Az Illuzió Királynője

A 60-as évek kezdetén még legények voltunk. Társaságunkban Dani volt az első akinek állandó barátnője volt és miután összekeltek választottjával, Nechamával, lakásuk a tel avivi Dizengoff és Keren Kayemet utcák sarkán lett péntek esti összejöveteleink állandó helyszíne. Csak 7-8-an voltunk, mind fiúk, néha magunkkal hoztuk a lányokat is, akikkel pont akkor jártunk, de a legtöbbször egyedül jöttünk el. Nechama mindíg szivesen látott minket az otthonában. Általában kb. 10-kor éjjel érkeztünk meg és 2-ig maradtunk. Kávéztunk, teáztunk, a háziasszony kitünő süteményeit habzsoltuk, megbeszéltük a hét eseményeit, megtárgyaltuk a helyzetet az országban, a világban, römiztünk, vagy Monopolit játszottunk – totálisan unalmas időtöltés, de mi élveztük. A Függetlenségi Napon és Purimkor (a zsidó Farsang), bulit rendeztünk, de a fő dolog számunkra a péntek esti összejövetel volt. Bérelt szobákban laktunk, egy részünk szülei más városban laktak, másoké külföldön maradtak, vagy a náci krematóriumokban pusztultak el és Nechama meg Dani lakása volt az egyedüli rendezett otthon amelyet ismertünk, Nechama pedig az egyedüli asszony akinek elmesélhettük bajos dolgainkat, kikérhettük a tanácsát, vagy felvarrhatott egy gombot számunkra.
Egy őszi napon Haifára utaztam – a pártom kongresszusán voltam képviselő – amikor hirtelen zuhogni kezdett az eső. Mint máskor is, ezúttal sem volt nálam ernyő – azokban a napokban az esernyőt megvetett kispolgári csökevénynek tartottam – és egy közeli ház kapualjában kerestem menedéket. Mellettem egy lány állt, akit szintén a zápor kényszerített ide. Általában alaposan meggusztáltam minden utamba akadó nőszemélyt, a buszon az utazás unalmát azzal ütöttem el, hogy a velem szemben ülő utastársnőket fixiroztam, de mégha mással is lettem volna elfoglalva, a lányt akivel az eső hozott össze, nem lehetett nem észre venni.
Vállára omló hosszú szőke hajfonatai keretet képeztek vonzó arcának, a tekintete kihívó volt, de ami mint a mágnes vonzotta a szemeimet, testhez álló blúza volt amelyik kellően kiemelte mesterien formázott kebleit. Elkezdtünk beszélgetni és miután az eső nem hagyott fel, átfutottunk a kávézóba az utca túloldalán. Malka (királynő héberül) Tuniszból származott – feltehetőleg eredetileg nem volt szőke – és a könnyü francia akcentus beszédében elbűvölő volt. Meghívtam, hogy látogasson meg Tel Avivban és vegyen részt a Függetlenségi Napi bulinkon.
Pénteken délután mentem Malka elé a Központi Buszállomásra és elhoztam legénylakásomra a Merkaz Bááléj Mláchában (Az Iparosok Központja). Amint az ajtó becsukódott mögöttünk, megöleltem, de ő elegánsan kibújt a karjaimból, könnyedén megsimogatta az arcomat és kijelentette, fáradt, pihenni szeretne egy kicsit és utána megfürödni.
„Itt az egész éjjel előttünk, nem kell sietnünk!”
Én ugyan eléggé kanos voltam, már egy hete erről a találkozásról álmodtam, elképzelve magamnak azt a pillanatot amikor ezt a tökéletes csecspárt megmarkolom és nem bántam volna ha akár most is és éjjel is szeretkezünk, de úri módon viselkedtem és egy kicsit savanykás mosollyal hagytam vendégemet egyedül elterülni az ágyamon. Megpróbáltam olvasni, de nagyon nehéz volt koncentrálni, amikor nem messze tőlem két pazar dombocskát láttam ritmikusan emelkedni és süllyedni a lány minden lélegzetével.
Ami Malkát illeti, a bulit kudarcnak minősítette. A büfé láttára felhúzta fitos orrocskáját („Micsoda felvágott ez Avri?” Az ő kiejtésével a nevem mint az április hónap hangzott franciául), az ital választék nem elégítette ki – csak másnap tudtam meg melyik a kedvenc itala! – és a társaságért sem lelkesedett túlságosan. Köztünk mondva, dacára annak, hogy jól beszéltünk héberül, egy begombolkozott, nyakkendős (Izraelben csak a TV bemondók hordják), kimért modorú, emigráns csoport voltunk. A lányok is „jó családból” való, szolidan öltözködő teremtések voltak, akikről nehéz volt elképzelni, hogy akár néhány pohár bor elfogyasztása után is valamennyire feloldódnak. Malka, hangos kacagásával, buja mosolyával, az est sztárja volt, minden férfit foglyul ejtett bájával és úgy rajzottak körülötte mint a darazsak a lekvár körül. Láthatóan irigyeltek és még én magam is csak nagynehezen hittem mázlimban, hogy ez az sexis teremtés nemsokára az ágyamban fog kikötni.
