kedd, szeptember 22, 2009



LÁTHATATLAN SZERETNÉK LENNI












Néha láthatatlan szeretnék lenni,

A kicsinyek tereferéjére fülelni,

Ne észleljék felnőtt jelenletét.




Néha láthatatlan szeretnék lenni,

Gyerekeim lelkében a dalra figyelni,

Kideríteni boldogságuk igazát.





Néha láthatatlan szeretnék lenni,

Minisztereink rejtett gondolatait feltárni,

Leleplezni a kegyetlen valóságot.





Néha láthatatlan szeretnék lenni,

Szépeket egyedüllétükben meglesni,

Megtudni belső szépségük titkát.





Néha láthatatlan szeretnék lenni,

Igazán közelről lencsémre kapni,

Félelemmentesen látni az állatvilágot.





Néha láthatatlan szeretnék lenni,

Híresek szobájában lapulni és felderíteni

Életük drámáját, vagy komédiáját.





Néha láthatatlan szeretnék lenni,

Természetellenes jelenségeket látni,

Nem emberi szemnek szánt látványt.





Néha láthatatlan szeretnék lenni,

Átlagemberek mindennapi életét követni,

Megtalálni végre a bepillantást, a választ.





Néha láthatatlan szeretnék lenni,

Náci gyilkosok agya rejtekébe behatolni,

Kísérletet tenni felfogni tetteik okát.





Néha láthatatlan szeretnék lenni,

Miként vélekednek rólam barátaim, megtudni,

Vagy talán nem érdemes, jobb a látszat.


szerda, szeptember 16, 2009




EMLÉKALBUM



Néhány nappal a Zsidó Újév előtt befejeztem egy összetett és megindító feladatot, amellyel vagy két hónapig küszködtem: gyerekeim kérésére, albumot készítettem felmenőink fényképeivel, rövid szöveggel minden kép alatt, ki ki, milyen rokoni ághoz tartozik, születési és elhalálozási évével. Előzőleg már vagy fél éve próbáltam felderíteni régi családi fotókat. A fő forrásom szüleim hagyatéka volt, de a képek állapota kétségbeejtő volt, az emulzió hámlott és fájó szívvel voltam kénytelen a kukába hajítani egy rakás érzelmileg felbecsülhetetlen értékű fényképet, amelyeket soha sem fogok tudni pótolni. Annak idején, amikor szüleim Izraelbe emigráltak, konténerük a tengerbe esett és sok minden tönkre ment benne.

Reméltem Érsekújvárról származó unokatestvérem kisegíthet, de amikor 1944-ben deportálták őt és családját szülővárosából, szomszédjaik kifosztották lakásukat és egyedüli háború előtti fényképei anyjáról és húgáról, akiket Auschwitzban meggyilkoltak, szüleim képeiről készült másolatok.

Áprilisban Pestre utaztam és megkértem másik unokatesómat, a 86 éves Palit, szedje elő albumjait. Néhány órát töltöttünk együtt fotók százaival, egymás szavába vágva emlékeztünk vissza drágáinkra, akik már csak emlékezetünkben élnek, szokásaikra, furcsaságaikra, szólásmondásaikra, a mi huncutságainkra, eseményekre, amelyek befolyásolták életünket és végül is vagy 20 fényképet választottam, amelyeket azután gépembe szkeneltem. Két héttel később Pali elhunyt és most ő is csak albumomban lesz megörökítve.

Történt velem két majdnem csoda is. Egy rokon albumában kitűnő állapotban levő felvételt fedeztem fel apai nagyszüleimről, amint derűsen ülnek egy padon, egy flancos nyaralóhelyen. Hasonló esetem volt egy rég elhunyt bácsim özvegyével. Egy öreg dobozban váratlan kincsre bukkantam: anyai nagypapám bűbájos fényképére amint egy fekete Ford mellett áll, az ablakból kikukucskáló anyámmal és mostohájával, nővérével, aki az autó lépcsőjén ölelkezik jövő férjével és magával a bácsival, serdülő suhanc formájában.

