A következő címkéjű bejegyzések mutatása: héber. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: héber. Összes bejegyzés megjelenítése

szombat, július 09, 2011


ÚJ SZÓTÁR


Néhány évtizeddel azelőtt Izraelnek még néhány százezerre rúgó magyar nyelvű lakosa volt, de ma már kevesen maradtunk. Épp azért, kellemes meglepetés volt, amikor meghívót kaptam a cfáti Magyar Nyelvterületről Származó Zsidóság Emlékmúzeumától egy új magyar-héber, héber-magyar szótár felavatására. Azok, akiknek a nyelvük hegyén volt egy bizonyos szó, de sehogy sem jutott eszükbe, a mai napig csak Gross Eliezer, mondhatnám „ókori” szótárát használhatták, amely 1958-ban jelent meg.
A tel avivi rendezvényre 120 meghívott jött el (a terem megtelt, és ajtaján egy tábla volt, a pontos férőhelyek számával). A színpadon egy öt tagból álló beszélgető csoport foglalt helyet. A tárgy: a magyar nyelv, mint második nyelv és fordításának a nehézségei.
A szakszerű moderátor, aki egy kiadós adag humorral irányította a beszélgetést, az ismert rádió és TV bemondó, szerkesztő, újságírónő és (angol-héber) fordító volt, Gaj Karmit, aki magyar szülők gyerekeként született egy kibbutzban. Elmondta, hogy soha sem szólalt meg magyarul, amíg nagymamája, aki más nyelvet nem tudott, meg nem érkezett Izraelbe. (A csoport egyik tagja meg is jegyezte: „hiszen ez törvénybe van foglalva, a nagymamával csak magyarul beszélünk, ugye?”).
Ezzel szemben a szerkesztő és műfordító Algazi Mirjamnak, aki Belgrádban született, magyar az anyanyelve. Algazi, akinek munkájáról a kritikusoknak csak dicsérő szavai vannak, egy egész sor olyan művet fordított le, amelyek Magyarországon kívül is sikert arattak, nemcsak Márai Sándor könyveit „A gyertyák csonkig égnek”, „Válás Budán”, „Az igazi”, „Eszter hagyatéka” és a Nobel díjas Kertész Imre „Sorstalanság”-át, hanem egyes Szabó Magda és Szerb Antal műveket is.
A fordító választott mesterségének nehézségeit ecsetelte. Ellentétben a magyar nyelvvel, a héberben a nő- és hímnem közötti különbségek miatt, nagyon nehéz lefordítani egy olyan fogalmat, mint ’egyetlenem’, amely magyarul természetesnek hangzik, akár nő, vagy férfi használja. Ennél sokkal nagyobb nehézségeket támaszt egy olyan mondat, amelyben a férj ‘fiam’-nak szólítja feleségét. Hogy lehet egy ilyen egyedi kifejezést más nyelvbe átültetni? A válasz az: a fordítónak nem arra kell törekedni, hogy megtalálja, vagy felújítsa a megfelelő szót az idegen nyelvben, hanem mint a beszélgető csoport másik tagja, Tarbay Dávid mondta, a fordításnak a mondat mélyebb jelentőségét, a melódiáját kell kifejeznie.
Mint már feljebb jeleztem, a csoportnak az író és fordító Tarbay Dávid (Tarbay Ede dramaturg, író, műfordító, költő fia) is tagja volt, aki 14 éves korában érkezett Izraelbe és néhány magyar és héber könyvet írt. Két regénye Eklipszis és Adonisz. Fordításai közül a legemlítésreméltóbb Vámos Miklós „Az apák könyve”.
