KOVÁCS APOLLÓNIA ZSIDÓ DALAI

Kovács Apollónia kiadatlan kazettája 1992-ből. Volt egy kis utca

Jiddis dalok

Közreműködik:
Kovács Apollónia, Záhony Etelka (ének)
Felix Györgyi (zongora) Nagy Balázs (klarinét)
Szajkó József (hegedű) Szőke-Tassi Zoltán (basszusgitár)
Mérei Péter (dob)

Feldolgozta: Ellstein Abraham
Hangszerelte: Felix Györgyi
Fordította: Grabócz Gábor

http://audioboo.fm/boos/1077795-kovacs-apollonia-majn-jiddisher-mame

http://audioboo.fm/boos/1077798-kovacs-apollonia-fenyes-jel-az-egen

http://audioboo.fm/boos/1077799-kovacs-apollonia-ocsi-csornije

http://audioboo.fm/boos/1077800-kovacs-apollonia-nezz-ram-batran

http://audioboo.fm/boos/1077805-kovacs-apollonia-az-oreg-cigany

http://audioboo.fm/boos/1077808-kovacs-apollonia-belz

http://audioboo.fm/boos/1077810-kovacs-apollonia-volt-egy-kis-utca

http://audioboo.fm/boos/1077813-kovacs-apollonia-rumenje

http://audioboo.fm/boos/1077817-kovacs-apollonia-hora

http://audioboo.fm/boos/1077819-kovacs-apollonia-altato

http://audioboo.fm/boos/1077822-kovacs-apollonia-ha-csodat-varsz

http://audioboo.fm/boos/1077823-a-sabesz-csondes-estjen

Új írás:

A NÓTA KIRÁLYNŐJE

A múlt héten meghalt kedvenc énekesnőm, Kovács Apollónia. Talán három évtizede fedeztem fel és azóta minden felvételét megvettem. Nagyon kedvelem a cigányzenét, de van egy szerény feltételem: szeretem megérteni, hogy a dal szövege miről szól. Kovács Apollónia azon kevesek közé tartozik, akinek dalaiban minden szó érthetően, tisztán, szépen van kiejtve, egyet sem nyel el.  

Gyerekkoromban, szüleimmel, egy ideig apám szülővárosában Érsekújváron vendégeskedtünk, ahol húga Bözsi és férje Feri, az Ungár kávéház, étterem és szálló tulajdonosa és két lányuk, Lilly és Évi laktak. A város cigányzenészei híresek voltak egész Magyarországon és természetesen a kávéházban is játszott egy ilyen zenekar. Mivel a lakásunk a kávéház fölött volt, minden éjjel a cigány hegedűk csodálatos melódiái ringattak álomba. A cigányzene a vérembe ivódott. Az első énekes, akit megszerettem, Solti Károly volt, azután fedeztem fel Kovács Apollóniát és őt is megkedveltem.

Írtam neki a Hungaroton címére és meglepetésemre, választ is kaptam. A véleményem szerint, az tetszett meg neki levelemben, amikor leírtam, hogy a pálmafák között utazok autómmal, de az ablakok csukva vannak és az ő dalait hallgatom a lejátszón. Megadta a címét, telefonszámát, – Budán lakott, nem messze boldogult nagyanyám Szépvölgyi úti villájától – és amikor legközelebb Pesten voltam, felhívtam és meghívott vacsorára.

Egy nagy csokor virággal állítottam be és egy nagyon szép estét töltöttünk el. Kedvenc itala a konyak volt és bár nem nagyon szeretem, vele tartottam.  Mesélt életéről, aláírta nekem nemrég megjelent CD-jét (Hej, daládé, daládé - 1991) és kaptam is tőle egy nagyon érdekes ajándékot.