Most megvolt minden fénykép, amelyet valaha remélhetek felderíteni és munkához foghattam. Az internet program, amelyet letöltöttem, lehetővé teszi kiválasztani az album nagyságát, az oldalak számát, a kötés minőségét, azt, vajon az album oldalt fekvő, vagy álló lesz, az anyag szerkesztését, háttér választást és a kísérő szöveget írását. Ízlésünk szerint meg lehet változtatni a fénykép színét, nagyságát, feljavítani minőségét és ha minden kész, a cég az anyagot kromo papíron könyv alakban kinyomtatja. Készítettem már egy hasonló albumot családi gyökerek túránkról múlt éven. Ez egy gyönyörű emlék és sokkal praktikusabb, mint a rengeteg fotóalbum, kipotyogó fényképeivel, amelyek a polcokon sorakoznak és csak ritkán néz beléjük valaki.

Ennyit a technikai részletekről. Az érzelmi rész viszont hihetetlenül megrendített. Végignézni egy sor szeretett személy fotóját, amint legjobb ruházatukba öltözve állnak, ülnek házukban, a természet ölében lazulnak, egyedül, velem, vagy mással összeölelkezve, gondtalanul mosolyognak a fényképészre, minden sejtelem, előérzet nélkül arról, ami történni fog velük, a keserű sorsról, amelyben részük lesz, a szörnyű szenvedésről, a megaláztatásról, az embertelen kegyetlenségről, amely virágzása csúcsán fogja kioltani életük mécsesét. Az egyik fénykép alá a másik után kellett odaírnom a hátborzongató szavakat „meggyilkolták 1944/45-ben”. Apai nagyanyám, lánya és két fia, unokája, lánya férje, anyám nővére, annak férje és fia és rokonok, osztálytársak, gyerekkori pajtások további hosszú sora, akiket a náci szörnyetegek hidegvérűen lemészároltak. Nagyapáim nagyon szerencsések voltak, mert még a háború előtt. saját ágyukban hunyhatták le szemüket.

Csak egy már előzőleg is kifejezett gondolattal fejezhetem be ezt az írásomat: ’mi lett volna, ha?’ Milyen lett volna az életünk, ha minden rokonunk megmaradt volna és a megsemmisítő gépezet kegyetlen kerekei nem morzsolták volna fel őket? Gyerekeim, unokáim, unokatesók garmadával lennének körülvéve és a családi összejövetelekre nagyobb helyet kéne keresnünk, szerény lakásunk helyett.

A jövőben, amikor már nem marad több túlélő, aki gyönge hangjával megpróbálja elmesélni rettenetes élményeit, egy ilyen album, mint amilyet most készítettem el és a hozzá hasonlók lesznek ezen elveszett lelkek egyedüli emlékei. Máskülönben ki fogja egyáltalán elhinni, hogy léteztek valaha, itt éltek közöttünk és gyanútlanul szőttek szép terveket a jövőre?



hétfő, szeptember 14, 2009



MAGASABB SZINTRE TÖREKSZÜNK


Meglehetősen utálok sorba állni, de mit tegyek, néha ez az egyedüli út az üdvösséghez. Egy nap, amikor türelmetlenül toporogtam egy végtelen sor közepén, meglepetten konstatáltam: a legtöbb előttem és mögöttem álló fiatal magasabb nálam. Soha sem tartoztam a hórihorgas srácok közé, de azért törpe sem voltam. Egy picit megszeppentem, a körülvevők átlagemberek voltak és nem kosárlabda játékosok: „csak nem kezdtem el zsugorodni?”

Amint módom támadt rá, megmértem a magasságomat és megnyugodtam. Változatlanul 1.73 cm vagyok, egy milliméterrel sem alacsonyabb, mint amennyi voltam mióta érett lettem. Ha ez így van, az egyedüli magyarázat az, a mai ifjúk magasabbra nőnek, mint az én generációm! Egy röpke böngészés a statisztikában megmutatta, az egész világon ez az irányzat, minden generáció magasabbra szárnyal, mint a megelőző. Kíváncsi lettem. Hol élnek a legmagasabb emberek?