A beszélgető csoport soraiban foglalt helyet Rosenbaum M. Gabriel is, aki az arab nyelv és irodalom professzora a jeruzsálemi egyetemen és az izraeli akadémikus központ igazgatója Kairóban. Neki is magyar szülei voltak, de az érintkezési nyelv házukban, elvi okokból, csak héber volt. A fiú sokszor hallotta szüleit maguk között magyarul beszélni – amikor azt akarták, hogy a gyerek ne értse meg őket – és sokat meg is értett, de beszélni nem tudott. Végül is úgy „bosszulta” meg magát szülein, hogy amikor Angliában végezte egyetemi tanulmányait, egy hónapra Magyarországra utazott és egy intenzív magyar tanfolyamon vett részt. A professzor néhány olyan szót is megemlített, amelyek a török nyelv által a magyarba és az arabba is behatoltak, mint például a ’balta’.
Számomra a legérdekesebb személy Sapir Oren közgazdász volt, akinek a szülei az arab nyelvet használták, amikor azt akarták, hogy gyerekeik ne értsék, miről beszélnek. Sapir a klasszikus zenén keresztül jutott el a magyar nyelvhez. Magyar származású tanárnője lefordította számára Bartók néhány népdalát, a nyelv megtetszett neki, megtanulta és most a HVG-t olvassa, ha tudni akarja mi az újság a gazdasági világban. A jelenlevőket az is meglepte, hogy Sapir szerint, a magyar aránylag nem nehéz nyelv, nyelvtana sokkal könnyebb, mint sok más nyelvé.
Magáról a szótárról, egyik főszerkesztője, Dr. Szalai Anna – Tarbay Dávid anyja – aki a tel avivi egyetem magyar szakán tanított és kutatásokat végzett a zsidó írók helyéről a magyar irodalomban, beszélt röviden. Megköszönte munkatársainak évtizedes odaadó munkáját és sajnálatát fejezte ki, hogy dacára erőfeszítésüknek, néhány hiba került be a szótárba.
Bevallom, nem vettem meg az új szótárt, amelyet jelentős engedménnyel árultak a rendezvény résztvevőinek. Szerény véleményem szerint nagy bátorság kell hozzá, napjainkban egy ilyen jellegű könyvet kiadni. Sok év óta foglalkozok adatbázisok építésével és jól tudom, hogy minden adat csak közzétételének pillanatáig pontos. Egy pillanat, óra, nap, vagy hét múlva, új adatok derülhetnek ki, amelyek totálisan módosítják a tényeket az adatbázisban. A nyelv folyamatosan változik és egy nyomtatott szótár nem képes lépést tartani a bekövetkezett változásokkal nyomtatásának befejezése után. Dr. Szalai maga is hozott egy konkrét példát, amikor egy kifejezést említett, amelynek azelőtt negatív jelentése volt, de a fiatalok szlengjében pozitív jelentésűvé vált.
Miközben a vitát hallgattam, a magyar nyelv sorsán gondolkodtam, Izraelben. Gyerekeim és legtöbb magyar nyelvű barátaim gyerekei, nem tanulták meg szüleik nyelvét és magyar könyvtáram jövője nagyon bizonytalan. Ami mégis új reménnyel töltött meg, Sapir Oren esete volt.
A rendezvény befejezése után néhányan körülvettük a csodabogár (ezt a szót próbálja valaki más nyelvre lefordítani!) közgazdászt és csodálattal kérdeztük, miként jutott erre a furcsa elhatározásra, pont magyarul megtanulni. Egy idősebb hölgy azt kérte tőle, hogy mondjon néhány szót magyarul és mikor Sapir majdnem tökéletes kiejtéssel elmondott két sort Petőfi egyik verséből („Reszket a bokor, mert Madárka szállott rá. Reszket a lelkem, mert Eszembe jutottál”), a hölgy annyira meghatódott, hogy cuppanós csókot ragasztott a meglepett férfi orcájára.






