MEGMŰTÖTTEK!

Egy év telt el az óta, mióta egy szürkehályogot távolítottak el jobb szememről. Az orvos akkor azt tanácsolta, amíg nehézségek nélkül tudom olvasni az alcímeket a TV-ben, nem szükséges másik szememet is megműteni. Ez sajnos hamarosabban történt meg, mint vártam volna és most, amikor megkönnyebbülten jelenthetem, egy hét telt el a második műtétem után, elhatároztam, frissítem írásomat.

Néhány éve, rutin vizsgálaton a szemorvosnál, megtudtam, hogy hályog keletkezett mindkét szememen. Az állapotom egyelőre még nem tette szükségessé az operációt, de évente vissza kellett jönnöm ellenőrzésre. Meglepődtem. Addig a napig feltételeztem, hogy ez csak a „valóban öregek” aránylag ritkán előforduló betegsége. Mindkét feltevésem gyorsan megdőlt. Kiderült, a hályog ugyan csakugyan korhoz van kötve, de már rég elértem azt a korosztályt, amelynek tagjai hajlamosak a betegségre. Sokkal gyakoribb is, mint feltételeztem és fiatalok is megkaphatják. A hályog keletkezési okai között – a koron kívül – fel lehet sorolni a dohányzást, a túlhízást és a napsugárzásnak való kitettséget.

E hiób hír után, a számítógéphez siettem, hogy megtudjam, mi vár rám. Teljesen ignoráns voltam, még attól is féltem, hogy megvakulok.

A hályog, teljes nevén szürkehályog, a pupilla mögött rejtőző természetes szemlencse elhomályosodását okozza. A szemlencse legfontosabb tulajdonsága az átlátszóság. Szervezetünk úgy állítja be e lencse fókuszát, hogy a retinán megjelenő kép akár közelről, akár távolról mindig éles legyen. A hályog tünetei: az átlátszóság elvesztése, látási problémák – főleg TV nézésben és vezetésben – káprázás erős fényben és nehézségek színek azonosításában és emberi arcok felismerésében, főleg távolról.

Azoknak, akik a betegség haladottabb stádiumában vannak, állandó köd homályosítja el látását, mintha piszkos ablakon, vagy függönyön keresztül látnák a világot. Mint jól ismert mondásunk is mutatja: „Leesett a hályog a szeméről”, a betegséget már őseink is ismerték, próbálták gyógyítani is – alacsony siker-rátával.

Sajnos a harmadik világ országai, amelyekben a szürkehályog a vakság fő okozója, ezen a téren is hátrányos helyzetben vannak, mivel ma már létezik egy aránylag egyszerű műtét, amely után a szem visszanyeri látásélességét. A forradalmi új módszert az angol Sir Harold Ridley találta fel 1949-ben, a műtétet fájdalommentesen, altatás nélkül, csak helyi érzéstelenítő cseppekkel végzik. Egy kis, 3 milliméteres nyíláson, ultrahangos tűvel behatolnak a szembe, szétzúzzák a kemény lencsemagot, kiszívják és a pici résen egy összehajtható műlencsét ültetnek be a lencse tokjába. Mivel nincsenek varratok, a gyógyulás gyors. Ez az egyik legsikerültebb operáció az orvosi tudományban, nagyon magas siker-rátával.

A leggyakoribban használt lencsék a rögzített fókuszúak, amelyek beültetése után, a szem alkalmazkodó képessége megszűnik, tehát csak egy bizonyos távolságra képes élesen látni. Ezen kívánnak javítani a multifokális műlencsék, amelyek egyszerre egy közeli és egy távolabbi képet is vetítenek az ideghártyára, de ezek a lencsék nagyon drágák és nem minden szemnek felelnek meg.

Mint már említettem, amikor először vizsgáltak meg, szemeim még a betegség korai stádiumában voltak, de egy éve a hályog „beérett” és az orvos javasolta a műtétet. Kitűnő korházaink vannak, de mivel nem akartam egy tapasztalatlan – isten ments gyakornok – orvos kezeibe kerülni, előnyben részesítettem azt a lehetőséget, hogy magam választok egy szakképzett orvost, akit a műtét előtt jól megnézhetek magamnak. Furcsa dolog. Természetesen nincs kapcsolat a szimpátia és egy ember szakmai ügyessége között, de szívesebben bízzuk rá magunkat valakire, aki jó benyomást tesz ránk. Ilyen volt a „csodás kezű” Dr. B., akihez barátnőm Rochele, akit néhány hónapja mindkét szemén műtött meg, forró ajánlása alapján jutottam el.

Találkozásunk a sebésszel minden aggályomat eloszlatta. Az orvos, aki 25 éve dolgozik a szakmában, nemcsak, hogy felvázolta feleségem előtt és előttem az emberi szem működését, a műtét lefolyását és a gyógyulási folyamatot, hanem felszerelt minket egy színes füzetkével amelyben további információ is volt. Mindennél jobban felbátorított a sok köszönőlevél klinikája falain.