A válasz más volt, mint elvárásom: Európában!

Az Egyesült Államok ugyan a legfejlettebb és leggazdagabb állam a világon, de Európa sem kullog a második helyen minden téren. Így például, ami a testmagasságot illeti, nemcsak utolérte Amerikát, hanem túlhaladta. Ennek az egyik oka, a ’vén kontinens’ egészségügyi és szociális rendszerei, sokkal haladottabbak (ennek egy példája a brit „Nemzeti Egészségügyi Szolgáltatás”). Csak a múlt héten olvastam: a ’gazdag’ US -ben a lakosság 15%-nak nincs betegbiztosítása. Évente 20,000 ember hal meg amiatt a prózai és szomorú ok miatt, hogy nincs módjában megfizetni az orvosi kezelést! További 700,000 amerikait csődbe jutatják a szédületes magasságú orvosi költségek.

Századékok folyamán, az Egyesült Államok lakosai voltak a világ legmagasabb emberei, de a második Világháború vége óta lassan csökkent a különbség közöttük és az európaiak között, amíg végül az utóbbiak vették át a vezetést. Meglepő adat: a mindentudó Wikipédia szerint, a legmagasabb emberek a világon ma a Dinári Alpokban élnek (úgy látszik hiányoztam azon az órán, ez a hegység a volt Jugoszlávia hosszán vonul át és Albániában ér véget). A férfiak átlagmagassága ebben a körzetben 185.6 cm, a nőké pedig 171 cm.

A Social Science Quarterly című folyóirat szerint, a háború után felgyorsult az átlagos testmagasság növekedése, a 20-ik század közepe felé lelassult és 1975 környékén újra gyorsabb lett, de ezúttal csak a fehér lakosságnál. A dinári férfiak és a velük egykorú amerikaiak közötti magassági különbségek manapság elérik a 9.3 centimétert! Utánuk következnek 3.3 centis különbséggel a holland férfiak, a harmadik és negyedik helyen a svédek és németek vannak és az ötödiken, azok, akik a törökországi Izmir közelében élnek. A nőknél is a hollandok a másodhelyezettek (a feleségem, aki holland származású és a háborúban született, a legidősebb a családban, de egy fejjel kisebb húgánál és két öccsénél), utána meg Belgium, Ausztria és Németország következnek.

Az emigráció okozza azt, hogy az átlagos US lakos alacsonyabb termetű. Az amerikai fehérek átlagmagassága 2.65 centiméterrel haladja meg az országos átlagot. A fekete férfiak 0.9 és a nők 1.6 centiméterrel alacsonyabbak, míg a különbség a mexikóiak és a fehérek között 8.3 és 6.1 cm (de azok, akik az US-be emigráltak, jelentősen magasabbak azoknál, akik Mexikóban maradtak!)

A legalacsonyabb termetűek bolygónkon az 50-nél idősebb korúak Indonéziában élnek, ahol az e korú férfiak átlagmagassága 158 és a nőké 147 cm (a 19-23 korúak ebben az országban, férfiak és nők egyaránt, átlagosan 4 centiméterrel magasabbak!), ez után következik India, 161.2, illetőleg 152.1 centis magassággal, Vietnam és Mexikó.

A fenti adatok persze csak azokra az országokra vonatkoznak, amelyek többé-kevésbé pontos statisztikai adatokkal szolgálnak lakosságukkal kapcsolatban. Így például ellentmondó állítások vannak arról, hogy a világ legmagasabb termetű emberei a szudáni dinkák, de amíg országuk nem kezdi el a demográfiai adatok számon tartását és közlését, nem fogjuk tudni mi a valóság. A legalacsonyabbak köztudottan az afrikai pigmeusok, akiknél a férfiak is átlagosan 1.5 méternél alacsonyabbak.

