FEHÉR ÉJSZAKA

Amióta 2003-ban az UNESCO Tel Aviv Fehér Városát, Bauhaus építészete miatt, a Világörökség részének nyilvánította, az önkormányzat városunkban évente, a nyári napfordulóhoz közel eső hétvégén, egy Fehér Éjszakát rendez, amikor az éjszaka folyamán (és néhány órával előtte és utána), ingyen, vagy jelentős árengedménnyel, kinyílik a nagyközönség előtt több száz klub, kulturális és művészeti intézmény.  Számos rendezvényt is tartanak – zene, tánc, színház, film, video art, csoportos és egyéni kiállítások és más művészeti formák – amelyeknek egy részét az utcán, vagy a tengerparton szervezik meg. (A programok a Magyarországon is ismert Múzeumok éjszakájához, illetve a Színházak éjszakájához hasonlíthatók).

Feleségemmel és pesti vendégünkkel, három rendezvényt választottunk a sok közül. Az első a „Pályaudvar”on volt. A jaffai pályaudvar az első vasútállomás volt a Közel-Keleten, a Jeruzsálem-Jaffa járat végállomása. Az állomást 1891-ben avatták fel és 1948-ban zárták be. 2005 és 2009 között felújították és szórakoztató és szabadidős központtá alakították át.
A Fehér Éjszaka programja szerint ezen a helyszínen 21 órakor közösségi éneklést rendeznek. Mit már egyszer megírtam „az ifjúsági mozgalom keretében szoktam rá a közösségi éneklésre… Amikor másokkal együtt dalolunk – még ha teljesen idegenek is… – erős érzelmi kapcsolatot érzünk irántuk. Emberek, akik együtt énekelnek, a tapasztalatot jelentősnek, élénkítőnek, frissítőnek találják és utána, vidáman, reménykedve, az összetartozás érzésével térnek haza”.
Két énekesnő is fellépett néhány szép dallal repertoárjukból, de én, dacára annak, hogy az est elég fülledt volt, a legjobban azt élveztem, amikor a nagyszámú közönséggel együtt teli torokkal harsoghattam az ismert dalokat. Vendégünk is érdekesnek találta a rendezvényt, mert ilyet Magyarországon aligha láthat.
Innen átballagtunk a közeli Suzanne Dellal Táncközpontba, amelyet a Dellal család alapított, fiatal korban elhunyt lányuk Suzanne emlékére. A helyszínen azelőtt két középiskola működött és azoknak az épületei lettek átalakítva a mostani célra.  Itt 22 órakor néhány ír táncos lépett fel és egy táncműhely is működött, amelyben, a nézőknek mutatták meg az ír népi táncok lépéseit. Mi ugyan nem csatlakoztunk a táncolókhoz, de élveztük a nagyrészt fiatalokból álló közönség próbálkozásait nézni.
A központi rendezvény szélein, helyes kis kísérőprogramok is voltak. Egy táncospár és utána egy trió, röviden bemutatta művészetét és közben egy lány a közönségnek szórólapokat osztott teljes repertoárjuk időpontjáról. Egy férfi a hirdetés egy eredeti formáját választotta: egy videokameráról egy lány csupasz hátára vetítette fellépésük részleteit.
Egy szépséges hastáncos is fellépett, teljesen lenyűgözve engem, pedig általában nem vagyok a keleti táncstílus híve. Talán észrevette érdeklődésemet, mert hirtelen néhány centiméterre közeledett hozzám és közvetlen közelemben kígyózó mozgással mutatta be érzéki varázsát. Valószínűleg azt várta, hogy valamilyen módon reagálok, de annyira meglepődtem, hogy úgy álltam ott, mint egy fatuskó és végül is másfelé gravitált.
Most jött el az ideje az éjszaka fő attrakciójának, az izraeli Opera koncertjének, amely éjfélkor kezdődött és a műsor keretében a színház szólistái kedvelt opera áriákat, ismert operett és musical slágereket adtak elő. 
A terem majdnem megtelt és a színpadon néha 14 szólista volt jelen, akik elbűvölték a közönséget éneklésükkel. A programban többek között szerepeltek: „La Traviata", „Rigoletto", „Figaro házassága", „A varázsfuvola", „Don Giovanni", „Szerelmi bájital", „Hoffmann meséi", olyan operettek, mint a „Denevér", „A víg özvegy" és a musicalek, mint a „West Side Story", „Az operaház fantomja", „My Fair Lady", „Porgy és Bess és a „Hegedűs a Háztetőn”. Az éjjeli fáradságot néhány mókás részlettel próbálták enyhíteni, így például egy ismert „Carmen” áriát, amelyet általában egyetlen szólista ad elő, egy egész vidám kórus énekelte el.
A egyetlen zavaró pont az volt, hogy vendégünk, aki nincs hozzászokva az izraeli, talán túlságos légkondicionáláshoz, az egész idő alatt didergett. Felajánlottam, hogy hamarább megyünk el, de visszautasította. A hidegrázás ellenére élvezte az előadást. Máskor, amikor vendégünk lesz, stólát hozunk számára. 
A közönség nagy része reggel 3 óráig a helyén maradt és kitartó tapssal köszönte meg a művészek fellépését. 
A Fehér Éjszaka programjában volt még egy érdekesnek tűnő pont: Jóga napkeltekor a kikötő területén, de mi inkább lemondtunk a hajnali (5.30-kori) testmozgásról és hazamentünk, az ágyban bepótolni valahogy az átmulatott órákat.

