GÖRÖNGYÖS AZ ÚT MALAGÁBA

Technikai nehézségek miatt - külföldön nem volt Internet hozzáférhetőségem - három hetes szünetet voltam kénytelen tartani és csak most, hazaértem után, kezdem apránként közölni malagai élményeimet. Itt az első fejezet:

Malagába repülésünket előestéjén, korán akartam aludni menni, mivel hajnalkor kellett ébrednünk, de testemnek saját akarata volt és órákig éber maradtam, utazásunk részleteit fontolgatva. A végén úgy látszik mégis elnyomott az álom, de 2.30-kor, amikor a mobilom csörögni és vibrálni kezdett, úgy tűnt mintha csak néhány percet aludtam volna. 3-kor már a taxiban ültünk és 6.15-kor felszállt a gépünk.
Egy csendes útra készültünk fel. Reggeli, újságolvasás, filmnézés, esetleg egy kis szundítás is, de a véletlen úgy hozta, egy tanulságos bemutatóban is részesültünk a fedélzeti személyzet kiképzésének a fontosságáról. A fiatal spanyol férfinek, aki az előttünk levő sorban ült, hirtelen légzési nehézségei támadtak és anyja odariasztotta az utaskísérőket. A mama majdnem hisztérikus volt, de a pursernek, aki egy kicsit beszélt spanyolul, sikerült megnyugtatnia, míg a légikisasszony az oxigénpalackért rohant. Lefektette a férfit, az arcára maszkot tett, a lábát magasabbra emelte és rövid időn belül visszatért a szín arcába. Az utazás végéig nem is voltak további panaszai. Igazán csodálatméltó volt a légikisasszony szakszerű viselkedése.
Madridban helyi idő szerint 10.50 körül szálltunk le. A legközelebbi járat Malagába 11.50-kor indult, de mi nem szállhattunk egyszerűen át a másik gépre, mint azok az utasok, akik a jegy teljes árát fizették ki. Mint légitársaság alkalmazott, én és a nejem más társaságban is jogosultak vagyunk mérsékelt árú jegyekre, de ennek a hátránya: csak akkor repülhetünk, amikor szabad ülés maradt a gépen. Szakkifejezéssel, ’stand-by’ utasok vagyunk. Így kénytelenek voltunk poggyászunkat kivenni, átesni az útlevélvizsgálaton, a mozgólépcsőn egy emelettel felmenni az indulási terembe és újra becsekkelni.
E folyamat általában nem vesz túl sok időt igénybe, hacsak nem Madridról van szó. A reptér szép új, modern és kellően ki van táblázva. A színes táblákon, amelyek az utasokat más terminálokba irányítják, a közöttük levő távolság is megjelenik. Onnan ahol kiszálltunk, a legtávolabbik, gyalog 24 perc távolságra volt. Mi földalattival utaztunk vagy négy percet a csomagváró terembe. Néhány percig álldogáltunk a poggyász szalag mentén, de kofferjaink (és a többi csomag a járatról) nem jelentek meg és végül leültünk. A helyiek talán megszokták az ilyenfajta késéseket, de minket nagyon idegesített, mert azt jelentette most már biztos lekéssük a közeli gépet. Poggyászunk végül is másfél órával gépünk leszállása után futott be. Kíváncsi vagyok, miként reagálna nálunk egy utas, ha Tel Avivban történne ilyesmi.
Az Iberia légitársaság pultjánál a sor rövid volt, volt hely a 15.20-kor induló gépen, feladtuk poggyászunkat, beszállókártyát kaptunk és meghagyták, legyünk fél órával az indulás előtt a J46 kapunál. Haraptunk valami aprót és tíz perces gyaloglás után elértük a kaput. Leültünk és türelmesen vártunk, amikor feleségem észrevette, hogy a kapun egy másik célállomás neve jelenik meg. Egy kis pánikba estünk, hátha lekéssük a gépet és az arra járókat kezdtük faggatni, hol lehetne megtudni melyik kapuból indul gépünk. Az utasok százai között egy hivatalosnak kinéző személyt sem láttunk, sem a reptér, sem a légitársaság alkalmazottai közül. A hangerősítő is furcsa módon hallgatott. Előzőleg, mielőtt a kapuhoz érkeztünk volna, láttuk ugyan a spanyol légitársaság információs pultját, de egy ijesztő, száz személynél nagyobb, sor kígyózott előtte.
Egy kedves úr angolul megmagyarázta, hogy ezen a reptéren nem szokásos bemondani a járatokat, vagy a változásokat azoknak az indulóidejében, viszont száz méterenként kis elektronikus hirdető táblák vannak elhelyezve. A legközelebbi tábláról megtudtuk, hogy járatunk a K86 kaputól indul 15.50-kor. Egy további tíz perces erőltetett menetelés után odaértünk és még láttuk, hogy tűnik el a kapuról a `Malaga `szó és helyette a reptér jelvénye jelenik meg.
