RÖVIDKÉK

Az izraeli állami szerencsejáték cég egy két hetes Ciripelő versenyt rendezett a Facebookon. „140 karakterrel kíváncsivá tenni, megnevettetni és még az érzelmeket is felkelteni." A 300 kiválasztott ciripelés kapja a harmadik (pénzbeli) díjat, ezekből 30 a másodikat és a három első, az első díjat. A nyerési esélyek nagymértékben azon Facebook barátok számától függnek, akik lájkolják a ciripeléseket. Van egy zsűri is, de az csupán az utolsó három választott iránt dönt.
Egy kis válogatás a 39 ciripelésből, amelyet benyújtottam és amelyek nem helyi belpolitikai jellegűek (magyarul a karakterek száma 140-nél több lesz):

Diagnózis: a kognitív képességek teljes elvesztése.
Elbúcsúzott családjától, elrendezte papírjait, a Facen Isten veletek-et mondott, megnézte a naplementét.
Szoftver probléma történt, elnézését kérjük.

A feleségem szeret és igaznak bizonyult nálam a szabály, hogy akinek a szerelemben van szerencséje , nincs szerencséje a sorsoláson.
A fordítottja is igaz?
Ha nyerek a lottón, a feleségem nem fog többé szeretni?


Az idő-utazó elolvasta a tudományos kutatást, hogy az időutazás nem lehetséges.
"Talán még mindig a XXX. században vagyok?"
Azután észrevette a légszennyezést, megszagolta a bűzt és tudta, a XXI. században van.


Mi okoz több zajt, mint az ágyúlövés, vagy egy hajtómű? Az édesség kihámozása csomagolásából egy koncerten!
Azt hittem, csendes vagyok, de szomszédjaim hegyezték a fülüket és úgy tűnt, még a karmester is idegesen mocorgott.


A legrövidebb történet, amelyben szex, rejtelem, Isten és a társadalom szerepel:
"A hercegnő teherbe esett és csak Isten tudja, ki az apa."


Kommunikációs elv: ha nem jelentetted – nem végeztél el semmit.
Ha elvégeztél valamit és jelentetted – elvégeztél valamit.
Kommunikációs spin: semmit sem végeztél el, de jelentetted – elvégeztél valamit.


Hisztek a csodákban? Én sem, de hiszek abban, hogy jó dolgok történhetnek veled, ha nyitott vagy és elfogadod az életet olyannak amilyen: egy ajándék doboz tele meglepetésekkel.


Állandóan történnek velem dogok, kicsik és kellemesek, nem nagyok és földrengésszerűek. Nem nyertem a lottón, de a holokausztot sértetlenül túléltem és az élet az óta szerény meglepetéseket rak le ajtóm előtt.


Nagyanyám még születésem előtt halt meg, nagyapám 1939-ben, anyám 1996-ban, nővérét meggyilkolták a holokausztban. Most rám talált egy a Cseh Köztársaságban élő szolgálólányuk és szeretne találkozni velem. Hát ez nem csodálatos?


Anyja búcsúztatásán fia a halotti imát okos telefonja képernyőjéről olvasta le. Így segíti a digitális technológia a személyt legnehezebb óráiban is.