Hazatértünk és egy kis aggodalommal öleltem meg, de Malka ezúttal – igéretéhez híven – lelkesen együttmüködött, sőt, még a sajátjából is rakott gyujtó anyagot szenvedélyem máglyájára. Néhány perc után kibújt a karjaimból és lehámozta magáról a blúzt amelyik mintha rá lett volna öntve formás testére. Ott maradtam tátott szájjal, lebunkózva a szoba közepén. A blúzzal együtt a földre hullottak a mesés cicik is amelyek annyira izgattak. Malka mellkasa sima volt mint egy gyerekké, csak hosszú barna, felágaskodó mellbimbói tanuskodtak női mivoltáról. Lelohadtam, mintha varázspálcával érintettek volna és attól tartottam, hogy először életemben nem fogom tudni „leszállítani az árut”, de szerencsémre Malka páratlan ügyességgel és adottsággal kárpotólt anatómiai hiányaiért és hamarosan olyan számomra ismeretlen tájakra söpört el, ahol a fenti másodlagos részletek már egyáltalán nem számítottak.
Szombaton reggel későn keltünk, a reggeliből ebéd lett és utána visszatértünk az ágyba. Malka mesélt egy keveset gyerekkoráról bevándorlók sok gyermekes családjában. 16 éves korában megszökött otthonról és azóta senkinek sem tartózik felelőséggel. Gyerekápolással tartja el magát. Este azt mondta, hogy szeretne ellátogatni az „Ariana” görög zenés kávéházba Jaffán amelyről már sokat hallott.
Én is először voltam ott és bizonytalanul néztem körül, de mindjárt észrevettem kollegámat, Reuvént, aki egy hölggyel ült az egyik asztalnál. Reuvén intett, hogy csatlakozzunk hozzájuk és bemutatta a feleségét. Nyárson sűlt húst (souvlaki), görög salátát és vörös bort rendeltünk, de Malka egy pohárka konyakot kért. Reuvén más osztályban dolgozott és ismeretségünk felületes volt csak, de most elmesélte, hogy ő is egy észak-afrikai országból emigrált Izraelbe. Malka és a kollegám gyorsan összemelegedtek és amikor kiderült, hogy nővére szintén Haifán lakik, majdnem fölöslegesnek éreztem magamat. Megpróbáltam Reuvén feleségével kezdeményezni társalgást, de a nő nem volt túl beszédes, azonkivül nem akart egy szót sem elveszteni férje és Malka beszélgetéséből, ami elég nehéz lehetett a hangos görög zene mellett. Valami hasznot azért mégis tudtam hozni: még egy stamperli konyakot rendelhettem Malkának.
A társalgás akadozni kezdett. Reuvén az óráját nézte, a másnapi munkanapra hívatkozott, elbucsúztak és elmentek. Malkának kicsattanó jó kedve lett. Csatlakozott a szólista Arisz Szan énekéhez és most, hogy Reuvén elment, megint rám központosított. Rámcsimpászkodott, ellepte csókokkal az arcomat és a harmadik pohárka után, az extázis csucsán, a fülcimpámba is beleharapott. Felkiáltottam, vércseppek foltozták be az ingemet, de ő csak kacagott és kérte, töltessem fel a poharát. Erre bemondtam a passzt. Kijelentettem, véleményem szerint eleget ivott és itt az ideje, hogy mi is hazamenjünk, de a kisérőnőm azt válaszolta, hogy nincs szüksége a gyámságomra és ha „ilyen” vagyok, akár el is mehetek egyedül. Megfogadtam a tanácsát. Kifizettem a számlánkat, mégegyszer megkérdeztem velem jön-e és amikor a vállát vonta, felkeltem és kisétáltam .
Taxival utaztam haza, meghagytam a sofőrnek, hogy várjon meg, beraktam Malka holmiját a kofferjába és visszatértem az „Arianá”ba. Amikor beléptem a mulatóba, Malka már más férfiak asztalánál ült. Gúnyos mosollyal nézett rám, de a hangulat emelkedett volt és senki sem hederített rám amikor letettem a koffert a széke mellé.
Másnap délben, a munkahelyem étkezőjében, Reuvén elmesélte, hogy azért távoztak olyan sietősen, mert az asztal alatt Malka ki próbált kezdeni vele, fogdosta a lábát.
Valahogy nem is voltam meglepve. Bűn lenne, ha egy nő, akinek ilyen fantasztikus nemi adottságai vannak, megmaradna egy férfinél. Osztózkodni kell vele, hogy másoknak is jusson.