MEGCSONKÍTOTT CSALÁDFA

Írásomban Anyám szülőfalujáról, már beszámoltam találkozásomról az asszonnyal, akinek anyja vagy 80 éve nagyapám háztartását vezette. Dédanyám és dédapám sírkövének a felfedezéséről is írtam és arról, hogy a sírkőn ott van pontos nevük, egyik lányuk neve, születésük éve és haláluk időpontja – fontos adatok, amelyek családfámban néhány hézagot tömtek be. Addig a napig, még a nevükben sem voltam biztos. 

A családfámat vagy 15 éve készítettem el, amikor már majdnem késő volt. Apám már nem élt és anyámnak nehézségei voltak a pontos adatok felidézésében. Sok esetben, nem volt biztos a nevekben és a különféle keltezések csak hozzávetőlegesek voltak. Nincs válaszom arra kérdésre, miért nem ébredtem fel hamarább? Miért nem fogtam ehhez a munkához azokban az években, amikor családom legtöbb tagja – azok kivételével, akiket a nácik meggyilkoltak – még életben voltak és talán, a segítségükkel, nagyobbak lettek volna az esélyeim, rátalálni valamilyen dokumentációra. Boldogult anyám például mindig azt állította, hogyha elvinném a városba, melyben nővére – aki a holokauszt idején pusztult el férjével és fiával – lakott, habozás nélkül elvinne házába, de a címet nem tudta megmondani és nem maradtak levelei abból az időből, amikor testvére még élt.

Az első években Izrael kikiáltása után, kutyát sem érdekeltek a háborús történetek. Ezek a múlthoz tartoztak és mi itt a jövőt építettük. A családi gyökerek kutatásának a divatja talán csak azután kezdődött, miután 1976-ban megjelent Alex Haley bestseller könyve a „Gyökerek” és az utána következő televíziós adaptáció. 

Mindent megtettem, ami lehetséges volt azokban az időkben, leveleket írtam, beszéltem megmaradt rokonaimmal és turkáltam a sárguló iratokban apám korlátozott hagyatékában. Ami a saját gyökereimet illeti, csak két nemzedékkel sikerült visszamennem. Sokkal nagyobb sikerem volt feleségem családjával.  Az egyik holland ágban hat nemzedékkel visszamenőleg léteznek adatok, de ebben az esetben is hamarosan kimerítettem a rendelkezésemre álló forrásokat. Az adatokat egy egyszerű számítógép programba (FT-ETC), amelyet az USA-ban vettem, tápláltam be.

Nyolc családfát készítettem el (négy ágat a saját családomról, négyet pedig feleségem rokonságáról), kinyomtattam, szétosztottam őket az illetékes családtagok közt és az egész anyagot felraktam a JewishGen weblapra. Ennek következményeként, kaptam még néhány javítást, de elvben, úgy véltem, hogy a feladatomat befejeztem. Ami még hátravolt, hogy igyekeznem kellett beírni a születéseket és ne adj isten haláleseteket a családban.   

Biztos voltam benne, hogy ezután nem fogok további adatokhoz jutni, de mint már jeleztem, csodálatos módon, a helyzet megváltozott. Az első írott üzenet a temetőből, – amelyet vandálok feldúltak és sírköveinek nagy részét ellopták – anyai nagyanyám szüleitől érkezett meg. Egy váratlan levelet is kaptam egy úrtól, aki anyám szülőfalujában él, ősei 126 éves házában, amelyben új adatokat közölt apai dédanyámról és dédapámról, de ezeken túl, az asszony, akit írásom elején említettem, kapcsolatba hozott engem valakivel a Moravszka Osztravai zsidó hitközségben, aki családfakutatással foglalkozik. Elküldtem a családom cseh ágára vonatkozó két családfát és ő hálásan megköszönte. Ez egy megvilágosodás volt számára. Hirtelen összeálltak neki egy rejtvény szétszórt darabjai.

Mi az a fontos technikai változás, amely az utolsó 15 évben történt? Az Internet kialakulása. A levéltárak, az adatok digitalizálva lettek és ennek a cseh hölgynek szabad hozzáférése lett a cseh, lengyel, szlovák levéltárakhoz. Sok egyedülálló adat állt rendelkezésére, de hiányzott az ezeket összekötő szál. Nagyanyám, Laura, szülei Deutsch Emma és József voltak – a pár, amelynek a sírjára rábukkantunk Jablunkov városában. Dédszüleimnek tizenegy gyereke volt, a legtöbbjük házas és egy részüknek saját gyerekei voltak. Adataik már egy ideje ennek a kutatónak az adatbázisában voltak és most, segítségemmel, egy egész családfává váltak, fő és másodlagos ágakkal. 

