JUHÉÉÉ!







 

Juhééé! Szombat van, nem kell a munkába menni.

Későn kelek, fütyörészve, életkedvem majd kicsordul.

A nyitott ablakon hivalkodó madárdal hatol be.

Elmúlt az eső, süt a napocska és a kinti hőmérő 25 fokot mutat.

A világ gyönyörű és az élet mosolygós.

A kávémhoz mákos bejglit majszolok.

Leszedek a fánkról hat narancsot és vitamindús levét szürcsöljük.

Nincsenek ma újságok, rossz hírek, a rádió Beethovent játssza. 

Az üzletek zárva vannak, sehova sem kell menni, semmit sem kell elintézni.

A feleségem az uszodába megy, én meg végre kiolvashatom a könyvet, amelyhez három hete kezdtem hozzá.

A telefon ma még meg sem mukkant.

Ebédre sólet van, füstölt hússal és barnára sült tojással.

Teli pocival kötelező a délutáni durmolás.

Fiunk és drága kis unokánk délutánra vannak bejelentve.

Aztán jött a kegyetlen valóság.

Feleségem energikusan rázza a vállamat és azt próbálja tudomására hozni álomtól mámoros tudatomnak, hogy hétfő van és elkések a munkából.

Az újságban rakétákról és áremelésekről írnak.

A rádió is vészhíreket bömböl.

Nem hoztak friss sütit és a kávémhoz száraz kekszet rágcsálok.

Kint zuhog az eső és valahol elhagytam ernyőmet.

Ki a frász orozta el hétvégémet és dőzsölt helyettem?