MI A KÖZÖS A ZENESZERETET ÉS AZ ÁLLATBARÁTSÁG KÖZÖTT?

Néhány ideál, amelyben komolyan hittem, mint gyerek, felnőtt koromban súlyos kárt szenvedett, nagy részük a teljesen hihetetlen Holocaust miatt, amely népem javát megsemmisítette.
Amikor kicsi voltam, gyakran hallottam, hogy aki az állatokat szereti, nem lehet rossz ember. Grogan John, a „Marley és Mi” szerzőjének a szavaival: „Az állatbarát egy különleges emberi faj, jótékony lelkű, teli empátiával, talán egy bizonyos hajlamossággal a szentimentalizmushoz, olyan nagy szível, mint a felhőtlen égbolt.” Nem hiszem, hogy egy más fajhoz tartoznék, de mindig szerettem a kutyákat és ők ezt őszinte, feltétel nélküli szeretettel viszonozták. Azokban a rég elmúlt napokban, hittem az elcsépelt mondásban is, hogy e négylábú teremtés az ember leghűbb barátja, de aztán kiderült: a legkegyetlenebb, kérges lelkű hitlerista mészárosok, nemcsak odaadó kutya tartók voltak, hanem ezekből a farok csóváló kedves lényekből, amelyek a kezedet nyalják és a gyerekeidet védik, vérszomjas ragadozókat idomítottak, amelyek ádázul őrjöngve támadtak gazdájuk áldozataira és húsdarabokat téptek ki testéből.
A zenével is szerelmi viszonyom van. Nem vagyok nagy szakértője, sokszor még a legismertebb műveket sem tudom azonosítani, nincs is szándékomban benevezni zeneismereti vetélkedőkre, de ösztönösen értem a nyelvét, mint a gyerek is megérti anyja szavát, anélkül, hogy fogalma lenne a nyelvtani szabályokról. Mindig hittem abban, hogy minőségi zene hallgatása, nemcsak élvezetes, esztétikus tevékenység, amellyel szabad idődet töltöd el, hanem lelkileg felemeli hallgatóját, emberivé, tökéletesebbé teszi. Megint rá kellett jönnöm, hogy a náci pribékek nem voltak tudatlan parasztok, vulgáris prolik, bűnözők, akiket a hatóság az alvilág ranglétra legaljáról rekrutált, hanem művelt emberek, akik olvasták, ismerték a klasszikus irodalmat, költészetet, akik este Mendelsohnt hallgatták és reggel újabb Mendelsohnokat gyilkoltak meg.
Lenint, a bolsevik forradalom vezérét, senki nem nevezi naiv idealistának. A rendszere ellenségeit irgalmatlanul semmisítette meg, de szavai szerint – amelyeket az író Maxim Gorky örökített meg „képtelen túl gyakran hallgatni Beethoven Appassionata szonátáját, mert ahhoz támad kedve, hogy édes butaságokat mondjon és megsimogassa a kis emberek buksiját, márpedig ezeket a fejeket ütni kell, ütni könyörtelenül, ahhoz, hogy a forradalmam megvalósuljon. Tehát inkább nem fogom hallgatni többé.”
Ez valahogy sokkal emberiebbnek tűnik. Egy normális ember nem hallgat isteni zenét este és reggel embereket gyilkol, de persze egy normális ember egyáltalán nem gyilkol. Pont.
„A halál német nagymester” (eredetiben Der Tod ist ein Meister aus Deutschland) írta a zsidó költő Paul Celan „Halálfúga” című költeményében, amelynek tárgya a haláltáborok iszonyata. Felteszem a kérdést: vajon a náci hóhérok csakugyan hallották a zenét? És azt is, vajon a magas kulturális nívó automatikusan emberivé tesz?
A zene jótékony hatása vitátlan. Mint orvosi és biológiai kutatások bizonyítják, befolyása alatt növekedik a tehenek tejhozama, a tyúkok többet tojnak, a nővények jobban fejlődnek. Az agy elektromos tevékenységének feljegyzése (EEG mérés) kimutatta, hogy zenehallgatás közben nemcsak az izmok feszültsége változik meg, hanem elváltozások észlelhetők az agyi vérnyomásban, a lélegzés ritmusában, a pulzusban és a szembogár kitágulásában is. A zene hatására a betegek fájdalma csökken, közérzésük javul, magabiztosságuk és energiájuk növekedik.
Az interakciónak állatokkal is pozitív hatásai van. Klinikai kutatások kimutatták az egyenes kapcsolatot az állattartás és gazdáik testi és lelki egészségi állapota között. Az állat asszisztált terápia a depresszió hatékony ellenszere. Négylábú látogatók még rövid távon is jótékony fiziológiai és pszicho-szociális hatással vannak a betegekre. Társadalom-ellenes és elidegenült ifjúság esetében, az állattartás a fiataloknak alkalmat ad érezni, hogy tartoznak valakihez, szeretik és elfogadják őket és hasznot hozhatnak. Az állatok feltétel és megítélés nélkül rajongnak gazdáikért, mindig hajlandók kapni és nyújtani szeretetet.
Lehet, hogy a válasz a kérdésre, hogyan lehetséges, hogy mindkét szeretetemben, amelyeket csak pozitív fényben láttam, olyan elfogadhatatlan társaim akadtak, mint a náci szörnyetegek, hogy a zene és a visszacsatolás, amely az ember-állat kapcsolat által keletkezik, csakugyan hat az emberre, de nem változtatja meg, hanem felerősíti természetes hajlamait. Azt az embert, aki természeténél fogva jó, a zene és az állatok társasága jobb emberré változtatja, de ha eleve szadista, vérengző hajlamok rejtőznek benne, a zene csak felerősíti ezeket az inklinációkat és az abszolút uralom egy vakon engedelmes állaton, amely soha nem kritizál és akkor is imádja gazdáját ha maga a gonoszság megtestesülése a Földön, felbátorítja gazdáját és megerősíti negatív tendenciáit.
Sajnos elvesztettem a naivitásomat és soha többé nem fogom azt a hibát elkövetni, hogy azt hiszem, szomszédjaim, akik szeretik háziállataikat, kóbor macskákat etetnek udvarukban, zenebolondok, akik a filharmonikusok egy koncertjét sem mulasztják el, természetüktől fogva jó lelkűek. Talán néhány pontot írok javukra, de végső ponton a szerint fogom őket megítélni, miként viselkednek a mindennapi életben, milyen a magatartásuk más emberi lényekkel szemben.