TÉVES IDENTITÁS

2011 decemberében 1102 új ügyvéd csatlakozott az ügyvédi kamaránkhoz, ami azt jelenti, hogy 49279 bejegyzett ügyvéd van országunkban. Ez egy világrekord. Izraelben jelenleg minden 157 lakosra esik egy ügyvéd. Összehasonlításképpen, az arány az Egyesült Államokban 1 ügyvéd 270 lakosra, az Egyesült Királyságban 400 lakosra és Németországban, mintegy 600 lakosra.

Ha ennyi fiatal választja ezt a foglalkozást, biztos úgy vélik, hogy ebből meg fognak tudni élni, de ez az ő dolguk. Engem az érdekel, jó-e ez nekünk, az átlagos polgárnak? A neten találtam egy cikket, amely néhány példát mutatott a kárról, amelyet az ügyvédek özöne okozhat:

·         A kemény verseny azt eredményezi, hogy az ügyvédi tiszteletdíjak csökkennek – számomra, mint lehetséges ügyfél, ez pozitív fejlemény.

·         A szakmai színvonal csökken. Ez már nem jó. Azért veszem igénybe egy ügyvéd szolgáltatásait, hogy megnyerjem a peremet. Ha az én ügyvédem tehetségesebb, mint az, akivel szembekerül a bíróságon, akkor is felmentenek, ha megátalkodott gonosztevő vagyok. Ezzel szemben, ha egy tapasztalatlan, tehetségtelen ügyvéd képvisel, még akkor is elmarasztalnak, ha ártatlanságom a Napnál is világosabb. 

·         A peres eljárások száma növekszik – a jogászok a semmiből próbálnak új büntetőügyeket teremteni és ez volt tulajdonképpen az ok, amiért a tárgyhoz hozzászóltam.

A múlt héten egy munkatársam felesége izgatottan hívta férjét az irodában, azzal a hírrel, hogy büntetőjogi eljárást indítottak ellene, mert állítólag néhány millióval tartozik, mint egy csődbe ment cég volt tulajdonosa és a jövő hónapban meg kell jelennie a bíróság előtt. Természetesen téves identitásról van szó, egy azonos nevű, más emberről van szó. Kollegám az egyik leggyakoribb név tulajdonosa, olyan, mint Nagy József, Kovács István, Tóth Tamás, de pechje is van, mert ugyanabban a városkában lakik, mint a keresett személy.

Barátom helyben becsinált, ügyvédet fogadott és leperkált neki vagy 400 eurót. A bíróságon persze köteles megjelenni, de beérhette volna egy ügyvéd által aláírt (az aláírás ára jelentéktelen) írásbeli nyilatkozat benyújtásával, amely a teljes nevét, címét, azonosító számát és egy nyilatkozatot tartalmaz, miszerint soha sem dolgozott a szóban forgó cégnél és nem volt kapcsolata sem vele.