szerda, április 13, 2011

HÉBER SZAVAK A MAGYAR NYELVBEN











Az évszázadok során rengeteg jövevényszó épült be a magyar köznyelvbe, ami csak természetes, mert egy nép sem él teljesen elszigetelten. Az értelmező szótárban találkozunk latin, görög, török, szláv, német, cigány, héber, jiddis, francia, stb. szavakkal, az utolsó században pedig különösen sok angol eredetű szó került be szókincsünkbe. Engem a héber eredetű szavak érdekeltek, de érdekes módon, néhány jól ismert kifejezés, kisvárosi barátaim számára ismeretlen. A nyelvészek szerint, ezek a szavak főleg a budapestiek nyelvében használatosak. Oda sem a pesti zsidók nyelvéből kerültek be, hanem inkább Kelet-Európa nemzetektől független argójából. Bizonyos felmérések szerint, Közép-Európa tolvajnyelv szókincsének közel harmadrésze héber (vagy jiddis) eredetű.



Sokan kérdezik tőlem mi a különbség a héber és a jiddis nyelvek között.



A jiddis a középkor folyamán alakult ki és eredetileg az askenázi (= német) zsidóság anyanyelve volt. Hosszú időn keresztül „elrontott” német zsargonnak nyilvánították, de ma már sok héber-arameus, ófrancia és szláv elemet is tartalmaz. Terjedését a kereskedelem, ipar nagyban elősegítette és az üldöztetések elől menekülők által jutott el Magyarországra is.



Francia eredetű szó például a jól ismert sólet, az egyik legjellegzetesebb zsidó étel. A név a chaut lent (lassan meleg) kifejezés összetétele. A zsidó vallás előírásai szerint ugyanis, a szombati pihenőnapon tilos a tűzgyújtás és hogy mégis valami meleg étel kerüljön az asztalra, a sóletet már előző napon beteszik a sütőbe (vagy kemencébe) és az lassú tűzön másnapra készül el.



A jiddissel szemben a héber az afroázsiai nyelvcsalád sémi ágába tartozó nyelv, a biblia nyelve. A diaszpórában szétszóródott zsidóság számára főleg liturgikus célokra szolgált, de a XIX-XX. századi nyelvújítás modern használatra is alkalmassá tette.



Nem vagyok nyelvész, de elolvastam néhány e tárgyú cikket és egyenként megvizsgáltam az állítólag héber eredetű szavakat. Az alábbi összeállításba nem tettem be az u. n. nemzetközi műveltségszavakat, amelyek a magyar nyelvben, éppúgy, mint más nyelvekben is megjelennek, de tipikus zsidó fogalmakat jelölnek. Ilyen szavak például a kóser (héberül kasér), a macesz (a héber mácá eljiddisült többes száma), vagy a gólem, a zsidó népmonda agyagból készült emberi alakja, amelybe a prágai rabbi életet lehelt.



Az eredeti héber szó és a magyarázat, dőlt betűkkel, zárójelben jelenik meg, utána pedig egy pár, a kifejezés használatát bemutató, példa következik:



Abrakadabra – misztikus formula, varázsszó (abra-kadabra = úgy teremtek, amint szólok). Gyerekoromban valami ilyesmit mondtam, amikor ’varázsolni’ akartam: „abrakadabra szérum pérum, entum pentum, paxpirimentum”.



Alma, almás – nincs, semmi, semmis (baalma = hiába, csupán, pusztán). „Alma/almás az egész”, „Hitel: alma”.



Balhé – botrány, veszekedés, zűr. (ballaha = rettenetes dolog). „Kiverte a balhét egy szállodában”, „Cáfolja, hogy balhézni jöttek volna”.



Barkochba (magyarosodott ejtéssel: barkóba) – szóbeli játék.



“Bar Kochba vezette a zsidó nép utolsó szabadságharcát a rómaiak ellen, 132-tõl 135-ig. A légiókat elűzte Júdeából és visszaállította az állam függetlenségét. A diadalmas hadvezér természetesen bírói jogkört is gyakorolt. A hagyományok szerint egyszer elébe hoztak egy férfit, keze, lába levágva, szeme világa kioltva. Csak igent és nemet tudott inteni, mégis kereste a maga igazát.



Bar Kochba különös kihallgatási módszert alkalmazott. Kérdések egész sorát tette fel, s az erre adott igen és nem válaszok alapján bontakoztatta ki a tényállást. Az áldozatot saját testvérei csonkították meg, mert elárulta feleségének a család aranybányájának helyét, az asszony pedig kifecsegte a titkot. Tehát a vezér "sajátos" vallatásával "kibarkochbázta" az ügyet. Ez a módszer gyűrűzik tovább napjaink kedvelt, elmés játékában”.



http://www.konyvtar.csongrad.hu/gyerekhonlap/hdoc/kivancsiakklubja/sport.htm



Behemót – ormótlan, idomtalanul hatalmas termetű, esetlen, nehézkes mozgású (behemot = víziló) „A Fidesz-Behemót természetes tehetetlensége”, „Nagy, szürke, öreg behemót – 30 éves a Walkman”.



