MARCI HEVESEN

Néha, amikor motorizált hintómban suhanok valahová, nem sietek különösen, párnázott ülésemben kényelmesen elterpeszkedve a zárt ablakokon keresztül bámulom az elvonuló tájat, élvezem a kondicionált hűvösséget és a négy sztereó hangerősítőből áradó zenei kedvenceimet, miközben a mobil telefonom állandó kapcsolatban tart szeretetteimmel és barátaimmal otthon és külföldön, arra gondolok: Vajjon nem nagyszerű az életünk? Volt-e valaha valaki, akárki, 100-200-300 éve akinek hasonló, úgyszolván tökéletes feltételekben volt része? Az előző évszázadokban még a krözusi gazdagoknak, fényűző palotájukban, körülvéve készségesen futkosó szolgák garmadájával, akik gazdájuk minden szeszélyét teljesítették, sem állt rendelkezésére a mai élet gyönyöreinek a legtöbbje, amelyet őfelsége, az átlagos polgár, a panelházában manapság magától értedőnek vesz.
Reggelente elsőnek a borotvakészülékemnek örülök. Megerőltetés nélkül siklik végig arcomon és pillanatok alatt eltünteti szakállom sörtéit – tudom, a borotválatlanság ma divat, de én a sima arcot kedvelem és szerencsémre, a nejem is. Mennyire utáltam azelőtt ezt a napi ceremoniát! A borotválkazás, még új pengével is, mindig kín volt és a végén nemcsak nem voltam simára borotválva, hanem több sebből is véreztem – kitünő vicctéma kollegáim számára.
Miközben az új napra készülök, a rádió tájékoztat a várható időjárásról és beszámol az elmúlt éjjel eseményeiről. Igazatok van ha azt mondjátok, a hírek többnyire rosszak, de azelőtt talán jobbak voltak? A "Fekete Halál" amely a 14-ik században Európa lakosságának a negyedét lekaszálta, jobb volt az AIDS-nél? A múlt században a spanyol náthának 25 millió és talán több áldozata volt. Naponta értesülünk iszonyú viszályokról világszerte (sajna a mi körzetünkben is), de vajon őseink nem vívtak vérengző háborúkat? A u.n. Harminc Éves Háborúban, amely a 17-ik században kezdődött és tulajdonképpen kétszáz évig tartott, milliók pusztultak el. Nagyapáink és Apáink az első és második világháborúban harcoltak, amelyek 10, illetve 60 millió áldozatot követeltek, a spanyol polgárháborút, a koreai, vietnami és más 'kisebb' csetepatét és sok-sok testi és lelki rokkantot és anyagi kárt nem is említve.
Reggelimre a leggazdagabb, változatosabb, frissebb és egészségesebb választékban dúskálhatok amely valaha is emberfia asztalára került. Gyerekkoromban anyám néha-néha egy árva banánt vásárolt elkényeztett fiacskájának. Manapság nincs az a gyümölcs, zöldség, vagy más élelmiszercikk amelyet megkívánsz és nem engedhetsz meg magadnak. Sajtok, borok, egzotikus tengeri gyümölcsök, szivarok, csokoládék a világ minden tájáról a közeli szupermarket polcain találhatók és csak a kezedet kell kinyújtanod értük. Azért morogsz mert kifogyott a kedvenc joghurtod, a szerelő nem jött el mosógépedet megjavítani, a sor a klinikán túl hosszú, de tudatában vagy-e annak, hogy sok ember számára egy szelet kenyér is luxus és millióknak nincs hozzáférhetőségük tiszta ívóvízhez, vagy alapvető egészségügyi szolgáltatáshoz?
Nem győzném felszámolni a sok kényeztetést, élvezetet, amelyekben részünk van a mindennapi élet folyamán. Nézzetek körül és saját magatok fedezzétek fel őket, kezdve a számítógéptől amellyel most ezeket a szavakat olvassátok. Pesten, a Váci utcán van egy emléktábla "E helyen pihent XII. Károly svéd király 1714. XI. 17-én. Lóháton, 14 nap alatt tette meg az utat Törökországból Stralsundig." Nem hiszem hogy valaki irigyli ezt a királyt, nem élvezhette túlságosan a két hetet nyeregben. A mai ember számára egy sívakáció az Alpokban, vagy távol keleti kirándulás, aránylag jelentéktelen ügy, lehúzod a hitelkártyát (persze ha van rajta fedezet) és kész.
