AZ OKOS OKOSTELEFON

2008-ban, Laptop című írásomban új hordozható számítógépemről számoltam be, de mint akkor is megírtam, rajongok minden technológiai újításért és a mai világban, amikor néhány hetente egy új digitális játékszer születik és Steve Jobs halála egy olyan média cunamit hozott létre, amelyhez hasonlót nem láttunk Diana hercegnő fatális balesete óta, elkerülhetetlen volt, hogy idővel visszatérjek a tárgyhoz.
A mobiltelefonok, amelyek vagy tizenöt éve forradalmasították a kommunikációt, luxuscikkből már régen közhasználati tárggyá váltak, egy olyan eszközzé, amely nélkül nem megyünk el otthonról (lásd Mobilizálva című írásomat is) és egy felelős szülő, nem hagyja, hogy gyereke nélküle menjen az iskolába, vagy barátaival szórakozni. Az u. n. harmadik világban potom árért lehet venni mobiltelefonokat és ezek lehetővé teszik nem csak a kommunikációt egy olyan területen, ahol alig létezik vonalas hálózat, hanem a telefonok pénzátutalási eszközként való használatát is.
Egy évtizede hatolt be a piacra a harmadik generációs technológia (majd a 3.5G-sek) és én is ilyen készüléket vettem. Nagyon meg voltam elégedve vele. A beépített kamerát ugyan alig használtam (bár hasznos lehet egy balesetnél, amikor szeretnéd, hogy legyen valamilyen dokumentációd esetleges jövőbeli követelésekben), de meg tudtam nézni az e-mailjeimet és hanghívást végezni a Skypen. Mint mindenkit, engem is befolyásolnak munkahelyi kollegáim vásárlási és fogyasztói szokásai és az utolsó hónapokban azt vettem észre, hogy egyre többen cserélik le régi készüléküket okostelefonra. Ez azonnal észrevehetővé vált viselkedésükben. Mióta megvásárolták új telefonjukat, hosszú időszakokat töltenek lehajolva tenyerükben tartott készülékük fölött és másik kezük mutatóujját az érintőképernyőn jellegzetes gyors mozdulattal elhúzzák balról jobbra, vagy fentről lefelé.
Megpróbáltam figyelmen kívül hagyni a jelenséget, de amikor az a barátom, aki mindig azt állította, hogy ő a telefont csak a kommunikációra használja, szintén érintőernyős telefont vásárolt („csak egyszer élünk és ha 45 éves koromban nem kezdem el élvezni az életet, akkor mikor?”), kíváncsi lettem, mi folyik itt? Az törte meg véglegesen ellenkezésemet, amikor ugyanez a barátom, kétperces gyors sétánk alatt az ebédlőbe, felolvasta nekem a legújabb híreket és egy másik ismerősöm, vita közben, hogy hol kell leszállni a buszról, pillanatok alatt orrom alá tolta a környék térképét, telefonja képernyőjén. Sajnálattal arra a következtetésre jutottam, hogy a kiváló készülék, amelynek segítségével gombnyomással kommunikálhattam minden családtagommal és barátommal Izraelben és külföldön, egy dinoszaurusszá vált. Dinamikus életmódom, megköveteli a jobb és korszerűbb eszközök használatát és megajándékoztam magamat egy okostelefonnal. Választásom nem a hatásvadász iPhone-ra, hanem a Samsung Galaxy S-re esett és ebben az esetben is beértem az első modellel, nem a sokkal drágább, fejlettebb modellt (az S II-t) vettem meg, de ez sem volt túl olcsó és még mindig luxusnak számít.
Néhány hetes használat után kijelenthetem, hogy ez volt egyik legjobb vásárlásom és soha sem lelkesített jobban egy ajándék, amellyel magamat leptem meg, mint ez az elegáns és kompakt készülék! Felejtsétek el, hogy telefonról van szó. Az a képessége, hogy beszélgetést folytatunk vele, csak a legtriviálisabb tulajdonsága (úgyis keveset beszélek és a számlám olyan alacsony, hogy a lány a szolgáltatónál csodálkozott: „maga majdnem semmit sem beszél!”), ez minden szempontból egy számítógép!