A jogi állapot nálunk, mint mindenütt a nyugati világban az, hogy "Senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg a bűnösségét a bíróság jogerős határozatában nem állapította meg”. Ebből az következik, hogy a bizonyítás terhe, mely szerint minden kétséget kizáróan, a munkatársam az a személy, aki ellen követelései vannak, teljes egészében a felperesre hárul. 

A téves identitásnak vannak természetesen ennél sokkal súlyosabb esetei is, amikor meggyilkolnak, megvernek, letartóztatnak valakit más helyett, de a jelen eset is súlyos sokkot okozott barátomnak és családjának. A közösség egy törvénytisztelő tagja nincs hozzászokva, hogy a bíróságra hurcolják, arról nem is beszélve, hogy a szívében ott lappang a félelem a körmönfont ügyvédi praktikáktól, hogy nem fogja tudni bebizonyítani igazát és elveszíti otthonát, vagyonát.

Nem tanultam jogot, de a kevés tapasztalatom, ismerősök történetei és olvasott cikkek alapján, igyekeztem megnyugtatni kollegámat. A bírák pártatlanok és az ártatlan polgár oldalán állnak. Kis vigaszként hozzáfűztem, hogy mivel a téves identitás költségekbe verte, perelheti az okozóját rágalmazás, lelki gyötrelem, elvesztett munkanapok és a bírósági költségek miatt.

   



ANYÁM RECEPTKÖNYVE

A napokban megint nagy munkába vágtam fejszémet: boldogult anyám receptjeit szeretném lemásolni és kinyomtatni, pusztán családi használatra. Anyukám még lány korában elkezdett egy szakácskönyvet írni. Ez úgy látszik szokás volt egy ‘jó házból származó’ lány számára. Kapott (vagy vett magának) egy kemény borítós vastag füzetet, nagybetűs címkés fülecskékkel, olyanokkal, mint ‘ELŐÉTELEK’, ‘HALAK’, ‘SŰLTEK ÉS HÚSFÉLESÉGEK’, ‘SALÁTÁK’, ‘UTÓÉTELEK’, ‘KOMPOTOK’, ‘SÜTEMÉNYEK’ és így tovább, mindez németül, anyám, szülei és kultúrkörének a nyelvén.

A füzet ránk maradt, de silány állapota hűen visszatükrözi a kavarodásokat és a zűrzavaros időket szüleim sorsában, a háborút, gettót, a költözéseket országból országba. A lapjai viseltesek, szakadtak, foltosak (érdekes lenne megvizsgálni ezeket a foltokat, mi a vegyi összetételük, milyen esemény okozta anyám életében? Valami tragédia, vagy csak kivitte a konyhába és egy szósz odaspriccelt?) sarkai elnyűttek, szamárfülesek. Egy lap hiányzik, és ami a legrosszabb számomra, aki megpróbálom fejteni az írást, anyám gót betűkkel kezdte írni receptjeit és ismerőseim között nincs senki, aki ezeket olvasni tudná.        

Szerencsémre, a legtöbb oldal olvasható – csak itt-ott van egy olvashatatlan szótag. A receptek nyelvezete rámutat az időpontra, amikor íródtak. Azokban a napokban, Európában nem lehetett télen friss gyümölcsöt és zöldséget kapni, a háziasszony befőzte az idény termékét és hétvégi étkezéseinkben választhattunk milyen savanyúságot, kompótot, vagy lekvárt fogyasztunk. Minden lakásban volt spájz, amelynek polcain sorakoztak a pergamenpapírral bekötött befőttes üvegek. A tartósító szer azokban a napokban szalicil volt, ma már más készítmények pótolják ezt. A receptek nagy részében a befőtt gyümölcsök, zöldségek helyett, frisseket lehet használni, amelyek manapság az egész év folyamán beszerezhetők.

Sok helyen utalás van bizonyos márkákra, amelyek úgy látszik akkor népszerűek voltak, de ma csak a Googleben lehet megtalálni, mik voltak ezek. Era úgy látszik valamilyen zsiradék volt, míg Vitello egy ismert margarin márka. Anyám előszeretettel használta Dr. Oetker termékeit is, de nem biztos, hogy ezek még mind kaphatók (mandulaízű sütőolaj).

Egy bizonyos receptben az áll „fél órát keverni”, de ennek manapság már nincs értelme, hiszen minden háztartásban van konyhai robotgép. A főzésben használatos zsiradékok is gyökeresen megváltoztak. Napjaink háziasszonya, legalábbis nálunk, liba-, disznózsír, vagy margarin helyett, inkább olajjal, vagy esetleg vajjal süt, főz. 