Sajnálatomra, ezek az ágak többnyire szárazok voltak és csak itt-ott zöldült rajtuk néhány elszórt levél. Ősapáim és gyerekeik egy részéről biztosan lehet tudni, hogy Auschwitzban, Theresienstadtban, vagy más koncentrációs táborban gyilkolták meg őket, mások viszont ismeretlen helyeken pusztultak el, de a háború után a bíróság halottnak nyilvánította őket.  E kedves hölgy segítségével egyelőre egy ágat fejeztünk be. 108 név van benne, Józseftől, aki 1832-ben született és 1922-ben hunyt el, egészen unokáimig és unokahúgom Chava unokájáig (az adatokból kiderült, hogy a nagyanyja és az én nagyanyám ikertestvérek voltak).

Ezek természetesen csak a száraz tények. Egy sor német név, cseh városkák Sléziában, ahol születtek, megházasodtak, a tábor neve, amelyben életük mécsese kialudt és a megfelelő időpontok. Száraz adatok, amelyek semmit sem árulnak el életükről, vágyaikról, örömeikről, jövő terveikről és szenvedésükről. Csak ritkán derül ki a számokból egy apró részlet a pokolról, amelyet rokonaim megéltek. A példa, amelyet választottam Gold Gertrudáé, Deutsch József, a törzs alapítójának, az unokájáé, aki Müller Hanshoz ment férjül. A házaspárnak két gyereke volt, Müller Rut és Artúr. Rut 1935-ben született, míg Artur 1942-ben a theresienstadti gettóban! Mind a hármukat 1944. október 6-án gázosították el Auschwitzban, a férj sorsa ismeretlen. Rátok bízom, képzeljétek el a 31 éves anya gondolatait, aki valószínűleg tudta, hogy kisfia napjai meg vannak számolva.

Egy szomorú történet, de fontosnak találom, hogy gyermekeim, unokáim megismerjék családunk eredetét, tudják kik voltak ősapáik, miért határoztam el a kivándorlást szülőhazámból és mi Izrael fontossága a zsidó nép számára. Senki sem tudja miként fog alakulni hazánk jövője, néhány fenyegető felhő van az egén, de itt legalább nem fognak lemészárolni ártatlan gyerekeket csakis származásuk miatt.

A zsidó nép tragikus történelmét Európában nem szabad elfelejteni, de ahogy nálunk mondják, nemzedék megy és nemzedék jön. Február 6.-án menyem és fiam újszülött kislányt öleltek szívükhöz és héber neve Dor (nemzedék) lett, a Shacham család hatodik unokája. Családfámba beírhattam a 109. nevet. Egy pár ágat levágtak, de családunk fája tovább zöldül és a magasba tör. 

NEM OSZT, NEM SZOROZ

Néhány napja étkezési utalványt kellett vásárolnom a munkahelyi étkezdébe. Minden utalvány ára 15 sekel és mivel nem volt kedvem a visszajáró apróval foglalkozni, három százas bankjegyet vettem ki tárcámból, odanyújtottam a hölgynek az étkezde irodájában és 20 utalványt kértem. A tisztviselőnő – egy fiatal, szép, jól öltözött, bájos és előzékeny hölgy – rám tekintett pápaszeme felett és megkérdezett:

„Biztos, hogy 300 sekelért 20 utalvány jár magának? Számítógépem nem működik”.

Sikerült elpalástolnom meghökkenésemet kérdése hallatára és csak igenlően biccentem. A hölgy úgy látszik elhatározta, megbízik bennem, nem fogom átverni a céget és átnyújtotta az utalványokat. Elismervényt is adott. Megköszöntem és bezártam magam mögött az ajtót.

Az esetről egy elbeszélés jutott eszembe, a világ összes számítógépeit megbénító vírusról. El tudjátok képzelni mi lenne az következménye egy ilyen általános hibának? Az első eredmény, abszolút káosz. A számítógépek a mindennapi élet szerves részét képezik és a lakosság nagy része – ilyen, vagy más módon – több tucat alkalommal naponta használja őket. Digitális ébresztőóra, gépjárművek, mobiltelefonok, pénzkiadó automaták, szinte minden gép, illetve elektromos készülék számítógépet tartalmaz manapság.

