NOVEMBER 29

Mint szokásom, azon a bizonyos napon is, vagy három hete, mielőtt elindultam a munkába, benéztem az újságba, de nem vettem észre a dátumot és főcímet sem láttam a nap jelentőségéről. Csak az irodában hívta fel figyelmemet egy kollega arra, hogy aznap november 29-ike van és 62 éve telt attól a naptól, amikor hosszas huzavona után 1947-ben az Egyesült Nemzetek Közgyűlése felosztotta Palesztina területét a zsidók és az arabok között. E határozat alapján kiáltotta végül is ki David Ben Gurion Izrael államát 1948. május 14-én. Az ENSZ terv szerint a bibliai terület 57%-án zsidó állam jött volna létre, 43%-án pedig egy arab állam (a ’palesztin nép’ elnevezést csak 1964-ben kreálták). A konfliktusok elkerülése végett, kb. 100 négyzetkilométer Jeruzsálem körzetében, ENSZ igazgatás alá került volna.

A javaslatot a közgyűlés 33 tagja támogatta, 13 ellenezte és 10 tartózkodott, ezek voltak az erőviszonyok az akkori ENSZ-ben. Amikor 1949. május. 11-én Izraelt felvették a Világszövetségbe (mint annak 59-ik államát), 37 állam szavazott csatlakozásáért, 12 ellenezte és 9 tartózkodott. Ma az ENSZ-nek 192 tagja van, majdnem minden önálló állam a világon, közülük 60 muszlim és ezekből 24 arab. Ezek, együtt a Harmadik Világhoz tartozó államok nagy részével, gyakran szavaznak Izrael ellen.

Jól emlékszem 1947. november 29-re, a csehszlovákiai (ahol akkor éltem) zsidóság örömére, erre a hírre. Ez a közönség azonosította magát a cionista eszmével és nagy részük Izraelbe emigrált.

Az ENSZ történelmi határozatát Pozsonyban, Szlovákia fővárosában, 1947 decemberében fényes összejövetellel ünnepeltük meg a Nemzeti Színházban. Az ünnepség hivatalos részében pazarul kiöltözött funkcionáriusok, politikusok, vettek részt, szónokoltak, poharat emeltek, de az igazi murit a cionista ifjúság rendezte a színház előtti havas téren. A mai napig megvan nálam a mozgalom levele, amelyben kérik, hogy jelenjek meg este 7-kor pontosan ünnepélyes cserkész öltözetben – fehér ing, rövidnadrág (vagy szoknya) és kék kendő. Néhány százan voltunk és a kötelező szónoklatok után, izraeli nemzeti zászlókat lobogtatva, viharos hóra táncra perdültünk a szökőkút körül. A közúti forgalom, a villamosok leálltak és a lakosok bámulva nézték a rövidnadrágos bolondok hancúrozását a hóban.

Úgy látszik a halhatatlan Fáma asszony Bratislavában is honos. Másnap reggel a munkában kollegáim arról faggattak, igaz-e, hogy az előző éjjel frenetikus zsidó huligánok tőrrel fogai között randalíroztak a város központjában.

.