BIBLIAI DRÁMÁK

A múlt szombaton egy ritka élményben volt részem: részt vettem a reggeli imában a zsinagógában. Akik ismernek, tudják már, hogy elkerülöm a helyeket, ahol ’istent szolgálják’. Nem szégyellem a nyilvánosság előtt kijelenteni, számomra ez egy elvi kérdés és mióta itt élek, lábaim csak ritkán lépték át akármilyen imaház küszöbét. (A kivétel a tel avivi Nagy Zsinagógában megtartott esküvőm volt és két bár micvá, a fiamé, a konzervatív gyülekezet rögtönzött imaházában és egy rokon fiúé egy reform zsinagógában). Épp azért, amikor lányom néhány hete azt adta hírül, hogy az unokám a bár micváját hagyományos módon, vagyis a Tórához való felhívással, akarja megtartani, felvontam a szemöldökömet. Nemcsak, hogy bizonytalan voltam, miként fogom elviselni ezt a ’traumatikus’ eseményt, hanem ráadásul, szabadnapomon, már 8.30-kor reggel kellett a Kfar Szábai zsinagógában lennem.
Természetesen megjelentem a megszabott órában a helyszínen. Lányom kérésére, hogy ne hozzam zavarba a bár micvá ünnepeltjét, egy kissé távolabb parkoltam le kocsimat (az autó használata is tiltott tevékenység szombaton). Az első meglepetés számomra az volt, hogy a terem légkondicionált volt. Ez elég logikus, hiszen az ultra-vallásosok lakásai Bnei Barak-ban (vallásos városka) is fel vannak szerelve a legmodernebb technológia vívmányaival és a kor találmánya, az időkapcsoló, segítségével a villamos rendszerek maguktól működésbe lépnek és kikapcsolnak, akkor miért pont azok, akik ájtatosságukkal védik az országot, szenvednének a nyár nyomasztó melegétől? Úgy tűnik, nagyot tévedtem, amikor feltételeztem, hogy a légkondicionáló bekapcsolása a szombati munkatilalommal ellentétben áll.
A zsinagóga modern volt, az ülések kényelmesek és kedves imádkozók a ’turisták’ segítségére siettek, imakönyveket hoztak nekünk és megtalálták számunkra a megfelelő oldalt az imádságban. Nem bocsátkozok itt a Tóra felhívás részleteibe. A legtöbben közületek szintén voltatok, vagy lesztek büszke apák, vagy nagyapák. Természetesen az én unokám is, kölcsönzött imasálban, a Tóra heti-szakaszt gördülékenyen és szépen olvasta fel, a helyes intonációval és az ünnepi eseményre összegyűlt családtagok melle a büszkeségtől dagadt.
Nem vettem részt az imádságban, de a két óránál hosszabb ott létem idején, figyelmesen olvastam az imakönyvet. A következtetésem: nem tudom, hogy a hívők imádsága eléri-e az egeket, de egy biztos, jól fejezik ki magukat héberül. Az imakönyv nyelvezete választékos és sok benne a szép kifejezés. A könyvben számos utalás van, különböző verziókban, Isten ígéretére, hogy az országot örökségként adja Izrael népének és leszármazottjainak, az idők végezetéig. Ezek után nem csodálom, hogy azok, akik szombatonként ezeket olvassák, népük ellenségeinek tekintik a személyeket, szervezeteket, akik azt javasolják, hogy ennek az örökségnek egyes részeit átengedjük másoknak.
Érdekesnek találtam a rabbi prédikációját is. Ez a viszonylag fiatal férfi, a televíziós sorozatokat, amelyek mindig a döntő pillanatban fejeződnek be és a nézőt feszültségben tartják a jövő heti folytatásig, a heti Tóra szakasszal hasonlította össze. A heti szakasz azon a szombaton, amikor unokámat hívták fel a Tórához, Fineás szakasza volt, amelyben csakugyan léteznek a mai thrillerekhez hasonló elemek. A rabbi az imádkozóknak Zimriről, a Simeon törzs elnökéről, mesélt, aki Mózes előtt egy midianita nővel jelent meg és kihívó módon megkérdezte, miért nem teheti magáévá? Mózes nem volt képes válaszolni (mert maga is a midianita Cipporát vette feleségül), de megengedte tanítványának, Fineásnak, hogy a dogma szerint cselekedjen és a férfi helyben megölte Zimrit és a midianita nőt. Eddig még mindent értettem, hiszen meg van írva „Aki idegenekkel közösül, a fanatikusok elbánnak vele” és Fineás Isten igéje szerint cselekedett.
Amit nem értettem, a rabbi magyarázata volt, hogy ha Zimri gyanúsnak találta volna Fineás szándékait, ő ölhette volna meg először (egy másik dogma „Aki meg akar ölni, öld meg először”) és nem büntették volna meg tettéért. Szerény véleményem szerint, ha Zimri olyan bűnt követett el, amelyért halálos büntetés jár, Fineás törvényesen cselekedett, tehát miért lenne Zimri jogosult az ellenkezésre? Úgy látszik, a mai fogalmak szerint gondolkodok („ellenállás a törvényes letartóztatásnak”) és képtelen vagyok a Tóra magyarázók szőrszálhasogatásának megértésére.
Örömömre, miután a rabbi a 13 éveseket, akik osztálytársuk ünneplésére jöttek a zsinagógába, a vérontás leírásával traktálta, prédikációját sokkal békülékenyebben fejezte be, kifejtve, hogy ma már nincs helye a fanatizmusnak és nem ölnek meg egy embert, azért mert más nép lányával hált, hanem kellemes hangnemben, barátságos módon próbálják megmagyarázni neki tévedését.
Nem hiszem, hogy mostantól gyakrabban fogok járni a zsinagógába, de örülök, hogy betekintést nyerhettem hagyománykövető testvéreim életébe és szokásaiba.

