SPANYOL KALAND

Nem először vagyok Spanyolországban, de itt is, mint mindenhol a világon, még a legtapasztaltabb utassal is történnek néha olyan esetek, amelyek meglepik, személyi kárral járnak, megijesztik, kellemetlenségbe keverik, vagy mint a jelen esetben, azt okozzák, hogy idiótának érezze magát.

Repülővel érkeztünk Malagába és onnan busszal kellett volna eljutnunk Marbellába. A buszállomás nem lehetett volna jobb helyen – vagy 50 méterrel az érkezési terminál bejárata előtt. Megvettük a jegyeket, csak 6 euróba került kettőnknek és miután volt még egy fél óránk a busz indulásáig, beültünk egy közeli kávézóba. 10 perccel a busz indulása előtt, áttelepedtünk kofferjainkkal a buszállomás padjára és vártuk a jármű befutását. Néhány más ember is ott ült, de nem kérdeztünk tőlük semmit. Miután a megálló üvegfalán levő menetrendjén is az állt, hogy az időpont 11.30 óra, biztosak voltunk, hogy néhány percen belül itt lesz a busz.

Jó tapasztalatunk volt eddig a spanyol tömegközlekedéssel. Mit is írtam róla két éve? „A tömegközlekedést Malagában például a ‘felhasználóbarát’ kifejezés írja le a legjobban. A buszmegállók néhány fokkal magasabb szinten vannak a mieinknél. Természetesen fedettek, meg vannak világítva, kényelmes ülésekkel felszerelve és a fontosabb megállóknál, messze látható elektronikus kijelzővel, amely megmutatja a dátumot, a pontos órát, a vonalat, amelyet a megálló szolgál (és ami a legfontosabb), hány perc múlva érkezik a következő busz!”

Vagy 10 méterre tőlünk vesztegelt egy busz, de rá sem hederítettünk, amíg pont 11.30-kor a sofőr beindította a motort, becsukta az ajtót és útnak indult. Csak amikor elhaladt mellettünk vettük észre a táblát az oldalsó ablakon ‘Marbella‘. Felháborodva rohantunk a buszirodához és panaszoltuk el a fiatal hölgynek, hogy ott voltunk időben a megállóban, de a busz nem állt meg. Az alkalmazott vállat vont: „A megállóban más buszok is megállnak, a marbellai járatnak úgy látszik nem volt helye és távolabb állomásozott.”

Kijelentésünk, hogy a hosszú percek alatt, amelyeken ott ültünk, egy busz sem állt a megállóban, nem tett rá semmilyen benyomást. Csak annyit mondott, hogy új jegyet kell vásárolnunk. Szép szóra fordítottam a beszédet és végül meghosszabbította jegyünket. ‘Muchos grazias‘al nyugtáztam szívességét és visszatelepedtünk a közeli padra, egy további órát várakozni a következő járatig.

Ha nem vontuk volna le a tanulságot, ezt is lekéstük volna. A busz ezúttal is távol az álláshelytől parkolt, a bejárati ajtó zárva volt, de a poggyásztér ajtói nyitva voltak. Már jóval az indulás előtt, az utasok berakták kofferjaikat a poggyásztérbe és sorba álltak a bejárati ajtó előtt. Erre a hosszú sorra lettünk figyelmesek, odamentem, megkérdeztem mire várnak és mikor azt mondták, a marbellai busz indulására, mi is hasonlóan cselekedtünk. 2 perccel az indulási időpont előtt megjelent a sofőr, kinyitotta az ajtót, kezelte a jegyeket és pontosan időben útnak indult. 

Az esetről egy másik jutott eszembe, amikor feleségem jó néhány éve, mint egy izraeli küldöttség tagja utazott Olaszországba. „Az izraeliek vasárnap délben érkeztek meg Rómába. Taxival utaztak a meghatározott találkozó helyre, az olasz Külügyminisztérium főbejáratához, de senki sem várta őket. Az épület zárva volt és a portás csak a vállát vonta. Türelmesen várakoztak az épület előtt és egy idő múltán észrevették, hogy a környéken további csoportok kószálnak, mint pásztor nélkül maradt juhok. Kiderült, hogy ezek más országok delegációi, akik szintén az olasz nyelvtanfolyamra kaptak meghívót. Végül az egyik izraeli magához ragadta a kezdeményezést és miután bejárta a közeli és távoli környéket, az egyik mellékutcában egy parkoló buszt fedezett fel. Vezetője úgy ült a volán mellett, mint akinek semmi gondja sincs, cigizett, újságot olvasott, a rádió nápolyi népdalokat harsogott. A sofőr csak olaszul beszélt, de amikor Catanzaro (a város ahol a tanfolyam lesz) nevét hallotta, elmosolyogta magát es hevesen bólintgatott”.

A különbség az, hogy a fenti sofőr legalább türelmesen bevárta utasait. Nem tudom, milyen tanulságot vonhatok le a fenti esetekből. Talán csak azt, hogy a latin népek mentalitása kicsit más és azt is, hogy külföldön mindig várni kell a váratlanra és nem kell szégyellnünk magunkat, ha kérdezősködünk. Senki sem akarja, hogy butának tekintsék, de ha tudatlansága miatt lekési a buszát, vonatát, gépét, nem találja meg szállodáját, illetlenül viselkedik, rossz evőeszközt használ, még rosszabb benyomást kelt a helyiekre, akik persze biztosak abban, hogy az ö életmódjuk, szokásaik természetesek, logikusak és magától értetődők

és az idegenek azok akik furcsák.  

.