Kibbutzi tipusok: A Könyvmoly

Monek az asztalosműhelyben dolgozott, de a könyvtár hozta össze kettőnket. Másodállásban a kibbutz könyvtárosa voltam – délelőttönként más munkát végeztem – és szabad kezem volt a könyv rendelésben. Miután a kibbutztagok évenkénti csekély pénzbeli jutattásából nem futotta könyv vásárlásra, meggyőztem a vezetőséget, hogy helyénvaló lenne ha legalább a könyvtárban meglenne minden Izraelben megjelent szépirodalmi prózai mű egy példánya. (A verses könyvekből csak azokat rendeltem meg amelyeknek a címlapján ismert költő neve volt, a tudományos, történelem könyvek esetében viszont a helyi iskola tanáraira hagytam a választást). A kibbutz tel avivi bevásárló központjából hetente érkezett egy 10-12 példányú küldemény, főleg a nagy kiadók könyveiből. Feltételezem, hogy még az 50-es években is, amelyekről beszélünk, ennél több könyv jelent meg nálunk, de a kis kiadók könyvei általában nem jutottak el hozzánk.
Számomra, akit úgy neveltek, hogy a könyveket mint drága értéktárgyat kell kezelni, a heti küldemény csomagolásának a kinyitása mindig ünnepies esemény volt. Az orromat megcsapta a friss nyomda festék (igazi, vagy képzelt) szaga, áhitattal simogattam a szines fedőlapokat és én voltam az első aki hallottam azt a különleges zizegést amelyet egy új könyv kinyitása hallat, de ezen túl, minden könyvnek kártyát is kellett nyitni, el kellett határozni melyik polcra kerül, ami a könyvtáram új jövevényének a tartalmától és minőségétől fügött.
Szeretek olvasni és kijelentek valamit amelynek a helyességét csak más volt kibbutz tagok tudnának megerősíteni, hogy a kibbutzi életforma sokkal több szabad időt juttat a tagoknak majdnem minden más életmódnál. (Nincs szándékomban összehasonlítani a két életmódot, de feltételezem, hogy annak aki dutyiban ül, szintén sok szabad ideje van!) A munkahelyek aránylag közeliek a lakónegyedekhez és 10-15 perccel a munka befejezte után már otthon lehetsz, letussolva. Nem kell, hogy tömegközlekedési eszközökön zötyögtesd magadat haza, nem szükséges bevásárolnod, vagy vacsorát készítened, az étkezés után nem kell elmosogatnod és a vacsoraidőig, meg utána is, szabad vagy és végezheted a dolgodat. Ezek még a televizió és Internet előtti napok voltak, filmet csak egyszer hetente mutattak be és más társadalmi, vagy kulturális rendezményt is általában csak a hétvégén rendeztek. Sok időm volt és többet olvastam mint valaha is azóta. Ennek dacára nem tudtam minden könyvet elolvasni és itt lép be Monek a cselekménybe.
Egy jó könyvtárosnak ismernie kell a közönsége tagjainak az olvasási szokásait és képesnek kell lennie olyan könyvet javasolni amely tetszeni fog nekik. Ezen a téren persze visszacsatolás van közötte és az olvasók között. Minden olvasó elmondja a véleményét az olvasottakról és a könyvtáros továbbadja ezt a véleményt a következő olvasónak. Az összes olvasóim közül Monek volt a legszorgalmasabb. Elmesélte, nem tud aludni éjjel es ehelyett olvas, de még így sem értettem, hogy győz minden könyvet elolvasni.
A küldemény megérkezésének estéjén mindig megjelent a könyvtárban és miután kiválasztottam azt a könyvet amely érdekesnek találtam, Monek a lakásába cipelte a többit. Elképesztő gyorsasággal, néhány napon belül befejezte, visszahozta őket és részletesen elmondta mindegyikről a véleményét. A következő hétig csak az a könyv maradt meg számára amelyet én olvastam. Soha sem derítettem ki mivel foglalta el magát azokon az ‘üres’ napokon.
