Felmenni Jeruzsálembe – varázslatos fővárosunkba (de magába Izraelbe is) héberül nem utaznak, hanem ’felmennek’ és nemcsak azért, mert a város hegyes vidéken terül el, egy ilyen út lelki felemelkedés is – mindig nagy élmény számunkra. Szerintünk ez a világ legszebb és legérdekesebb városa, a baj csak az, nem eléggé ismerjük a várost és valahogy mindig sikerül eltévednünk.
Az intifáda (palesztin zavargások) idején, amely többek között kődobálással is járt, egyszer rossz irányba fordultam és egy arab negyed főutcáján találtuk magunkat. Szabályellenes teljes fordulattal gyorsan eliszkoltunk onnan, de még ilyen hajmeresztő kalandok nélkül is, egyszerűen nem találjuk meg a keresett címet, legyen az a Henry Crown koncertterem, a szálloda, amelyben nejem rokona tartja esküvőjét, vagy mostani célunk, az IMCA épülete, amelyben egy másik rokonának (sok a rokona) fog fellépni egy opera előadásban. Egy előző alkalommal taxit hívtunk és megkértük sofőrjét, utazzon előttünk és mutassa meg az utat, de ezúttal úgy határoztam, GPS-em segítségével találjuk meg célpontunkat. Vaskos hiba volt!
Egy dolog az újságban olvasni a könnyű vasút építése miatt okozott nehézségekről és teljesen más szembekerülni az ásásokkal, útirányváltozásokkal, lezárt forgalmi sávokkal a fő útvonalakon, amelyek az utat akadályfutássá változtatták. A szegény szerkentyűm hiába próbált minket célhoz juttatni. Balra fordulásra utasított minket egy útkeresztezésen, ahol ez meg lett tiltva. Jobbra fordultam. A készülék nem zavarodott meg, kijelentette ’újratervezi az útvonalat’, rövid időn belül megint az ismerős útkeresztezésnél találtuk magunkat és a GPS megint rá akart bírni a balra fordulásra. A végén betömtem a száját és előzékeny járókelők segítségével navigáltam tovább.
Örömmel jelentem, időben érkeztünk meg. Szép szombati nap volt és miután tudtuk milyen nehézségeink támadhatnak Jeruzsálemben, korán indultunk el otthonról. Leparkoltuk a kocsit és a szabad óránkban, elmentünk egy rövid sétára. A YMCA épülete szemben van a fenséges King David szállóval. Onnan néhány száz méterre balra, kis tábla hirdette ’Mamilla üzletközpont’. Besétáltunk és így, teljesen véletlenül rábukkantunk Jeruzsálem legszebb sétautcájára.
Az utolsó években néhányszor látogattunk el fővárosunkba, egyszer egy három napos kirándulásra is beneveztünk, de ide nem jutottunk el. A hatszáz méteres, fényűző üzletekkel, kávézókkal szegélyezett, kövekkel borított, a múltat, történelmit, a modernnel lenyűgöző módon összekötött utcát, az ismert építész Safdie Mose tervezte és csak három éve lett befejezve. Az utcának néhány kilátó erkélye van az Óváros falai és Jeruzsálem meseszerű tájai felé.
Mint már említettem, jöttünk célja egy előadás volt és most visszaballagtunk a közeli Fiatal Férfiak Keresztény Egyesületéhez. Aki Jeruzsálemben járt, ismeri ezt a feltűnő, történelmi jelentőségű épületet, de soha azelőtt nem léptem be falai közé. A bejáratnál háromnyelvű kőtábla fogad, egy részlettel Lord Allenby beszédéből az YMCA avatásán 1933-ban: „Ezen hely légköre a béke, ahol a politikai és a vallási féltékenységet el lehet felejteni és a nemzetközi egységet támogatni és fejleszteni”. Magában az épületben úgy érzed mintha visszaléptél volna vagy 65 évvel, a két világháború közötti angol uralom idejébe. A recepciós erős keleti akcentussal beszélt, az alagsori fitnesz központban fejkendős, elegáns, arab hölgyek várakoztak csemetéikre és az étteremben az előzékeny pincérnő megkért, hogy héber nyelvű rendelésemet angolul ismételjem meg.
A nap fénypontja Mozart Varázsfuvolájának az előadása volt. Nem állíthatjuk, hogy e zenei zsáner kedvelői vagyunk. Nem látogatunk rendszeresen operába, bár néha szívesen meghallgatok néhány ismert áriát, főleg ismert énekesek előadásában, de ezt csak csukott ajtóval tehetem. Párom szereti a zenét, járunk koncertekre, de a klasszikus éneket nemcsak, hogy nem szereti, kifejezetten idegesíti. Dacára a fentieknek, mindkettőnknek nagy élvezetet okozott a közel két órás opera és széles mosollyal jöttünk ki az előadóteremből.
Ezt a bizonyos produkciót összesen kétszer adták elő a Jeruzsálemi Művészeti Fesztivál nyitásának keretében. A résztvevőket a jeruzsálemi zenei és tánc akadémia vokális osztályának kiemelkedő diákjaiból választották. YMCA patinás előadóterme színpadának, a tágasság távolról sem jellemző tulajdonsága, azért elismeréssel bámultuk meg, miként sikerült a karmesternek elhelyezni tizenkét zenészét ennek egy csücskében, a nagyszámú énekesekkel egyetemben. Az énekkarnak csak a nézőtér oldalán maradt helye.
A rendezőnek díszletek nélkül és a legegyszerűbb eszközökkel – mint a színészek által viselt zseblámpák, amelyek időnként fáklyákat, máskor pedig fenyegetést szimbolizáltak, vagy a hosszú fehér papírszalagok, amelyek szükség szerint egyszer a sűrű erdőt helyettesítették, máskor a haragos folyót és a továbbiakban az akadályokat, amelyekkel a darab hőseinek meg kellett küzdenie – sikerült átültetni az előadást napjainkba.
Nagyon büszkék voltunk fiataljainkra, akik képesek voltak egy ilyen klasszikus darabot a színpadra hozni, végül is Mozart világa nagyon messze van a mai Jeruzsálemtől, amelynek tervezett felosztása a fő akadály a közel keleti béke elérésében. Élveztük nejem rokonának a fellépését is (talán egyszer megírom, miként választotta ez a falusi izraeli lány, akinek családja nagyon messze áll ettől a műfajtól, pont ezt a nehéz és – nálunk – ritka foglalkozást), az este lépett először színpadra.
Egy további tényező, amely talán más miliőben, szereposztásban, megbuktathatta volna az előadást, az volt, hogy a szereplők (mint operában szokás) eredeti nyelvén, németül, adták elő az operát, csak az összekötő részekben beszéltek héberül. Számomra, aki megéltem, hogy a nyelv, amelyet az anyatejjel szívtam magamba, a holokauszt jelképévé változik, szürrealista élmény volt fiatal izraelieket németül hallani énekelni.
Papageno szavaival: “Gutte Nacht, falsches Welt!” (Jó éjszakát hamis világ!).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése