SZENES HANNA - KÖZÜLÜNK VALÓ

Miközben a televízióban Roberta Grossman „Boldog a gyufaszál” c. dokudrámáját néztem Hanna Szenes életéről, felötlött bennem az a gondolat, mennyi hasonló vonás van Anikó – aki magyar nevén szinte közeli barátomnak tűnik – a pesti ’uri lány‘ és közöttünk, akik szintén Közép Európából származunk. Ő ugyan egy évtizeddel megelőzött minket születési és kivándorlási évében, de ha olyan szerencsés lehettem volna és a sors összehoz minket, azt hiszem mindjárt szót értettünk volna és nemcsak a hasonnyelvűség miatt. Fizikai és lelki világa, kulturális háttere közeliek az enyémhez és jól tudom, miként érzett, mintha megtisztelt és bizalmába avatott volna.
A generációját is jól ismerem. Azokban a napokban, a magyar zsidóság az antiszemita törvénykezést múló viharnak tekintette, amelyeket a regionális nagyhatalom, a náci Németország nyomásának engedve hoztak és bízva befolyásában a sajtóban, a gazdaságban, kijelentette „nekünk nem lesz bajunk”. A cionizmus azokban az években egy peremmozgalom volt, de Hanna azon kevesek közé tartozott, aki megsejtette a jövőt. Nem volt hajlandó napirendre térni a szembeköpés fölött, hogy zsidósága miatt, iskolája igazgatósága megmásította a választás eredményét és nem engedte az önképzőkör elnökévé lenni. Cionista lett és elhatározta, kivándorol az akkori Palesztinába.
Dacára a zsidóellenes törvényeknek, 1939-ben Magyarország még mindig tejjel mézzel folyó ország volt, ahol egy tehetséges, szorgalmas fiatal, megvalósíthatta törekvései tetőpontját és csak néhány különcnek támadt olyan ötlete otthagyni mindezt a pusztaságért, tevékért, néhány poros történelmi romért, egy távoli, visszamaradt országban. És ha már emigrálni, nem lenne jobb megvalósítani minden zsidó mama álmát, leérettségizni, akadémiai oklevelet szerezni – mint nekem javasolták – és az egyik városban virágzó orvosi, vagy ügyvédi praktikát kiépíteni? Micsoda jövő ez egy sikeres író kiváló írási adottsággal megáldott lánya számára, a homokbuckák között sátorban lakni, teheneket fejni, mocskos zoknikat mosni (egy levelében anyjának azzal dicsekedett 120 párt mosott ki) és trágyát hordani?
Egyszer én is azzal büszkélkedtem szüleimnek, milyen fontos feladattal bízott meg a kibbutz. Engem tettek felelősé a tehenek ürülékének, az istállótrágyának réteges megőrzésért. Megmagyaráztam, mennyire fontos a földművelésnek a jó minőségű szerves trágya, javítja a talaj tápanyag-, víz-, levegő- és hő gazdálkodását, művelhetőségét, szerkezetét, a növények ellenálló képességét, de szüleimre úgy látszik mindez nem tett benyomást, mert boldogult apám válaszában keserű gúnnyal írta, hogy egész életében arra vágyott, hogy egyetlen fia trágyamester legyen.
Mint mi, fiatalok ezrei, akik a világégés és a holokauszt borzalmai után a fiatal zsidó államot választották új hazájuknak, Szenes Hanna sem azért választotta ezt az úttörő, aszketikus életmódot, mert vonzotta, ideálisnak találta. Nem tudom hallott-e Borochovról, a cionizmus alapító atyáinak egyikéről, aki a zsidó nép egészségtelen társadalmi elrendeződését akarta megváltoztatni. Egy „normális népben” a piramis alján lévő parasztság létszáma a legnagyobb és amint a társadalmi hierarchiában fölfelé haladunk, egyre kevesebb munkást, polgárt és kiváltságost találunk. A zsidóságban viszont épp a felsőbb rétegekhez tartozók aránya a legnagyobb és a társadalom alján élők vannak a legkevesebben. Mint ő, mi is az ideológia miatt emigráltunk és mentünk a kibbutzba, azért, hogy az abnormális fordított piramist talpára állítsuk.