Sokat írtam már az asztali számítógép és az Internet zsenialitásáról. Ezek megváltoztatták életemet, lehetővé tették számomra az írást, gondolataim közlését ebben és más blogokban, új barátok szerzését a világ minden táján, a kommunikációt velük akár élő szóval, szótárak, enciklopédiák használatát, újságok, könyvek olvasását, mindenfajta információ megszerzését és mindezt, anélkül, hogy kimozdulnék párnázott karszékemből. Egy bizonyos idő múltán megjelentek a hordozható gépek, amelyek lehetővé tették számomra, akárhová is utazok, magammal vinni minden dokumentációt, fényképet, filmet, amelyet otthoni gépemen őrzök. Most egy aranyos, piros 10.3 collos képernyővel ellátott laptopom van, amely könnyedén elvégez mindent, amit asztali gépem, de ez a gép többnyire szállodámban marad, az áramforrásba bekötve és csak néha viszem el egy kávézóba, vagy étterembe.
Az én okos zsebszámítógépem (a telefon), mindenhová velem jön, a munkába, az autóba, a bevásárló központba, az orvoshoz és uram bocsá’, még a budiba is és nem csak a számítógépes szolgáltatások nagy részét teszi hozzáférhetővé ezeken a helyeken (azért írtam nagy részét, mert egy ehhez hasonló blog írására mégis, egy normális képernyős gépet részesítenék előnyben), hanem annál többet is.
Egy kis példa erre a többletre: minden gépemben nagy sikerrel használom a Google fordítót, de ennek a telefonomba telepített programnak, egy további fontos funkciója van: élő beszédből is lefordít szavakat/mondatokat. Ez a funkció egyelőre csak az angol beszédet (vagy más világnyelveket, mint a német, francia, spanyol) képes felismerni, de az eredmény, a fordítás, 50 nyelven hallható és nem gépi hangon, hanem egy olyan személy hangján, akinek az adott nyelv anyanyelve. A lehetséges alkalmazások elképesztők. Például Kínába érkezel és egy eldugott kis faluban, ahol senki sem tud idegen nyelveket, kérdezni akarsz valamit egy helyi lakostól. Bediktálod a kérdést (világosan és lassan) telefonod mikrofonjába, a szoftver lefordítja kínaira és lejátszod a bennszülöttnek. A választ ugyan nem fogod megérteni (hacsak nem kéred meg a kínait, hogy tagoltan mondja be telefonodba), de általában beérheted azzal, hogy az illető megmutatja, merre kell menni, vagy más módon segít meg.
„Shazam” szintén az okostelefon számára szabott alkalmazás. Ez a kis szoftver, azonosítja a nevét és előadóját minden népszerű dalnak, amelyet mikrofonja felvesz. Nem egy túl fontos alkalmazás, de élvezetes.
De túl a tulajdonságokon, amelyek az okostelefont megkülönböztetik, kis méretei és mobilitása, lehetővé teszik használatát a különböző igények kielégítésére. Kedvenc kereső géped rendelkezésedre áll bármikor és bárhol. Ha vita keletkezik egy fogalom jelentéséről, tudni akarod milyen időjárás várható otthon, vagy valahol a világon, információt szeretnél kapni hova érdemes nyáron utazni, nem tudod ki egy könyv szerzője, a Google pillanatok alatt megadja a választ.
Ha egy bizonyos címet keresel, megtalálhatod a térkép-weblapokon, de a készülékbe be van telepítve a teljes GPS is. Televíziót akarsz vásárolni, hűtőszekrényt, vagy sütőt és az eladó látszólag kitűnő üzletet ajánl neked, de azt hiszed, hogy átver? Egy percet kérsz tőle és helyben leellenőrzöd az árakat egy vásárlási kalauz honlapon. A strandon vagy és valaki azt mondja, hogy a Közel-Keleten kitört a béke. A hír hihetetlennek tűnik, de ahelyett, hogy vitatkoznál, megtekintheted a CNN-en a legfrissebb híreket, a telefon rádióján meghallgathatod akár a palesztin hírügynökség jelentését, megnézheted a televízió hálózatok híradóit, vagy felhívhatod tel avivi barátodat. Egy jó éttermet keresel, közeli benzinkutat, vagy pénz automatát? Okos készüléked megállapítja hol vagy és csakis érvényes adatokat szolgáltat. A lehetőségek sokrétűek. Írhatsz magadnak emlékeztetőt, vezethetsz naplót, hangfelvételt rögzíthetsz, olvashatod a világ minden napilapját, beléphetsz a Facebookba, kereshetsz egy szép dalt barátnődnek a YouTube-on, vagy ellenőrizheted a mai valutaárfolyamot.