A fent leírt jó élet főleg a feljett országok megalapozott lakosságának osztályrésze, de a bőség egy része a kevésbé fejlett országokba is átszívárog, például az állandóan továbbfejlődő turistaipar által, amely millióknak juttat kenyeret. A haladó technikai módszerek, a rovartalanító és növénynemesítő anyagok, a genetikai mérnökség, nagy mértékben növelték a mezőgazdasági terméshozamot, aminek következtetében az éhenhalálban elpusztulók százaléka alacsonyabb mint valaha.
Szerencsétlenségek mindig is történtek, de a modern kommunkáció lehetővé teszi, hogy minden természeti katasztrófáról valós időben értesüljünk, percekkel azután, hogy megtörténtek. A tsunami az indiai óceánban 2004 decemberében kétszáz nyolcvan ezer ember halálát okozta, további néhány százezer sebesült meg és vagy 5 millió maradt fedél nélkül, de az emberiség példátlan módon zászló alá állt és masszív anyagi segitséget küldött a szökőár által sújtott szerencsétleneknek. A továbbiakban a veszélyeztetett térségekben kiépítenek egy előrejelzőrendszert, amely lehetővé teszi időben riasztani a lakosságot.
Ha van egy szólás amely igazán kihoz a sodromból, az a romantikus nosztalgia a "régi jó napok" után. Ami a múlt megőrzését illeti, az emberi emlékezőtehetség nem tűnik ki pontosságával. A dolgok rózsásabbnak tünnek, a negativ aspektusokat hajlamunk van elfelejteni, a legfontosabb tényező minden eseményben, hogy fiatalabbak voltunk, egészségesebbek és minden rossz dolog az életünkben csak ezután történt. De vajon a napok csakugyan jobbak voltak? Minden szülő boldogan emlékszik vissza azokra a napokra amikor gyerekei még kicsik voltak. "A picike édeskék, emlékszel amikor első lépéseiket tették, amikor megtanulták kimondani 'mama'"?
De én arra is emlékszem, hogy neveltünk fel egy picike lakásban három kisgyereket, mennyire nehéz volt őket elaltatni, szombatonként pedig a feleségemmel felváltottuk egymást, ki megy 6-kor reggel sétálni a babakocsival, hogy a másik egy kicsit tovább aludhasson. Hol voltak akkor az eldobható pelenkák? Egy anya akitől manapság elvárnák, hogy a kakis pelenkákat egy primitív katlanban mossa, amelyben miután egy óriási elmozdítható vízforraló felforralta a vízet, az alján elhelyezett ventillátor kavarja az illatos tartalmát, talán visszaszökne az anyjához.
Egy olvasómtól tudtam meg, hogy vannak emberek akik megpróbálnak 'természetes, ökológiai módon' élni, visszatérnek a mosható pelenkákhoz, a víztelen wc-hez, TV és hűtőszekrény nélkül boldogulnak. Nem hiszem, hogy ezek az emberek nevetségesek, vagy bolondok. Miert ne növeszthetnél a kertedben szerves zöldséget és élhetnél villany nélkül? A gyertyafény sokkal romantikusabb. Pont ez korunk egyik vívmánya: A kispolgár megjavult gazdasági feltételeivel megengedheti magának, hogy úgy élje életét ahogy jónak látja.
Mit akartam mindezzel mondani? Csak azt, hogy a véleményem szerint az életünk minősége bámulatos, úgy élünk mint Marci Hevesen, de egy gondolat azért nyugtalanít: Milyen nevetségesnek fognak tűnni u. n. vívmányaink 50 év múlva?

KANADA FUTTÁBAN

Sajnos a természetüknél fogva a legjobb dolgok is véget érnek valamikor. Hét napi fenséges hajókázás után Alaszka partjai mentén, Vancouverbe érkeztünk. Reggel amikor felébredtünk, a hajó már a kikötőben horgonyzott. A kofferokat még az előző este összegyűjtötték és a bejárati teremben központosították. Megint minden katonás rendben lett megszervezve. Minden utas kapott egy azonosító számot, a reggeli után átvettük a pogyászunkat és kisétáltunk a partra. Az autót még otthon megrendeltük, de az autókölcsönző ezúttal egy lelkesítő újításssal lepett meg minket: A kocsit teli tartállyal vettük át és akár teljesen üressel adhattuk vissza! Remélem a többi cég is átveszi ezt az újítást. Az autóbérlet egyik legbosszantóbb része a kötelezettség az utolsó pillanatban, útban a röptér felé, benzin állomást keresni és teletankolni.
