NIGÉRIAI CSALÁS - ÚJ VERZIÓ

Feltételezem, mindenki, akinek e-mail címe van – és kinek nincs manapság? – kapott már levelet vadidegenektől Nigériából, vagy más afrikai országból, amelyben segítségét kérik egy mesés, sokmilliós vagyon kimenekítésére országukból, vagy elhalt/meggyilkolt rokonuk által rájuk hagyott csillagászati összegű bankbetétének átutalására más országbeli bankból. A levél szerzője a címzettnek búsás,15-30 százalékos jutalékot ígér, egy szerény (aránylag a csaliban említett összeghez) előleg ellenében, a pénzügyi transzakció lebonyolítására szükséges különböző költségekre, mint ügyvédi honorárium, kormányhivatalnokok megvesztegetése, stb. Az effajta átverést nigériai csalásnak nevezik, mert legtöbbjük eredete Nigéria. Furcsa, nem? Egy 130 millió lakosú országnak ez az egyik fő exportja. További neve is van, 419-es csalás, a nigériai büntetőtörvénykönyv az ilyen visszaéléseket büntető paragrafusára utalva.
Léteznek más variációk is. Így például gratulálnak a címzett váratlan örökségéhez (tök ismeretlen rokona után), vagy lottó nyereményéhez, de persze, mielőtt az összeget átutalhatnák bankszámlájára, borsós adót kell fizetnie.
A beugrató üzik nagy részét a szolgáltatók spam filterjei kiszűrik, de még így is, évente hoax levelek százai érkeznek minden címre és dacára a figyelmeztető cikkeknek az Interneten, az újságokban, sok hiszékeny hullámlovas bekapja a horgot, remélve, hogy az ő saját esetében nincs csalásról szó és jelentős összegeket utal át a szélhámosok számlájára. Ennek az is lehet az oka, hogy a levelek szerzői egyre újabb és rafináltabb módszereket találnak ki. Ha senki sem ugrana be nekik, a levélözön hamarosan megszűnne.
Az Internet feltalálása előtt is ismerték a tarhálókat. Az egyikről, azt hiszem Antonio volt a neve, az izraeli lapok sokat cikkeztek a -70es években. Módszere az volt, fényűző kocsija mellett állva, leszólított arra járó turistákat és elpanaszolta, táviratot kapott az apja, vagy anyja súlyos betegségéről és sürgősen haza kell térnie, de ideiglenesen likviditási nehézségei vannak. Nem akar koldulni, de autója csomagtartójában van ’véletlenül‘ egy vadonatúj bőrkabát – feleségének vette ajándékul –amelyet most kénytelen eladni a benzinköltségek fedezésére. Az egészben az a furcsa, néhányan honfitársaim közül, akik megvették a kabátot, azt írták, nem érzik becsapva magukat, mert jó minőségű árut kaptak nagyon jutányos áron.
Meglepetésemre, egyszer Párizsban, nem messze az Eiffel toronytól, én is összefutottam az említett pasival. Egy szimpatikus, jól öltözött úr, szép Mercivel, előzékenyen fordult hozzám – először franciául, aztán németül és végül angolul – de amikor elkezdte panaszát ecsetelni (beteg családtag, pillanatnyi fizetésképtelenség), akaratlanul elmosolyogtam magamat. A férfi kissé sértődötten kérdezte, mi ebben a muris.
„Ön híres ember nálunk” – válaszoltam – „segíteni sajnos nem tudok, mert nincs szükségem kabátra, de örülök, hogy megismerhettem”.
Antonio kevésbé örült, de veszteségét, mint úriember fogadta el, beült kocsijába és elhajtott.
Ami a csali leveleket illeti, azt hittem könnyen felismerem őket, akármilyen formát is öltenek. Általában már az első választékosan megfogalmazott angol mondat után rájövök, milyen fajta küldeményről van szó és egy billentyűnyomással a kukába küldöm, de a múlt héten valami egész másnak lettem kitéve, amikor egy weblapon, amelyre feliratkoztam, személyes jellegű levelet kaptam. Megpróbálom visszaadni jellegét:
„Szia. Nagyon elvezet írni neked a xxx.xxx.com-ban a te profilolvasás után. Fontos jó komunikáció, mert sok dolog vannak megosztani egymás. Meg lehet ismerhetni egymás és megtudni mi történt énben. Jövőben újra posta neked, én cím xxxx@yahoo.com. Utána látni én fenyképem, hogy te tudni milyen én. Kérem probal írni e-mail címre, mert én nem mindig tud lenni ott weblap. Várni te hamar helybenhagyás és lehet isten megáld te, hogy válaszol. Szeretettel és öszinte, Rosie.”
Már az is újdonság volt, hogy a levél héber nyelvű volt – mégha silány nyelvezetű is – (alatta volt egy angol verzió is, egy kicsit kevésbé torz stílusú) és nem tartalmazott semmilyen pénzügyi célzást. Angolul válaszoltam Rosienak, megmagyaráztam, idősebb ember vagyok, családos és megkérdeztem, nem tévedett-e amikor hozzám fordult. Nem hinném, hogy érdekelné a levelezés velem. Válaszában elmondta, 23 éves lány, akinek el kellett menekülnie Libériából, miután meggyilkolták szüleit és most egy szenegáli menekült táborban él. Csatolt két fényképet is. Én is újra válaszoltam, kifejeztem részvétemet és megértésemet, mert magam is a holokauszt áldozata voltam. Még most sem sejtettem, hogy a zsebembe akarnak nyúlni. Ha volt egyáltalán valamilyen gyanúm, inkább az volt, hogy egy pornó weblapra akar betoborozni és a következő leveléhez mutatósabb fotókat csatol, de akkor egyszerre kibújt a szög a zsákból.
Nem másolom ide le az egész levelet, de a szélhámosnő (aki persze éppúgy férfi is lehetett volna) megköszönte istennek, hogy behozott engem az életébe, leírta nehéz életét a táborban és elmondta, a helyi pap az egyetlen személy, akiben megbízhat. Megadta a pap telefon számát és kérte, hívjam fel 15 órakor szenegáli időszámítás szerint. Most jött el a lehúzási kísérlet ideje. A levél szerint, apja 5.3 millió dollárt hagyott rá, a pénz egy titkos bankbetéten van Londonban és külföldi partnerre van szüksége, hogy kézhez kapja jussát. Ha megsegítem, együtt élhetünk gazdagon és boldogan, akármelyik általam választott országban és ő egész életemben gondomat fogja viselni. A levél szerzője megesketett, ne áruljam el titkát, mert ha a tábor többi lakosa megtudja, ez életébe kerülhet.
E levél után, persze véget vetettem kapcsolataimnak ’Rosieval‘, de utólag rájöttem, hogy sokkal kevésbé vagyok értesülve a nigériai csalók legkorszerűbb módszereiről, minthogy gondoltam volna. Miután a keresőgépbe betápláltam a „menekült tábor, Szenegál” szavakat, a http://www.joewein.de/sw/419-penpal.htm weblapon megtaláltam majdnem szóbeli másolatát levelezőtársam utolsó levelének.
Az egyedüli újdonság, amelyet mégis felmutathatok, a Rosie név. A weblapon szerepelő levelek aláírói Miss clara, miss saratu, toya dani, Miss Trecy Bongo és más női nevek voltak. A Rosie név mintha számomra lett volna kitalálva.
És még egy tény, amelyet a fenti weblap nem említ: egy helyes fekete lány két fényképe is a birtokomban maradt.

Egyedi keresés