ÉLMÉNY: SZŐNYEG VÁSÁRLÁS

Vagy két hónapja meglátogattuk Miriamot, egy régi jó barátnőt, akinek a férje, Palo, szintén jó és nagyra értékelt barát, nemrég halt meg és mindjárt figyelmesek lettünk a különleges szőnyegek garmadájára, amelyek házukat díszítették. A lakás nem túl nagy és bútorzata sem elegáns, de minden szoba és erkély padlóján és falain is, számos gyönyörű szőnyeg ékeskedik. Miriam szomorúan emlékezett vissza közös hobbijukra elhunyt férjével. Bementek egy üzletbe, megtekintettek egy csomó szőnyeget és megvásárolták azt, amelyik a legjobban tetszett. Gyerekeik is elkapták ezt a bacilust.

Aznap este új világot fedeztünk fel, amelyben Miriam otthonosan mozog, de szívesen osztotta meg velünk tudását. Egy sor nevet említett, amelyekről csak azt tudtuk, hogy legnagyobb részük Perzsiában van, Shiraz, Tabriz, Isfahan, Fridian, Bokhara és olyan szakmai kifejezéseket, mint a nagy sűrűségű szövés, dupla csomózás, felvető és keresztszál, klasszikus ornamentika, központi medalion, stb. Nekünk is megtetszett az ötlet és elhatároztuk, az első adandó alkalommal, a régi, foltos szőnyegeket lakásunkban, újakkal cseréljük ki. Különösen érdekes volt gyerekeink reakciója, amikor elmondtuk nekik e szándékunkat: „Igazán itt az ideje!”

„Ha valóban itt az ideje, mi a frászba nem mondtattok egy szót sem?” – kérdeztem felháborodva, de nem kaptam választ.

Megegyeztünk Miriammal, hogy péntek reggel elmegyünk Jaffába és bemegyünk egy szőnyegboltba. Autónkat egy távolabbi parkolóhelyen hagytuk és rövid sétát tettünk a gyönyörű tengerparti sétány hosszán Jaffa felé, amely a világ egyik legrégibb kikötővárosa és ma Tel Aviv része.

A séta végén a bolhapiacon kötöttünk ki, Mose, egy perzsa származású kereskedő tágas boltjában. Rendkívül szívélyes fogadtatásban részesültünk, de nemcsak azért, mert Miriam régi, jó vevő – összeölelkeztek a tulajdonossal – hanem Mose vendégszerető természete miatt is. A szőnyegüzletek világszerte hagyományos kávéja sem lett kifelejtve.

Most egy látványos prezentáció kezdődött. Azokat a szőnyegeket amelyekre rámutattunk, Mose és segédje egyenként vették ki a helység két oldalán összehajtogatott halmokból és kiteregették őket előttünk. Mose bátorított minket, nyugodtan tapossunk rájuk és tekintsük meg őket minden lehető szögből. Én hamarosan találtam néhányat, amelyek nekem tetszettek, de a feleségemnek általában több idejébe tart, amíg megtalálja, amit keres és azután is, miután már többé-kevésbé eldöntötte mit akar, továbbra is kétkedik, jól választott-e.

Az első választásomat helyben elutasította, azzal, hogy unalmas, de végül is sikerült megegyeznünk, ami a színt és típust illeti és a választék a padlón előttünk négy-öt szőnyegre csökkent, amelyeknek egyen kívül, mindegyike megfelelt ízlésemnek. Ettől a perctől kezdve, nem hangoztattam többé a véleményemet. Tapasztalatból tudom, ha akarom, meg tudom győzni a nejemet, de azután, amikor szerzeményünkkel hazaérünk, kijózanodik és megbánja választását. Azt akartam, segítségem nélkül jusson el végleges elhatározásához. Csak miután biztos volt választásában, fogtunk hozzá a vásárlás „undorító részéhez” (feleségem szavaival), az ár tisztázásához. Először megdöbbentünk (mint már említettem, nem értünk a műfajhoz), de Mose – aki hites becsüs is – egy kissé megvigasztalt minket, amikor azt mondta, hogy első választásom, amelyet nejem unalmasnak talált, háromszor annyiba került volna.

Ami a legjobban meglepett minket, a tulajdonos hozzáállása volt. A bemutatott szőnyegek között egy olyan is volt, amelyet Miriam fia hozott vissza kétévi használat után, mert nem illett többé új bútorához. Ilyet még nem láttam, használt tárgyat visszavesznek? Mose bennünket is arra ösztönzött, vigyünk haza néhány példányt és győződjünk meg egy ideig az otthoni környezetben, melyik tetszik a legjobban, (mi inkább helyben határoztunk). Azt is hangsúlyozta, hogy ha valamilyen okból megbánjuk választásunkat, visszahozhatjuk a szőnyeget néhány hónap, vagy akár évek múltán. Hirtelen kinyíltak a szemeink. Rájöttünk, hogy egy minőségi szőnyeg, ellentétben más bútordarabokkal, valami, ami velünk marad egy életen át, egy vagyontárgy, befektetés.

A másik meglepetés egy úr volt, aki miután beköszöntött az üzletbe, mellénk ült. Őt is megkínálták egy kávéval és azután szótlanul követte a fent leírt folyamatot. Megkérdeztem tőle, ő is kereskedő-e, vagy Mose rokona, barátja, de készségesen beismerte, egyik se. Szakmája szerint orvos és egyik kedvtelése péntek délelőtt a bolhapiacon sétálgatni és nézelődni. Ha látja, hogy komoly vevő van, beül az üzletbe és megtekinti, mi történik. Nála ez a lazulás egy módja. A szőnyegekhez, mint egy művészeti formához viszonyul és már néhányszor kicserélte a saját otthoni készletét. Miriam elmondta, hogy az ő fia is hasonlóan viselkedik.

De talán a legnagyobb meglepetés az volt mennyire élveztük az egész beszerzési folyamatot. Bár nehéz munkával megkeresett pénzünk egy jelentős részétől váltunk meg, a búcsú nem volt túl fájdalmas (és az új Basír Bukharai szőnyeg látványa nappalinkban is nagy örömöt okoz). Íme, megismertünk egy másik, szép, feszültségmentes, kapzsiság nélküli világot, amelyben nem a pénzbeli nyereség a lényeg, hanem a diskurzus a vevő és az eladó között. Igaz, Mose tisztességesen meg akar élni szakmájából és portékáját nem adja el veszteséggel, de a vevő biztosnak érezheti magát, hogy nem verték át és miután elhagyja a boltot, az eladó nem dörzsöli a kezét örömében, hogy talált egy balekot. Bár sok hasonló üzletember lenne hazánkban.