. Én is, aki büszkén lobogtatom a szabadelvűség zászlaját, megünnepelhetem Hanukkát, anélkül, hogy hűtlen lennék magamhoz. Egy kis akadályon kívül – a gyertyagyújtás áldása – amelyet könnyedén átszökellek, az est a fények ünneplése, sok jó kajával és nem utolsó helyen 10-15 hagyományos vidám dallal. Előzőleg sokszorosítottunk néhány lapot a dalok szövegével és aki forró burgonya tócsnit, lekváros fánkot, meg hanukkai ajándékot akart kapni, meg kellett szolgálnia hangos énekléssel, a sok gyertyatartó (minden gyerek sajátját hozza), a lobogó gyertyák és a terített asztal körül.
Az ifjúsági mozgalom keretében szoktam rá a közösségi éneklésre és az óta is élvezem, bár hangom nem túl jó. Emlékezek minden egyes a suliban, a cserkészeknél, a cionista mozgalomban tanult dalra. Annak idején, amikor még behívtak tartalékos katonai szolgálatra, de korom miatt már nem feleltem meg első vonalas beosztásra és néha hetekig végeztem kétszer négy órás őrszolgálatot egy isten háta mögötti lyukban, egyedül a sötét éjszakában, tudjátok miként harcoltam a rám törő álmosság ellen? Csendesen, hangtalanul, végénekeltem gazdag magyar, szlovák, héber dalrepertoáromat, néha hosszú percekig törve a fejemet a pontos szövegen, amíg beugrott.
Graham Welch professzor, a Nevelési Kutatás igazgatója az angliai Surreyi Egyetemnél, 30 éve tanulmányozza az éneklés különböző szempontjait. Úgy találta, akik énekelnek, egészségesebbek, mint akik nem. Az éneklés edzi a tüdőnket, megerősíti hasi, bordaközi és rekeszizmainkat, serkenti vérkeringésünket. Arra késztet minket, hogy mélyen lélegezzünk, mélyebben, mint akár egy kimerítő gyakorlat után, úgyhogy több oxigént veszünk fel, javul aerobikus kapacitásunk és ugyanakkor izomfeszültségünk is lazul.
Ennyit az éneklés hatásáról testünkre, de a dalolás több mint a szavak dallamos kimondása, zenei hangok létre hozása hangunkkal. Az éneklés érzelmi kifejezés, elfojtott vágyak, érzelmek megnyilvánulása, amelyeknek a mélysége azonosításunktól függ az adott szöveggel. A hazafias dalok az egyik legelterjedtebb ének műfajhoz tartoznak. Csak e héten olvastam egyik újságunkban, hogy a himnuszunk még mindig hatásos. Nem tudom milyen lakosságrétegekhez fordult a kutató, de a közvélemény kutatás eredménye pozitív volt. A kérdezettnek 91% azt vallotta, hogy a himnusz éneklése nemzeti érzéseket vált ki benne.
Amikor másokkal együtt dalolunk – mégha teljesen idegenek is, annál is inkább, ha családtagok, barátok – erős érzelmi kapcsolatot érzünk irántuk. Emberek, akik együtt énekelnek, a tapasztalatot jelentősnek, élénkítőnek, frissítőnek találják és utána, vidáman, reménykedve, az összetartozás érzésével térnek haza. A közösségi éneklés összeköti az embereket, barátságokat teremt, erősíti a nemzeti azonosságélményt, de fontos eszköze más népek megismerésének és megbecsülésének is. Nem véletlenül, katonai parancsnokok világszerte, menetelés közbeni éneklésre ösztönzik a legénységet.
További elterjedt ének műfajok a vallásos énekek és zsoltárok (gyülekezeti éneklés), népdalok, bordalok, ivónóták és természetesen a gyerekdalok. A kisgyerekek szeretnek énekelni. Az óvónők és tanító nénik ezt jól tudják és az éneklést, egyesítő, oktató és unalom feloldó tényezőként használják. Azon a bizonyos Hanukka bulin e héten, 6 éves unokám volt a legbuzgóbb kísérőm A nagyobbak sokkal kisebb lelkesedéssel daloltak, inkább csak azért, hogy elkerüljék a „Te miért nem énekelsz?” féle megjegyzéseket, mint élvezetből. Idősebb gyerekek számára az éneklés valamilyen okból gátlásos, talán attól félnek, hogy csecsemőknek tekintik őket. Az ifjúsági mozgalmak nagy plusza, megszokod, hogy másokkal együtt csinálsz dolgokat.
Sok népnél létezik a közösségi éneklés szokása. Görögországban például az ilyenfajta éneklés a mindennapi élet és az ünnepségek elválaszthatatlan része. Rodosz szigeti kirándulásom egyike volt a legélvezetesebbeknek. A zene-kávéházakban (musicafe) esténként, egész családok – néhány generáció – mulattak együtt és sokkal éjfél utánig énekeltek és táncoltak népi zenekar kísérettel.
Az egész, ú. n. fejlett világban, az emberek újra felfedezik, hogy az éneklés jó. A dalok vezérmotívumai a bölcsesség, tudás, történelem és a nép örömei és bánatai. Amikor egy nép elveszti dalait, gyakran az azonosságát, összetartását is elveszti, a nemzeti szellem drasztikusan csökken. Ebből a szempontból, a nyugati popkultúrának pusztító hatása van az etnikai kultúrákra.
Egy éve meg voltunk hívva Pestre, barátunk 65 éves szülinapjának ünnepelésére családja körében. Egy kis étteremben vacsoráztunk, természetesen cigányzene is volt. Az ünnepelt anyósa, egy rendkívül szimpatikus hölgy és kortársai külön asztalnál ültek és a dalokat vele énekelték a zenészekkel. Imádom a cigányzenét, sok dalt tudok dúdolni, de a szavaknak csak kis részét ismerem. Irigyen csodáltam ezeket az idős embereket, betéve tudták minden nóta szövegét. A hosszú est folyamán talán 30 nótát játszottak, az éneklők már berekedtek, de nem lankadtak el, amíg haza nem indultunk.
Barátunk és felesége, a fenti hölgy lánya, szintén ismerték a dalok nagy részét és a többi vendéggel együtt, időnként csatlakoztak az énekléshez, de lányuk, férje és két kislányuk, majdnem olyan közönnyel hallgatták a lelkes és zajos ünnepséget, mint feleségem (aki nem tud magyarul és nem lelkesedik túlságosan ezekért a [szerinte] érzelgős melódiákért).
Megkérdeztem a lányt – vele is nagyon jóban vagyok – „Nem ismeritek a nótákat, amelyeket nagyanyád olyan lelkesen dalol?” A válasz: „Természetesen ismerek néhányat, de jobban szeretem a Ledd Zeppelint.”
Vajon ilyen lesz a jövőnk? Franciák, japánok, magyarok, afrikaiak, oroszok, együtt fognak ülni és Ledd Zeppelint dalolni?