Természetesen megnézheted e-mailjeidet is, használhatod a Skype-t (videokamerával is), éjjel-nappal fényképezhetsz, felhívhatsz akárkit a világon, megnézheted a naptárban mikor van a muzulmán Ramadan, beállíthatod az ébresztő funkciót a hajnali órákra, lejátszhatod kedvenc dalaidat, amelyeket előzőleg rögzítettél, de ezek már a 3-G-s telefonodon is megvoltak.
Letölthetsz akár egy könyvet is az Internetről. Igaz, hogy az olvasás az 5 collos képernyőn, fárasztó és nem kényelmes, de ha valahol rostokolnod kell, ez jobb, mint a falakat bámulni. E héten egy irodában egy órát várattak. Általában újságot, vagy könyvet hozok magammal, de ez egy váratlan és bosszantó alkalom volt. Kinyitottam a telefont és olyan anyagot olvastam, amelyhez általában nem jutok hozzá.
A lehetőségek végtelenek és folyton olyan alkalmazásokat fedezek fel, amelyek hasznosak lehetnek számomra. Ha megengedném magamnak, órákat töltenék a készülékre hajolva. Néhány ismerősöm szórakoztató játékokat telepített telefonjára, de engem más dolgok érdekelnek. Itt van még a többletköltség kérdése is. A felhasználónak, aki a Balaton közepén is szeretne (és megengedheti magának) hozzáférni a világhálóhoz, további havi díjat kell fizetnie. Én egyelőre csak a Wi-Fi által szörfözök. Lakásomban vezeték nélküli hálózat van, éppúgy, mint munkahelyemen, gyerekeim és barátaim nagy részének házaiban, kávézókban, klinikákban, buszokon, reptereken és amikor a közelmúltban Hollandiában voltam, ott is sok helyen találtam ilyen hálózatot. A szörfözés külföldön – nem a Wi-Fi által – rengeteg pénzbe kerülhet és ebben az esetben előnyösebb a ‘régi’ jó laptop, amely az Internetbe van bekötve.
Tisztában vagyok azzal, hogy az okostelefon nem mindenkinek van szánva. A feleségem szívesen megnézi a kis képernyőn, ha valami érdekeset találok, de semmi kedve sincs egy ilyen modern készülékkel foglalkozni. Mint sokat másokat, a technológia tárgya egyáltalán nem lelkesíti és csak nagy nehezen vettem rá, hogy mobil telefont használjon. Ha kell, egy SMS-t is elküld, de mindig azt mondja „a telefon engem kell, hogy szolgáljon és nem én őt”.
Írásom célja az volt, hogy felkeltsem azok figyelmét, akik a PC-t saját élvezetükre használják – és nem azért mert muszáj, mint szegény orvosomnak, akinek több idejébe telik rögzíteni a számítógépen a megállapításokat, mint maga a vizsgálat, – hogy új cirkusz érkezett a városba. Akik az ilyesmiért lelkesednek, jól szórakozhatnak és élvezhetik változatos programjait.