A növekedés életünk három időszakában a legszaporább: a 9 hónapos fejlődés alatt a méhben, a születés pillanatától kb. 2 éves korunkig, valamint a pubertási periódus idején. A 2 évnél idősebb gyerekek testmagassága sokkal lassabban növekszik, de a teljes nemi érettség elérése után is, még néhány évig, általában 20-22 éves korig, is érzékelhető egy bizonyos lassú növekedés.

A felnőttek végső testmagasságát öröklött és környezeti tényezők határozzák meg. Az egyén által örökölt egyedi emberi gének, az első változó nagy része. A második determináns tényező környezeti és egészségügyi tényezők kombinációja, amelyek, mielőtt elérné a felnőttkort (amikor a növés megszűnik) hatnak fejlődésére.

Az egészséges növekedés alapfeltétele a rendszeres tápanyag-szolgáltatás, amelyeknek hiánya a fenti három időszakban jelentős fejlődési elmaradást okozhat. Nehéz anyagi körülmények között élő, vagy krónikus betegségekben szenvedő gyermekek és serdülők, akik nem részesülnek a szükséges tápanyagban, visszamaradnak fejlődésükben a hason korú fiataloktól. Amint viszont megjavulnak külső körülményeik, vagy felépülnek betegségükből, sok esetben hirtelen és meglepő előrehaladás tapasztalható fejlődésükben.

Ebben az esetben, mint sok másban, is a gazdagok ivadékai járnak jobban. Világos összefüggés található a jövedelem és a testmagasság közt: a többet keresők, többet képesek nyújtani sarjadékaiknak, akik azután új magassági rekordokat döntenek meg. Mint már említettem, Európában jobb az anyagi javak elosztása, mint Amerikában. Az európai állami egészségügyi rendszerek és szociális védőhálók jobb feltételeket biztosítanak az amerikainál – amely mellesleg kétszer annyiba kerül!

A testmagasság meghatározásában, az örökletes tényezők mellett, a hormonrendszer szerepének van döntő fontossága. A növekedés szabályozásáért az agyalapi mirigy által termelt növekedési hormon felelős, csökkent mértékű elválasztása törpenövést, túlzott mennyisége óriásnövést eredményez. Dacára annak, hogy testmagasságunk általában a húszas éveink elején eléri végső határát, szervezetünk egész életen át termeli a hormont és csak idősebb korban, 60 év felett, csökken a szintje. Termelődése napi ritmust és időszakos ingadozást mutat, de az éjjeli órákban a legintenzívebb. Ez is az egyik oka, miért fontos, hogy a fiatalok eleget aludjanak. Tartós kialvatlanság – például a katonai szolgálat idején – nem csak fáradságot okoz, hanem a normális növekedési folyamatot is megzavarja.

Vajon az ember magassága befolyásolhatja személyiségét, sorsát, életmenetét? Egy nemrég olvasott cikk azt állította, hogy az alacsony embereknek rosszabb a szellemi és testi egészsége, mint az átlagos magasságúaknak. Ennek az lehet az oka, hogy az alacsonyabb termetűek által tapasztalt nehézségek, olyan területeken, mint az iskolában, állástalálásban, kapcsolatteremtésben, kedvezőtlenül befolyásolják egészségüket.

A mai társadalom, főleg a férfiak esetében, a magasságot a szépséggel és sikerrel azonosítja, az átlagnál alacsonyabbak pedig a normától eltérőnek látják magukat és úgy érzik, kötelességűk folytonosan bizonyítani férfiasságukat.

A történelemben, de ismerőseink körében is, nem hiányoznak példák arra, hogy „az alacsony termetűek eltökéltebbek, energikusabbak, harciasabbak és elég gyakran agresszívebbek is, átlagos és magas felebarátiaknál”. Néhány pozitív és negatív példa (és elnézést kérek, hogy együtt említem őket): Atilla, a bibliai Dávid király, Napóleon, Ben Gurion, Husszein király, Deng Xiaoping, Hitler, Lenin, Sztálin, Mussolini, Rákosi és a maiak közül Sárközy és Ahmadinezsád, biztos vannak még néhányan. A nők esetében viszont az alacsony termet nem hátrány. Edith Piáf hírnevét, mint a sanzonok királynője, egyáltalán nem befolyásolta, hogy alig volt 150 cm magas.

A magas emberek élete sem problémamentes. Itt az örökös keresés a megfelelő öltözék után, a túl rövid ágyak, a kényelem hiánya a tömegközlekedésben, a nehézségek megfelelő pár találásában, de napjaikban, sok sportágban, mint a röplabdában, futásban, úszásban, vívásban stb., a magasok rendkívül keresettek. A kosárlabda játékosok pedig civilizációnk szupersztárjai.

Vajon a testmagasság változása csakugyan lezárul a pubertás utáni években?

Nem teljesen, a haladott korban megújul, csak fordított irányban. A normális öregedés tünetei közé tartozik a testmagasság-zsugorodás, amelynek okai többek között, a rosszabb poszturális kontroll, ízületi kopás, a csontsűrűség változása, az izomzat mennyiségének és a testsúlynak csökkenése, lágy szövetek sorvadása.

Ritka esetekben ez a folyamat már a 55-60 éves korban is elindulhat. Szerencsémre, haladott életkoromnak köszönhetően, ez az egy veszély már nem fenyeget.

Jelenleg úgy néz ki, hogy minden generáció 5-10 centivel túlnövi az előzőt. Ük-ükunokáink már 250 centi magasak lesznek és potom néhányezer év múlva az átlagemberi magasság 3-4 méter lesz. Mi lesz ebből? Óriások fajává válunk? Nem értek hozzá, de azt hiszem egy idő után azért ez a folyamat vagy megáll, vagy megfordul.














Custom Search

csütörtök, szeptember 03, 2009




AZZÁ LESZÜNK, AMIT ESZÜNK



Egy Peter Menzel nevű fényképész néhány éve egy érdekes kutatást kezdeményezett. 24 országba látogatott el és 30 átlagos családot, fényképezett le, együtt azzal az “élelmiszeradaggal”, amelyet tagjai egy hét folyamán fogyasztanak és ennek árával dollárban. Munkájának eredménye az „Éhes Bolygó” című könyvben jelent meg. Én csak egy prezentációt láttam, amely csak e családok néhányát mutatja be, de a szemnyitogató fényképek így is gondolatokat keltettek bennem az országról országra és családról családra különböző ételkultúráról. (Szerény véleményem szerint, ahelyett, hogy azt mutatták volna fel, minden család mennyit adott ki élelemre, a dollár helyi vásárlóerejét kellett volna felmutatni. Németország és Lengyelország szomszédos országok, de biztos vagyok abban, ha a lengyel család ugyanazt az élelmiszerkosarat kívánná meg, mint a német, sokkal kevesebbet fizetne érte, mint az500$ -t, amennyibe ez a kosár Németországban került).