Készítettek vele egyszer egy hangfelvételt kazettára. A címe: Volt egy kis utca, teli szép jiddis dalokkal magyar fordításban, de aztán valami okból nem adták ki, Kovács Apollónia szavai szerint „nem akarták, hogy egy cigányasszony énekeljen zsidó dalokat”. Neki két magnókazettája volt ebből a felvételből, az egyiket nekem ajándékozta. Azt mondta, azt tehetek vele, amit akarok.

Miután értesültem a magyar nóta királynőjének a haláláról, elolvastam mit írnak róla. Többek között megtudtam, hogy több díjat kapott, 2011-ben megkapta a legrangosabb magyar kitüntetést is, a Kossuth-díjat, az indoklás szerint "énekes generációk számára példaképül szolgáló egyedülálló stílusú előadó művészetéért, a magyar nóta és a magyar népdal lélek mélyéig hatoló, magával ragadó szépségű, kivételes tisztasággal történő megszólaltatásáért, kulturális örökségünk részét képező népdalkincsünk ápolásáért” (index.hu).

Kovács Apollóniának nem lesz sajnos több albuma. Nagyon fog hiányozni nekem. Béke poraira!

Kovács Apollónia jiddis dalai, a nóták, amelyeket máshol nem lehet meghallgatni, vagy letölteni:

          http://audioboo.fm/boos/1077795-kovacs-apollonia-majn-jiddisher-mame

http://audioboo.fm/boos/1077798-kovacs-apollonia-fenyes-jel-az-egen

http://audioboo.fm/boos/1077799-kovacs-apollonia-ocsi-csornije

http://audioboo.fm/boos/1077800-kovacs-apollonia-nezz-ram-batran

       
          http://audioboo.fm/boos/1077805-kovacs-apollonia-az-oreg-cigany

http://audioboo.fm/boos/1077808-kovacs-apollonia-belz

http://audioboo.fm/boos/1077810-kovacs-apollonia-volt-egy-kis-utca

http://audioboo.fm/boos/1077813-kovacs-apollonia-rumenje

http://audioboo.fm/boos/1077817-kovacs-apollonia-hora

http://audioboo.fm/boos/1077819-kovacs-apollonia-altato

http://audioboo.fm/boos/1077822-kovacs-apollonia-ha-csodat-varsz

http://audioboo.fm/boos/1077823-a-sabesz-csondes-estjen

A VÖRÖS SZIKLA















 

Végre sikerült megvalósítani régi álmunkat: meglátogattuk az edomi hegyek szikláiból kifaragott várost, a mesés Petrát. Szerencsénkre ez alkalommal nem voltak biztonsági riasztások és az időjárás is ránk mosolygott, volt ugyan előrejelzés esőről, de ez nem vált be.  

A rossz hír: ez a kirándulás őrülten drága. Az ára személyenként 250 dollár, amelyhez hozzájárul 65 dollár határátlépési díj, tehát összesen 630 dollárba került két főre. Az utazási iroda szerint, mindezért teljes mértékben a jordániaiak felelősek, akik csak nemrég emelték fel nagymértékben az utazás árát.

A jó hír: a szervezés mintaszerű volt. Pontosan a kijelölt órában megjelent elati szállodánk előtt a taxi, elvittek minket a határátlépő pontra, segítettek nekünk a nyomtatványok kitöltésében és viszonylag rövid idő alatt a határ jordániai oldalán találtuk magunkat.

Kora reggel több száz ember zsúfolódott ott, de minden, mint jól olajozott gépezet működött. Legtöbbjük, hasonlóan hozzánk, egy napos kirándulásra jött, de egy csomó ember bőröndöt húzott maga mögött, ezek több napon át kívántak maradni a Hasemita Királyságban. Egy kissé meglepett a sok turista orosz útlevéllel. A túloldalon mikrobusz várt minket és csatlakoztunk mintegy 20 turistához az Egyesült Államokból, Hollandiából, Új-Zélandból, a Fülöp-szigetekről, Spanyolországból. A jordániaiak nagyon udvariasak voltak és nem éreztünk hasonló ellenségeskedést, mint amilyet néhány éve tapasztaltunk a tabai (egyiptomi) kaszinóban. Egy fiatal, szimpatikus Ramzi nevű idegenvezetőnk volt, az angol kiejtése nem volt a legjobb, de hiszen a csodálatos látnivalók voltak legfontosabbak és ezen a területen nem volt panasz.