ALMODOVÁR ÉS CLOONEY

A feleségem és én, egy bizonyos mértékben a filmek megszállottai vagyunk. Sok filmet látunk a televízióban, hat filmcsatornánk van, de igyekszünk hetente egyszer moziba is menni. Általában én választom a filmet és csak ritkán csalódunk – az évek folyamán ízlésünk elég hasonlóvá vált – de a múlt héten barátokkal mentünk moziba és csak a terem bejárata előtt tudtuk meg, hogy Pedro Almodóvar utolsó, „A bőr, amelyben élek” című, művét fogjuk megtekinteni. Szokatlanul számomra, ezúttal azt sem tudtam miről szól a film, de azt gondoltam, végül is, mi baj történhet? Almodóvar legtöbb filmjét láttam (gyerekeinktől egy DVD csomagot kaptunk, tíz filmjével) és csak egyikétől, a „Rossz Nevelés”-től utálkoztam, főleg homoszexuális tartalma miatt.
Hamarosan kiderült, hogy ez egy sötét melodráma, valahol a sci-fi és B típusú horrorfilm között, abszurd és hátborzongató cselekménnyel, sekély párbeszédekkel és kiábrándító játékkal. A film nagyon színes, de a színek hangosak, rikítók. Ez egy nagy lángelme által alkotott giccs, ennek ellenére mégis giccs. Antonio Banderas, a spanyol sármőr megtestesülése, kiváló színész, aki ebben a filmben egy plasztikai sebészt, egy XXI. századbeli doktor Mengelét alakít, akinél a lánya ellen elkövetett nemi erőszak megbosszulásának a vágya, elvegyül felesége utáni vágyával, akinek a teste gyógyíthatatlanul elcsúfult autója elégésében és végül is öngyilkos lett. A férfinek rögeszméjévé válik, húsból és vérből alkotni egy nőt, akinek a bőre a ellenáll a tűznek.
Banderas, szerepének megfelelően, furcsa módon szenvtelen, élettelen. Még a kegyetlenségek is, amelyeket elkövet, inkább tetteiben nyilvánulnak meg, mint arckifejezésében, amely ráncmentes, szép marad és semmilyen érzelmet sem fejez ki. A férfi hideg és fémszerű, hasonlóan műszereihez, amelyekkel aranykalitkába zárt áldozatát formálja.
Steve Jobs egyik számítógépét, "őrülten nagy"-nak írta le, Almodóvart is hasonlóan lehet jellemezni, bár néha úgy tűnik, hogy az egyenlet megfordul és a rendező „nagyban őrült”. Senki sem unatkozik filmjei vetítésein, de ez a film a fejre hat és nem a szívre. Írásom elején megkérdeztem, mi baj történhet? Hát történt valami. Saját választásom nem esett volna erre a filmre és barátaimat sem beszélném rá „A bőr, amelyben élek” megtekintésére.
A másik filmre is találomra jutottunk el, mivel nem kaptunk jegyeket két másikra, amelyeket meg akartunk nézni és ebben az esetben is hasonlóan morfondíroztam, mi baj történhet? Hiszen George Clooney soha sem okoz csalódást és a legrosszabb esetben, kijövünk a filmről és azt mondjuk: jól szórakoztunk.
Ebben az esetben ugyan igazam volt, de a „Március Idusa” sokkal többet érdemel, mint a ’szórakoztató‘ jelzőt.
Már a cím is azonnali asszociációt kelt Julius Caesarral és annak brutális meggyilkolásával és felvilágosítja a nézőket, még mielőtt beléptek a moziba, hogy a film nem a rendszert dicsőíti, egy bizonyos ponton árulás fog történni és valakit hátba döfnek.
A film az előzetes választásokról szól a Demokrata Pártban, amelynek a győztese az amerikai elnök székét fogja megpályázni. A vezető jelölt (George Clooney) liberális, akinek az USA alkotmány a vallása, a tiszta energia híve és az olajháborúk ellenzője. Hajlandó az azonos neműek házasságának a támogatására is, de mi, a nézők, az eseményeket a film sztárja, Ryan Gosling szemein keresztül látjuk, aki Stevet, a jelölt kampányvezetőjének a helyettesét alakítja.
