ÚJ SZÓTÁR

Néhány évtizeddel azelőtt Izraelnek még néhány százezerre rúgó magyar nyelvű lakosa volt, de ma már kevesen maradtunk. Épp azért, kellemes meglepetés volt, amikor meghívót kaptam a cfáti Magyar Nyelvterületről Származó Zsidóság Emlékmúzeumától egy új magyar-héber, héber-magyar szótár felavatására. Azok, akiknek a nyelvük hegyén volt egy bizonyos szó, de sehogy sem jutott eszükbe, a mai napig csak Gross Eliezer, mondhatnám „ókori” szótárát használhatták, amely 1958-ban jelent meg.

A tel avivi rendezvényre 120 meghívott jött el (a terem megtelt, és ajtaján egy tábla volt, a pontos férőhelyek számával). A színpadon egy öt tagból álló beszélgető csoport foglalt helyet. A tárgy: a magyar nyelv, mint második nyelv és fordításának a nehézségei.
A szakszerű moderátor, aki egy kiadós adag humorral irányította a beszélgetést, az ismert rádió és TV bemondó, szerkesztő, újságírónő és (angol-héber) fordító volt, Gaj Karmit, aki magyar szülők gyerekeként született egy kibbutzban. Elmondta, hogy soha sem szólalt meg magyarul, amíg nagymamája, aki más nyelvet nem tudott, meg nem érkezett Izraelbe. (A csoport egyik tagja meg is jegyezte: „hiszen ez törvénybe van foglalva, a nagymamával csak magyarul beszélünk, ugye?”).
Ezzel szemben a szerkesztő és műfordító Algazi Mirjamnak, aki Belgrádban született, magyar az anyanyelve. Algazi, akinek munkájáról a kritikusoknak csak dicsérő szavai vannak, egy egész sor olyan művet fordított le, amelyek Magyarországon kívül is sikert arattak, nemcsak Márai Sándor könyveit „A gyertyák csonkig égnek”, „Válás Budán”, „Az igazi”, „Eszter hagyatéka” és a Nobel díjas Kertész Imre „Sorstalanság”-át, hanem egyes Szabó Magda és Szerb Antal műveket is.
A fordító választott mesterségének nehézségeit ecsetelte. Ellentétben a magyar nyelvvel, a héberben a nő- és hímnem közötti különbségek miatt, nagyon nehéz lefordítani egy olyan fogalmat, mint ’egyetlenem’, amely magyarul természetesnek hangzik, akár nő, vagy férfi használja. Ennél sokkal nagyobb nehézségeket támaszt egy olyan mondat, amelyben a férj ‘fiam’-nak szólítja feleségét. Hogy lehet egy ilyen egyedi kifejezést más nyelvbe átültetni? A válasz az: a fordítónak nem arra kell törekedni, hogy megtalálja, vagy felújítsa a megfelelő szót az idegen nyelvben, hanem mint a beszélgető csoport másik tagja, Tarbay Dávid mondta, a fordításnak a mondat mélyebb jelentőségét, a melódiáját kell kifejeznie.
Mint már feljebb jeleztem, a csoportnak az író és fordító Tarbay Dávid (Tarbay Ede dramaturg, író, műfordító, költő fia) is tagja volt, aki 14 éves korában érkezett Izraelbe és néhány magyar és héber könyvet írt. Két regénye Eklipszis és Adonisz. Fordításai közül a legemlítésreméltóbb Vámos Miklós „Az apák könyve”.
A beszélgető csoport soraiban foglalt helyet Rosenbaum M. Gabriel is, aki az arab nyelv és irodalom professzora a jeruzsálemi egyetemen és az izraeli akadémikus központ igazgatója Kairóban. Neki is magyar szülei voltak, de az érintkezési nyelv házukban, elvi okokból, csak héber volt. A fiú sokszor hallotta szüleit maguk között magyarul beszélni – amikor azt akarták, hogy a gyerek ne értse meg őket – és sokat meg is értett, de beszélni nem tudott. Végül is úgy „bosszulta” meg magát szülein, hogy amikor Angliában végezte egyetemi tanulmányait, egy hónapra Magyarországra utazott és egy intenzív magyar tanfolyamon vett részt. A professzor néhány olyan szót is megemlített, amelyek a török nyelv által a magyarba és az arabba is behatoltak, mint például a ’balta’.
Számomra a legérdekesebb személy Sapir Oren közgazdász volt, akinek a szülei az arab nyelvet használták, amikor azt akarták, hogy gyerekeik ne értsék, miről beszélnek. Sapir a klasszikus zenén keresztül jutott el a magyar nyelvhez. Magyar származású tanárnője lefordította számára Bartók néhány népdalát, a nyelv megtetszett neki, megtanulta és most a HVG-t olvassa, ha tudni akarja mi az újság a gazdasági világban. A jelenlevőket az is meglepte, hogy Sapir szerint, a magyar aránylag nem nehéz nyelv, nyelvtana sokkal könnyebb, mint sok más nyelvé.
Magáról a szótárról, egyik főszerkesztője, Dr. Szalai Anna – Tarbay Dávid anyja – aki a tel avivi egyetem magyar szakán tanított és kutatásokat végzett a zsidó írók helyéről a magyar irodalomban, beszélt röviden. Megköszönte munkatársainak évtizedes odaadó munkáját és sajnálatát fejezte ki, hogy dacára erőfeszítésüknek, néhány hiba került be a szótárba.
Bevallom, nem vettem meg az új szótárt, amelyet jelentős engedménnyel árultak a rendezvény résztvevőinek. Szerény véleményem szerint nagy bátorság kell hozzá, napjainkban egy ilyen jellegű könyvet kiadni. Sok év óta foglalkozok adatbázisok építésével és jól tudom, hogy minden adat csak közzétételének pillanatáig pontos. Egy pillanat, óra, nap, vagy hét múlva, új adatok derülhetnek ki, amelyek totálisan módosítják a tényeket az adatbázisban. A nyelv folyamatosan változik és egy nyomtatott szótár nem képes lépést tartani a bekövetkezett változásokkal nyomtatásának befejezése után. Dr. Szalai maga is hozott egy konkrét példát, amikor egy kifejezést említett, amelynek azelőtt negatív jelentése volt, de a fiatalok szlengjében pozitív jelentésűvé vált.
Miközben a vitát hallgattam, a magyar nyelv sorsán gondolkodtam, Izraelben. Gyerekeim és legtöbb magyar nyelvű barátaim gyerekei, nem tanulták meg szüleik nyelvét és magyar könyvtáram jövője nagyon bizonytalan. Ami mégis új reménnyel töltött meg, Sapir Oren esete volt.
A rendezvény befejezése után néhányan körülvettük a csodabogár (ezt a szót próbálja valaki más nyelvre lefordítani!) közgazdászt és csodálattal kérdeztük, miként jutott erre a furcsa elhatározásra, pont magyarul megtanulni. Egy idősebb hölgy azt kérte tőle, hogy mondjon néhány szót magyarul és mikor Sapir majdnem tökéletes kiejtéssel elmondott két sort Petőfi egyik verséből („Reszket a bokor, mert Madárka szállott rá. Reszket a lelkem, mert Eszembe jutottál”), a hölgy annyira meghatódott, hogy cuppanós csókot ragasztott a meglepett férfi orcájára.