Bóvli – rossz minőségű, selejtes, értéktelen, nehezen eladható áru, vacakság, ócskaság, (Bável, jiddisül Bovel, a bibliai történet tornya egy sikertelen vállalkozás volt, később le is dőlt). „Bóvli kötvény, spekulációs fokozatú, nagy haszon lehetőségét, de nagy kockázatot hordozó vállalati kötvény”, „Egyre inkább bóvli a görög adósság”.



Böhöm – nagydarab, testes, nagytestű, buta ember (behéma = nagytestű állat, barom, jiddisül böhéme = bunkó, fajankó) „Mama, neked böhöm nagy feneked van”, „Cipeltem a böhöm nagy kosarat”.



Cefet – gyalázatos, rossz, komisz (cefet = oszlopfej, de talán inkább az arab eredetű zift = hitvány, ciki, az eredete). „Cefetül érzi magát”, „Egy cefet újságpapírom sem volt”, „Cefet jó ez a blog”.



Córesz – baj, veszedelem, szegénység (cárá = baj, jiddisül córesz, többes számú jelentésű). „Van úgy, hogy beüt a córesz”, „Ájvé után dafke, de még jöhet a córesz is”.



Dafke – csak azért is (davka = csak azért is). „Megmondtam neki, hogy ne csinálja és dafke azt csinálja!", „Nincs más ezek mögött, mint a puszta dafke”.



Gajd – zaj, gajdol – „gajdolás (gájszó), ének, különösen idétlen, kellemetlen ének, p. az ittas (gajdult) embereké. Így Aranynál a Toldi szerelmében”, Pallasz Nagylexikon. (A héber gad = jószerencse, sors, de a gajd szónak talán nem is héber az eredete. Egyes nyelvtudósok szerint “gajdol” egy ősi finnugor szó és eredetileg a sámánénekre utalt. Szlovákul gajdos = dudás).



Ganef – tolvaj, csibész, csirkefogó (gánáv = tolvaj). „Ganef lett belőle, vagyis tolvaj - ahogy a New York-i argóban mondják”, „Vicc volt, te ganef”.



Hadova – üres beszéd (hadavar = a szó). „Történelmi amnézia, baki és hadova”, „Parasztvakító hadova”.



Hakni, haknizni – kampó, horog, szeszély, bolondéria, alkalmi előadás, fellépés (hakol = minden). „Megasztáros hakni”, „Kimeríti az olcsó hakni fogalmát”, „Érzelmi hakni”.



Hapsi – férfi, szabad, ember (chofshi = szabad). „Ki volt az a hapsi, aki Győzikét utánozta?”, „Furcsa ízlése van a hapsinak”.



Haver – barát, társ (chavér = barát. Az amerikai elnök, Bill Clinton ezekkel a szavakkal búcsúztatta barátját, az izraeli Jitzhak Rabint, temetésén: „Salom chavér!”). „Szeretnéd tudni, miért vagyunk haverok?”, „A haverom jóban-rosszban.”



Héderel – semmit tesz, tartózkodik valahol (heder = szoba, zsidó vallásos iskola). „Vajon még mindig errefelé héderel?”, “Minden állami alkalmazott az ő pénzén héderel”.



Herót – megcsömörlés, undorszerű érzés (charata = megbánás). „Herótom van már ettől a novemberi időjárásból”, „Herótot kapok a spenóttól”.



Hirig – pofon, verekedés (hereg = gyilkolás, mészárlás) „Hatalmas hirig a pályán”, „Akkora hiriget dobott be, hogy tíz éve nem volt példa rá”.



