PRÁGA, AZ ARANYOS

Évek óta nem voltam Prágában és amikor alkalmam adódott újra odalátogatni, tüstént megragadtam. Bájosabbnak találtam a várost, mint valaha, de ebben az időjárásnak is része volt, ragyogó napsütésben volt részem majdnem állandóan és a hőmérséklet is a turistáknak kedvezett. (Kénytelen vagyok megemlíteni, hogy elveszítettem maradék hitemet is az időjárás előjelzésekben. Minden előjelzés négy esős napot és egy borultat jósolt, de a valóság napos volt és csak egyszer volt egy rövidke záporeső).

Mint mindig, ezúttal is túl sok holmit vittem magammal. Három zakómból csak egy kellett néha és egyszer sem volt szükségem két pulcsimra. A szeminárium – Kafkáról és Prága történelméről –, amelyen részt vettem, úgy volt megszervezve, hogy egy napon kívül, amikor Csehországban közlekedési sztrájk volt és a szervezők a barátaikat verbuválták össze, hogy privát autójukban vigyenek minket aznapi célpontunkra, minden túránkra tömegközlekedési eszközöket vettünk igénybe: buszokat, villamosokat és a metrót. A prágai metró gyors és tiszta. Egyetlen kritikám, hogy a Dejvicka végállomáson, amelyen szállodánk volt és ahonnan a röptéri busz is indul, nem volt mozgólépcső, a lift nem működött és majdnem megszakadtam, míg először le, azután felcipeltem poggyászomat 20-25 lépcsőn.
Előző prágai látogatásom alkalmával összehasonlítást végeztem a cseh főváros és Budapest között, amelyről mindenki tudja, hogy második otthonomnak tekintem. A két város hasonlít fekvésében, mindkettő egy széles folyó két partján terül el és mindkettőben a keleti oldal sík és városi, kereskedelmi, míg a dombos nyugati oldalt egy szép várnegyed ékesíti. Az építészeti stílusuk is – mint Bécsnek és más Közép-európai városnak is – nagyon hasonló. Annak idején úgy véltem, hogy Prága ugyan nagyon szép, de egy kicsit provinciális. Ezúttal sajnos kénytelen voltam megállapítani, hogy a cseh főváros néhány fontos szempontból felülmúlja a magyart. Már az előző alkalommal is észrevettem, hogy az épületek a történelmi központban fel vannak újítva és tökéletesen megőrizve, de mindjárt mentséggel is szolgáltam. Prágában több mint 250 éve nem voltak harcok, míg Budapest néhány destruktív háborút szenvedett, kezdve a 1848-49-es szabadságharccal, amikor az osztrákok ágyukkal lőtték a Duna parti épületsort, folytatva a második világháborúval, amikor a Szövetségesek kegyetlenül bombázták, egészen a 1956-os forradalomig, amikor az orosz tankok épületek százait lőtték szét.
Azóta egy évtized telt el. Budapesten sok épületet állítottak helyre és újítottak fel, közülük sok ki van világítva éjjel és a látvány hihetetlenül mutatós, de mellettük még mindig van sok más ház, amelyeken a hámló vakolat, a golyó és gránátlyukak és a koszos szürke szín alatt, észrevehető eredeti szépségük, amely mintha könyörögne, hogy térítsék vissza eredeti állapotába. Persze nem jutottam el minden eldugott sikátorba, nem vehettem észre minden részletet, de Prágában nem láttam olyan házat, amely el volt hanyagolva, nyomasztó kinézésű lett volna. A turistákkal zsúfolt utcák patyolat tiszták voltak. A metró – amelyet már említettem – szerelvényei modernek, tágasok és sokkal kevéssé zsúfoltabbak, mint Budapesten. Azonkívül, a prágai állomásokon nem állja útadat az ellenőrök fenyegető csapata, talán mert a cseh polgár inkább törvénytisztelő, a büntetések a potyázásért szigorúabbak, vagy pedig a városi közlekedési vállalat eleve hajlandó leírni egy bizonyos veszteséget, hiszen az ellenőrök sem dolgoznak ingyen.
Azt is felderítettem, hogy a csehek kevésbé begombolkozottak és ridegek. Az utcákon, a férfiak közül sokan szandált és zoknit viselnek. Egy barát szerint, így utaznak nemzetközi konferenciákra is és azért kollegáik más országokból gúnyt űznek belőlük.
Amit rendkívülinek találtam, a zsidó írók, Franz Kafka, Franz Werfel, Max Brod, Egon Erwin Kisch és mások, központi helye a cseh irodalmi életben, dacára annak, hogy németül alkottak. A prágai óváros egyik jelentős varázsa – és a turizmusból származó bevételek zöme – a zsidó negyedből származik, kezdve néhány zsinagógával, köztük az első helyen a Régi-újjal (Altneuschul), amely Európa legrégibb, a mai napig működő zsidó imahelye, az Állami Zsidó Múzeummal, a XV. századbeli Régi temetővel és befejezve a Károly híd szoborcsoportjával és köztük az arany héber szöveges Kálváriával.
Sajnálatomra, a tíz évvel azelőtti helyzettel összehasonlítva, a Régi temető – Prága leglátogatottabb látványossága – látogatói ma szó szerint korlátozva vannak. A hihetetlenül összezsúfolt, egymásra felhalmozott sírkövek megőrzése érdekében, nem lehet többé a sírok között csatangolni, hanem csak a steril, kötéllel elkerített beton ösvényeken körülsétálni a területet. Emiatt drasztikusan csökkent a híres halottak sírköveinek repedéseibe elhelyezett cédulák száma is. Korábbi látogatásomkor ez volt az egyik legcsodálatosabb élményem, a zömükben nem-zsidó látogatók hite a rabbik csodatevő képességében. A temető cédulák ezreivel volt borítva, a legtöbbjüket az első szél, vagy a többi látogató lába hamarosan elrepítette. Emberek egészséget kértek maguk, vagy családjuk számára, gyerekáldásért fohászkodtak, szerelmük viszonozásáért esedeztek, vagy akár sikert kértek iskolai vizsgájukhoz.
Ez az ár, amit megfizetünk azért, hogy a turizmus már nem csak a gazdagok privilégiuma, hogy ma már a kisbevételűek is megengedhetik maguknak néha külföldre ruccanni. Azt mondtad szociális jogok? Ez azt is jelenti, hogy olyan népszerű helyeket, mint az Uffizi Képtárt Firenzében, a Times Tért New Yorkban, az Eiffel Toronyt Párizsban, vagy a Régi Temetőt Prágában, a világ minden tájáról érkező turistahordákkal kell megosztanod, hogy alig tudod kivenni az idegenvezetőnk magyarázatát az idegen nyelvek bábeli kakofóniájában és csak mások válla felett láthatod a Mona Lizát, Rodin szobrait, vagy a Manneken Pist. Nem érdemes bánkódni ezen, nem baj, hogy nem tudtál közel jutni a híres műemlékekhez és lefotózni őket családod, barátaid számára. Valaki más, vagy inkább valaki mások, már megtették előtted és neked csak annyit kell tenned, hogy kiválasztod a legsikerültebb fényképeket és lemásolod őket gépedbe.
Ez ugyan logikus, de nem áltatom magamat, hogy elfogadjátok tanácsomat. Én sem mondtam le kirándulásomon a fényképezésről és íme szerény kis albumom. Akik a Facebook tagjai, ott is megtekinthetik képeimet.