Kirándulásunk egy rövid motorizált túrával kezdődött Aqaba városában. Miután olyan sokszor láttuk a jordániai várost a mi oldalunkról, furcsa volt ezúttal Elatot látni minden szépségével keletre tőlünk. Aqaba nem méltó versenytársa, bármely vonatkozásában, szomszédjának az aqabai öbölben. Egyetlen épületet sem láttunk, amely felkeltette volna csodálatunkat és egyáltalán nem lelkesedtünk a szürke és érdektelen építkezési stílusért. Nem lehetett nem észrevenni a zöld növényzet hiányát a házak körül és a közterületeken, a jordániai oldalon.

A városon kívül, rátértünk a modern sivatagi Aqaba-Amman (365 kilométer) autópályára és ismét feltűnt nekünk, akik megszoktuk a torlódásokat útjainkon, mennyire gyér itt a forgalom. A járművek túlnyomó többsége teherautók és tartálykocsik voltak és a közöttük levő távolság is általában több mint 50 méter volt. Alig láttunk néhány privát autót az úton. Az egyetlen megálló egy nyomorúságos bódénál volt, ahol egy csésze teával kínáltak meg és az egzotikára éhes turisták lefényképezhették magukat egy beduinnal, tevéjével és két teknősével. 

Vagy 100 kilométer és két óra után Petrára értünk. Eltekintve attól a ténytől, hogy egy arab állam területén voltunk, szinte otthon éreztük magunkat. Ramzi rámutatott egy fehér kupolára, egy hegy (1350 m) csúcsán és elmagyarázta, hogy ez Jebel Harun, Áron pap végső nyughelye. Az egész terület neve Wadi Musa (Mózes) volt és a helyi hagyomány szerint, ez volt az a hely, ahol „Mózes a sziklára ütött és vizet fakasztott belőle."

A kirándulás magában foglalt egy jó ebédet a sok étterem (és szálloda - Movenpick, Crowne Plaza, Marriott, Golden Tulip) egyikében, amelyek Petra városában sorjáznak. Az étterem teraszáról lenyűgöző kilátás nyílt az edomi hegyekre.

Petra, az UNESCO kulturális világörökségi helyszíneinek egyik legjelentősebbje, valóban varázslatos és semmilyen fénykép, vagy prezentáció nem hasonlítható össze azzal az életben egyszeri élménnyel, hogy gyalog járod végig a néhány méter széles ösvényt a vörös homok falak között, amelyek minden oldalról körülvesznek, míg hirtelen megjelenik előtted a híres "Fáraó kincse", teljes csodálatos szépségében. Nehéz elhinni, hogy mindezt olyan emberek vájták ki a sziklákból, akik nem rendelkeztek kifinomult mechanikus eszközökkel. A kirándulás a „Halottak városában”ért véget, ahol sziklába vájt sírok találhatóak.

Az út visszafelé sokkal nehezebb volt. Odafelé az ösvény lefele lejtett, de most kb. négy kilométeres meredek kapaszkodóval kellett megküzdeni. Az egész vádi hosszán tucatnyi idegesítő, zajos, porfelhőt felverő kétkerekű lovas kocsik robogtak, amelyek a szűk ösvényen a falakhoz szorították a turistákat. Sajnáltam a lovakat, amelyek alig bírták felhúzni a háromszemélyes kocsikat a csúszós köveken. A beduin kocsisok csak akkor szálltak le és könnyítették meg gebéik terhét, ha ezek teljesen leálltak és nem voltak hajlandók tovább menni.

