A ROMÁK

Angol újságcikk fordítása és átdolgozása:

“Kik ezek az emberek? – kérdezte a pult mögötti férfi a fotóüzletben Southhallban, London egyik kerületében, amely kis Indiaként is ismert. Átnyújtotta a rendelésemet, egy nagy halom színes fényképet, amelyek közül az első, két roma nőt és a gyerekeiket ábrázolta. 

„Pontosan úgy néznek ki mint a Banjarák Rajasthanban, ahonnan én származok” – mondta és rámutatott egy gyönyörű portréra a falon, amelyen egy elbűvölő női Banjara táncos csoport látszott.

A hasonlóság szembetűnő volt.

A történészek egyetértenek abban, hogy a romák eredete Észak-Nyugat Indiára vezethető vissza és útjuk Európa felé a III. és a VII. század között kezdődött – egy homogén migráció, vándorlásukat időtlen okok idézték elő: konfliktusok, instabilitás, jobb élet keresése, olyan nagyvárosokban, mint Teherán, Bagdad, majd később, Konstantinápoly.

Ezen az indiai bevándorló munkások gazdálkodók, pásztorok, kereskedők, zsoldosok vagy könyvelők, mások pedig szórakoztató művészek és zenészek voltak.

A Közel-Keleten telepedtek le és Dom-nak nevezték magukat, a szó jelentése „ember”. A mai napig megtartották nevüket és a Szanszkrittal és Hindivel rokon nyelvet beszélnek. Nagy számban költöztek be Európába, ahol a „D” betűből, amit egyébként a nyelvet a szájpadláshoz húzva ejtettek ki, „R” lett, tehát Rom, ami a Roma egyes száma. A mai európai romák ezeknek a leszármazottaik. 

’Érinthetetlenek’

Talán azért, mert megtartották a Hindu istenekkel kapcsolatos szokásaikat és emlékeiket, a romákat Bizáncban pogányoknak tekintették. Elnevezésük az eretnek ’Érinthetetlen’, vagy görögül Atsiganosz szekta nevéből származik. Ez a gyökere a szavaknak, amelyekkel a romákat elnevezték a legtöbb európai nyelven, úgy, mint a francia „tzigane”, a német „Zigeuner” és természetesen a magyar „cigány”. (Ezzel szemben az angol „gipsy”, a spanyol „ginato” és más hasonló elnevezéseknek az eredete a latin aegyptanus („egyiptomi”) és az alapja a tévhit, hogy a cigányok Egyiptomból származnak).

A XIV. században, tovább vándorolva Európában, talán a törökök, vagy a pestis elől menekülve, az Atsiganik már Bulgáriában, Szerbiában és Görögországban is letelepedtek. A földeken dolgoztak, vagy mint kézművesek, soraikban rézművesek is voltak, talán a „perzsa időszak” óta, de két román fejedelemségben, Havasalföldön és Moldovában, rabszolga sorba kerültek és kiemelt szerepük volt az akkori tulajdonlevelekben.

Körülbelül egy évszázaddal később a romák Ukrajna és Oroszország felé menekültek. Néhányan zarándokoknak, vagy vezeklőknek vallották magukat és mint minden Európa-szerte vándorló csoport ebben a korban, támogatásban, vagy menedékben részesültek.

Ez a barátságos hozzáállás drámailag megváltozott az 1500. év körül. A történészek szerint ez azért történhetett, mert a bevándorlók száma egyre növekedett, de török kémeknek is tekintették és ennek következtében rendeletileg üldözték és öldösték őket.

Az üldözés és kemény elnyomás e korszakát egyes történészek „az első roma népirtás”-nak nevezik. Akasztások és kiutasítások voltak Skóciában és Angliában, a XVI. század elejéig ötezer cigányt végeztek ki. A franciáknál bélyegzések és koponyaborotválások voltak, majd parlamenti határozatot hoztak kiirtásukra. Svédországban és Dániában 1662-ben halálbüntetést róttak ki azokra, akik nem hagyták el az országot. Morvaországban a roma nők bal fülét metszették le, Csehországban a jobb fülét. Több Nyugat-európai ország az amerikai és afrikai gyarmataira toloncolta a roma közösségeket.