Monek volt az irodalmi szakértő kis közösségünkben. Ha azt mondtam valakinek, hogy ő lelkesedett egy bizonyos műért, az volt a legjobb ajánlás. A könyvekről folytatott beszélgetéseink közben, barátok lettünk. Órákig beszélgettünk – általában a könyvtárban, ahol egy meleg ital sarok is volt, a házába soha sem léptem be – az egyik csésze kávét ittuk a másik után, Monek láncban szívta a legolcsóbb cigarettákat és mesélt nekem a háborúról, amelyben mint partizán harcolt, szüleiről, öccséről, első feleségéről és két gyerekéről, akiket meggyilkoltak a háborúban. Talán miattuk nem tudott aludni. Másodszor házasodott, de gyerekük nem született. Monek nem volt iskolázott ember, de mohó olvasási szokásának köszönhetően, egy élő enciklopédia volt és nem volt olyan tárgy amelyről nem tudott többet mint mindenki más akit ismertem.
15 évvel fiatalabb voltam nála, de úgy éreztem szabadon beszélhetek vele akármilyen tárgyról. Ő volt az egyedüli akinek elmondhattam mennyire frusztrál az, hogy a nemi tapasztalatom a nullával egyenlő. „Hasomér Hacair”, az ifjúsági mozgalom amelynek keretében emigráltunk Izraelbe és amelyhez ez a kibbutz is tartozott, arra nevelt, hogy tartózkodjunk a nemi kapcsolatoktól amíg nem leszünk lelkileg érettek, de nem tett semmit annak érdekében, hogy elérjük ezt az érettséget. A kibbutzban a héber nyelvet, bibliaismeretet, földrajzot, a zsidó nép történelmét tanultuk, de senkinek nem jutott az eszébe, hogy a kamaszkorú fiatalok számára, akik szüleik nélkül érkeztek Izraelbe, a nemi neveléssel kéne kiegészíteni a tananyagot. Nekem sem támadt akkor az az ötletem, hogy a könyvtár számára rendeljek néhány könyvet amelyek útmutatónak szolgálhattak volna a tudatlan ifjaknak ebben a tárgyban.
17 éves voltam amikor egy kb. 70 tagú hasonkorú csoporttal Izraelbe emigráltunk. Együtt jártuk ki a kibbutzi iskolát, együtt vonultunk be és miután két és fél után leszereltünk, mint teljesjogú tagok tértünk vissza a kibbutzba. A legtöbb lány amellyel kapcsolatban voltam, ebből a csoportból származott és mit tagadjak, csak nehezen tudtunk megszabadulni az otthoni maradi neveléstől. Nem voltam teljesen szűz, de az egyedüli alkalommal amikor sikerült meggyőznöm az egyik barátnőmet átlépni a láthatatlan piros vonalat a teljes testi kapcsolathoz, szégyenletes kudarcot vallottam. Azokon a néhány alkalmakon is amikor a mi kis melegházunkon kivüli lányokkal találkoztam, katasztrofális tapasztalanságomból származó nehézségeim voltak.
Egy szakképzett mentorra volt szükségem és Monek, az ő aranyszivével, meglepő módon próbált segíteni fiatal barátján. Éjfél után volt, éjjeli őrségen voltunk valahol a kibbutz drótszöges keritése mellett, amikor hirtelen kibökte:
„Mi a lenne a véleményed ha elküldenélek a feleségemhez? Hidd el nekem, nála minden szükségest megtanulnál, ő egy igazi szakember! Menj hozzá most, egyedül van otthon. Nyisd ki az ajtót (a kibbutzban nem zárták be a bejárati ajtókat), nem kell semmit mondanod, csak bújj be az ágyába. Ne félj, nagyon fog örülni. Én sztrázsálok majd addig is helyetted.”
Ez a hirtelen fordulat beszélgetésünkben alaposan megdöbbentett, de habozás nélkül elutasítottam a nagylelkü ajánlatot. Abban a pillanatban Monek teljesen komolyan vette a javaslatát – bár nem voltam biztos abban, hogy a felesége csakugyan tárt karokkal fogadott-e volna – de attól féltem, hogy az elfogadása, végső fokon a kapcsolatunk róvására menne.
Monek egy kicsit megsértődött, de megmagyaráztam neki, én ugyan repesve várom az első komoly sexuális tapasztalatomat, de azt szeretném ha valaki olyannal történne meg aki iránt érzek valamit. Monek kinevetett és kijelentette, hogy hülye vagyok amiért nem kapok rajta egy ilyen ritkán adódó alkalmon, de azért még sok évig jó barátom maradt.
Végül is ezen a téren is kiegészítettem a müvelodésemet, mint minden fiatal ember, egy szeretett és szerető lány karjaiban. Nem veszítettem semmit, sőt nyertem!