Ezzel kapcsolatban magyar élményem is volt. Mi gyalog igyekeztünk felfelé, amikor az egyik kocsiról magyar szót hallottam. A ló pont nagyot csúszott és hangosan megjegyeztem: „szegény ló!” Az egyik nő meglepetten nézett felém, de mielőtt mondhatott volna valamit, a kocsis nagyot vágott lova farára és a kocsi eltűnt a kanyarban.

A fuvarozás ára? Mint minden a Közel Keleten, alku dolga. Még lent, a völgy legalján, egy kocsis megpróbált rávenni, hogy az ő kocsijával térjünk vissza, mindössze 60 dollárért. Amikor azt mondtuk, hogy ez számunkra drága, 40-ért is hajlandónak mutatkozott elvinni minket. Nem álltunk kötélnek, eltökéltük, hogy gyalog kutyagolunk vissza, de ez sajnos nem sikerült. A test gyengébb volt az akaratnál és kb. félúton mégis felültünk egy kocsira és 20 dollárért visszatértünk kiinduló pontunkhoz.

Petra egy fantasztikusan szép hely, csodálatos élmény odalátogatni, de nem annyira, hogy valaki az életét áldozza fel érte. Pedig vagy 50 évvel ezelőtt néhány izraeli fiatal pont azt tette. Petra akkor az ellenség országában volt, de a fiatalok egy része kész volt életét kockáztatni, hogy az éj leple alatt megtekintsék ezt a legendás helyet. Csak háromnak sikerült, tizenkettőt elkaptak és lemészároltak. Rokonaik csak a holttestüket kapták vissza. Hihetetlennek hangzik, de azokban a napokban a kormány megtiltotta a rádióállomásoknak a „Vörös szikla” című, Petra legendájáról szóló dal lejátszását, mert féltek attól, hogy további fanatikus fiatalok kapnak kedvet tőle a kalandra. 

Egy további érdekes tény: Jordániában két órával tolták el az órát és nem egy órával, mint Izraelben. Azt hiszem, helyes lépés volt, sokkal logikusabb, amikor 6-kor lesz sötét és nem 5-kor, mint nálunk.

 

 

 

 

 

 

 

Felújított írás:

BÚCSÚVÉTEL

 



 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Felújítva, egy naplóval, amelyben barátom, akiről írásom szól, leírja életét:

 

2010 áprilisában megdöbbentő hírt kaptam és sokáig fog még tartani, míg visszanyerem lelki nyugalmamat. A hónap végén Magyarországra érkeztem és szokásom szerint felhívtam régi jó barátaimat. A legfontosabbnak az tűnt, hogy megtudjam, miként alakult a sorsa Lilinek, akivel valami apróság miatt két éve összetűztünk és azóta csak közvetve hallottam róla. A szétszakadásért részben magamat tartottam hibásnak és most megpróbáltam felújítani a kommunikációt közöttünk.

Távolról is igyekeztem követni munkáját, tudtam, kitanulta a weblap készítést és van egy új, gyönyörűen elkészített weblapja. Írtam az egyik ott megjelenő e-mailjére és amikor a levelem visszajött, a másikra is.

Meglepetésemre, az sem működött. Ezután mobil telefonjával próbálkoztam, de csak az automatát hallottam: „ezen a számon nincs előfizető”. Az egyetlen megmaradt lehetőség a Facebook volt, amelynek mindketten tagjai vagyunk. Tudtam, ha ott hagyok üzenetet számára, értesítik esetleg megváltozott e-mailjén is.

Néhány órával később egy drámai SMS érkezett mobil telefonomra:

„Sajnos, R. Lili már nincs az élők sorában”.

Óriási sokk volt. Nem voltam képes elhinni, hogy a hír igaz. Egy 56 éves, látszólag egészséges ember, akinek csak nemrég csodáltam meg új üzleti vállalkozását („Lili címkeboltja”), nem hal meg csak így hirtelen! Talán valaki kegyetlen tréfát űz velem? Szintén SMS-el válaszoltam és aznap este néhány órát töltöttem Palival, Lili utolsó barátjának a társaságában.

