KULTURÁLIS MÁSSÁG

Az egyik lányom nemrég részt vett egy tanulmányi napon, más népek kultúrájáról és szokásairól. Többek között megtárgyalták egy kínai minisztérium államtitkárának esetét is, aki egy delegáció élén érkezett hozzánk és amikor hazatért, kijelentette miniszterének, semmi kedve újra látogatni Izraelbe, miután durván megsértették a Ben Gurion röptéri biztonsági vizsgálatnál. Izraeli vendéglátói furcsának találták a kínai panaszát, miután látogatását aprólékos gonddal készítették elő és az egész biztonsági eljárás hét perc alatt bonyolódott le, ami csúcsidőnek számít. Amikor tisztázták a magas rangú tisztviselő esetének részleteit, kiderült, hogy a biztonsági ellenőrök figyelmetlenül hátat fordítottak neki, ami súlyos sértés Kínában.

Egy további panasz az izraeli ellenőrök érzéketlenségét mutatja a megvizsgáltak magánszférája iránt. Az államtitkár kofferjét, titkárnőjének jelenlétében és szeme láttára, nyitotta ki a vizsgáló. Azt hiszem, ebben az esetben a kínai panasza igazolt. Egy izraeli utas is megsértődne, ha mocskos fehérneműje és intim ruhacikkei, más személy – aki ráadásul beosztottai egyike – szemei láttára lennének feltárva.

Manapság, amikor még az alsóbb fokú tisztviselőket is sokszor külföldre küldik üzleti útra, minden cég és vállalat közeli és távoli országokból származó szakembereket lát vendégül, nagyobb a tudatosság más nemzetek különböző kultúráját illetően. Cégek sora rendez tanfolyamokat azok számára, akik külföldiekkel érintkeznek, könyvek jelennek meg a más országokban szokásos üzleti protokollról és a sajtó is cikkezik a tárgyról. Széles mosoly önti el a pikantériát szeretők arcát, amikor például arról hallanak, hogy az Észak Amerikában elterjedt mozdulat, a hüvelyk és mutatóujjal formált kör­forma felmutatása („Oké!”), a kontinens déli részében kirívó szexuális mondás. Az ökölbe zárt kézzel felmutatott hüvelykujj sok kultúrában a jóváhagyást jelzi, útszélen az autóstopposok jele, de néhol gorombaság, az „anyázás” egy formája.

Amikor külföldre utazunk, az otthoni megszokott viselkedéskultúránktól eltérő gyakorlatoknak vagyunk kitéve. Nálunk például, étteremben, kávéházban, mindig a férfi az, aki udvariasan előre engedi a hölgyet, Magyarországon viszont a férfi lép be elsőként. Megkérdeztem, mi ennek az oka és azt válaszolták: ez a nő védelmét szolgálja. Ha a bent lévők 'emelkedett' hangulatban vannak, esetleg verekednek, vagy tárgyakkal dobálódznak, a férfit érje az ütleg, vagy a röpített tányér.

Egy másik szokásom, amelyet barátaim megmosolyogtak, a borravalót mindig az asztalon hagytam.

Én viszont kifejezetten bosszantónak tartom a magyar pincérek szokását, hogy amikor kihozzák a számlát, hangosan kihirdetik, mi az összege. A véleményem szerint ez a szemtelenség csúcsa. Ha valakit meghívok étterembe, nem akarom, hogy kikiáltsák a világnak, mennyit költöttem rá.

Hazánkban, amely évente emigránsok ezreit fogadja be, nincs hiány incidensekben, amelyek a kultúrák közötti különbségek miatt adódnak. Szomorúan emlékezek vissza hű munkatársamra, az indiai származású Rosiera, aki sajnos néhány éve meghalt. Sok évet töltöttünk együtt és jó barátok lettünk. Egyszer, néhány akta áthelyezése közben, utamban volt és miután kezem nem volt szabad, cipőm hegyével könnyedén megérintettem az ő cipőjét és azt mondtam „sipirc, el az utamból” (mint már említettem, barátok voltunk és héberben nincs magázás). Rosie szigorúan nézett rám szemüvege felett és kijelentette, szerencsémre tudja, hogy nem vagyok tudatában annak, milyen súlyos sértésnek számít Indiában, más személyhez lábbal érni.