Nincs itt csodálatos leleplezés, mindenki, aki újságot olvas és látott egy pár filmet, tud a korrupcióról, az intrikákról, a kétes ügyletekről, arról, hogy az igazi döntéseket zárt ajtók mögött hozzák meg, hogy a politikusok hazudnak, megcsalják választóikat (és néha feleségüket is). Clooney nem csak, mint színész tűnik ki, hanem mint rendező is – ez a negyedik filmje – és a tehetséges színészgárdának, amelynek az élén áll, sikerül drámai erőt adni ezeknek az elcsépelt igazságoknak.
További ismert színészek: Philip Seymour Hoffman, a kampány vezetője, megköveteli az abszolút megbízhatóságot és aki neki csalódást okoz, annak befellegzett. Paul Giamatti, Clooney ellenfelének a kampányát vezeti és minden piszkos trükköt latba vet, hogy az ő jelöltje nyerjen. Marisa Tomei karaktere a viharedzett és lelkiismeretlen újságírónő sztereotípiája, mindent megtesz egy elsőnek közölt hírlapi szenzációért és nem tulajdonít jelentőséget annak, ki sérül meg a kinyilatkoztatások következtében. Evan Rachel Wood a kampány egy fiatal és provokatív önkéntese, aki úgy érzi felnőtt már, de fokozatosan rájön, hogy a politika világa kegyetlen és kemény árat követel azoktól, akik részt kívánnak venni a nagyok játékaiban.
Mint már említettem, az igazi sztár Steve, aki a filmet, mint idealista kezdi el, vakon hisz jelöltje integritásában, de egy gyorstalpaló tanfolyam után a piszkos politikáról, arról, hogy ember embernek farkasa, elveszti szüzességét és kénytelen saját maga is használni minden trükköt, amelyet eleve ellenzett.
George Clooney ugyan nem zseni, de egy profi és a „Március Idusa” kitűnő és jól rendezett politikai dráma, amelynek karaktereivel könnyű azonosulni, szellemes és éles párbeszédekkel, tele váratlan fordulatokkal, amelyek következményeként minden alkalommal megfordul a kerék. Ez a film kiváló minőségű szórakozást szolgáltat, de hiszen ez az, amit elvárunk egy filmtől, nemde?

FOLYÓ ÜGYEK BOLTJA

Aki elolvasta utolsó heti írásomat, már tudja, hogy hat napot töltöttem Hollandiában. Elég szarkasztikusan fogalmaztam néhány ottani jelenséggel kapcsolatban és feleségem, a tulipánok és fenséges sajtok országának szülötte, morcos arccal olvasta el véleményemet, pedig sok szép dolog is létezik Hollandiában és mindig örömmel térek vissza oda időről időre. Az egyik nagy élvezetem, komótosan végigsétálni az amszterdami Kalver utcán (Kalverstraat), ez egy hosszú sétálóutca, amelyben mindenki, akit elkap a vásárlási láz, megtalálja a gyógyszert.
Sétámat mindig a Leidse téren (Leidseplein), a város éjjeli életének egy fontos központjánál kezdem. A környéken rengeteg pub, étterem, bár, szórakozóhely található (az éttermek között minden konyha képviselve van, latin-amerikai, olasz, török, görög és természetesen magyar is). Innen, egy rövid utcát kell csak átszelnem és máris a Kalver utcán vagyok.
Az utca színes, turisták hemzsegnek benne a világ minden tájáról, az oldalsó utcákban található néhány a híres holland szendvics boltok legjobbjai közül. Félreértés ne essék, nem vonom vissza szavaimat, a hollandusok nem tudnak főzni, de szendvicseik (broodjes), amelyeknek magad választod tartalmát (hering, kenőmájas, felvágott, stb.) fenségesek. Hollandiában szerettem meg a tatár bifszteket, amely nyers darált hús, vagdalt hagymával és fekete borssal és ez az egyedüli hely, ahol megbízok a higiéniai feltételekben és állat-egészségügyi felügyeletben és hajlandó vagyok hozzányúlni ehhez az ételhez.
A Kalver utcában van az egyik fiókja a Febo cégnek is, amely egy gyorsétterem hálózatot működtet. Egy ablakocskában, amelyik pénzérme bedobásra nyílik, válogatott sült és rántott indonéziai nevű kroketteket találsz. A Nasi Goreng rizsával van töltve, a Bami Goreng metélttel.