Hücpe – pimaszság (chucpa = szemtelenség).”A magyarban ez jelentheti magát a szemtelenséget, mint fogalmat (nagy hücpe volt ezt vagy azt megtenni!), vagy magát a szemtelen személyt (az az ember egy nagy hücpe!), sőt, melléknévként is alkalmazhatjuk (ne legyél már ilyen hücpe!)”.



http://jedi-edi.blogspot.com/2010/07/hucpe.html



Jatt – kéz, kar, borravaló, jattol – kezet ráz, borravalót ad (jad = kéz). „A kábelszolgáltatók jattolnak a tartalmakért”, „Nem ’jattol le’ olyasvalakivel, akit nem ismer”.



Jubileum – évforduló, (jovel = 50 év, évforduló ). „Az űrrepülés 50 éves jubileuma”, „Jubileumi rendezvények”.



Kabala – tárgy, ami a tulajdonosának szerencsét hoz, szerencsebábú (kabbala = hagyomány, ókori eredetű zsidó misztikus tudomány). „A kabala számok: a 3; 7; 9”, „Az Olimpiai Játékok kabalafigurája”.



Majré, majrés, majrézik – félelem, fél, retteg (mora = félelem). „Hárman voltak a paplan alatt, a papa, a mama és a majré”, „Majrézik az oltásoktól”.



Mázli – szerencse (mázál = szerencse). „Az emberiség mázlija”.



Egyesek barátaim közül azt állítják, hogy mázlista vagyok. Erre csak egy ismert mondással válaszolhatok: „A szátokból isten fülébe!”



Melák – nagydarab, lomha ember (melech = király). „Gólt ollózott a 2 méteres melák”, „A nagy melák még soha sem vitte semmire”.



Meló – munka (mlacha = munka, jiddisül melóche). „Jól fizető melót keres”, „Ez a gép egy maratoni melós”.



Mesüge – kelekótya, félbolond (mesugá = bolond). „Részvéttel szemlélik a körülöttük hömpölygő mesüge világot”, „Teljességgel mesüge!”



Mószerol – bemárt, elárul, befeketít (moszer = adni, átadni). „Egy klassz hely, ahol nem mószerol senki”, „Ártatlan lakost mószerol néhány pitiáner bűnöző”.



Paterol, elpaterol – eltesz, eltávolít, eltakarít valamit, megver, ellátja a baját, megszabadul valakitől/valamitől (patar = elküld, eltávolít). „Ő paterol ki egy keletről érkezett csapatot”, “Ez a film mindent arrébb paterol”, “Egymillió vendégmunkást paterol vissza hozzájuk”.



Pónem – pofa, alak, arc. (panim = arc). „A pónem valahonnan ismerősnek tűnt”, „Két kiélt pónem mondogatja elszáradt hangon”. Azesz pónem – szemtelen, arcátlan, pofátlan (ázut pánim, jiddisül azesz pónem = szemtelenség). „Szokatlan azesz pónem stílusában háborgott”, “Az egyik azesz pónem gyerek megszólalt”.



Sátán – kísértő, ördög (szátán = ördög). „Ez az ember a megtestesült Sátán!”, „Sátánista tételeket összefoglaló és definiáló írás”.



Sisere had – népes sereg, lusta népség (A bibliai Kánaán királyának hadvezére volt Sziszera, Sziszra, Sziszere, Sisere). „Sajnos a sisere hadra hallgattak sokan”, “Laza londoni fiatalok sisere-hada nyüzsüg a klubokban”.



Srác – fiú (rac = fut, vonatkozó névmással serac, aki fut, vagy egy kevésbé szimpatikus variáció szerint serec = féreg, csúszómászó. Közös nevező: a mozgás, a sebesség, az állandó jövés-menés, igazi srác jellemzője). „Oltári Srácok Rajongói Oldala”, „Micsoda srác ez a lány!”



Stika – titok, titokban (stika = csend). „Stika pillanatok”, „Egy stikában eszkábált médiatörvény”, „Stikában találkozott a barátnőjével”.



Szajré – lopott holmi (szhora = áru, jiddisül szchajre). „Visszavonul, ez az utolsó szajré”, „A kabát alatt is volt szajré bőven”.