Sajnos, a hír igaz volt. Lili nagyon tehetséges volt és nagyon sikeres volt új foglalkozásában is. Kapott néhány komoly rendelést, a munka kivitele sem ütközött akadályba, a baj csak az volt, nem siettek megfizetni a munkabérét. Állítólag az ilyesmi sokszor megtörténik manapság Magyarországon. Egy másik barátomnak már két éve tartozik egy ismert könyváruház, de neki más munkája is van, míg Lilinek ez volt a megélhetése.

Lili az utolsó negyedszázadban Görögországban élt, de néhány éve egy lelkiismeretlen gazember Magyarországra csalta, örök szerelmet ígérve neki. Egy pár év múltán eldobta, mint egy kifacsart citromot és mindenből kisemmizve otthagyta. Szegényke azóta próbált megállni a saját lábán és mindent megtett, hogy tisztességben meg tudjon élni.

Szerény, nem objektív megítélésem szerint, ő volt a legtehetségesebb ember, akit valaha is szerencsés voltam ismerni. Festett, fényképezett, grafikai munkát végzett, de az irodalomhoz, művészetekhez, zenéhez is értett, jól beszélt angolul, a számítógépet mesterien kezelte, kitűnő ízlése, humora és borotvaéles esze volt. Ha ez nem lenne elég: kinézete olyan volt, hogy minden férfi megfordult utána. Az egyetlen akadály a kora volt. Ki alkalmaztat egy ötven évnél idősebb hölgyet?

Ezért fordult a weblapkészítéshez, amelyet otthonról folytathatott és nem kétlem, hogy egy-két év múltán befutott volna. A baj csak az volt, neki nem volt egy-két éve. Adósságai felhalmozódtak és talán az volt az utolsó csepp keserűsége poharában, hogy Pisti, házi bácsija (ahogy ő nevezte), akit barátjának tekintett és annak idején tanú volt az esküvőjén is, felszólította, hagyja el otthonát.

Ha legalább lett volna valakije, akiben megbízhat, aki önzetlenül szereti és ha bajban van, megöleli, megvigasztalja, mellé áll, megvédi, megerősíti, biztatja, de Lilinek nem volt szerencséje a szerelemben. Azt hitte, mindenki olyan, mint ő, szavahihető, lojális, odaadó, kitartó, aki mindent megtesz párjáért. Valódi nemes lelkű úriasszony volt, aki soha sem kért senkitől semmit, csak a jussát követelte, azt, amire mindenki jogosult, a boldogságot. Nem a mai világban kellett volna születnie, amelyben ember embernek farkasa. Igyekeztem jó barátja lenni, de úgy látszik, ez nem volt elég és amikor talán legnagyobb szüksége volt rám, nem voltam ott mellette.

Nem ez az első haláleset életemben, az elmúlás életünk szerves része, de most érzem először, mennyire végleges, megmásíthatatlan dolog a halál. Közel tíz év folyamán Lili egyik legjobb barátnőm volt. Más-más országokban éltünk, de a net módot adott rá, hogy sok órát töltsünk együtt. Nem volt titkunk egymás előtt, mindent megbeszéltünk és Lilinek mindig volt jó tanácsa számomra. Nagy befolyása volt rám és segítségével sokat változtam, fejlődtem. Az évek folyamán alig volt olyan koncert, színdarab, film, könyv, kiállítás, amelyet nem osztottam meg vele. Csak ritkán fizikailag, de írásban mindig.

Ez most sem fog megváltozni. Nem hiszek az enyészetben, az elmúlásban, Lilike továbbra is az oldalamon fog lépkedni és részese lesz az életemnek. Remélem a túlvilágban megtalálta azt, amit örökké keresett; a boldogságot, a nyugalmat és onnan fentről is vigyázni fog rám, mint az a pici maci, amelyet néhány éve tőle kaptam és itt, a számítógépem felett őrködik felettem.