Egy további kulináris élvezet, amelyről soha sem mondok le, a Hema kolbászai. E hatalmas és népszerű hálózat minden fióküzletében van egy étel stand, amelyeknek ez az ízletes, füstölt, főtt kolbász (rookworst) a főszereplője. Javaslatom: egy fél kolbász (papírzacskóban adják), 1 euróért, teljesen elegendő, a mustárról és zsemlyéről mondjatok le. Mellesleg, a Hema hálózatnak van egy fantasztikus online boltja is, amelyben az óriási választék minden cikkét meg lehet rendelni. A weblap holland nyelvű, de nyissátok ki, várjatok egy percig és meg lesztek lepve.
Mint a legtöbb férfinek, nekem sincs türelmem ruhaboltokban, cipőüzletekben ténferegni, de ezeken kívül, ebben az utcában van az angol nyelvű könyvek szerelmeseinek a paradicsoma, a négyemeletes, nagyszerű, Waterstone könyvesház, amelyhez hasonlót soha sem láttam. A könyvesboltok bolondja vagyok és ez a bolt az első helyet foglalja el nálam. Órákat vagyok képes falai között tölteni, vándorolni az emeletek, a tárgy szerint elrendezett polcok között, mohón bele, belelapozva a könyvekbe, amelyekből több van, mint amennyit az ember rövid életében képes elolvasni, megrészegedek az írott betű hatalmától, amely a szememben erősebb minden más eszköz hatalmánál. Mióta megismertem Amszterdamot (1964-ben, házasságom után), sok könyvet vásároltam ebben a boltban és ezúttal is vettem magamnak egy tudományos fantázia könyvet, egy barátnőmnek pedig a Penguin kiadó könnyű angol nyelvű (600 szó tudás) könyvecskéjét, amelyhez egy CD lemez is csatolva van. (Nem messze, egy oldalsó utcában, egy szintén négyemeletes, amerikai könyvesboltot is láttam, de soha nem mentem be).
Kirándulásom végén, általában kedvenc szaunámba, a Deko szaunába, amelyről a Szauna világa című hat részes írásom egyikében emlékeztem meg, a Herengracht (az Urak csatornája) utcában szoktam betérni, de olyan hőséget hoztunk magunkkal Hollandiába, amelyet a szegény itteniek az egész nyár folyamán nem tapasztaltak (és amely aznap kezdődött, amikor leszállt gépünk és aznap fejeződött be, amikor hazautaztunk), úgyhogy ezúttal lemondtam róla.
Néhány órás csatangolás után, bizonyos nyomást kezdtem érezni és egy olyan hely után cserkésztem, ahol ezen a nyomáson könnyíteni lehetne, de Amszterdam városvezetősége nem vette figyelembe a turisták millióinak ilyen természetű szükségleteit, (pedig a környéken két olyan tér van, amelyet minden úti kalauzban kiemelnek, a Spui, a Kalver utca végén és a Dam, amely körülbelül ketté osztja az utcát) és ebbe a hézagba furakodott be egy élelmes vállalkozó. Nem hittem szemeimnek, amikor a sok üzlet között hirtelen megláttam egyet, amelynek a cégére 2theloo (a vécéhez) volt és azok számára, akik talán nem vették a lapot, a kirakatablakon a WC betűk és a nő/férfi ábra, amely általában nyilvános illemhelyek ajtaján szokott megjelenni, feltűnően volt ábrázolva.
Először azt hittem, hogy az üzlet higiéniai cikkeket árul, de amikor bementem a boltba, rájöttem, hogy ez tulajdonképpen egy nyilvános vizelde. Néhány polcon különféle termékek voltak, de a hely fő célja alapvető fontosságú szolgáltatást nyújtani azoknak, akikre a város közepén halaszthatatlan vizelési inger tör rá. A szolgáltatás ára egy euró, de aki vásárol valamit a bolt szűkös választékából, 50% kedvezményt kap. Vásároltam egy kis dobozt, amely három WC-ülőke huzatot tartalmaz, létfontosságú árucikk azoknak, akik kevésbé civilizált országokba utaznak és én is kedvezményben részesültem.