Tohuvabohu – zűrzavar (tohu vábohu = káosz). „Nyelvi tohuvabohu”, „Értelmetlen „tohuvabohuval”, azaz halandzsával riogatták”.



Tré – nem jó, gyenge, nem megfelelő. (tréfá = nem kóser, jiddisül tréfli, rövidítése). "A nő öltözéke igencsak tré volt", „Egész nyugodtan nevezhető „tré”-nek”.



Smúz – fecsegés és smúzol – cseveg, társalog, pletykál (smua = hír, többes számban smuot, jiddisül smuosz, smuesz, angolul shmooze). ”Kijár neki egy bátorító smúz”,”Nem szerettük azt, aki a tanárokkal smúzolt.”



A fenti kifejezés miatt egyszer kellemetlen helyzetbe kerültem. Egy kedves német hölggyel ismerkedtem meg és nagyon meghökkent, amikor mindjárt ismeretségünk kezdetén, azt javasoltam, üljünk le és smúzoljunk egy kicsit. A schmusen ige ugyanis azt jelenti németül: ölelkezni (barátnővel), összebújni, csókolódzni. A tanulság: a szavak, ha hasonlóak is, más nyelvben, mást jelenthetnek.



Ez az elemzés nem teljes értékű, csak ízelítőt ad a kérdésből. Valószínűleg léteznek további kifejezések is, de egyelőre beérem ezekkel. Szeretettel várom olvasóim megjegyzéseit, javításait, kiegészítéseit.





























szerda, március 12, 2008

Felújított írás:


A SZAUNA VILÁGA - Hatodik és végső részlet

Ezek az egyik legmaradibb társadalomból származó, többnyire idős arab férfiak – nem hiszem, hogy arab nő bemerészkedne a szaunába – nem zavarták meg a közrendet. Órákig üldögéltek csendben a kis medence mentén nyugágyukban, egy nagy törülköző takarta az ölüket és kimeredt szemmel bámulták a palástalan jövés-menést. Látható zavarban voltak, de semmiért sem mondtak volna le a szállodai szolgáltatás e különleges részéről.
Csak egyszer voltam tanúja egy botránynak ezekkel a rendhagyó vendégekkel kapcsolatban. Egy idősebb, hölgy kacsázott ki visítva a tussolóból és azzal vádolt egy arab bácsit, hogy megleste amint mosakodott. Ki tudja milyen logika volt ebben a furcsa panaszban, hiszen mindenki úgyis ruhátlan volt. Az események hirtelen felébresztették a hölgy szégyenérzékét is és egy törülközőt tekert a dereka köré, de ez csak részint takarta be illemeit. Nem tudtam elhatározni mi murisabb: A testes nő pucér ülepe, vagy a szegény férfi zavara amint törött angolsággal magyarázza, hogy csak az illemhelyet kereste és esze ágában sem volt kukucskálni.

Az egyik legérdekesebb szaunás élményem egy másik síparadicsomban történt meg. Az árva villanykörte fényében néhány nehezen kivehető meztelen alak henyélt a fapadkákon. Beállítottam magamnak az egyik homokórát és én is lehevertem a törölközőmre. Néhány perc múltán az egyik alak – egy vörös hajú fiatal nő – nem jellemző módon felém hajolt és megkérdezte:
”Where are you from?”
"From Israel.”

A meghökkenés fizikailag észrevehető volt. Néhány hosszú másodperc után:
„Nem tudtam, hogy izraeliek is járnak ilyen helyekre.”
„Te is izraeli vagy, (héberben nincs magázás) nem?”
„Igen, de...”
Most következtek a szokásos kérdések. Mióta vagy itt, hol laksz, mivel foglalkozol, stb. Amikor kiderült, hogy mindketten az izraeli repülőtársaságnál dolgozunk, beszédtársam zavara a tetőig hágott. Megesküdtetett mindenre, ami szent nekem, hogy nem árulom el senkinek, hogy az összes lehető helyek közül pont itt és méghozzá pucéron hozott vele össze a vak véletlen.
A cégünknek néhányezer alkalmazottja van. Ismerősöm a szaunából, mint légikisasszony dolgozott és még csak közös ismerőseink sem voltak. Betartottam az ígéretemet és nem árultam el senkinek ‘sötét’ titkát, de amikor néha összefutottunk a folyosón, vagy az üzemi étkezőben, mindig elfordította a fejét.
Nagyvilági nő volt, nem szégyellte feltárni rejtett bájait minden idegen előtt, csak a honfitársának nem volt képes a szemébe nézni.