Mindenki aki már errefelé járt,lelkünkre kötötte, az istenért ne mulasszuk el megtekinteni a világhíres Butchard Kerteket. A kert Victoria város környékén van, amely Vancouverből egy másfél órára van komppal. Victória – egy kellemes városka, földközi tengeri éghajlattal, óriási temészetes kikötővel, úszó házakkal, vizi taxi szolgálattal és kitünő tengeri gyümölcs éttermekkel –degeszre van tömve turistákkal. A kert, egy fél órányira a várostól, valóban lenyügöző látvány – mint a fényképeim is mutatják – nemcsak a szebbnél szebb virágfajták hatalmas választéka miatt, hanem a különleges épitészete miatt is. A kert egy cementgyár tulajdonos felesége látomásának a megvalósítását tükrözi vissza, aki férje munkásaival és egy massziv pénz befektéssel, egy elhagyott kőbányát – általában rút, szembántó látvány, amely a tájat ékteleníti – a világ egyik leggyönyörűbb kertjévé változtatott.
Vancouver, egy barátságos város, az amerikai nagyvárosokat jellemző zűrzavar, lázas siettség, őrült rohanás nélkül, sokkal nagyobb és modernebb mint Victoria. Egy öbölben, egy sor szigetre épült és behavazott hegycsúcsok övezik. Minden utazásodban a városban, óriási hidakon kelsz át, amelyekről pazar látvány nyílik a környékre..A Gastown negyed fő utcáján – ott található a hires gőzóra is, amely negyed óránként fütyül és gőzt bocsát ki a tetején elhelyezett szelepein – nagyszerű jazz fesztivál volt a látogatásunk idején. Granville szigetén van a legpezsgőbb negyed. Nagy hangárok, meghitt éttermekkel, festői üzletekkel, művészek műhelyeivel, vízparti kávéházakkal és a központjában a piac, standok százaival, amelyek a gyümölcsök, zöldségek, halak, hústermékek és süteményfélék hihetetlen választékát kínálják – koztük meglepetésünkre az otthonról jól ismert Hámántáskát (barátfülét) is – és mindenhol példás tisztaság uralkodik.
A Robson utca és ágazatai a komoly bevásárlás híveinek a paradicsoma, márpedig a feleségem szerint egy külföldi utazás csak akkor tökéletes, ha legalább néhány órás bevásárlást is tartalmaz. A kiterjedt Stanley Park egy igazi attrakció. Óriásfák ligetei váltakoznak óriási pázsítszönyegekkel – mezei hoki, talán a legangolosabb játék, pályákkal és fehér mezes játékosokkal – természetes bozóttal, bicikli ösvényekkel a óceánus festői mentén. A parkot Ingyenes, múlt századeleji szines omnibuszoknak álcázott ingabuszok, magyarázatokkal a környékről és a városról, járják körve és persze akárhol le lehet szállni róluk és később folytatni az utadat. Az étteremből, a park legmagasabb pontján, van az egyik legszebb kilátás a városra.
Éppen ebben a barátságos és gazdag városban, egy kevésbé kellemes tapasztalatunk is volt. Taxit keresve csak egy utcával távolodtunk el a jazz fesztivál színhelyétől és egy teljesen más világba csöppentünk. Akármerre néztünk borotválatlan, kétes kinézésű szerzeteket láttunk, a járdán hevertek, étkeztek, ittak, lármás zenét hallgattak kioszkok elött, rikitóan kifestett ellenszenves nőszemélyek a járókelőket zaklatták. Nem vagyok félős ember, délután volt és teljes napvilág, de ebben a környezetben feszélyezve éreztem magamat. Csak néhány utcával odébb találtunk rá végre egy "normális" kinézésű emberre aki útbautasított minket.
A szállodánk környékén is sok volt az elhanyagolt tipus. Egy épületet is láttunk ahol úgylátszik élelmiszeradagokat osztogattak a sorbaállóknak. Ottani jó barátom, Marika szerint, a vancouveri mérsékelt éghajlat, az egyik legkellemesebb Kanadában (amely képzeletünkben a világ legzordabb éghajlatú országának tünik), teszi menedékvárosnak minden hajléktalan számára ebben az államban.
Nem tudom, hogy ez a magyarázat elegendő választ add-e egy olyan jelenségre amelyhez hasonlót sehol máshol nem tapasztaltam, de egyet tudok: Ezek az utcai jelenetek nem voltak véletlen, izolált esetek és ha rövid látogatásunkban mi észrevettük őket, komoly problémát jelezhet.