Amikor megjegyeztem az egyik eladónőnek (a szőkének a fénykép jobb oldalán), mennyire eredeti az üzlet ötlete, megkérdezte, honnan vagyok. Amikor azt válaszoltam, hogy Izraelből, felvilágosított, hogy hamarosan nálunk is nyílnak hasonló létesítmények. Megnyugodtam. Csak ez hiányzott boldogságunkhoz.

RAFINÁLT HOLLAND KÍNZÁS        

Az utolsó hetet Hollandiában töltöttem. Voltam már néhányszor előzőleg is, de öt éve utoljára és az első dolog, amelyre rájöttem, az volt, hogy the more the world changes, the more it stays the same (minél inkább változik a világ, annál inkább változatlan marad). Nemrég olvastam valahol, hogy a hollandok is áttértek a motorozásra, de amint meglátod valamelyik vasútállomás parkolójában a bringák ezreit, vagy megpróbálsz átkerülni az utca túl felére a kerékpározók sokasága között, megérted, hogy a hollandusok és a biciklik elválaszthatatlanok és ha ideig-óráig búcsút is mondanak egymásnak, amint módjuk van rá, visszatérnek szimbiózisukhoz. Mellesleg, a németalföldi ember ritkán goromba. Ha átléped a gyalogjárónak rendeltetett keskeny mezsgyét és behatolsz a kerékpárútra, nem ordít és szitkozódik, csak amikor nagy kanyarral kikerül téged és elhalad melletted, lehajol üléséből és füledbe rágja: kijke op een andere keer (nézz oda legközelebb).
A legfurcsább az, hogy senki sem hord védősisakot - ami nálunk, ahol sokkal kevesebb a kerékpározó, szigorúan kötelező - sőt még a robogósok zöme is nélküle kacsázik a biciklisek között. Csak miután valaki felvilágosított, vettem észre, hogy csak a kék rendszámmal ellátott, "M" kategóriába tartozó járművek vezethetők sisak nélkül. Ezeknél a megengedett sebesség 35 km/h, de ahogy elnézem ezeket a száguldó mopedeket, az a gyanúm, hogy jó néhány kilométerrel túlhaladják a megengedett sebességet, kijátszva a rendőrök engedékenységét.
Mint ahogy majdnem minden, a házak is mások Hollandiában. Azt természetesen tudom, hogy Amszterdamban méregdrágák voltak az ingatlanok (és valószínűleg ma is azok) és azért a polgárok aprócska telkeiken a magasba építkeztek. Amit nem értek, miért hasonló stílusúak a mai, modern épületek is, olyan félreeső helyeken, kis városkákban, falun, ahol az ingatlanoknak nem lehet magas értékük. Csak tradíció lenne? A következmény az, hogy a tipikus három szobás lakás, háromemeletes. Néhány olyan lakásban laktam, amelyekben az első, vagy második emeleten szép, modern fürdőszoba volt, de a WC-t a földszinten felejtették. Az átlagos hollandusnak úgy látszik erős hólyagja van és nem érzi szükségét az éj folyamán könnyíteni magán, de mi sajnos nem vagyunk ennyire szerencsések és kénytelen-kelletlen sötét éjjel, félig lehunyt szemekkel botorkáltunk lefelé a nyaktörő csavaros lépcsőkön. Visszafelé általában félig-meddig négykézláb birkóztam meg a meredek grádiccsal. Csak annak örültem, hogy utazásom előtt összkockázatú biztosítást kötöttem és ha nyakamat töröm, csemetéink öröksége nem megy rá a korházi kiadásokra.
A lakások mind egyenesen az utcára nyílnak, postaládájuk nincs és a posta a bedobó nyíláson keresztül kerül a lakás padlójára. Amikor besötétedés után megérkezek valamilyen városba, mindig felkelti a figyelmemet a kiterjedt lakótelepeken, a háztömbök egyenletessége. Miért pont éjjel? Mert a gangokon, minden lakás bejárati ajtaja előtt pontosan ugyanazon a helyen, lámpa ég. Száz és száz lámpa végtelen sora, 5-6 emeleten függőlegesen és az egymás mellett sorakozó háztömbök hosszú során vízszintesen, sehol egy égő, amely kiégett, vagy valaki esetleg leoltotta volna. Ez így volt 10-20-30-40 éve és az energia krízis semmit sem változtatott ezen a monoton egyformaságon.