Google














szombat, május 26, 2007




FEKETE HÉBEREK

2006 tavaszán a feleségemmel és két baráttal látogatást tettünk Dimona városában, az izraeli-afrikai hébereknél – ők így nevezik magukat és szerintem tisztelni kell az akaratukat és nem héber négereknek nevezni őket, ahogy sokan teszik. Először a helyi iskola énekkarának és táncegyüttesének a fellépését tekintettük meg – kitünő hangok, csodálatos ritmus érzék – és miután elfogyasztottuk az egyszerű, de izletes villásreggelit, mi a négy tel avivi, egy bájos és eszes Malkia nevű lány által kalauzolva, ismeretségi körútra indultunk a meleg, vendégszerető közösségben és a lakónegyedben ahol élnek.
Az izraeli-afrikai héberek hite szerínt ők a Yehuda törzs, a tíz elveszett törzs egyike, leszármazottai. A második jeruzsálemi szentély elpusztulása után, a törzs fiait Afrikába száműzték és onnan Amerikába rabszolgasorba hurcolták. A közösség alapítói az Egyesűlt Államok fekete gettóiban születtek és nőttek fel és faji megkülönböztetést és elnyomást tapasztaltak. Izraelbe 1969-től turista vízumokkal kezdtek érkezni és évekig a kiutasítás ellen harcoltak. A véleményem szerínt, az egyedüli ok, hogy ez nem történt meg, politikai volt. Mit fog a világ szólni? A zsidó állam feketéket toloncol ki? Eleinte mint ideiglenes lakosok tartózkodtak itt és csak 2004-ben kapták végül is meg az állandó lakossági státust. Ma körülbelül 2,500-en vannak és a zömük Dimonában él, de Aradon és Mitzpe Rimonban is élnek kisebb csoportok. A közösség tagjaiból néhány ezren még külfoldön élnek.
Az izraeli héberek a Tóra parancsai szerínt, szerény kommunális életet élnek és fiaikat körülmetélik. A veganizmus hívei – ez a vegetáriánizmus végső lépcsőfoka, tisztán növényevő táplálkozás, vagyis lemondás minden állati eredetű ételről, nemcsak a húsról, hanem a tojásokról és a tejről is. Táplálékuk nagy részét saját maguk termesztik, organikus módszerrel és e célből egy farmot bérelnek a nyugati Negevben. Tartózkodnak a dohányzástól és távol tartják magukat az elfogadott gyógyszerektől. Egyszer hetente, szombaton, böjtölnek és akkor csak vízet és gyümölcslét fogyasztanak. Kalauznőnk szerínt, a szervezetünknek időről időre ki kell pihennie az emésztési tevékenységet és erre a heti munkaszünet nap, a szombat, felel meg legjobban.
Akkor képedtünk el igazán, amikor Malkiától megtudtuk, hogy az izraeli héber férfiak hét feleséget vehetnek el, bár a valóságban az izraeli közösség férfiainak nincs több mint négy nejük, sokszor kevesebb is. Külső kinézése, értelmes és alapos fogalmazásai alapján, Malkiát mint felnőttet kezeltem és csak a válaszáből kérdésemre, mi a véleménye, mint nőnek, a többnejűségről ("kislány vagyok még, nem nő") derült ki, hogy tulajdonképen csak 15 éves. Szerínte, a többnejüség a feleség javát szolgálja. Nincs féttékenység közöttük, egymást testvérnek tekintik és elosztják maguk között a házimunka terheit. Ha az egyikük el akar menni valahová, feleségtársai vigyáznak a gyerekeire – és nem babra megy a játék! Malkiának hét testvére van az anyjától és további féltestvérei apja második feleségétől.
A dimonai közösség nagy zsúfoltságban él (20-30 személy minden lakásban) egy emeletes házak kb. hatvan lakásában, a korábbi dimoniai új emigráns befogadó központban, de mindenhol példás tisztasság virul és az emberek akikkel találkoztunk, barátságosan mosolyogtak a vendégekre. A közösségnek saját péksége van, központi konyhája és azok akik nem a településen kivül dolgoznak, közös étkezdében esznek. A szép, szines ruháikat, amelyek csak természetes anyagokból, mint pamut, lenvászon, selyem, gyapjú készültek – szintétikus anyagokat nem használnak – saját maguk varrják. Az "Élet Háza" nevű klinikában a közösség képzett bábák szülik meg a gyereket és csak komplikációk esetében viszik a szülőnőket a beer-sévai korházba.
Dacára annak, hogy ma már a közösség többsége Izraelben született, maguk között angolul beszélnek és csak az ovodában kezdenek héberül tanulni. A település gyerekeinek saját állami iskolájuk van, amelynek az élén izraeli igazgatónő áll, a tanári kar pedig vegyesen afrikai héberekből és izraeli tanitókból áll.
A bámulatos közösség és az egyének akikkel alkalmunk volt beszélgetni, elbűvöltek minket és ha alkalom támad, biztos még ellátogatunk ide. Azt is remélem, hogy a izraeli-afrikai hébereknek sikerülni fog megvalósítani az álmukat és saját települést létesíteni, ahol jobb körülmények között építhetik fel az életüket. saját akaratuk szerint és az izraeli állampolgárságot is megkapják. A közösség fiataljai a katonaságban szolgálják az államot és most is kb. 60-an vannak aktív szolgálatban. Az első fiú aki Izraelben született egy terrorista támadás áldozata lett.
Az izraeli-afrikai héberek összekötötték a sorsukat a sorsunkkal, ezt az országot választották hazájuknak, hajlandók az energiájukból, tehetségükből adakozni fejlődésére és megerősítésére, sőt a vérüket is kiönteni érte. Itt az ideje, hogy ne kezeljék őket mint másodrendű polgárokat.