BALGA JÓSLAT

Néha az a benyomásom támad, hogy címem az egész világon ismert és mindenki megpróbál eladni nekem valamit, felajánlja szolgálatait, vagy más szofisztikált módszerrel akarja lenyúlni pénzemet és bankszámláját duzzasztani. Hetente kapok leveleket, amelyeknek a közös nevezője – azon kívül, hogy át akarnak verni – tiszteletre méltó kinézésük, kitűnő papírjuk, választékos és színes nyomtatásuk és jól csiszolt nyelvezetük. (Ellentétben az u. n. Nigériai csalókkal, akiknek a leveleiben hemzsegnek a hibák, a stílusuk pedig feltűnően silány). A kért összeg általában nem jelentős, 20-30 dollár és eleinte azon tűnődtem vajon érdemes-e azoknak, akik ilyen szélhámossággal foglakoznak, tekintélyes összeget befektetni a kivitelezéshez egy rakás papírba, amelyek a legtöbbször, egy rövid pillantás után, a kukába kerülnek. A válasz: úgy látszik, elég pali madár megy lépre, ahhoz, hogy a dolog kifizetődjön.
Mint említettem, általában elég egy röpke pillantás a megállapítására, mi az igazi jellege a látszólag hivatalos levélnek, amely Hong Kongból, vagy Szingapúrból érkezett. Ezúttal azonban felkeltette a figyelmemet, hogy ellentétben a névtelen közleményekkel, amelyek a legjobb esetben köznapi keresztnévvel voltak aláírva, ennek a levélnek a tetején név és fénykép díszlett. A név Anthony Carr volt és a fénykép egy szimpatikus, öltönyös embert ábrázolt. Egy rövid keresés után az interneten, kiderült, hogy a név viselője Kanadában él és van egy kurta Wikipédia bejegyzése is, ami bizonyos hírnévre utal.
A Wikipédia idézi a férfi maga adta címét. „A világ leginkább dokumentált médiuma”, beszámol arról, hogy előre látta a new yorki ikertornyok elleni merényletet, de kritikusai szerint, más jóslatai nem valósultak meg.
Anthony Carr honlapján – címlapján a lángoló ikertornyok szimulálása jelenik meg – felsorolják a látnok által előre megjósolt eseményeket, mint azt, hogy Diana hercegnő elválik Károly hercegtől, Dodi Al-Fayeddel kerül romantikus kapcsolatba, majd szörnyet hal egy balesetben, a terrorista támadást a mumbai Taj Mahal szálloda ellen, a tszunamit Japánban, a san franciskói földrengést 1984- ben, a II. János Pál pápa elleni merényletet, a figyelmeztetést, hogy Szaddám Huszein lerohanja Kuvaitot és ennek következményeként kitör az első Öböl-háború, és így tovább.
Ezzel szemben James Randi weblapján az előrejelzések egy másik sorozata jelenik meg, amelyekről kiderült, hogy valamennyi nonszensz, üres prófécia volt.
További online keresésben, rátaláltam egy amerikai férfi panaszára, miszerint Carr, elárasztja a panasztevő 92 éves apját, a holdat és a csillagokat ígérő levelekkel, mindössze $19,95-ért. Valaki más felvetette a kérdést, ha Anthony Carr-nak valóban látnoki képességei vannak, miként lehetséges, hogy nem volt tudomása apja – akinek nevére szintén érkezett egy rózsás jövőt jósoló levél – több mint egy éve bekövetkezett haláláról? Egy további panaszostól Carr 16,95 angol fontot kért. Én úgy látszik kiváltságos vagyok, mert a tőlem kért ár csak 9,95 dollár.
Az igazat megmondva, ez már a második ilyen jellegű levél, amelyet kapok. Az elsőt, valakitől, akinek nem emlékszek a nevére, semmibe sem vettem, mert kb. egy héttel az időpont után érkezett meg, amikor részem lett volna a sok jó dologban, amelyeket a sors nekem rendelt és a jövőbelátó víziójában látott.
Tulajdonképpen ez Carr levelének a kivonata is. A férfi drámai hangon írja le, hogy az éjjel mélyében hideg verejtékben úszva riadt fel és néhány másodpercig hihetetlenül erős látomás tört rá, amely szerint július 23-án egy „kozmikus szingularitás” jön létre, amely egy tel avivi, Shacham Avri nevű személy előtt egyszeri, rendkívüli lehetőség-ablakot nyit ki. Ha a természetfeletti erőkkel felruházott férfitől (a megadott árért) kapott utasítások szerint fogok cselekedni, gazdaggá válok, hatalmat nyerek a magam és hozzátartozóim sorsának a megváltoztatására és paradicsomi boldogságban lesz részem.
Ha viszont nem küldöm el Carrnak a kért összeget, nem fogom megkapni a személyes prognózist, amelyet a látnok készít nekem öt hétre (túl a szokásos négy héten, csakis számomra), nem fogom tudni kihasználni a bőségszarut és a lehetőség-ablak bezárul előttem.
Beléptem Carr honlapjára és a kapcsolattartó oldalon, amelyen azt ígéri, hogy minden személyes üzenetre válaszol, megkérdeztem, honnan tudom, hogy ő volt-e az, aki írt nekem. A borítékon, amelyet az iratcsomaggal kaptam, egy ausztriai cím jelent meg, míg ő kanadai. Azt is megírtam, hogy kíváncsi vagyok hány az enyémhez hasonló levelet küld ki naponta? Még ha be is éri napi tíz levéllel, de minden címzett neve egy rémálomban, amelyből hideg verejtékkel borítva riad fel, derül fel előtte, a szegény fickó megérdemli őszinte szánalmamat.
Mit ér a címmel „a világ leginkább dokumentált médiuma”, ha a hordozója éjjelente legalább tízszer riad fel és az élete nem emberi?
Választ üzenetemre nem kaptam, de készen állok a meghatározott időpontra. Talán mégis sikerül kiaknázni belőle valamilyen hasznot? Talán lottót kell feladnom? Totót kitöltenem? Részvényeket vennem? A kaszinóban játszani? Megpályázni egy kulcspozíciót?
Egyet elért a levél írója – akárki is legyen: kíváncsian várom a misztikus napot!