Fotóalbum

ALASZKAI KÉJUTAZÁS

Nem tudom, hogy van ez veletek. Én szeretek utazgatni és már sok éve kitűztem magamnak néhány célpontot a világban ahova – ha csak módomban lesz – valaha ellátogatok. (Ezzel szemben, más helyek, mások szemében nem kevésbé csábitók, egyáltalán nem kerültek be a listámba. Nem fogom őket itt felsorolni, nincs kedvem meddő vitákba bocsátkozni, miért mondok le, én a marha, valamilyen ámulatos turisztikus csodáról). Az egyik célpont a listámon Alaszka volt, összekötve egy hajóúttal (angolul cruise). A feleségem nem nagyon lelkesedett az ötletért, egy hétig hajókázni összezsúfolva még majdnem kétezer más emberrel – talán a repülőjáratok turista osztálya jutott az eszébe – meg aztán a tengeribetegség is agasztotta kissé.
Utólag, miután már hazaértünk, nagyon örült, hogy sikerült meggyőznöm. Egy ilyen hajóút rendkivüli élmény, kitünő és praktikus módja megismerkedni a világ egy új, érdekes és gyönyörű csücskével, de mázlisak is voltunk, mert Murphy törvénye érvényen kivül lett helyezve és hosszú utazásunkban, nem romlott el semmi azokból ami elromolhatott volna.
Kezdetben Los Angelesbe repültünk. A gép 6-kor reggel szállt le és miután attól tartottunk totál károsan fogunk megérkezni 15 óra után, úgy határoztunk, hogy mielőtt tovább szárnyalunk, pihennünk kell néhány órát. Találtunk egy szállodát a röptéren amelynek napközi tarifája van, este 6-ig miénk volt a szoba. Aludtunk egyet, letussoltunk, megebédeltünk és újra lepihentünk egy kicsit, mielőtt felszálltunk volna az Alaska Airlines járatára Anchorageba.(Már közöltem valamit erről az útról, a várakozásról az útlevél vizsgálatra, az ételdobozról amelyet vásároltam, előző írásomban, az "Amerikai Miniatürök"-ben).
Anchorage egy elég közönséges amerikai városka, nincs benne semmi emlitésre való, a havas hegyeken kivül a háttérben – ez a látvány tipikus egész Alaszkára – és a majdnem mániákus foglalkozáson kivül a lazaccal. A város teli volt szobormüvekkel amelyek az állam nemzeti halát ábrázolták és minden étterem nagy betükkel hirdette, hogy az ő lazaca a legizletesebb. És még valami: Én voltam az egyedüli aki izgult az ember láttára, aki az utcán porázon vezette napi sétájára a házi rénszarvasát.
Anchorageből vonattal utaztunk Sewardba ahol hajónk, a "Summitt", horgonyzott. Egy élmény amely egy ilyen sétahajó utazással kapcsolatos. A példás szervezés, az utolsó apró részletig. Még Izraelben kaptunk egy vastag paksamétát részletes információval a hajóról és az útunkról, a szobánk számáról, a kettő közül fogunk melyik műszakban vacsorázni, mi az "ajánlott" öltözék minden rendezményre és a borravaló amelyre kötelezve vagyunk az utazás befejeztével. A táskában voltak többek között a bőrönd címkék is. A nagyobb pogyász darabokat már a vasúton adtuk le és amikor felszálltunk a hajóra, azok már szobánkban vártak.
A látvány a vonatról lélegzetelállító volt. Remélem, hogy a fényképeim legalább részben megmutatják amit a szemeink láttak.
A hajó több mint egy úszó szálloda, ez egy 91,000 tonna űrtartalmú úszó város és a 1900 utas és 950 tagú legénység úgy tünt el a tizenegy emeletes behemót beleiben, mintha a föld nyelte volna el őket. Egész utazásunk alatt soha nem észleltünk zsúfoltságot és a várakozás a liftekre is rövidebb volt mint a szállodákban általában. A titok a Space ratio-ban rejtőzik, amely az arány az űrtartalom és a befogadóképesség között. A mi esetünkben ez az arány 47 volt és olyan utasok véleménye szerínt akik már résztvettek hasonló hajóutakon, ez a legjobb arány amelyet tapasztaltak. Ez temészészetesen az ár fügyvénye is, de javaslom, hogy mielőtt befizettek egy ilyen cruisera, vizsgáljátok meg ezt az arányt is – amely minden hajó adatlapjában megjelenik. Vannak hajók ahol az arány csak 35 és a különbség jelentős.
A hajón különféle kajűtök vannak. Mi egy szép, kényelmes, de ablaktalan szobát választottunk. Mindegyik szobában van légkondi, telefon, TV készülék, széf és nagy szekrény. Vannak ablakos kajűtök is, de a barátnőnk aki klausztrofóbiás egy verandásat rendelt. Nem kérdeztem meg mi az árkülönbség, de a férje szerint, ha megelégedtek volna egy olyan szobával mint a miénk, még egy hasonló hajóútat engedhettek volna meg maguknak! Az ötlet, egy baráti párral utazni, egy kollegámtól származott aki már részt vett egy hasonló hajóúton. Az utasok zöme amerikai nyugdíjasok – bár voltak fiatalok is – és számunkra nehéz ezekkel megbarátkozni.