A vállalkozások mindennapi tevékenysége kizárólag számítógéppel bonyolódik le – pénztárgépek, könyvelés, kommunikáció. A korházakban fejlett számítógépek segítségével végzik el az műtéteket és vizsgálatokat, nem is beszélve a kevésbé összetett rendszerekről, amelyekkel a paciensek adatait rögzítik. Mindezek a tevékenységek egyszerre megbénulnának. Csak olyan kis repülőgépek, amelyekben nincsenek számítógépek, tudnának felszállni.

A hozzáférés minden rekordhoz az adatbázisokban zárolva lenne. A tőzsde összeomlana. Minisztériumok, teljes iparágak – telefon cégek, bankok, üzletházak, élelmiszer boltok, szórakoztató központok, tömegközlekedés – munkaképtelenné válnának. A modern járművek leállnának és lehetetlen lenne újra indítani őket. A villanyszolgáltatás megszűnne, nem lenne világítás, az élelmiszer a hűtőszekrényekben felolvadna, elromlana, a klíma, vagy fűtés sem működne. Persze az internet sem lenne elérhető, nem kapnánk e-mailt és a Skypet, vagy Messengert sem lehetne használni.

Az élet természetesen folytatódna. A legprimitívebb ösztön, a túlélés, lenne ilyenkor a legfontosabb. Élelmiszer, víz, menedék, kapna prioritást. Csak miután ezek biztosítva lennének, lehetne a következő szintre lépni. A régi modellű autósok előnyös helyzetben lennének, amíg kifogyna a benzin. A bicikli és lótulajdonosoknak persze nem lenne üzemanyagra szükségük, de feltehetően, ezeket a közlekedési eszközöket a rendőrség saját használatára rekvirálná, mert a bűnözés jelentősen növekedne. Nehéz lenne rátalálni, vagy nyomon követni megrögzött bűnözőket, mert a nyilvántartásuk a számítógépeken nem lenne hozzáférhető. A munkanélküliség is jelentősen növekedne. Nagyvállalatok, mint például a Microsoft, a Google csődbe jutnának és az alkalmazottaik hirtelen az utcán találnák magukat.

A tárgy lenyűgöző és biztos vagyok benne, hogy magatok is találtok további aspektusokat életünkből, amelyek számítógép nélkül teljesen megbénulnának, de ne felejtsük el, hogy én az egész témához csak a tisztviselőnővel történt esetem miatt jutottam el. A számítógépek nélküli világban, az embereknek újra kéne megtanulniuk, hogyan kell elvégezni egyszerű számítási műveleteket, összeadást, kivonást, szorzást és osztást fejben, vagy egy darab papíron. Napokkal az után, hogy a számítógépes rendszer összeomlana, elsődleges fontosságú árucikkeket árusító boltok nyílnának ki, de a kérdés az: vajon az eladók el tudnának-e készíteni egy számlát a vevőknek és a vásárlók képesek lennének-e ezek helyességét ellenőrizni. Azt hiszitek, túlzok?

Egy weblapon olvastam „egy olyan suliba jártam, amelyben nem kellett a szorzótáblát bemagolni és a szorzást, osztást sem tanították. A lecke kezdetén mindenki számológépet kapott és csak ezeket használtuk”. További idézetek: "A mai napig izzadok, pirulok-sápadok, amikor valaki megkérdezi mennyi hétszer nyolc". Vannak persze más számítási módszerek is, mint az alábbi példa: "Apám villamosmérnök, irodája van húsz alkalmazottal, tagja a villamos energia-ipari szabványosítási bizottságoknak és nem ismeri a szorzótáblát. Úgy értem, emlékezetből tudja a szorzótábla egyes részeit, de a legtöbb számítást mindenféle trükkel végzi el. (Például: mennyi 8-szor 9? "Á, ez egyszerű” – mondaná – "8-at megszorzod 10-el és levonsz belőle 8-at)."

Úgy látszik, az ifjúság legalább egy része a szorzótábla és az alapvető számítási műveletek ismerete nélkül fejezi be az iskolát. Az átfogó számítógépes összeomlás természetesen valószínűtlen és a fiatalok feltehetően e tudás nélkül is boldogulni fognak, leszámítva néhány kellemetlen pillanatot, mint a fent leírt esetben.