Így például, lehetetlen nem észrevenni, milyen sör, bor, gyümölcslé és ásványvíz mennyiségeket fogyaszt a német család, szemben az olaszokkal, akiknek asztalára kevesebb hús és sokkal több pasta, liszttermék és kenyérfajta kerül. A lengyelek és angolok az egyedüliek, akik sok édességet fogyasztanak. A japánok – mint közismert – sok halat esznek, kevés zöldséget, gyümölcsöt és tartózkodnak a tejterméktől, míg Kuvaitban a zöldségek gazdag változata és egy tojástálca játszanak sztárszerepet a bemutatóban. Az amerikai fekete család, úgy látszik nem a legtehetősebbek egyike, tápláléka kevés hús, hal, zöldség és sok gabonanemű, pizzák meg szirupok. A mexikói család is sok gyümölcsöt, zöldséget és halfélét fogyaszt és kevés húst, de kénytelen egy bizonyos összeget szánni egy víztartályra és sok üveg kólára is. A víz Kínában sem iható és az ottaniak egy víztisztító készülékkel büszkélkednek, meg különféle édesített italokkal. Az egyiptomiak sok zöldséget és kevés húst esznek, a mongolok sok vörös húst, kenyeret, süteményféléket és kevés zöldséget és gyümölcsöt. Ami az ecuadoriakat és a butánokat illeti, ezek talán nem éheznek, de nem engedhetik meg maguknak a húst, halat, tejtermékeket és kenyeret, táplálékuk, zöldségen és gyümölcsön kívül, maguk sütött tésztafélékből és kásákból áll. Az ecuadori élelmiszeradagban egy zsák batáta is szerepel.

Különösen szánalomra méltó a csádi család, úgy látszik egy menekült tábor lakói, 1.6$ értékű (feltételezem, hogy a csádiak számára ez egy komoly összeg) szegényes heti adagja. Ezek a szerencsétlenek csak kásákat és talán hüvelyeseket tartalmazó alap élelmiszerből tartják fenn magukat.

Ez után a lenyűgöző prezentáció után, elkezdtem gondolkodni a különféle élelmiszercikkeken, amelyek néhányszor naponta tűnnek el bendőnkben és arról mennyire találó az ismert mondás ”azok vagyunk, amit eszünk”, vagy magyaros változata, „azzá leszünk, amit eszünk”.

Látszólag telibe talál. Baj van az egészségünkkel? Villámgyorsan kiderül, a legtöbb egészségügyi panasz mögött helytelen táplálkozás rejtőzik. Mi, a nyugati kultúra fiai, akik a történelem legbőségesebb korszakában élünk, nemcsak azért eszünk, mert éhesek vagyunk, hanem a hangulat javítására is, időtöltésként, családunkkal, vagy barátokkal.

Élvezzük, ha beülhetünk egy chef étterembe, vagyont adunk ki egy néhányfogásos ínyenc menüért és ízlelő szemölcseimnek új kulináris élményeket nyújthatunk. Saját otthonunkban is, a normálisoknál (véleményem szerint) közülünk, az ünnepies alkalmak jó kifogással szolgálnak egy kiadós lakoma rendezésére. Zaftos bárányborda, zsírtól csöpögő malacsült, tükörtojás néhány tojásból, friss szelet kenyér megkenve vastag vajréteggel, camembert sajt sok-sok százalékos zsírtartalommal, de mit lehet tenni, a gonosz, ünneprontó orvos bácsi megfenyeget ujjával és tudományos kutatásokból idéz, melyek szerint a telített zsírok nemcsak súlytöbbletet okoznak, hanem fogyasztásuk hatására növekszik a vérben lévő káros koleszterin (LDL) mennyisége, felgyorsulnak az érelzáródási folyamatok, szív- és keringési betegségek állnak elő és növekszik a trombózisok gyakorisága. A végeredmény sokszor halál, vagy ’legjobb esetben’ részleges rokkantság.

Az is bizonyítva lett, világos kapcsolat áll fenn az általunk fogyasztott étel és a magas vérnyomás között, ma a leggyakoribb idült betegség, amelytől a nyugati világ lakosságának a negyede szenved.

Helytelen táplálkozás, zöldség, gyümölcs nem-fogyasztása, sok betegséget okozhat, mint például a skorbutot, amelyet súlyos C vitaminhiány hozhat elő (hajósokra volt jellemző, akik sok hetet töltöttek a tengeren) és vérszegénységgel, foghullással, bőr alatti bevérzésekkel jár. B3 hiányú táplálkozás pellegrát okozhat, amelynek a szimptómái a bélrendszeri zavarok, étvágytalanság, fáradékonyság, fejfájás, levertség és végül akár halál is. Azok is, akik lemondanak a húsfogyasztásról, nem válnak védetté a betegségekkel szemben. Vegetáriánus éttrend B12 vitaminhiányt okozhat és az eredmény: vészes vérszegénység és az idegrendszer elkorcsosulása. A berí-berí Távol-keleten, a hántolt rizs fogyasztása következtében fordul elő, de fejlettebb országokban is ismerik, ott az alkoholbetegség okozza. A tünetek (többek közt), gyengeség, izomsorvadás, idegbénulások, a végtagok reszketése, a beidegződések lelassulása és szívelégtelenség.