Anyám osztrák németet beszélt és miután a német tudásom nem elégséges, csak egy kedves magyarországi némettanár barátnőm segítségével tudom a recepteket helyesírási hibák nélkül lemásolni. Ismeretlen szavak esetében a szótárt is igénybe veszem, de sajnos az anyám által használt szavak ebben nem mindig jelennek meg. Hogy csak egy ismert példát hozzak, fasírt osztrákul Faschierte, a németországi németek viszont a Gehackte-t használják. (Egyszer, Németországban, Faschiertet rendeltem étteremben, de a pincér, nemcsak nem értette mit akarok, hanem nevetségesnek is találta a szót. Német tudásommal egy paradicsomlevest, gombapörköltet sem tudnék rendelni és legközelebb talán jobb lenne angolul beszélni).

A receptekben szerepelő gyümölcsök és zöldségek egy része, nálunk majdnem ismeretlen, mint például a meggy, az egres, a málna, a kelkáposzta, a sóska, de mivel a receptek töredéke már Izraelben íródott – az 50-es, 60-as években – hirtelen megjelent bennük a narancs, banán, padlizsán, avokádó.

Nagy meglepetésemre, felfedeztem, hogy vagy 30 recept apám kézírásában van. Feleségem egy kicsit csodálkozott, hogy tud egy ember, aki nem is konyít a főzéshez, receptet írni? Persze, hogy tud, ha olyan ínyenc, mint az apám (vagy a fia). El tudom magamnak képzelni a párbeszédet szüleim között. Valahol lakmároztak és apukám azt mondta:

„Talán egyszer nekem is főzöl ilyet?”

Erre anyukám az válaszolta:

„Ha azt akarod, hogy ilyet készítsek neked, szerezd meg a receptet”. 

Valójában anyám – egy fenséges szakácsnő – főztjei otthoni étlapunk abszolút uralkodói, az ősrégi szakácskönyv használata nélkül is. Továbbadta művészetét feleségemnek, legidősebb lányomnak és kis mértékben nekem is (bár én csak ritkán főzőcskézek). Már említettem egy elbeszélésemben, hogy egyszer megpróbáltam felidézni egy kedvencemet, a kelkáposzta főzeléket (valahol szereztem kelkáposztát) és iraki származású sógorom, aki beleszeretett a kelet európai konyhába és imádja a gulyást, volt az aki megjegyezte, hogy kifelejtettem a köménymagot.  

      

AZ IDŐSEBB VEZETŐK VÉDELMÉBEN

Sokan irigylik a nyugdíjasokat, mert alhatnak reggel és nem kell korán felkelniük és a munkába menniük, de még a legidősebb embernek is be kell vásárolni, néha elballagni a bankba, a postára, a barátait is látogatni akarja és természetesen, sokkal inkább, mint a fiatalabb korosztály fiainak, el kell jutnia az orvosához, vizsgálatokra, kezelésekre! Azon kívül, egy nyugdíjasnak nem kell senkitől szabadságot kérnie, és ha egészségi állapota tűrhető, végre időt szentelhet kedvteléseinek, legyen az akár pecázás, kirándulások, operalátogatás, vagy külföldi utazások, és ami mindennél fontosabb: megőrizve függetlenségét szeretné űzni ezeket a tevékenységeket, úgy, hogy ne kelljen másoktól szívességeket kérni. 

Túl ezeken a fent említettem önző elfoglaltságokon, ha annyira szerencsés az idősebb ember, mint mi vagyunk és van néhány unokája is, minden alkalmat megragad, hogy hasznossá tegye magát. Segít nekik leckéjükben, elviszi őket tanfolyamra, barátjukhoz, vagy mikor még kicsik (vagy kölyökkutyájuk van!) babysitterkedik. Igaz, hogy országunkban jó tömegközlekedés van, de nem mindig áll rendelkezésünkre, amikor szükségünk van rá, és időrabló. Azon kívül, a busz, a villamos, a metró, a Hév, nem mindenhová jut el, csak sajnos a haladott kor egyik velejárója, hogy a lábak nem úgy műkődnek, mint ifi korunkban. A saját kocsi még mindig a legjobb megoldás a fenti szükségletekre, de vajon az ember meddig alkalmas a vezetésre?  