A SZÁMÍTÓGÉP: SZOLGÁNK, VAGY URUNK?

Élénken emlékszem még azokra a napokra, amikor az első számítógép megjelent irodámban. Mindjárt melegen felkaroltam, mert gyökeresen megváltoztatta munkámat. Nemcsak könnyebbé tette, de eredményesebbé is. Régebben egy okirat elkészítése hosszadalmas és fárasztó folyamat volt, kezdve a gépírónők kegyeire és helyesírási képességeire való támaszkodással, követve egynéhány korrektúrával és végül az okirat sokszorosításával a kézpiszkító Gestetner stencil készülékkel. Egyszerre saját magam voltam képes előállítani olyan formájú okiratot, annyi példányban, amelyre a kedvem szottyant, de a szortírozásuk és későbbi megtalálásuk is gyerekjátékká vált. Manapság néhány billentyű lenyomásával minden irat megtalálható -- akkor is, ha jó néhány éve kelt és olyanoktól ered, akik rég nyugdíjba vonultak -- könnyen olvasható és kinyomtatható, mintha csak ma keletkezett volna.
Azóta persze a számítógép behatolt életünk minden zugába, otthonunkba is és a fiatalok el sem tudják képzelni maguknak, miként boldogultunk valaha nélküle. Óvodás csöppségek a számítógép és más elektronikus készülékek használatát előbb sajátítják el, mint az írás-olvasás fortélyait. A suliban az összeadást, kivonást, szorzást, osztást még a hagyományos módon tanítják, de a mindennapban inkább a kalkulátorhoz nyújtjuk ki kezünket. A ‘számítógép üzemzavar’ kifejezés életünk szerves része lett. Ha megtörténik, úgy tűnik, mintha leállna az élet. Közhasznú szolgáltatások, bankok, posta, klinikák, állami hivatalok, repülőtársaságok, szupermarketek, leállnak. 2003-ban például olyasmi is előfordult, hogy szoftverhiba miatt „Észak és Közép-nyugat Amerikát áramszünet sújtotta, amely hozzávetőleg 50 millió embert érintett és közel 6 milliárd dolláros kárt okozott”.
Néhány további találomra kiválasztott hír:
„Az adatbázisszerver merevlemezeinél felmerült probléma a vártnál komolyabbnak bizonyult, ezért a rendkívüli üzemszünet kedden 17:00 órától előreláthatólag szerdán 06:00 óráig fog tartani. Az okozott kellemetlenségért elnézést kérünk a felhasználóktól.”
„Egy számítógépes hiba miatt csökkent hirtelen a magassága egy Qantas gépnek közölték ausztrál légi biztonsági szakértők. A légitársaság Szingapúrból az ausztráliai Perth városába tartó gépe először kétszáz métert zuhant, majd a magasság visszanyerése után nagyjából 120 métert. A hirtelen magasságcsökkenés miatt 13 utas és egy légiutas-kísérő súlyos sérüléseket szenvedett és a fedélzeten lévő további 313 ember nagy része kisebb zúzódásokkal megúszta az esetet. A gép egy katonai bázison hajtott végre kényszerleszállást.
Az eset körülményeit vizsgáló szakértők pénteken nyilvánosságra hozott, előzetes jelentése szerint, a számítógépes rendszer egyik eleme egy hiba miatt rossz adatokat küldött a repülés-ellenőrző egységnek, a robotpilóta leállását eredményezve. A szakértők azt azonban még nem tudják, hogy mi okozta a hibát az egyébként nagyon megbízható berendezésben.”
„Egyik levelezőszerverünk meghibásodása miatt az azon tárolt adatokat másik rendszerbe telepítettük át. Az áttelepítés folyamán bizonyos POP3, MAIL RELAY, FTP és WEB szolgáltatások időszakosan nem elérhetőek. Kérjük azon ügyfeleinket, akiknél a felsorolt szolgáltatások valamelyikében zavarok tapasztalhatóak, azt mihamarabb jelezzék ügyfélszolgálatunkon.”
„Hibás számítógépes modellezés okozta a Columbia vesztét. A Columbia katasztrófáját vizsgáló bizottság szerint hibás adatokat tartalmazott az a számítógépes modell, ami meggyőzte a mérnököket, hogy az űrsikló biztonságosan visszatérhet a Földre.”
„Több mint 40 nagyobb amerikai reptéren okozott komoly fennakadásokat az FAA számítógépes hálózatának összeomlása. Egyes járatok több órát is késtek és további problémák várhatóak.”
„Az előző napi szerver meghibásodás kapcsán felmerült zavarokat elhárítottuk. Probléma esetén feltétlenül hívják ügyfélszolgálatunkat.”