Néha az a (hülye) ötletem támad: ha teljesen felhagynánk az evéssel, ellenállóvá válnánk betegségekkel szemben és egészségesen halnánk meg, de a tudomány még nem találta fel az étel nélküli fennmaradás módszerét. Mi tehát a megoldás? Arról nincs vita, a táplálkozási változások hozzájárulnak a veszélyokozók csökkenéséhez, de a nagy kérdés az, mik a helyes táplálkozás alapjai? Naponta jelennek meg új, egymással ellenmondó kutatások, minden klinikusnak mások a javaslatai, de egy pontban mind megegyeznek: majdnem minden élelmiszeri cikk fogyasztása, mérsékelt mennyiségben és időközönként, nem ártalmas. Egyensúlyra kell törekedni és semmit sem eltúlozni, még a javasolt élelmiszerek, mint a zöldség, gyümölcs fogyasztását sem és bizonyosan nem a vitamin tabletták nyakló nélküli nyeldekelését. Nem hiszek az aszketikus életmódban, amely azokat a nyomorultakat, akik hirtelen szívrohamot kaptak (és sajna sok ilyen van) kenyérre és vízre ítéli, viszont, nem csak azért táplálkozunk, hogy ne haljunk éhen. Ízletes, esztétikus, változatos étel, kulturális szükséglet és az étkezésnek nemcsak jó lakatónak kell lennie, hanem élvezetesnek.

Én is átestem a traumán, amikor testem hirtelen 'elárult'. Az esemény maga nem volt rémítő, fogalmam sem volt, hogy egy szívroham kellős közepén vagyok, nem éreztem fájdalmat. Külföldön, a hegyekben, hirtelen bénító fáradalmat éreztem, csak nagy nehezen vonszoltam el mázsás testemet a szállómba, úgy estem az ágyra, mint egy fatuskó és néhány órát aludtam. Azután felkeltem és folytattam programomat. Aznap este bulira mentem és hajnalig mulattam.

Megdögölhettem volna ott a vadidegenben, de tény, nem történt meg! Csak egy fél év múltán, rutin EKG vizsgálat keretében, a doki félig magának motyogva megjegyezte: „Aha, látom, szívrohama volt.” Felháborodva tiltakoztam. „Nekem? Soha!”, de amikor megkérdezte történt-e velem valami rendkívüli körülbelül hat hónapja, eszembe jutott az a szokatlan kimerültség Svájcban és felfogtam: a szívbetegek nem annyira zártkörű klubjának tagjává váltam.

A jó az egészben az volt, nem kellett többé tartalékos katonai szolgálatot végeznem, de a következő évek folyamán egyre több és több tablettát voltam kénytelen nyeldekelni. Dacára ennek, helyzetem nem javult. Pont fordítva, nehezemre esett a járás és minden erőkifejtés szorító fájdalmat okozott mellemben. Katéterezésre küldtek, az orvosok megállapították, nem lehet ballont bevezetni koszorúerembe, sztent beültetésére sem vagyok alkalmas és hármas bypass műtétre jegyeztek elő. Eléggé kétségbe voltam esve. Valamilyen okból nem imponált nekem, hogy felhasítják testemet és minden alkalommal, amikor fürdőruhát öltözök, mindenki észreveszi a 'cipzárt' szőrős mellkasom közepén. Buta férfias büszkeség minden bizonnyal, hiszen számtalan személy esett át hasonló műtéten és visszatért normális életmódjához, de a fő ok, amely meggyújtotta nálam a piros lámpát az volt, hogy megtudtam, a bypass műtét csak ideiglenes megoldás. Az érdugulások évek, néha már hónapok múltán visszatérnek és még a legjobb esetben is 10-15 év után, a paciens új operációra szorul.