ÚJ SZÓTÁR

Néhány évtizeddel azelőtt Izraelnek még néhány százezerre rúgó magyar nyelvű lakosa volt, de ma már kevesen maradtunk. Épp azért, kellemes meglepetés volt, amikor meghívót kaptam a cfáti Magyar Nyelvterületről Származó Zsidóság Emlékmúzeumától egy új magyar-héber, héber-magyar szótár felavatására. Azok, akiknek a nyelvük hegyén volt egy bizonyos szó, de sehogy sem jutott eszükbe, a mai napig csak Gross Eliezer, mondhatnám „ókori” szótárát használhatták, amely 1958-ban jelent meg.

A tel avivi rendezvényre 120 meghívott jött el (a terem megtelt, és ajtaján egy tábla volt, a pontos férőhelyek számával). A színpadon egy öt tagból álló beszélgető csoport foglalt helyet. A tárgy: a magyar nyelv, mint második nyelv és fordításának a nehézségei.
A szakszerű moderátor, aki egy kiadós adag humorral irányította a beszélgetést, az ismert rádió és TV bemondó, szerkesztő, újságírónő és (angol-héber) fordító volt, Gaj Karmit, aki magyar szülők gyerekeként született egy kibbutzban. Elmondta, hogy soha sem szólalt meg magyarul, amíg nagymamája, aki más nyelvet nem tudott, meg nem érkezett Izraelbe. (A csoport egyik tagja meg is jegyezte: „hiszen ez törvénybe van foglalva, a nagymamával csak magyarul beszélünk, ugye?”).
Ezzel szemben a szerkesztő és műfordító Algazi Mirjamnak, aki Belgrádban született, magyar az anyanyelve. Algazi, akinek munkájáról a kritikusoknak csak dicsérő szavai vannak, egy egész sor olyan művet fordított le, amelyek Magyarországon kívül is sikert arattak, nemcsak Márai Sándor könyveit „A gyertyák csonkig égnek”, „Válás Budán”, „Az igazi”, „Eszter hagyatéka” és a Nobel díjas Kertész Imre „Sorstalanság”-át, hanem egyes Szabó Magda és Szerb Antal műveket is.
A fordító választott mesterségének nehézségeit ecsetelte. Ellentétben a magyar nyelvvel, a héberben a nő- és hímnem közötti különbségek miatt, nagyon nehéz lefordítani egy olyan fogalmat, mint ’egyetlenem’, amely magyarul természetesnek hangzik, akár nő, vagy férfi használja. Ennél sokkal nagyobb nehézségeket támaszt egy olyan mondat, amelyben a férj ‘fiam’-nak szólítja feleségét. Hogy lehet egy ilyen egyedi kifejezést más nyelvbe átültetni? A válasz az: a fordítónak nem arra kell törekedni, hogy megtalálja, vagy felújítsa a megfelelő szót az idegen nyelvben, hanem mint a beszélgető csoport másik tagja, Tarbay Dávid mondta, a fordításnak a mondat mélyebb jelentőségét, a melódiáját kell kifejeznie.
Mint már feljebb jeleztem, a csoportnak az író és fordító Tarbay Dávid (Tarbay Ede dramaturg, író, műfordító, költő fia) is tagja volt, aki 14 éves korában érkezett Izraelbe és néhány magyar és héber könyvet írt. Két regénye Eklipszis és Adonisz. Fordításai közül a legemlítésreméltóbb Vámos Miklós „Az apák könyve”.
