ESIK ESŐ KARIKÁRA

Az év minden szakában nyitott ablaknál alszom. Ezzel ugyan kiteszem magamat a külvilág zajának, de házunk mögött kis park van, környékünk csendes és a zajküszöb ritkán éri el a pihenésemet megzavaró szintet. Másfelől viszont van egy-két háttér-zaj, amelyet szívesen látok hálómban. Télidőben reggelente sötétben kelek, de az év nagy részében ébredésem előtt hajnalodik és ilyenkor madárdalra ébredek, kétségtelenül szívmelegítő hangok, amelyek azt okozzák, hogy széles vigyorral arcomon kezdem el a napot.
Van egy ennél sokkal ritkább hang amelyet – sajnos – csak e héten volt végre valahára módomban hallani, márpedig ez is nagy örömöt okoz (és álomba ringat): az ablakom feletti tetőcskét harsogva verő mintha dézsából ömlő zápor hangja.
Mielőtt elnyomott az álom, arra gondoltam, mennyire felbecsülhetetlen értékű szomjasan lihegő országunkban ez a csapadék, amelynél csak a levegő, amelyet lélegzünk, fontosabb. Régi néphiedelem szerint az eső az istenek könnye és tartós szárazság idején a sámánok varázslással próbálták megríkatni az egeket. A zsidó vallásban külön fohászkodás létezik az esőért, amelyet az őszi nagy ünnepek után mondanak el, de mivel ez idén az esők elmaradtak, december elején, a Genezáret tó partján, egy rabbi, pap és imám közös imát tartottak az esőért.
A május elejétől októberig tartó teljes esőszünet jellegzetes minden szubtrópusi klímához tartozó területen, de ezek, a Bibliából származó kifejezések, a jore, a tél eljövetelét híresztelő első eső ősszel és a malkos, az utolsó eső tavasszal, úgy látszik, csak a héberben léteznek.
Honfitársaim aggódva követik a híreket a Genezáret tó szintéről. Néhány centis emelkedése jobban érdekli a nagyközönséget, mint a részvény árak ingadozása a tőzsdén és süllyedése a fenyegető 'vörös vonal' felé komoly gondot okoz, de hát mi egy fura nép vagyunk. Az országúton kocsizol és egyszerre, a semmi kellős közepén, autók százait látod parkolni – törvényellenesen – az út szélén. Történt valami? Hogyne történt volna! Az íriszek virágzanak és a sok városi balek a dombokon csetlik-botlik, hogy lefényképezze a világeseményt.
Az ilyen záporokat, mint amelyek ezekben a napokban zúdultak országunkra, 'áldott' esőnek nevezik nálunk, de sok más helyen kellemetlenségnek, vagy akár átoknak is tekintik az esőt.
A mérsékelt égövű országokban, amelyekben az esőzések nem hagynak fel huzamosabb időre, mint nálunk és az egész év folyamán várható eső, senki sem örül jöttének. A háziasszony, aki ki akarja teregetni mosását, a pasi, aki kirándulást tervez a hét végére, vagy barátaival szalonnát akar sütni kertjében és persze a földműves, akinek egy hirtelen záporeső tönkreteheti termését aratás közben, aggodalommal néznek minden apró felhőt a láthatáron és az időjárási előjelzés fontosabb számukra, mint majdnem minden más hír.
Bár nálunk is az időjárás lenne a legfontosabb!
Európában, az US -ben, az eső a szomorúságot szimbolizálja. A szürke felhők, a nap, amely néha hetekig nem mutatja orcáját, a napközben is bekapcsolt világítás a házakban, az utcákon, krónikus levertséget okoznak, szélsőséges esetekben komoly lelki problémákkal. Az angol „esős nap” szűkös, rossz napokat jelent, a „teljesen vizes vagy” kifejezés fordítása, marhaságot mondasz. Ingmar Bergman egyik legelső filmje az „Esik a Szerelmünkre” volt, magyarán, befellegzett szerelmünknek. Amikor egyúttal esik és süt a nap, az szokták mondani „Az ördög veri feleségét”.