***

Három héttel írásom közlése után, Pali, Lili jó barátja, a következőt írta nekem:

 

„Dobogókőn megmutatták nekem a pontos helyet, ahol Lili utoljára álomra hajtotta a fejét. Egy kidőlt fa, aminek az ágai fölé borultak. Nekem az jutott az eszembe, hogy ez volt Lili utolsó hajléka. Nyilván Ő is azt akarta, hogy észrevegyük az üzenetet, hogy neki csak ez jutott. Nem tudom, akkor milyen lehetett az alkony, de most gyönyörű vörösben izzott a naplemente. Csak remélem, hogy Lili látta ezt. Őt ismerve, utoljára még találkozni akart a szépséggel.

Néhány kővel körberaktuk a helyet, ahol a feje nyugodott. Mécsest gyújtottunk, virágot helyeztünk el. Van, aki szeretettel gondozza a helyet. Tervezünk egy épített emlékhelyet ide, remélem, nem lesz akadálya”.

 

Palinak köszönhetően, Lili két weblapja a mai napig is hozzáférhető:

Graphodil a régebbi, vagy 10 éve létezik és annak idején, Lili még segítségemre szorult felépítésében. A Graphodil eu honlapot, Lili már saját kezűleg készítette, kb. egy éve.

A fenti cikk megírása óta több mint két év telt el. Most megint Palinak köszönhetően, Lili naplója is hozzáférhető lett. A napló zömét még az életében küldte el nekem. Két verziója létezik, az itt megjelenőben, megváltoztatta a szereplők és cégek nevét, az eredeti verziót a gépemen őrzöm meg és csak fiának, meg néhány közeli barátjának küldtem el. Ezeket a napló részleteket, Palival együtt, kiegészítettük néhány internetes chat részlettel, levéllel és cikkel, amelyeket Lili a netre tett fel, sőt egy barátnőjét is, akivel együtt tanult weblap készítést, megkértük írjon róla néhány szót.

 Saját gyűjteményből – van vagy 50 fényképem róla, tőle – a megfelelő helyekre betettem néhány fotót is róla, lakásáról, munkáiról.

Összesen 97 oldal, nem könnyű olvasmány azok számára, aki szerették. Egy jó barátja egyáltalán nem volt képes elolvasni Lili panaszát, de azok számára is, akik soha sem ismerték, szerény véleményem szerint, megrázó olvasmány.

Egy asszonyról, aki nagyon szerette az életet, de nem adatott meg neki, hogy természetes módon fejezze be. Azok, akiket szeretett elárulták, lelkileg és testileg tönkre tették, kisemmizték és ez a nemes lélek, aki nem akart mások terhére lenni, csak dolgozni és alkotni, végül nem látott más kiutat számára, mint örökre lehunyni a szemét.

Legyen emléke áldott és tanúskodjanak saját szavai a világ gonoszságáról:

A napló: http://graphodil.eu/Lili_naploja.pdf

   

    

A CSODAKENŐCS

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Utolsó pesti látogatásomon egy este a Westend bevásárló központba mentünk moziba egyik barátnőmmel. Útban vissza a metróhoz, egy színes dobozokkal megrakott kocsi mellől, egy fiatal lány angolul szólította meg társamat, nincs-e kedve kipróbálni néhányat krémjei közül. Mivel a barátnőm nem tud angolul, én válaszoltam.  A lány kérdésére, helyiek vagyunk-e, azt válaszoltam, hogy csak a velem levő hölgy az, én izraeli vagyok. Hamarosan kiderült, hogy a kocsi az izraeli Seacret cég Holt tengeri termékeit terjeszti. 