(Fényképek a látogatásról)

2006 novemberében újra meg lettünk hívva az izraeli-afrikai héberek településére, ezúttal, hogy velük ünnepeljük a tradiciónális "Öszesség Ünnepé"t. Ezúttal tízen voltunk Tel Aviviak, csatlakoztunk néhány idős polgárhoz magából a közösségből és Dimonából, egy "Tiszteld az Öreget" jelszavú ünnepély keretében, amelyet az iskola udvarán felállított sátor alatt tartottak meg.
Az iskola udvarában felsorakozott diákok hangos tapssal, meg furulya zenével fogadták a vendégeket. Mindegyikünk kapott egy szines névjegy-kitûzôt amelyre a neve volt felírva, meg egy bibliai idézettel ellátott könyvjelzőt emlékbe.
Egy kb. két órás program következett. Újból megcsodáltuk az énekesek pompás hangjait, a fiatal táncosok ritmusát, de a ceremónia fő és megható része csak azután következett. Egyenként felolvasták a ünnepély vőfélyeinek a nevét, fel kellett kelnünk és meghajlással megköszönni amikor héberül és angolul felolvasták rövid életrajzunkat. A babérlevél kétségtelenül egy dimonai házaspárnak járt, akik 10 gyerek szülei, 36 unoka nagyszülei és már 4 dédunokát is ölelnek, de persze mi is szép családdal (ha kisebbel is) büszkélkedünk.
Az ünnepély végén az osztályok egyenként a vendégek elé járultak és mindegyikének szép ajándékot nyujtottak át. A vendégek egyike meleg szavakkal köszönte meg az összehasonlíthatatlan rendezményt és egy ünnepélyes tisztán veganista ebéd után, osszeölelkeztünk csodás vendéglátóinkkal és visszabuszoztunk saját világunkba, ahol nagyon kevés tisztelet jár az idösebb generációnak, a fiatalok néha még a helyüket sem adják át..

Fényképek az "Öszesség Napjá"ról"





Google