Ez Hanna életének a kevésbé ismert, mondanám „szenzációmentes” része, de mint jól tudjuk, a fiatal huszonéves lány, nem elégedett ezzel meg és amikor az angol titkos szolgálat alkalmat adott neki egy további álma megvalósítására, mégpedig visszatérni Magyarországra és megsegíteni anyját és üldözött népét, habozás nélkül jelentkezett. Rövid ejtőernyős és rádiós kiképzés után, néhány további itteni önkéntessel, ledobták őket Jugoszláviában, a Tito partizánjai által felszabadított területen.
Sajnos nagyon rossz időpontot választottak. Érkezésük után néhány nappal, 1994. március 19-én, a németek megszállták Magyarországot, de Anikó, nem volt hajlandó lemondani álmáról. Teljesen esélytelenül, dacolva bajtársai véleményével, megpróbált eljutni Pestre, de mindjárt elfogták. Alaposan megkínozták, néhány fogát kiverték, de nem árulta el a katonai kódokat vallatóinak. Anyját is behozták a börtönbe, hogy rábírja a vallásra, de a hős lány nem tört meg. Néhány hónapot töltött börtönben és Szálasi hatalomra jutása után, november 7-én kivégezték.
Nem volt az egyedüli. A 37 közül, akik beszivárogtak az nácik által elfoglalt Európába, hat további ejtőernyőst végeztek ki, de Szenes Hanna a legismertebb közülük, a naplója, amelyet 13 éves kora óta vezetett (mint a holland Anna Frank) és versei miatt. A legismertebb közülük a „Boldog a gyufaszál” (ez a fenti film és egy további magyar film címe is) amelyet Horvátországban írt röviddel azelőtt mielőtt átlépte a magyar határt. Ez a verse és néhány más is, meg lettek zenésítve és ismert izraeli énekesek adják őket elő.
Nagy hívője vagyok az egybevágásoknak. Vajon nem volt ritka egybeesés, hogy Hanna bátyja, Giora, aznap emigrált Izraelbe, amikor ő elindult tragikus küldetésére Európába és a két testvérnek volt még alkalma találkozni és elbúcsúzni? És hasonlóan, csodálatos véletlen az a tény is, hogy anyja Katalin, pont azokban az órákban érkezett a börtönbe, amikor lányát kivégezték. Az én egybevágásom, amely összeköt Hanna történetéhez, a festői izraeli városkában, Zichron Jákovban történt meg.
Barátom, az ismert pesti fényképész Benda Iván, sokat utazgat világszerte és évente legalább egyszer hozzánk is eljut. Ideje legnagyobb részét szeretett városában, Jeruzsálemben tölti (vagy öt éve ki is adott egy pazar könyvet „Élő Jeruzsálem” címmel), de mint sok más magyar, nem képes megtanulni más nyelvet. Egy közös kirándulás keretében Zichronban, benéztünk az 1886-ban épült zsinagógába is. A sekrestyés odajött és megkérdezte, segíthet-e, de köszönettel elutasítottam, mert sajnos barátom nem beszél idegen nyelveket.
Mint ilyenkor történni szokott, kiderült, a férfi szintén magyar származású és így Iván aprólékos magyarázatot kapott az épület történetéről, sőt, az úr meggyújtotta számára a templom minden lámpáját, hogy fényképezhessen. Eközben arról is elbeszélgettünk honnan származik a templomszolga és miként élte át a háborút. Ő is, mint én, Pesten volt, de míg én gyerek voltam, ő, a nálam idősebb, hamis papírokkal, zsidó mentő akciókban vett részt. Egyszer, katonai egyenruhában, a Margit kőrúti fegyházba is eljutott és találkozott Szenes Hannával. Felajánlotta, kihozza a börtönből az utcán várakozó sofőrős katonai autója segítségével, de Hanna nem volt hajlandó a szökésre.
Talán jobb is, hogy így történt, mondta a utólag sekrestyés, mert amikor kilépett a fogház kapuján, konstatálta, hogy a sofőrnek inába szállt a bátorság és eloldalgott. Mi ketten elképedve hallgattuk a legendás elbeszélést és hangosan tűnődtünk, mi lett volna ha…, de persze nem volt módunk igazolni, mennyi igazság van a történetben.

Egyedi keresés