Tagadhatatlan tény, hogy az életkor növekedésével, bizonyos élettani adottságok, mint a látás, a hallás, a rugalmasság, az összpontosítás, a reakció idő, az előzés biztonságos távolságának megítélése, fokozatosan csökkennek. Ezért a felnőtt sofőrnek ismerni kell korlátait, hogy ne veszélyeztesse magát és a környezetét. A szaklapokban néhány cikk jelent meg erről a tárgyról, de azt hiszem ezek a tanácsok nemcsak az idősebb vezetők figyelmét érdemlik, hanem minden olyan személyét, akinek romlik az egészségi állapota, vagy családi, üzleti, pénzügyi gondjai vannak, amelyek elterelik figyelmét vezetéstől:

1.     Tartsuk magunkat formában rendszeres fizikai tevékenység által, amely javítja a rugalmasságot és az éberséget, és lassítja az öregedés folyamatát.

2.     Kerüljük a túl hosszú utazásokat és 45 perces vezetés után tartsunk egy 10 perces szünetet, pihenésre és felfrissülésre (beleértve a kiszállást az autóból egy kis mozgásra és valamilyen frissítő elfogyasztására).

3.     Csak jól ismert utakon vezessünk, hogy ne kelljen jelzőtáblákat és útmutatást keresnünk vezetés közben. Ha mégis egy ismeretlen helyre kell utaznunk, érdemes megtanulni az utat, mielőtt nekivágunk és pontos jegyzeteket készíteni magunknak.

4.     Részesítsük előnyben a vezetést reggel vagy kora délután és ne vezessünk délután, este és éjszaka.

5.     Tartózkodjunk mobiltelefon beszélgetésektől vezetés közben. El lehet és el kell halasztanunk minden hívást, amíg megérkezünk célállomásunkra.

6.     Ügyeljünk arra, hogy fenntartsuk a távolságot az előttünk levő járműtől. Idősebbek számára az ajánlott távolság 3 másodperc.

7.     Vezessünk lassabban, és ha egy bizonyos időpontban kell eljutnunk egy bizonyos helyre, induljunk korábban, hogy ne kelljen rohannunk.

8.     Igyekezzünk a jobb sávban vezetni, hogy ne akadályozzuk a többi vezetőt és ne késztessük őket arra, hogy a jobb oldalon előzzenek meg minket.

9.     Ne oktassuk a többi sofőrt az úton. Lehet, hogy gyorsan hajtanak, türelmetlenek és csúnyán beszélnek, de nincs értelme a vitának. Az eredmény csak az lesz, hogy elveszítjük a nyugalmunkat és az összpontosítást.

Dacára a legjobb tippeknek, a fenti szabályok szigorú betartásának, a sofőr sokéves tapasztalatának és szakértelmének, minden ember életében eljön a pillanat, amikor abba kell hagynia a vezetést. Ez egy nehéz döntés, különösen azoknak, akik évtizedeket töltöttek a volán mögött és jó sofőrnek ítélik meg magukat, balesetek és közúti kihágások nélkül. Néha a személy maga dönt, mert úgy érzi önbizalma megrendült és egyre nehezebbé válik számára a vezetés, ritkábban, ez egy viszonylag könnyű, vagy isten ments, súlyosabb baleset miatt történik, néha pedig a hatóságok vonják vissza jogosítványát. A jogsi elvonásához vezető folyamatban orvosok is részt vesznek, de kívánatos, hogy döntésük tényeken alapuljon és ne előítéleteken.

Az alábbi cikk, amely egy ilyen előítéletet próbál eloszlatni, egy kanadai barátom cikkén alapszik, amely 2012. április 2-án jelent meg a MedicalXpress "Egészségügy" rovatában:

„Az idősebb vezetők védelmében 

Az az elképzelés, hogy az idősebb vezetők rovására nagyobb arányban írhatók balesetek, mert rosszabb vezetők, a CMAJ (kanadai Orvostudományi Egyesület folyóirat) magyarázata szerint, nagy részben tévhitre alapszik.