Ezeket az atrocitásokat követően, a romák nagy csoportjai menekültek vissza Keletre, Lengyelország felé, amely toleránsabb volt. Oroszországban is kevésbé kemény kézzel bántak a romákkal, nevezetesen, megtarthatták nomád, vagy fél-nomád életmódjukat, mindaddig, amíg kifizették az évi adókat – az „obrok”ot.

Gyerekek eltávolítása 

A felvilágosodás korában a Nyugat vezérelve a romák „civilizálása” volt, brutálisan erőszakos beolvasztás által. Az elnyomás magában foglalta: 24 pálcaütés a „cigány nyelv” használatáért; a romák egymás közötti házasságának a megtiltása; a roma zenészek számának a korlátozása; a négy éves gyerekek elvétele szüleiktől és elosztásuk szomszédos városokban "legalább minden második évben".

Egyes esetekben ezek az eszközök beolvadásra kényszerítették a romákat, de sokan közülük újra útnak indultak. Az üldöztetések a Holokauszttal, vagy roma nyelven a Porajmosszal – „A Pusztítással” –, érték el csúcspontjukat.

A romák a náci népirtás első áldozatai között voltak. Először 5000, a Német Birodalomból kitelepített romát gyilkoltak meg gázosító teherautókban Chmelnoban. Az egész németországi roma lakosságot megsemmisitették és más országokból is sokakat a koncentrációs táborokba hurcoltak. Szörnyű kísérleteknek vetették alá őket a megsemmisítő táborokban. Kb. 250-400 000 roma szenvedett kínhalált a fasiszta uralom idején. 

Szűkölködő élet

Dacára ennek, a háború utáni európai kormányok a vasfüggöny mindkét oldalán megtagadtak a roma holokauszt túlélőktől minden elismerést vagy támogatást. A kommunista blokkban néhányuknak sikerült elérni a korszak szerény életszínvonalát, leggyakrabban azon az áron, hogy feladták a nyelvüket és identitásukat, míg a romák többsége továbbra is a nincstelenek életét folytatta a társadalom perifériáján.

Sok esetben különleges politikát vezettek be a romákkal szemben, beleértve a kényszerű sterilizálást (Csehszlovákia), vagy arra kényszerítették őket, hogy változtassák meg nevüket és lakásaikat betonfalak mögé rejtették (Bulgária).

A kommunista rendszer bukását 1989-ben Közép-és Kelet-Európában, a romaellenes erőszak növekedése követte szinte minden országban.

Ma, a körülbelül 7–8,5 millió európai roma közül, 6 millióra becsülik azok számát, akik Közép-és Kelet-Európában élnek. Akár 1,0-2,5 millió található Romániában, amelynek intézményes roma rabszolga piacai egészen a XIX. századig borzasztották el a nyugati utazókat. A románok csak 1856-ban törölték el teljesen a rabszolgaságot.

Úgy tűnik, hogy a kommunizmus évtizedei és a keleti országok felvétele az Európai Unióba a közelmúltban, nem hoztak nagy változást a romák kirekesztett és a nyomorúságos létben tengődő sorsában.

2003.-ban nyolc ország (Horvátország, Bulgária, Románia, Szlovákia, Macedónia, Csehország, Szerbia-Montenegró, Magyarország) kormányfője, a Világbank és a Nyílt Társadalom Intézet képviselőivel közösen megállapodtak abban, hogy a 2005-2015 közötti időszakot a Roma Integráció Évtizedévé nyilvánítják. Ennek a kezdeményezésnek a célja a roma és nem roma lakosság szociális és általános életkörülményei között meglévő szakadék csökkentése volt.

Az évtized majdnem letelt, de nehéz észlelni nagy változásokat. A cigány népesség helyzete lényegesen rosszabb az összlakosság átlagánál. A legtöbb roma család a mai napig is nyomortanyákon él, kis kunyhókban, hevenyészett putrikban, áram és folyó víz nélkül. A nemzetközi intézmények számításai szerint, a romák szegénységi rátája akár tízszer magasabb, mint a környező lakosságnak, míg az életkilátásuk 10, vagy 15 évvel alacsonyabb.