Az időjárás fontosságát mutatja hány különböző „megfigyelést jegyeztek fel, amelyekből az eső jöttére lehet következtetni. Például esőt jósolnak: a réten nyugtalanul, mohón legelő állatok; a levegőt szaglászó és az orrukat nyalogató tehenek; a homokba hempergőző kutyák; a vízparton sétáló varjak; a szótlan fülemüle; a nyüzsgő hangyák. Ha úszás közben verdes a kacsa a szárnyával, akkor is esőre lehet számítani.” (Terebess Ázsia Lexikon). De hasonló következtetésre lehet jutni akkor is, ha felebarátjaidat figyeled meg. Ha levertek, idegesek, fejük fáj, egy régi sebhelyük sajog, ízületi fájdalmaik vannak, vagy a megszokottnál ingerlékenyebbek, ezek is a közelgő vihar világos jelei.
Tropikus országokban a pusztító intenzitású zivatarok átokká válnak. Az égiháború – különféle jelmezben, mint tájfun, tornádó, vagy ciklon – amelyet rendkívül heves szelek kísérnek, majdnem mindig katasztrofális következményekkel jár. Egész házakat, járműveket, repít nagy távolságra, kiterjedt területeket áraszt el, százezrek maradnak hajlék nélkül. A "Katarina" hurrikán csak a leghíresebb volt közülük, az óriási pusztítás miatt, amely közel kétezer ember életét követelte, de kevésbé híres testvérei évente visszatérnek az Atlanti, Indiai és Csendes óceán körzetébe.
Egy kuriózum. Praktikus okokból a meteorológusok személyneveket adnak a trópusi ciklonoknak 1979-ig női névvel ruházták fel ezeket a kellemetlen és pusztító légköri jelenségeket, talán anyósukra gondolva. Ekkor úgy látszik a feminista szervezetek felocsúdtak és azóta, felváltva nők és férfiak a hurrikánok névadói.
Ki nem látott a TV híradóban képeket elárasztott városnegyedekről Bangladesben, embereket Indiában, akik fákba kapaszkodva, vagy kunyhójuk tetején várják a mentőket. Sok írót befolyásoltak a heves záporok, amelyek teljesen mások, mint azok, amelyeket hazájukban tapasztaltak.
Somerset Maugham „Az eső” c. elbeszélésében, amelyből film is készült, az eső egy nyilvánvaló metafora a hősnő által elszenvedett elnyomásra és irgalmatlan kínzásra. Az író azt írja: „Az eső könyörtelen volt és valahogy szörnyű, érezted benne a természet primitív erőinek rosszindulatát. Nem szakadt, ömlött. Olyan volt, mint egy áradat az egekből és a hullámvaslemez tetőt őrjítően rendületlen szívósággal döngette. Úgy tetszett mintha saját dühe lenne. És időnként úgy érezted, hogy sikoltanod muszáj, ha nem marad abba és akkor hirtelen erőtlenséget éreztél, mintha csontjaid elpuhulnának hirtelen és nyomorúságos lennél, meg reménytelen”.
Egyszer családommal Svédországba utaztam. A füllesztő nyár közepén, az ottani időjárás egy különösen esős téli izraeli napra hasonlított, de a helyi gyerekek számára ez mégis nyárnak számított. Szegények egyszerűen nem ismernek másfajta nyarat. Míg a mi gyerekeink kabátban, sapkában, sállal nyakuk körül fagyoskodtak, a szőke srácok rövidnadrágban és szandállal lábukon lesték egy tető alul az eget és amint egy rövid esőszünet támadt, kirohantak és azt tették, amit minden normális gyerek tesz, ugrabugráltak, hancúroztak, körbe rohangásztak, pajkoskodtak, labdába rúgtak. Csak akkor fogtam fel micsoda egy áldás az, egy olyan paradicsomban élni, ahol a napocska az ég legnagyobb részében ránk mosolyog (mégha néha egy kicsit el is túlozza).
Itt értettem meg az ismert angol gyerekdal igazi jelentőségét is: „Eső, eső, állj odébb, jöjj vissza máskor!”

Egyedi keresés