Néhány napja feleségemmel egy új lámpát akartunk vásárolni lakásunkba. Találtunk egyet, amely tetszett és azon a bizonyos hétvégén 70%-os kedvezménnyel árulták. Jelentős kedvezmény, ugyebár? A kiválasztott áruval a kasszához járultunk, de a pénztáros valamilyen okból nem tudta bejegyezni a vásárlást számítógépébe és kérte, hogy térjünk vissza másnap.
A következő estén újra megjelentünk az üzletben, de aznap is nehézségek merültek fel vásárlásunk megvalósításában. Megtudtuk, hogy az árcsökkentés véget ért és a számítógép, amelybe az új adatokat táplálták be, nem volt hajlandó elfogadni a kedvezményes árat. A pénztáros felhívta a központot, szakértők utasítása alapján különféle kódokat ütött be gépébe, de az csökönyösen csak a teljes árat mutatta fel, a nekünk járó kedvezmény nélkül.
Az üzletvezető elnézésünket kérte, feljegyezte telefonszámunkat és megígérte, felhív minket amint megoldást találnak a problémára. Még két nap telt el, amíg szólt a telefon, harmadszor is elmentünk az üzletbe és örömmel jelenhetem, hogy végül is megkaptuk a lámpát 125 sékelért 420 helyett.
Ez az ügy tehát a mi részünkről sikeresen befejeződött, de ez alkalommal feltettem magamnak a kérdést: „Ki itt tulajdonképpen a főnök?” Az üzlet érdeke nekem valamit redukált áron eladni és a készülék, amelynek egyedüli célja az emberiséget szolgálni, ezt megakadályozza? Hová a csudába jutottunk és hová fogunk még jutni?
A felgyorsult számítógépesítési folyamat bizonyára folytatódni fog, de nehéz előre látni miként fog az életünk kinézni egy-két generáció múlva. Ne felejtsük el, a mobiltelefonos forradalom például összesen vagy 30 éve tört ki (hol, ha nem Japánban?) és a készülék tömeges elterjedése csak a 90-es évek közepén kezdődött el. Ma még a legszegényebb és visszamaradottabb országokban is minden felnőttnek és majdnem minden gyereknek van mobilja és dacára a zajártalomnak nyilvános helyeken, mint a tömegközlekedésben, a liftekben, a legfanatikusabb környezetvédő harcosok sem javasolják megtiltani használatát. Hamarosan az Internet is bárhol elérhető lesz, éppúgy, mint ma a rádióadások és a telefonkapcsolat.
Felvetődik a kérdés: nem fogjuk-e fokozatosan elveszíteni alapvető adottságainkat, az uralmat életünk felett, határozó képességünket mindennapi ügyekben és rabszolgájává válunk egy gépnek, amely csupán azért keletkezett, hogy életünket könnyebbé tegye? Nem fog-e eljönni az a nap, amikor valami harapnivalót fogunk keresni a hűtőszekrényben és a háztartásunkat vezető számítógép nem fogja megengedni a kivételét az egészségünkre ártalmas élelmiszereknek, amelyek megnövelhetik a koleszterin szintet vérünkben, vagy lezárja a bejárati ajtókat és nem engedi meg, hogy munkába menjünk, amikor lázasak vagyunk, antibiotikumot kever az italunkba, saját ‘akaratából ’ kihívja az orvost? Vajon a számítógép autónkban nem fogja meggátolni a hajtást törvényen felüli sebességgel?
Azt fogjátok mondani, túlzásba viszem a dolgokat, ezek csak egy SF rajongó fantáziái. Talán túlzok egy kicsit, de csak azért, hogy figyelmeztessek a veszélyre. Aki ismer, tudja, esküdt híve vagyok a számítógépnek és naponta sok órát töltök a billentyűzetén pötyögtetve, de néha azon tűnődök, mennyire volt a reakciója annak a bizonyos frusztrált német számítógép felhasználónak (az eset alább van leírva) túlzott, kivételes, vagy inkább egy olyan érzelmet fejezett ki amelyet időnként mindannyian érzünk?
„Mindegyikünkkel megtörténhet: a számítógép leáll, magától kikapcsol és minden jel szerint megkergül. Részünknek káromkodás szalad ki száján és remélik, minden jóra fordul, de vannak olyanok, akik a gépet kidobják az ablakból. Ez volt az, ami Hannoverben, Németországban történt. A számítógép tulaját mindjárt megkérdezték miért tett ilyen szélsőséges lépést. Megmagyarázta, hogy a számítógép idegesítette és azért hajította ki az ablakon.
„Ki nem akart már ilyesmit tenni?” – tűnődött a rendőrség szóvivője. A rendőrök szolidaritást vállaltak a szerencsétlen technofóbbal és nem tettek ellene lépéseket a közcsend megzavarása miatt. Csak utasították, takarítsa el gépe roncsait.”

Egyedi keresés

LAPTOP

Már évek óta álmodok egy hordozható számítógép vásárlásáról, rajongok minden technológiai újításért, de eddig nehézségeim voltak megokolni ezt a kiadást. Felnőtt ember vagyok, a szüleim sajnos nem élnek már, viszont annyira haladott korú még nem vagyok, hogy gyermekeim gyámságára szorulnék (és mindent megteszek, hogy soha sem jussak ilyen helyzetbe!), de van egy szigorú kritikusom, aki árgus szemekkel felügyel minden tettemre és amíg őt nem sikerül meggyőznöm, a kezeim meg vannak kötve és az erszényem (vagyis inkább a hitelkártyám) hat lakatra van zárva. Ha találgatni próbáltattok és azt hittétek a feleségemről van szó, nagyban tévedtettek. A nejem egy áldott jó lélek, aki sohasem ellenzi rigolyáim teljesítését és épp azért szeretem annyira. A kegyetlen, kérhetetlen kritikus saját magam vagyok.
„Minek neked az a drága vacak?” – kifogásolta. „Nem vagy üzletember, nem utazol sokat külföldre. Van otthon egy kitűnő asztali géped, felszerelve minden szoftverrel, amelyre valaha is szükséged lehet (és olyanokkal is, amelyekre soha!) és a munkahelyeden is van hozzáférhetőséged a postádhoz. Velősen, ez úgy kell neked, mint púp a hátadra!”
Végül is a párom volt az, aki kirukkolt az ürüggyel álmom megvalósítására. Ellentétben velem, aki attól a pillanattól, amikor csakugyan személyes lett és ára is megengedhetővé vált, melegen keblemhez öleltem a számítógépet (már említettem valahol, a”Word” progi nyújtotta kényelem nélkül, alig lennék képes írni), a nejem csak akkor kezdte a számítógépet használni, amikor megérkezett az első e-mailje. Nem szükséges, hogy arról értekezzek mennyire elterjedt az elektronikus posta használata, ha itt ültök, ezt magatok is tapasztaltátok, elég, ha annyit mondok, hogy néhány éven belül az egész családunk, baráti körünk, ismerőseink, abbahagyták a csigaposta használatát és naponta a postaládánkat naponta a mailek, felköszöntések, meghívók, prezentációk, stb. özönével árasztják el. Érdekes módon, a személyes kommunikáció pont a számítógépesítés korában, példa nélkül álló módon virágzott fel újra.
Mindig csak egy kocsink volt és soha sincs vitánk arról ki használja egy adott napon, de egy komputer már nem elegendő számunkra. Mindenkinek vannak gyengeségei, az enyém az, éberségem óráinak zömét képes vagyok a képernyő előtt tölteni (a jobbik felem azt állítja, infúzióra vagyok kötve). Nemcsak levelezek emberekkel a világ minden táján és hosszan chatezek, de írogatok is néhány nyelven és eközben digitális szótárakat és lexikonokat veszek igénybe, felrakom a Webre fényképeinket, kiadásainkat egy dedikált szoftverbe vezetem be, filmeket, dalokat töltök le, nehéz leírni mi mindenre használom a gépet. A nejem néhány szervezetnél önkénteskedik és kiterjedt társadalmi kapcsolatai vannak Izraelben és a világon, leveleket ír, fordít néhány nyelvből és szeretet nélkül, de fokozatosan ő is rászorult a számítógép használatára. Így született meg az agyamban a megváltó gondolat: Házassági évfordulónkra (a 44-ik, remélem még sok továbbit fogunk együtt ünnepelni!), amely márciusban esedékes, meglepem házastársamat egy vadonatúj számítógéppel és a jövőben, annyi időt tölthet a gépen amennyit kíván és nem fogom elkergetni a képernyő elől.