A hajón sokféle nyilvános helység van. Egy szinház 900 és egy étterem több mint 1,000 férőhellyel, büffék amelyekben a nap 24 órájában szolgálnak fel meleg ételt, mozihelység (péntek este zsidó, vasárnap délelőtt keresztény istentiszteletet tartottak benne), bárok, kávéházak, könyvtár, úszómedence (amelyet Alaszka hűvös nyara miatt senki vett igénybe), jaccuzzi, masszázs szobák, fodrász, Internet szoba, üzletek és temészetesen egy nagy kaszinó.
Egy este egy komikus a szinházteremben megkérdezte a közönséget: "Megvolt már napi letétbe tételetek a kaszinóban?" Hát én bizony szorgalmasan tettem letétbe a pénzemet, sőt kipróbáltam a szerencsémet egy bingó estén is ahol a fődíj $2900 volt, de sajnos a játék neve számomra nesze semmi, fogd meg jól volt csak.
Az öltöny és nyakkendő csak két ünnepélyes vacsorán volt kötelező – az amerikaiak szmokingban jelentek meg – a többi estén sportosan is lehetett öltözni, de mi általában a büffét létesítettük előnyben. Ott nagyobb volt a választék, látni lehetett, mi kapható, mi az étvágygerjesztő és a kedved szerint variálhattad az étrendedet. A választék óriási volt és a kiszolgálás rendkivüli, de minket nagyon zavart, hogy az italok nem voltak belevéve a kirándulás árába és külön kellett fizetni értük. Egy gyertyafényes ünnepi vacsora a legjobb öltönyödben nem ér semmit jó bor nélkül. Kávét (vagy teát) ugyan felszolgáltak, de az ize pocsék volt, még az átlagos amerikai kávénál is rosszabb. Ha izletesebb kávét akartál inni, rendelhettél a bárban.
A büfé ablakából a hajó oldalain elvonuló csodálatos tájat is jobban láthattó volt. A tenger látványa volt az egyedüli ami eszünkbe jutatta, hogy hajón vagyunk. Ez egy parti hajózás volt, a tenger is csendes volt és alig éreztünk valamilyen ingadozást.
Az elv ezeken a kirándulásokon az, hogy a hajó éjjelenként halad tovább és reggel, amikor felkelsz, a hajó korlátjától néhány méterre egy város utcája terül el. Elfogyasztjuk a reggelit és kisétálunk városnézésre. A parton, az utashíd mellett, már ott sorakoznak a turista buszok, de a baj ezekkel a kirándulásokkal megint az, hogy külön kell fizetni értük. Tapasztalt utasok tanácsára, nem íratkoztunk fel a hajótársaság által szervezett kirándulásokra. A parton a helyi turista irodák számtalan bodéja ugyanzokat a kirándulásokat ajánlotta fel, de olcsóbban. Még így is fájó szívvel voltunk kénytelenek lemondani néhányukról. Egy összesen 2.45 órás kutyaszán utazás például $498-ba került volna személyenként, mert csak repülővel lehetett eljutni a legközelebbi havas területre.
Alaszkában minden drágább. Fontos tudnivaló: A legtöbb parti város a 19-ik század végén az aranyláz idejében keletkezett. A láz néhány év múltán lelohadt és most ezek a városkák, amelyeknek a fő bejöveteli forrása a turizmus, csak a múlt babérjain élnek. Az utcákat a nyugati filmek stílusában rekonstruálták, a legtöbb üzlet emléktárgy üzlet. (Egy helyi idegenvezető szerínt a zömük a hajótársaság tulajdonában van). Amikor belépsz, indián zene fogad és 'autentikus' Made in China eszkimó tárgyakat árulnak bennük. Ketchikan városában az egyik nagy attrakció Dolly háza, egy rekonstruált bordélyház, amelynek a bejáratánál a hűvös szélben két erősen kifestett, aranyláz kori utcai lánynak öltözött leányzó fagyoskodott lenge ruházatában.
Néha az a gyanunk támadt, hogy ezekben a városokban minden színjátszás és abban a percben amikor a közönség távozik, a szinészek is hazamennek. A legtöbb ember aki a turizmussal foglalkozik, más, déliebb városokban lakik és csak a rövid nyári szezónra jön Alaszkába dolgozni. Az egyik kikötő példáúl amelyet minden sétahajó meglátogat, az Icy Point Strait, egyáltalán nem egy település, hanem egy "berendezés amelyet különlegesen a sétahajó ipar szükségletei számára létesítettek". A Skagway nevű városkának vagy 900 állandó lakosa van, de aznap amikor ott voltunk, a kikötőjében egyszerre négy óriási sétahajó horgonyott és az utcáit néhány órára kb. 8000 turista árasztotta el!