A holland étkezési szokásokat már néhányszor említettem, legutóbb vagy öt éve írtam akkori gondolataimról A holland guillotine című írásomban. Az étel persze más ebben az országban, de ez így van máshol is, amihez egy izraelinek, vagy magyarnak nehéz hozzászokni, az, hogy a németalföldiek nem ismerik az ebédelés szokását. A fő étkezés este 6 körül van és addig legtöbbször csak saját nyáladat nyelheted. (A vacsora tartalma és elkészítési módja is sok kivetni valót hagy maga után, de az már más lapra tartozik. A hat nap alatt, amelyet Hollandiában töltöttem, összesen egyszer volt részem egy ízletes étkezésben, amikor Utrechtben egy görög étterembe ültem be).
Vagy 27 éve, 13 éves lányom, egy barátnőjével családi látogatásra utazott Amszterdamba, ahol feleségem anyja és két öccse élt (sógoraim máig is ott élnek). A lánykák persze városnézéssel foglalták el magukat, de dél felé hazatértek és várakozó álláspontban foglaltak helyet a nappaliban. Eltelt egy fél, háromegyed, majd egy teljes óra, a nagyanya tett-vett a lakásban, de a konyha felöl nem hallatszottak az edény, evőeszköz csörömpölés reménykeltő hangjai, a vendégek éhségtől kitágult orrcimpái nem észleltek étvágygerjesztő illatokat, az asztal sem lett megterítve. Szegény lánykák szégyellték magukat, hiszen idegen helyen voltak. Talán valamilyen böjtnap volt aznap, vagy a felnőttek máshol étkeztek és elfelejtkeztek róluk, tény: egy mukk nélkül végigéhezték a délutáni órákat, hogy aztán kopogó szemekkel essenek neki a vacsorának. A fűszertelen, agyonfőzött csibe, a héjában kifőzött krumpli, nem túlságosan ízlett nekik, de farkaséhesen felfaltak mindent. (Talán ez a módja megnevelni az elkényeztetett ifjúságot. Egy ilyen kezelés után nem fogod hallani az ismert „anya, tudod, hogy nem szeretem a…” melódiát).
Amikor másnap délben is ismétlődött a rafinált kínzás, lányom összeszedte bátorságát és megkérdezte unokaöccsét, milyen bűnt vezekelnek le a huzamos böjttel. Akkor tudták meg a lányok, hogy ez a szokás Hollandiában és aki nagyon éhes, nyugodtan megdézsmálhatja a jégszekrény tartalmát és készíthet magának egy vajas, sajtos szendvicset, vagy vehet a tonhalsalátából, amelyből mindig elegendő mennyiség van a tipikus holland hűtőben.
A fentiek több mint 27 éve történtek, de amikor elmeséltem az esetet egy magyar barátnőmnek, elmosolyogta magát és elmesélte, hogy amikor tavaly holland barátaiknál vendégeskedtek, férje olyan farkaséhes lett, hogy azt javasolta, egyék meg a magyar szalámit, amelyet vendéglátóiknak hoztak ajándékba. Felesége megvétózta az ötletet. Nem olyan nagy baj, ha a férfi lead néhány kilót pocakjából.
Amellett, sietem kijelenteni, a tipikus turistának nincs oka riadalomra. Mindenütt jó éttermek vannak, ahol a pénzedet a nap minden órájában elfogadják, csak sok legyen belőle. A fenti életmódhoz csak azoknak kell hozzászokni, akiknek szerencséjük van és alkalmuk akad tapasztalni a csakugyan szívélyes holland vendéglátást. Hiszen az ételen kívül vannak más élvezetek is a világon, nemde? Ugye? Bólogassatok már és mondjátok, hogy igazam van.