A beszélgető csoport soraiban foglalt helyet Rosenbaum M. Gabriel is, aki az arab nyelv és irodalom professzora a jeruzsálemi egyetemen és az izraeli akadémikus központ igazgatója Kairóban. Neki is magyar szülei voltak, de az érintkezési nyelv házukban, elvi okokból, csak héber volt. A fiú sokszor hallotta szüleit maguk között magyarul beszélni – amikor azt akarták, hogy a gyerek ne értse meg őket – és sokat meg is értett, de beszélni nem tudott. Végül is úgy „bosszulta” meg magát szülein, hogy amikor Angliában végezte egyetemi tanulmányait, egy hónapra Magyarországra utazott és egy intenzív magyar tanfolyamon vett részt. A professzor néhány olyan szót is megemlített, amelyek a török nyelv által a magyarba és az arabba is behatoltak, mint például a ’balta’.
Számomra a legérdekesebb személy Sapir Oren közgazdász volt, akinek a szülei az arab nyelvet használták, amikor azt akarták, hogy gyerekeik ne értsék, miről beszélnek. Sapir a klasszikus zenén keresztül jutott el a magyar nyelvhez. Magyar származású tanárnője lefordította számára Bartók néhány népdalát, a nyelv megtetszett neki, megtanulta és most a HVG-t olvassa, ha tudni akarja mi az újság a gazdasági világban. A jelenlevőket az is meglepte, hogy Sapir szerint, a magyar aránylag nem nehéz nyelv, nyelvtana sokkal könnyebb, mint sok más nyelvé.
Magáról a szótárról, egyik főszerkesztője, Dr. Szalai Anna – Tarbay Dávid anyja – aki a tel avivi egyetem magyar szakán tanított és kutatásokat végzett a zsidó írók helyéről a magyar irodalomban, beszélt röviden. Megköszönte munkatársainak évtizedes odaadó munkáját és sajnálatát fejezte ki, hogy dacára erőfeszítésüknek, néhány hiba került be a szótárba.
Bevallom, nem vettem meg az új szótárt, amelyet jelentős engedménnyel árultak a rendezvény résztvevőinek. Szerény véleményem szerint nagy bátorság kell hozzá, napjainkban egy ilyen jellegű könyvet kiadni. Sok év óta foglalkozok adatbázisok építésével és jól tudom, hogy minden adat csak közzétételének pillanatáig pontos. Egy pillanat, óra, nap, vagy hét múlva, új adatok derülhetnek ki, amelyek totálisan módosítják a tényeket az adatbázisban. A nyelv folyamatosan változik és egy nyomtatott szótár nem képes lépést tartani a bekövetkezett változásokkal nyomtatásának befejezése után. Dr. Szalai maga is hozott egy konkrét példát, amikor egy kifejezést említett, amelynek azelőtt negatív jelentése volt, de a fiatalok szlengjében pozitív jelentésűvé vált.
Miközben a vitát hallgattam, a magyar nyelv sorsán gondolkodtam, Izraelben. Gyerekeim és legtöbb magyar nyelvű barátaim gyerekei, nem tanulták meg szüleik nyelvét és magyar könyvtáram jövője nagyon bizonytalan. Ami mégis új reménnyel töltött meg, Sapir Oren esete volt.
A rendezvény befejezése után néhányan körülvettük a csodabogár (ezt a szót próbálja valaki más nyelvre lefordítani!) közgazdászt és csodálattal kérdeztük, miként jutott erre a furcsa elhatározásra, pont magyarul megtanulni. Egy idősebb hölgy azt kérte tőle, hogy mondjon néhány szót magyarul és mikor Sapir majdnem tökéletes kiejtéssel elmondott két sort Petőfi egyik verséből („Reszket a bokor, mert Madárka szállott rá. Reszket a lelkem, mert Eszembe jutottál”), a hölgy annyira meghatódott, hogy cuppanós csókot ragasztott a meglepett férfi orcájára.






