KULTÚRÁNK MEGŐRZŐI










 

Néha irigylem az orosz bevándorlókat. Több mint egy millió érkezett hozzánk jó néhány éve és fantasztikusan beilleszkedtek az országba. Kitűnően beszélnek héberül – egy kis akcentussal, amely nekem, szláv ország szülöttének nagyon kedves – de ha valaha vágyuk támad anyanyelvüket gyakorolni, akármerre fordulnak, találnak olyanokat, akik szívesen elcsevegnek velük és ugyanolyan könnyen találnak orosz nyelvű rádió és TV állomásokat a legfrissebb hírekkel, fülbemászó dalokkal, szórakoztató programokkal és persze cirill betűs újságokat és könyveket is. 

Szlovákiában születtem, de magyar iskolákba is jártam, tehát két kisebb nyelvcsoport tagja is vagyok. Szülőhazámban eleve is kevés zsidó élt és azoknak a nagy része is elpusztult a Holokausztban. Izraelbe néhányszáz szlovák származású emigráns jutott el. A Szlovák Származásúak Szövetsége negyedévente kiad egy néhány oldalas héber bulletint, amelyben itt-ott egy pár szlovák mondat is megjelenik. Azon kívül, az itteni szlovák nagykövetség is néhanapján meghívja azokat, akik a listájukon szerepelnek egy előadásra, kiállításra, vagy filmre, de ennyi az egész. Nem lehet egy szlovák könyvet találni, újságot olvasni, vagy rádióállomást fogni (a neten persze mindez megtehető) és csak nagyon ritkán akad alkalmunk valakivel szlovákul beszélni. Legtöbbünk párja nem beszéli a nyelvet és azért a beszédnyelv általában héber. 

A második nyelvcsoport, a magyar, ennél sokkal nagyobb, bár az utolsó évtizedekben rohamosan csökken. A múlt század 50-es, 60-as éveiben élénk kulturális élet folyt nálunk, amely mögött néhány százezer magyar nyelvű bevándorló állt. Ez a jelentős kisebbség lassan kihal és néha úgy érzem magamat mint az utolsó mohikán. Van még egy kis példányban megjelenő magyar napilapunk, de igazán nem tudom kik az olvasói. Sem én, sem senki ismerőseim között nem olvassa és tartalma, meg nyelvezete főleg egy kihalt kultúrát tükröz. Cfáton működik a nagyszerű Magyar Nyelvterületről Származó Zsidóság Emlékmúzeuma, de mint más ilyenfajta intézmény, a szerepe csak a múlt megőrzése.

Most hirtelen úgy tűnik, hogy a hírek az izraeli magyar kultúrának küszöbön álló kimúlásáról koraik voltak. A múlt év végén egy Tel Avivhoz közeli városban, elkezdett működni a "Drory" Izraeli Magyar Könyvtár, amelyet „Dávid Drory magyar származású izraeli újságíró emlékére alapította és működteti a Budapesten bejegyzett Diaspora Alapítvány”. Jelenleg vagy 2500 könyve van és egy magánlakás egyik szobájában működik. Nagyon jellemző a maradék magyar nyelvű lakosság helyzetére a könyvtár honlapján megjelenő mondat: „Idős olvasóinknak, vagy azoknak, akik valamilyen okból nem tudnak eljönni a könyvtárba, kérésre házhoz szállítjuk a kikölcsönzött könyvet”.

Tegnapelőtt, október 11-én, ennek a könyvtárnak egyik helyiségében részt vettem egy koktél partyn Szántó T Gáborral, a Szombat című folyóirat főszerkesztőjével, Édeshármas című regényének megjelenése alkalmából. Lehettünk vagy 25-en és meglepődtem, hogy volt köztük néhány szimpatikus fiatalember is, beleértve a háziakat is. Az összejövetelen élénk diskurzus folyt a magyar zsidó írók szerepéről a magyar irodalomban, amelyet a nagykövetség kulturális attaséja Novák Atilla moderált. A rendezvényen Szántó könyve is megvásárolható volt.

Nem hiszem, hogy a könyvtár szolgálatait igénybe fogom venni, de mégis örülök létrejöttének. Mivel családomban senki nem olvas magyarul, egyszer majd ez az intézmény fogja átvenni magyar nyelvű könyvtáramat. A véleményem szerint egy könyv csak addig él, amíg van valaki, aki forgatja lapjait és szomjasan issza be tartalmát. Nem akarnám, hogy szeretett könyveim elpusztuljanak.