Két hónappal a műtét előtt, feleségem egy bácsijától hallottam a német Dr. Mayer gyógymódjáról, amely böjtökre és helyes étkezési szokások kialakítására alapul. A bácsi egy Dr. Finger nevű orvosnőnek, aki azokban az években Izraelben dolgozott és erre a módszerre specializálta magát, köszönheti, hogy egyik lába megmenekült az amputálástól, az erek teljes eldugulása miatt. A doktornő vissza készült utazni Németországba és kezeltjei társulatot alapítottak, hogy helyettesítőt találjanak, aki a gyógymódot folytassa.

A választás Dr. Yossi Dayanra esett, egy általános orvosra, aki nagy frusztrációt élt át, amikor, miután apósát alaposan kivizsgálta és korához képest egészségesnek nyilvánította, a férfi jókedvűen hazament, összeesett és meghalt. Dr. Dayan arra a véleményre jutott, hogyha ez minden, amit a modern orvostudomány képes tenni egy emberért, akit tisztelt és szeretett, más módszereket kell keresni, amelyekkel hatékonyabb eredményeket lehet elérni. Lemondott a posztjáról a városi korházban, a társulat küldetésében Németországba utazott, kitanulta a Mayer metódust és visszatérte után Izraelbe, kinyitotta a privát Dr Dayan's Integrated Medicine klinikát. A klinikában az orvos túlsúlytól szenvedő betegeket kezel, meg a közvetlenül és közvetett módon ettől származó betegségeket, mint a magas vérnyomás, cukorbetegség, szívbetegség, derékfájás, fejfájások és rákos jellegű betegségek is.

Dr. Dayan fogadott klinikájában és miután megvizsgált, felügyelete alatt elkezdtem otthon a kúrát, amely hat hétig tartott. Nem bocsátkozok részletekbe, a metódus Magyarországon is ismert és orvosi dolgokról inkább a hozzáértők írjanak. Az itteni nagyközönség jól ismeri Yossi Dayan nevét. Gyakran meginterjúvolják, előad, cikkei megjelennek a sajtóban és a Neten. Néhányszor meghívott előadásaira, de udvariasan visszautasítottam. A teória nem nagyon érdekel, csak az, hogy az én esetemben, a módszer teljes mértékben bizonyította magát. Azóta 26 év telt el, lemondtam a műtétet, abbahagytam az orvosságok egy részének szedését, munkába járok, utazgatok és élvezem az életet.

Nehogy félreértsetek, Dr. Dayannak tarsolyában nincs csodaorvosság a szívgörcsre, de módszere – amelyet ’szike nélküli műtétnek’ nevez – kívánatosabb, mint a bypass operáció, mert a kezeltek visszakapják az életminőségüket és nemcsak10-15 évre! Továbbra is beteg vagyok és ha az utolsó busz álmaim országába, másodperceken belül indul a tőlem néhányszáz méterre levő állomásról, nem szakadok meg az utána futástól és nagy sajnálattal lekésem, de nem élek remeteéletet és nem vonom meg magamtól az élet gyönyöreit. Néhány éve még síelni jártam, majdnem mindent eszek, de mérsékelt mennyiségekben és többé-kevésbé rendszeres időpontokban. Kávét cukor nélkül iszok, este sokkal kevesebbet eszek és a mai napig betartom a Mayer metódus legfontosabb részét.

Kollegáim és barátaim elnézően kezelik e furcsaságomat (ez nem az egyedüli), de tudják, egyszer a héten böjtölök és aznap nem ebédelek velük és nem fogadok el vacsora meghívásokat.













Custom Search