Visszarohantunk a hirdető táblához és megtudtuk, hogy járatunk új időpontkor fog indulni, de ez még egyelőre nincs kitűzve. Lecsücsültünk a közelben és néhány percenként – sok más utassal együtt, akik szintén tudni akarták mikor indulhatnak útjukra – megtekintettük a táblát. Végre megjelent a megváltó hír: „Malaga 16.30”. A kapu a már ismert K86 volt. Újra odabandukoltunk kézipoggyászunkkal és nagy örömünkre gép is parkolt az utashíd végén. Reméltük, hogy a kitűzött időpont ezúttal végleges lesz, de nem így volt! Spanyolországban a menetrend úgy látszik rugalmas. A jó hír az volt, hogy a célállomás a kapun Malaga maradt, de az indulás ideje folyton változott. Először 16.50 lett, azután 17.30 és ezalatt az egész idő alatt, a légitársaság egy alkalmazottja sem jelent meg a pultnál, nem értesítette a türelmetlen várakozókat a gyakori változásokról, egy olyan apróságról, mint bocsánatkérés, nem is szólva.
Csak 17.45 felé észleltünk valamiféle nyüzsgést a gép körül, a koffereket és más felszerelést, berakodták, Itt megint segítségünkre jött egy kedves angolul is beszélő hölgy, aki fülünkbe súgta, azokat az utasokat, akik a türelmetlenség feltűnő jeleit mutatják és hangosan morognak, a közeli kioszkhoz irányítják, ahol a légitársaság számlájára szendvicset és italt kapnak, de ez hét pecsétes titok volt és utastársaink nagy része nem értesült róla. Mint később kiderült, mázlink volt, hogy hozzájutottunk ehhez a fontos információhoz. 17.55-kor valahonnan előbukkant két utaskísérő és helyben nekiláttak az utas felvételhez. Az, hol bujkáltak mostanáig, a rejtelem homályába veszik. A megjelenésük előtti utolsó percig sehol nem lehetett felderíteni egy árva alkalmazottat sem, aki képes lett volna valamilyen kérdést megválaszolni. Vajon lehetséges-e, hogy ezen a szupermodern reptéren, a légikikötő és légitársaságok alkalmazottai földalatti alagutakon közlekednek, hogy az utas-közönség ne molesztálhassa őket?
Járatunk 18.10-kor szállt fel. Miért említettem imént, hogy szerencsénk volt, amiért röviddel a felszállás előtt ettünk és ittunk valamit? Mert az Iberia gépén az utasok nem kapnak ételt, italt. A légikisasszony ugyan végigjárta a gépet felszolgáló kocsijával, de amikor nejem inni kért valamit, felvilágosította, hogy ez 2.5 eurójába fog kerülni.
Malagába 7 óra körül érkeztünk és mire taxival eljutottunk a házig, ahol a következő három hétig fogunk lakni és napi két étkezést kapni, 8 lett. Még Madridból felhívtuk a házinénit és értesítettük, hogy járatunk késik és ezért biztosak voltunk, meleg vacsorával vár, de a hölgy csak kávéval, vagy teával kínált. A süteménynek, szendvicsnek ide úgy látszik a híre sem jutott el. Háza egy lakónegyedben van és a környéken nincsenek éttermek, kávéházak, de hát úgyis túl fáradtak voltunk ahhoz, hogy kimozduljunk. Alázatosan beletörődtünk abba, hogy ma büntetésben vagyunk és étlen-szomjan kell lefeküdnünk, de kiderült, ez sem olyan egyszerű.
Azért választottuk Malagát, mert időjárása hasonló a miénkhez. Megérkezésünk estéjén a hőmérő 7-8 fokot mutatott (szemben a havas Madriddal -6 fokával), de még ez is elég hidegnek tűnt és örültünk bebújni a házba. Csodás módon, a ház hidegebb volt az utcánál! Ezen a környéken a házak tágasak, magas mennyezetűek és vastag falaiknak fő feladata, nyáron megőrizni a kellemes hűvösséget, de nincsenek fűtéssel felszerelve és télen dermesztő hideg uralkodik bennük. A szobánkban volt egy fűtőelemes kiskályha, de a fürdőszoba olyan volt, mint egy jégverem. Meglepetett, hogy a mennyezetről nem lógtak jégcsapok. Talán fáradságunk miatt is, de fogaink vacogtak. Néhány takaróval bújtunk az ágyba, de éjjel felkeltem, harisnyát húztam és egy további takaróréteget terítettem magamra.
Végül is, dacára a göröngyöknek spanyolországi utunk első napján, aránylag jól jártunk. A spanyol TV másnap esti híradója közölte, munkaviszály tört ki az Iberia társaságnál és csomó járatot töröltek.

Egyedi keresés