»Az idősebb vezetők felülreprezentáltsága halálos közúti balesetek esetében, elsősorban a „törékenységük”- ből származik, - az életkorhoz kapcsolódóan emelkedik a valószínűsége, hogy egy baleset eredményeként meghalnak« - írja Dr. Ezra Hauer, a torontói egyetem építőmérnöki osztályának professzor emeritusa. »Nem szabad összetéveszteni ezt a törékenységet, mint a felülreprezentáltság okozóját, a biztonságos vezetés képességével«. 

Az a szerény arány, amely visszamarad a törékenység figyelembevétele után, több tényező eredménye. Először is, a nyugdíjasok többet vesznek igénybe sok kereszteződéssel megszakított útvonalakat, ahol a balesetek aránya magasabb, mint az autópályán.

Másodszor, nagyobb a hajlamosság jelenteni a rendőrségnek az olyan baleseteket, amelyek idősebekkel történnek, mert ezek csak ritkán egy-kocsis karambolok és gyakran okoznak sérülést a vezetőnek.

»A fenti okok miatt, az idősebb vezetők balesetei nagyobb arányban jelennek meg a hivatalos statisztikákban, ez is hozzájárul az aránytalansághoz, és semmi köze a biztonságos vezetési képességhez«, írja Dr. Hauer. Ha az idősebb járművezetőket összehasonlítjuk olyan nem idősekkel, akik hasonló időt töltenek a volán mögött, ez az aránytalanság teljesen eltűnik, kivéve azoknál, akik nagyon keveset vezetnek.

»Ha a vezető 85 éves vagy annál idősebb, a halálos áldozatoknak több mint négyötöde a vezető maga. A 16 és 59 éves közötti vezetők körében, az áldozatok kétharmada más ember. Ellentétben a fiatalabb vezetőkkel, az idősebb vezetők elsősorban önmagukra jelentenek veszélyt«.

Azonban, dacára az adatoknak, sok kanadai úgy véli, hogy az idősebb járművezetők jelentős veszélyt jelentenek a közlekedés biztonságára. Az orvosok ajánlásait az idősebb vezetők jogosítványainak a megvonására azonban tényekre kell alapozni, és nem a hibás hiedelmekre”.

Ennek az egész írásnak a folyamán magamra gondoltam. Én még naponta vezetek autót munkahelyemre és megbízok képességemben, hogy nem veszélyeztetem magamat és másokat, de remélem, amikor eljön az a nap, amikor ez a biztonság megrendül, képes leszek magamtól eljutni a helyes döntésre és nem lesz szükségem arra, hogy mások kényszerítsenek rá. 

Riportok Dr. Hauer cikkéről:

In defense of older drivers

Seniors are safer drivers

INYENCÉTELEK A SPANYOL TENGERPARTON

Azok, akik ismernek, vagy követik blogomat, tudják már, hogy a jó kaja rajongója vagyok. Nem utasítok vissza semmilyen ételt, ha csak esztétikus a kinézése és nem visszataszító. Házasságunk folyamán, feleségem ízlése is hasonlóvá vált az enyémhez és csak ritkán történik meg, hogy valamiért lelkesedek, neki pedig nem ízlik. (Ezek között az első helyet foglalja el a német limburger sajt, vagy magyar testvére, a pálpusztai, amelyeket imádok, de ritkán merek hazahozni, mert féltem a bőrömet. A második helyen a pacalpörkölt áll).

A jó étel szeretete, a kíváncsiság és a vágy, hogy új dolgokat próbáljunk ki, külföldi útjainkon is kifejezésre jutnak. Minden országnak megvannak a maga nemzetközi ételei és úti programunkba, a szép tájak, történelmi emlékhelyek, múzeumok oldalán, a jó éttermek is be vannak ütemezve.

Néhányszor voltunk már Spanyolországban és különösen megkedveltük a gaspachot – hideg paradicsomleves, feketeborssal fűszerezve és minden étteremben más az íze – meg a paellát – dús rizses étel, sáfránnyal és olívaolajjal ízesítve. Különbözőváltozatai léteznek, csirkével, csak zöldséggel, de mi azt szeretjük, amely bőmennyiségű tengeri gyümölcsöt tartalmaz. Nálunk is kapható mindkét étel, de főleg drága éttermekben, borsos áron, míg hazájukban ezek népies ételek.