Charlie Chaplin halhatatlan filmje az "Aranyláz" által befolyásolva majdnem engedtem a kisértésnek és befizettem egy 'aranymosás'ba, de szerencsémre egy jótékony lélek idejében felvilágosított. Az arany már régen kifogyott, de a helyiek bekevernek néhány aranyszemcsét a homokba és a naív turisták dúsan fizetnek a gyönyörért kimosni ezeket. Lehet, hogy csakugyan naívok, de megértem őket. Az Izraelba látogató turisták egyik legnagyobb élménye olyan narancsot vinni haza amelyet sajátkezüleg téptek le a fáról és ha egy fényképük is megörökíti az emlékezetes eseményt, annál jobb.
Sokkal autentikusabb a Tlingit benszülöttek által lakott Saxman, nem messze Ketchikantól. A városkában van a világ legnagyobb totem parkja és egy műhely is ahol ezeket az oszlopokat faragják. A totemek általában népi regéket írnak le képes értelemben, mint példáúl a rege a nöstény medvéről, aki egy daliás emberfia felesége lett, e férfi tragikus haláláról – közös csemetéik felfalták – és a medvené aki a mai napig siratja szerelmét.
Léteznek zsidó szempont nélküli történetek? Úgylátszik nem. Amikor az indián faragómester megtudta, hogy izraeliek vagyunk, felhúzta pulóverét. Alatta héber betűs blúz volt. Zsidó felesége van és nemrég látogattak Izraelbe. A mühelyben kézzel írott cédula héberül üdvözlölte a Saxmanba látogatókat, de van magyar aspektus is! Amikor megdicsértem az idegenvezetőnket, hogy magyarázata jobban érthető mint az átlagos amerikaié, elmosolyogta magát és azt mondta, ez azért van, mert néhány évig Európában élt. Hol? Persze Budapesten, hol máshol?
Utazásunk nyolcadik napja reggelén a hajónk lehorgonyzott Vancouverben, Kanadában és szomorúan mondtunk búcsut úszó szallónknak, amely ilyen kitünően gondoskodott értünk.

Fotóalbum

(A kedves olvasóimat türelemre kérem. A fotósprogram néha lassan vagy egyáltalán nem müködik. Köszi!)

Amerikai miniatürök

Nemrég érkeztem vissza egy hétnapos luxushajó kéjutazásról Alaszka partjai mentén, összekötve egy (túl) rövid kiruccanással Kanadába, de ezekről egy – fényképekkel kisért – külön beszámolót fogok írni. Most csak néhany amerikai benyomásomat szeretném megosztani veletek.
Útlevél vizsgálat. Kértettek-e valaha amerikai vizumot? Én igen és higyétek nekem el, hogy ez egy bonyolúlt, hosszadalmas és elég idegesítő folyamat. Most, hogy megjártam Amerikát, szivélyes engedelmetekkel szeretnék egy kissé szkeptikus véleményt hangoztatni: Talán nem annyira érdemes törni magunkat egy ilyen vizum megszerzéséért. Nem mintha a US nem lenne érdekes és szép ország, egyedi, páratlan szépségű tájakkal, hanem azon a benyomás alapján, hogy az amerikaiak talán egyáltalán nem akarják, hogy idegenek látogassanak az országukba.
Lehet, hogy az amerikai turisztikai minisztert (abban a valószinütlen esetben, hogy valaki az irodájában olvas magyarul, hallott a blogomról és lefordítja számára szerény hozzászólásomat) meglepné a véleményem, vagy talán mégsem, mert ez az irodája vezérelve, de tény, hogy a légi kikötőkért felelős hatoságok határozottan sértő megvetéssel kezelik a fáradt utasokat, akik sok órás út után (az én esetemben Tel Aviv-Los Angeles 15 óra) érkeznek országukba.
A meglepetésünkre a modern és tágas útlevélellenőrző terem kb. húsz fülkéjének csak egy kis részében volt tisztviselő, három az amerikaiak számára és kettő a turistáknak, pedig azok túlnyomó többségben voltak. Hosszan kigyozó sorokban kell állnod, székek nincsenek – velünk együtt még két gép szállt le és sok volt a kinai – idősebb emberek, gyerekek, anyák csecsemövel – valaki elhatározta, hogy nincs elég meleg és azért a légkondi helyett csak két ventillátor keverte a levegőt. A sorok mentén egyenruhás felügyelők sztrázsáltak, hogy isten ments senki sem lógjon ki a helyéről. Viccesen azt javasoltam feleségemnek, hogy legközelebb kijelentjük testileg fogyatékosak vagyunk, mert csak azok akik tolószéken ültek jutottak a tisztviselőkhoz soron kivül.