PÁRIZS ROMANTIKUSOK SZÁMÁRA

A múlt héten az időjárás előjelzésekben veszítettem el hitemet, e héten viszont a filmkritikák vannak soron. Ezek természetesen csak a kritikus személyes ízlését fejezik ki és a véleménynyilvánítás szabadságának elve biztosítja jogát ennek szabad közzétételére, de vajon ízlése egyezik-e az enyémmel? Nem mindenki szereti a spenótot, én igen, de eszem ágába sem jut másoknak ajánlani ennek a tömény fokhagyma tartalmú főzeléknek a megkóstolását.

Napilapom kritikusa nem lelkesedett Woody Allen legújabb, „Éjfél Párizsban” c. filmjéért, de én rá sem hederítettem és egyáltalán nem bántam meg, hogy megnéztem.
A film nézése közben az angol ’name dropping’ jutott az eszembe. E kifejezés azt a szokást írja le, amikor az emberek, látszólag véletlenül, úgy ’ejtík el’ híres emberek nevét, mintha jó ismerőseik lennének. Magában ez nem lenne egy annyira rossz szokás, ha nem azért tennék, hogy mások előtt felvágjanak. Én is említettem egyszer, hogy fiatal koromban néhány híres itteni színész társaságában forgolódtam, de úgy tűnik nekem, hogy az amerikai rendező zseni filmjének központi trükkje: a hírességek neveinek említése. Miután a nézők felfogták, hogy a film hősét egy veterán Mercedes titokzatos módon a múlt század -20as éveibe vitte vissza (később pedig egy fiákerrel a XIX. század utolsó éveibe is eljutott), visszafojtott lélegzettel várják, hogy a század nagyjai közül, melyik további íróba, festőbe, vagy rendezőbe, botlik véletlenül. Ahányszor felhangzik a teremben a bűvös szó ’Dali’, ’Bunuel’, ’Pablo’, mindenki megkönnyebbül és félhangos suttogással egészíti ki a nevet, így hozva kísérőjük (és a környező közönség) tudomására, hogy ők is részesei a titoknak és megértették a vaskos célzást.
Azok, akik ebből azt a következtetést vonják le, hogy akiknek nincsenek alapos ismeretei a múlt század irodalmáról és művészettörténetéről és nem tudják, hogy az ’Alice’, aki kinyitotta (az amerikai írónő) Gertrude Stein bejárati ajtaját, élettársa, Alice B. Toklas volt és ’Zelda’ nem csak (az amerikai író) F. Scott Fitzgerald felesége, hanem szintén egy híres író, nem fogják tudni élvezni Woody Allen művét, tévednek. A film teli van nagyszerű felvételekkel a nappali és éjjeli Párizsról, romantikus légkörrel van telítve és Cole Porter dalai a háttérben, egy olyan varázslatos világba ragadják el a nézőt, amelyben bármi lehetséges.
Bár a film egy olyan tárgyat érint, amely időnként valamennyiünket foglalkoztat: vajon a múlt jobb, szebb volt, az emberek boldogabbak voltak, cselekménye nem drámai, nem fogunk napokig ezen rágódni, könnyes kacajra sem fog fakasztani, de nézői, garantáltan jól fognak szórakozni.
Mellesleg, a filmben pár percre megjelenik korunk egyik híressége, Carla Bruni, szerintem napjaink egyik legszebb és legbájosabb hölgye. Sok fényképen és híradó felvételen láttam, felöltözve és ruhátlanul is, de a véleményem szerint Allen filmjében ez a ragyogó nő, egy kissé szürke, érezhető nála az önbizalom hiánya, amelyet, mint a francia államelnök neje, vagy mint csúcsmodell, olyan könnyen kimutat.
Egy mondattal: ne hallgassatok a kritikusokra, felnőtt emberek vagytok, döntsétek egyedül el, mi tetszik nektek!