Ezek az érvek belső számvevőmet is meggyőzték, de volt egy feltétele: „Végezz piackutatást!” Erről aztán teljes megegyezés van közöttünk, nem szeretem nehezen megkeresett pénzemet szemétre adni ki. Ha már vásárlok valamit, legyen minőségi áru! Használói profilt csináltam magamról. Egy asztali számítógép, drót halmazaival, nem jön számításba kis lakásunkban. Van drótnélküli modemünk és ha laptopot veszek, a lakásban könnyen mozgatható lesz és el lehet vinni külföldre is. Nincs szükségem grafikára, nem vagyok gamer és egy aránylag egyszerű gép is megfelel szükségleteimnek. Megkérdeztem a szakértők véleményét munkahelyemen (azt tanácsolták, hogy ne adjam alább a 2GB memóriánál és egy jó feldolgozóegységtől sem tekintsek el), elolvastam a kritikákat, összehasonlítottam az árakat és kereskedéseket az Interneten, megtekintettem kollegáim laptopjait és megkérdeztem mennyire vannak megelégedve. Eleinte előnyben részesítettem a kisméretű, 14, vagy akár 12 inches gépeket, de hamarosan rájöttem, hogy minél kisebb a képernyő, drágább a gép és végül is a 15.4 inches gépekre koncentráltam. A kb. egy hetes folyamat végén döntőképes lettem. Mindaddig, amíg kapok fizetést a reklámozásért, nem árulom el melyik márkát választottam, de a laptop ott van most az íróasztalomon és nagyon meg vagyok elégedve választásommal.
Írtam más egyszer arról mennyivel jobb az életünk a 21-ik században apáink és apáink apáinak az életétől és mennyire utálom a „régi jó idők” utáni vágyakozást, most pedig kijelenthetem, hogy a megelégedésemnek egyik fontos oka a személyes számítógép, amely még a legidősebb, legrokkantabb embernek is a világ minden szépségét (és csúnyaságát) a szó szoros értelmében keze ügyébe helyezi. Már leírtam feljebb mi mindenre használok egy ilyen gépet és csak egy tényt szeretnék még hozzátfűzni: Az Internet nélkül soha sem ismertem volna meg néhányat a legjobb barátaim közül. Ha pedig valaki azt szegezi nekem, hogy a szörfölés a neten nem az igazi élet, csak annak utánzata, az a válaszom, hogy a gép csak eszköz és nem szabad rabjává válni. Az igaz, hogy a net egyszeri alkalmakkal szolgál az ismerkedésre, de azután fel kell kelni a képernyőtől és találkozni ezekkel a személyekkel, mint én is tettem.
Ennyit a számítógépekről általában. Ami a laptopot illeti, repesve fogadtam, mint egy kisgyerek. Késő délután hozta el egy küldönc és éjjel alig tudtam elaludni, az ujjaim bizseregtek, annyira akartam már ismerkedni új játékommal. Minden megvan benne, ami az asztali párjában, csak amellett hordozható is! Nincsenek drótjai és minden funkcióját ott használhatom, ahol pont kedvem támad rá. Nemcsak íróasztalomon, hanem a nappaliban, szemben a Tv-vel, a konyhaasztalon, vagy – elnézést – akár a budiban is! Hálózatot létesítettem és a modern technológia csodái lehetővé teszik, hogy akár nagy tartalmú fájlokat is láthatatlan sugárzás szárnyain az egyik gépből a másikba repítsek.
Drága feleségem, minden jószívűségével, mindenkinél jobban ismeri gyöngeségeimet és kissé csípősen kérdezte, hogyha őt akartam megajándékozni, miért adtam az új gépnek az Avri’s laptop nevet. Csak azt tudtam válaszolni, hogy csakugyan, ez az elnevezése belső azonosítási célokra, de a hálózat titkos jelszava házasságunk dátuma, persze kódolva.