Még sohasem hallottam erről a cégről, de internetes weblapja szerint, 600 eladó- kocsija van 500 bevásárló központban világszerte.  Kérdésemre, a lány elmesélte, hogy egy hónapja van Magyarországon és még három hónapig marad. Még két fiatal férfi eladó volt vele. Egyikük sem tudott magyarul, de már megtanultak néhány fontos szakmai kifejezést, bár kiejtésük pocsék volt. 

Az eladónő – egy valódi szakértő szakmájában – két krémet mutatott be kísérőtársamnak, az egyiket a szeme, a másikat a szája környékén.  Feladatuk az volt, ha nem is teljesen eltüntetni, de részben kisimítani a ráncokat, amelyek majdnem minden húsz évnél idősebb arcán képződnek, mint a hunyorgás, jóízű nevetés elkerülhetetlen velejárói és a kenőcsök csakugyan megfeleltek ennek a feladatnak. Perceken belül egyértelmű volt a különbség a kezelt és a nem kezelt oldalak között. Nem lehet tudni mennyi ideig tart a hatásuk, de a szimpatikus eladólány azt állította, hogy ha a kezelést folytatják és a készítményeket naponta használják, hatásuk sok óráig tart.  Azt is kifejtette, hogy a krémek használata előtt, egy másikat kell igénybe venni, amely megnyitja a pórusokat és lehetővé teszi, hogy a kenőcsök mélyre hatoljanak.

Ezzel elértük azt a pillanatot, amikor valakinek ki kellett nyitni az erszényét. (Fura, de ilyenkor mindig a férfihez fordulnak, anélkül, hogy fogalmuk lenne, mi a két személy kapcsolatának a jellege).  Amikor meghallottuk mennyibe kerülnek a kenőcsők, néhány másodpercre csak szótlanul hápogtunk. Az ára a három krém mindegyikének, amelyet a fiatal lány ajánlott barátnőmnek, 40000 forint volt, egy továbbinak pedig 26000, összesen 146000! Amikor az eladónő észrevette elképedésünket, gyorsan felajánlotta, hogy egy krémet ingyen ad oda, vagyis 40000 forint kedvezményt kapok. Valamivel később, eltávolította az egyik kenőcsőt, amely kevésbé volt fontos, de én továbbra sem álltam kötélnek.

Elmagyaráztam a fiatal hölgynek, hogy a barátnőmet csak moziba és utána esetleg egy kávézóba hívtam meg és nemcsak ő furcsállná hirtelen bőkezűségemet (és extravagánsságomat), hanem feleségem sem nézné jó szemmel, ha ilyen összegeket költenék nőkre.  Megkérdeztem a lányt, mit szólna ő, ha egy férfi ilyen értékű ajándékokkal próbálná levenni a lábáról? Minden elismerésem annak, aki ezt a fiatal nőt kiképezte az eladás művészetében.  Villámgyorsan visszapattant és most azt javasolta, hogy a krém-szettet feleségem számára vegyem meg.

Ezt a javaslatot is elvetettem.  A nejem beléphet a netre, vagy bemehet egy üzletbe és saját maga győződhet meg a termékek minőségéről és határozhat, melyik felel meg szükségleteinek és zsebének.

A fiatal eladónő nem hitt a fülének:

„Ez egy különleges ár, amelyet nem kaphat sehol máshol. Külföldi szabiról érkezik haza, nem vesz feleségének ajándékot?”

Azt válaszoltam:

„Minden tisztelet a meggyőző képességének, talán hibázok, de kitartok álláspontom mellett. Ha veszek ajándékot nejemnek, valami olyat találok, amelynek biztosan örülni fog.” 

Megköszöntük az érdekes élményt és elsétáltunk.  

(Annak a krémnek az ára, amely írásomat kíséri, 66748 forint a mai árfolyam szerint.  Sosem gondoltam volna, hogy egyesek képesek ilyen összeget kiadni egy tégely kozmetikumért, de persze vannak olyan asszonyok, akik mindent megpróbálnak azért – és meg is engedhetik maguknak ezeket az árakat – hogy megőrizzék fiatal kinézésüket).