Amikor végül a tisztviselő elé járulhatsz, sokszor kiderül, hogy rosszúl töltötted ki az űrlapot amelyet még a gépen a légikisasszony osztott ki és új, vagy más lapot kell kitöltened, de egyre nem lehet panaszod: hogy a tisztviselő nem szán rád elegendő időt. Amikor előtte állsz, úgy viselkedik mint akinek rengeteg ideje van és esze ágába sem jut a többi fáradt utas aki csak megváltó pecsétjére vár, hogy az Igéret Földje kapui végre kinyíljanak előttük. A tisztviselő nemcsak jobb és bal mutatóujjad lenyomatát veszi le és megkér, hogy nézz a kamerája lencséjébe, hanem kedélyes párbeszédet folytat veled utazásod céljáról, az országban töltött napok számáról, az időjárásról és még személyes élményeit is megosztja veled.
Ez nem volt egyedülálló eset. Nem egyszer látogattam a US-be és más utastól is hallottam hasonló panaszt. Az előző látogatásomban vagy két órás várakozás után meg próbáltam érdeklődni az akadály okát. Akkor azt magyarázták nekem, hogy a tisztviselők zöme ebédszünetre ment. Ezúttal (hétkor reggel) talán hétalvók voltak.
Lehet, hogy üzleti dolgotok van Amerikában, vagy dolcsiban keresitek meg betevő falatotokat. Ebben az esetben, jó utazást kívánok és érjetek épen és egészségesen haza, de ha csak kirándulni akartok, azt javaslom, fontoljátok meg nem érdemesebb-e barátságosabb tájakra látogatni, ahol az útlevélt vizsgáló tisztviselők a kellő tisztelettel kezelik az utast, aki talán csak pihenni és turázni érkezett, de eközben az országuk pénztárát is gazdagítja.
Élelem. A feleségem és én amelyet komikusnak találtuk Amerikában a sallangos cimkéket, amelyek a különféle élelmezési cikkeket díszitik és a kínosan aprólékos leírást összetevőikről.
Nálunk is van címke a palackozott vízen - nem mintha érteném miért kóltik az emberek kis pénzecskéjüket u.n. ‘ásvány’ vízre és nem használják a csapvízet. A vezetékes víz megfelel minden egészségűgyi szabványnak és minősége kiváló (amellett, aki csak ásványvízet iszik, annak a veszélynek teszi ki magát, hogy bizonyos ásványi anyagokból többlet, vagy hiány alakul ki a szervezetében) – amelyben leírják a tartalmát, de a US-ben ennél sokkal tovább mennek és azt is hozzáteszik, hogy a palackozott vízben nincsen állati zsiradék.
A repülő társaság amelyik Alaszkát szolgálja, az Alaska Airlines, komolyan veszi a mondást, hogy nincs ingyen ebéd. Vacsi sincs. Ha nem hoztál szendvicset és kulacsot otthonról és netán éhes vagy, a légikiasszony szivesen elad neked valami enni és innivalót. Magamnak egy ételdobozt vásároltam 5 dollárért és annyira különlegesnek találtam a tartalmát, hogy mielőtt akár megkóstoltam volna az ételt, leírtam.egyenként. Megkíméllek benneteket az összetevők hosszú listájától, de ime az amit lemásoltam a címkékről:

Lunchbox
Alaskan Airlines celebrating 75 years of Alaska spirit
TREETOP. Natural Apple Sauce. No Sugar added. Real Fruit from Real Apple.
REGENIES’s Crunchy Pita Chips. All Natural, 0 Trans Fat. Kettle Cooked. Salsa Bandito flavored.
ALMOND ROCCA – Buttercrunch Toffee Croquants au Beurre.
BEAR NAKED all natural granola. Peak Protein. Bearly Processed and Utterly Naked Ingredients.
LATE JULY. Organic, Classic Rich, Flaky, Buttery Tasting Crackers. 6 Crackers. 90 Calories per pack. No Trans Fat.
SENSATIONS. Lemon & Pepper Seasoned Tuna Medley.
EMERGEN – C. Super Energy Booster. 1,000 mg Vitamin C as 7 Mineral Acerbates, 32 Mineral Complexes, 8 Vitamins. Super Orange Flavored Fizzy Drink Mix. Dietary Supplement.