Máskor, egy bőséges ebéd után, szükségesnek láttam nadrágszíjamat egy lukkal kiereszteni. Egyszerre észrevettem, Rosie sietve iszkol ki a szobából. „Hová rohansz?” – kérdeztem. Rosie válasza: „ha valaki, pont e percben lépne be az irodába, úgy értelmezhetné a helyzetet, hogy szeretkezés után teszed rendbe ruházatodat”.

Ezek mindössze új emigránsok, más illemtanhoz szokott, apró furcsaságai, amelyek általában a jövő nemzedékben eltűnnek, de vannak országunkban kultúrsokk problémák is, amelyekért drága árat fizetünk. Mint sok mást, engem is elbűvölt az etiópiai zsidók kultúrájának szépsége és egyedisége. Személyesen egy etiópiait sem ismerek, de olvastam egy keveset róluk. Különösen egy cikk vésődött be emlékezetembe, a hatalmas nehézségről, amelyet e közösségnek a női tagjai éreznek, amikor idegent kell beengedniük házukba – postást, vagy vízvezeték szerelőt – hiszen nevelésük és népük tradíciója tiltja ezt. Az emigráció Izraelbe, aláásta a férfi státusát, miközben megerősítette a nők helyzetét. Az eredmény: nagyobb a nők elleni erőszakos bűncselekmények aránya az etióp családban, a közösség arányánál a lakosságban.

Izrael lakóssága több száz országból származik és kulturális különbségek közöttük természetesek, különösen, amikor az állam olyan bevándorlók beolvasztásával próbálkozik, mint a jemeniták, etiópok, indiaiak és mások, akik évezredek folyamán el voltak vágva a zsidó nép többi részétől és a nálunk szokásostól radikálisan eltérő, merev magatartási kódexük van.

A valóság Izraelben brutális, könyörtelen, elemészti a másságot és szinte nem teszi lehetővé az etnikai népcsoportoknak megőrizni hagyományukat, márpedig vannak kulturális gyöngyszemeink, amelyeket érdemes megőrizni. Egyszer egy jemenita esküvőre kaptunk meghívót és örültünk, hogy alkalmunk lesz megtekinteni egyedi folklórjukat, látványos öltözékeiket, népzenéjüket, megkóstolni különleges ételüket, de nagy csalódásunkra, a lagzi vendégei kivétel nélkül európai ruházatban jelentek meg, a zene nyugati (és lármás) volt és az étel? Tipikus izraeli, gombaleves, főtt csibe, vagy grillezett hal, krumplipüré és sárgarépa főzelék.

(A jelenség az egész világon ismert. Magyarországon is a külföldi zene kiszorítja a magyar népi zenét és csak a gyorséttermek és a kínai büfék szaporodnak gomba módra, miközben lángoshoz egyre nehezebb hozzájutni).

Amellett, vannak még hazánkban oázisok, amelyekben ápolják a hagyományt. A marokkóiak a Mimunát ünneplik, az etiópok a Sigdet. Egy régebbi írásomban beszámoltam látogatásunkról az izraeli-afrikai hébereknél, akik a többnejűség (hét feleségig) és veganizmus (növényevő táplálkozás) hívei és szombaton böjtölnek, majd szintén ő náluk, a tradicionális "Őszesség Ünnepé"-ről.

Remélem, hogy megmarad valami ezekből a csodálatos és színpompás kultúrákból a jövő nemzedékek számára, nemcsak mint turista látványosság és az amerikai életmód, a Mc Donald és Coca Cola nem fogja teljesen száműzni a hagyományos, ízletes népi ételeket.