Egy másik jellegzetes jelenség Spanyolországban, amely világszerte óriási sikert aratott, a tapas. Ellentétben a két fentivel, a tapas nem egy bizonyos ételfajta. Gyakorlatilag minden étel tapasnak tekintethető, ha apró adagban van tálalva, amelynek nem az a célja, hogy jól lakasson, hanem módot adjon az étkezőnek megkóstolni a különféle ízű, átlagú, jellegű, tartalmú előételek sorát, akár 7-8 félét is az est folyamán, ha megengedheti magának a kiadást.

A múltkori rövid utazásunk folyamán is igyekeztük élvezni kedvenc ételeinket, kitűnő spanyol Rioja bor, vagy egy kancsó Sangria kíséretében. A városkának, amelyben laktunk, Puerto Banús, hosszú és szép tengerpartján egymás mellett sorakoznak a jó (és drága) éttermek. Egy este kiváló paellát lakmároztunk, miközben az előttünk korzózó turistákat, meg a mögöttük elterülő gyönyörű tájat és a fényűző jachtok sorát szemeztük, de gazpachot nem volt alkalmunk enni. Ottlétünk utolsó napján, más irányba sétáltunk és felfedeztünk egy szabadtéri éttermet, amelyet addig nem láttunk. 

Helyet foglaltunk egy asztalnál. A konyha talán 2 méterre volt tőlünk és láttuk a szakácsot – egy szőke pasit, teljesen eltérő a spanyol sztereotípiától – tepsijei között szorgoskodni. Valóban nem volt helyi, hanem angol, egy a sokak közül, aki beleszeretett a napos Spanyolországba és már 12 éve ott él. A konyhai illatok alaposan felkeltették étvágyunkat. A hátunk mögötti táblára kiírt menüből feleségem szarvasgombás gazpachot választott, én pedig tengeri sügér tatárt uborkával és avokádóval. Az előzékeny pincérnőnek megmagyaráztuk, hogy szokásunk szerint mindegyikünk megkóstolja a másik adagját is.

Egy idő múltán a pincérnő elénk tett egy hosszúkás fatálcát négy kiskanállal, mindegyik kanálkán valami olyasmivel, ami leginkább egy fürjtojásra hasonlított. Úgy bámultuk ezt a furcsa ételt, mint a borjú az új kaput. Egy kissé haboztunk, nem akartuk, hogy falusi bugrisoknak tekintsenek minket, de végül mégis a chefhez fordultunk és megkérdeztük: „Ezt a leveshez eszik?”

Mindenre felkészültünk, csak erre nem: „Ez a leves!” – mondta a mesterszakács, a humor minden jele nélkül. Csak amikor nagyon óvatosan betettük a tojást szánkba, derült ki, hogy vékony jégből van és folyadékot tartalmaz. Az íz, amely szánkban elterjedt, fenséges volt. További kérdésünkre a szakács megmagyarázta, hogy ezt a rendhagyó adagot (sajnálom, de nem fogadom el a meghatározását, hogy ez egy leves) folyékony nitrogénnel készíti el. Valóban újfajta élmény volt. 

Ez a picike előétel csak felkeltette étvágyunkat és kíváncsian vártuk a másik fogást. Ez sem felelt meg elvárásainknak. Két kis darab összehajtott sült tésztába volt rakva az ízes töltés, amelyet az étlap leírt. Az egészet 2-3 harapással eltüntettük. A pincérnő, amikor látta, hogy letettük az evőeszközeinket, megkérdezte, miért hagytuk ott a virágokat? Ismét meglepődtünk.

„Ezeket is meg szokták enni?”

„Igen, igyekszünk ehető nővényeket választani.”

Most már csakugyan farkasétvágyunk támadt. Nem maradt más választásunk, mint megrendelni a paellát. Beértük az olcsóbb csirke változattal és ez szerencsés választás volt, mert ebből dupla adagot hoztak asztalunkra. Ezúttal nem csak az ízeket élveztük, hanem jól is laktunk. 

A számla, egy-egy pohár borral, 68 euró volt, sokkal drágább, mint terveztük, de az étkezés minden mozzanatát élveztük. A hangulatot, a tájat, a kiszolgálást, beszélgetéseinket a szakáccsal és a pincérnővel és természetesen mindenekelőtt a finomságokat, amelyeket alkalmunk volt megkóstolni.