Ennyi pedáns gondoskodás után a közösség egészsége iránt, jogosan feltételezhetnétek, hogy az Egyesült Államok lakossága a Föld legegészségesebb embereihez tartozik, hiszen már a 19-ik században megállapította francia gasztronóm Savarin: "Mond meg mit eszel és megmondom ki vagy!"
Nem tudok véleményt mondani az Egyesült Államok lakosságának egészségi állapotáról, de egyet mondhatok: Sok helyen voltunk már. A feleségem és én szeretünk idegen országokba látogatni, megcsodálni szép tájakat, furcsa szokásokról hallani, új izeket tapasztalni, de sehol máshol nem láttunk ennyi kövér embert. Itt nincs szó néhány fölösleges kilóról, a sörpocakról amellyel sok férfi 'büszkélkedik' nálunk is, hanem beteges dagadságról amely eltorzítja az ettől szenvedők emberi formáját, csökkenti a szerencsétlenek mozgóképességét, megnehezíti számukra a leülést. Egész más hírmagazínban olvasni erről a jelenségről és más amikor a saját szemeddel látod. A legtöbb ijesztően dagadt ember nő volt, de láttunk néhány ilyen férfit is.
Az amerikaiak szeretete a nagy dolgok iránt – autók, felhőkarcolók – az ételre is kiterjed. A fenti beteges jelenség egyik oka az lehet, hogy a US-ben minden nagy adagolásban van felszolgálva, kezdve a kávétól – vagyis attól a lötytől amelyet Amerikában kávénak csúfolnak – amelyet háromfajta papírpohárban mérnek ki, kicsi, közepes és nagy. Mi a kis méretet választottuk, de a kávé mennyisége ebben is sokkal nagyobb volt mint megszoktuk. Rendeltettek valaha pasztrami, vagy corned beef szendvicset egy new-yorki deliben? Mint jó étvágyú embert ismernek, esküdt híve vagyok a húsnak és a pasztrami íze a new-yorki zsidó falatozókban a mai fiatalok szlengjével állatian fincsi, de a több mint 10 centiméteres hús halom, két szelet rozskenyér között, sok mustárral és savanyusággal, páni rémületet keltett bennem. Otthon arra oktattak, mindig be kell fejezni ami a tányérodon van, de hogy fogom tudni átrágni magamat ezen a rettentő nagy adagon? Körülnéztem és láttam, hogy a többi falatozó minden látható nehézség nélkül birkózik meg az adagjával, de én szégyenemre úgy oldalogtam el onnan, hogy tányéromon hagytam szendvicsem felét.
Közismert, hogy a vitaminok az amerikaiak egyik gyenge oldala. Látunk egy természetboltot amelyben a vitaminokat olyan óriási dobozokban árulták mint nálunk a festéket szokták. Nem tudom barátaink, akik Washington egy külvárosában élnek, mennyire hasonlítanak egy tipikus amerikai családra. Három gyerekük nem fogyaszt gyümölcsöt és zöldséget. A családi étkezések is nagyon ritkák házukban. A gyerekek pizzát, vagy más gyorsételt esznek szobájukban a számitógép, TV előtt, vagy a mobiljukon csüngve és az egyedüli amit szüleik tehetnek érdekükben, azzal törödni, hogy lenyeljék a napi vitamin adagukat, egy sárga tablettát, két kéket és egy aprócska narancsszinűt.
Úgy látszik, a rendkivüli bőség országában nagy akaraterő kell ahhoz, hogy korlátozzuk magunkat és vigyázzunk az arányosságra.
Bürokrácia. Befejezésül egy további kis epizóda. Ez ugyan Vancouverben történt, de hiszen a kanadaiak is északamerikaiak. Ahhoz, hogy kiválthassak egy postai küldeményt, el kellett mennem a vámhivatalba. Beléptem a megfelelő irodába és örömömre senki sem volt elöttem. A szobában csak egy tisztviselőnő ült. Odaléptem ablakához, udvariasan jó reggelt kívántam és átnyújtottam a kezembem levő iratot. Szigorúan rám tekintett ls kijelentette:
"Uram, számot kell vennie!" – és kezével a falra mutatott.
A falon négyszögletes plasztik számok lógtak. Leakasztottam a következöt amelyen egy nagy fekete 10-es szám volt és engedelmesen leűltem. 3-4 perc múltán a hölgy – anélkül, hogy rám nézett volna – hangosan elkiáltotta magát:
"Tízes szám!"
Eléje járultam és két percen belül lepecsételte a csomagot kisérő okíratot. Rendnek muszáj lenni!