A műtét napján néhányszor megkérdeztek, melyik szemet kell operálni és az orvos tussal megjelölte homlokomat a megfelelő szem fölött. Maga a műtét így folyt le: korházi köntösbe bujtattak és a hátamra fektettek a kényelmes műtőasztalon. A műtőben nagyon hideg volt, de a személyzet testemet egy előre melegített lepedővel burkolta be. Csak a szemem maradt szabadon. Az egész idő alatt lehallgatták pulzusomat és csuda jól esett a hangerősítőn hallani, hogy nem gyorsult fel az egész idő alatt. Teljesen éber voltam és a halk zenén kívül, hallottam a sebész minden utasítását a nővéreknek. Az első műtétem alatt, a sebész – egy vallásos ember – miközben megműtött, folytatta előzőleg elkezdett beszélgetésünket és elmagyarázta egy bizonyos bibliai mondat jelentőségét.

A második műtétem alatt a beszédtárgy kényesebb volt. A doktor kijelentette, nem lesz túl nagy baj, ha egy-két napig nem fogok tudni újságot olvasni. Elmondta, baloldali beállítottsága miatt megszüntette az előfizetést egy bizonyos napilapra, én pedig azzal vágtam vissza, hogy nekem pedig ez a kedvenc lapom.

Nagyon különleges élmény volt ez – bár szívesen lemondtam volna róla – ott feküdni a műtőasztalon, annak tudatában, hogy beszédtársam ugyanakkor az egyik fontos szervemben „turkál”! Semmit sem éreztem, sem fájdalmat, sem kényelmetlenséget. Nem is láttam semmit. A mikroszkóp fénye a fejem fölött elvakított és azon kívül, folytonosan vizet permeteztek a megműtött szemre. Amikor a mikroszkópot egy percre eltávolították, a sebész megnyugtatott, nehogy megijedjek, hogy megvakultam.

Vagy húsz perc után a két nővér gratulált az orvosnak a sikeres műtéthez és én a megkönnyebbüléstől majdnem felkacagtam. Az első operációm előtti éjjelen alig tudtam aludni és íme fölöslegesen izgultam. Amikor elhagytam a műtőtermet – és a következő paciens jutott sorra, aznap Dr. B. nyolc műtétet végzett el – megkérdeztem az egyik nővért, miként reagált volna, ha az operáció nem lett volna sikeres. „Hallgattam volna, mint a csuka!” – válaszolta.

Megmérték vérnyomásomat, felöltöztem és hazamehettem, de a szememet kötés takarta, „hogy a beteg ne vakarja akaratlanul (például álmában) a műtött szemet”. Másnap délelőtt a paciensek az orvos várótermében hasonló ’maskarában’ díszlettek: óriási kötés volt mindegyikünk egyik szemén. Amikor elérkezett a sorom, az orvos levette a kötésemet, megvizsgált és miután meg volt elégedve az eredménnyel, hazaküldött.

Mik voltak az utasításai? Elsősorban, két hétig naponta négyszer, három különféle cseppet csöpögtetni a szemembe. Nem szabad úsznom, dörzsölni a szemet, de „minden további figyelmeztetés és tilalom, amelyet hallani fogtok szomszédoktól, ismerősöktől, miszerint nem szabadna lehajolni, megmosni az arcot, olvasni, tv-t nézni, főzni, hajat mosni, a megműtött oldalon aludni (és ki tudja mit még …), a szürkehályog műtétek előző generációjához tartozik és helytelen.”

Néhány másik orvos ennél sokkal szigorúbb. Egy weblapon azt olvastam: „az első napok kritikusak a felgyógyuláshoz. Óvakodni kell a fej és a test hirtelen mozdulataitól, a testi erőfeszítéstől, a vezetéstől és a házimunkától”. Szerencsémre ezeket csak néhány nappal első operációm után olvastam, mert még aznap amikor kötést levették, autót vezettem és másnap munkába mentem, de legalább volt jó kifogásom, hogy otthon ne segítsek egy ideig. És mi lett a látásommal?

A válaszom összetett. Az elsőnek megműtött szemem eleve „lusta” volt és soha sem láttam jól vele (ezt csak akkor tudtam meg amikor az első jogsim megszerzése előtt megvizsgálták látásomat), de ez soha nem zavart. Tény: nem kellett pápaszemet hordanom a vezetéshez.

Három héttel az első sebészi beavatkozás után, a megműtött szem jobban látta el hivatalát, mint előzőleg, de még valami megváltozott: a színek, főleg a kék, élénkebbnek látszanak.

A második szem volt az, amelyik egy évvel azelőttig a fő látási feladatokat látta el. Miután két szemem különböző képességű, az orvos e szembe is csak rögzített fókuszú lencsét ültetett be. Ebben az esetben a gyógyulás tovább tartott. Csak három nappal a műtét után tudtam a munkába visszatérni és csak egy héttel utána éreztem, hogy a szem többé-kevésbé normálisan működik.

A füzetkében, amelyet a klinikában kaptam, hangsúlyozzák, hogy a műtét egyedüli célja a szürkehályog eltávolítása és nem a látás feljavítása. Két hét múlva fogok végső vizsgálatra menni az orvoshoz, de ahogy látom (vagyis nem látom!), valószínűleg szemüvegre fogok szorulni a vezetéshez.

Összegezve: tisztábbnak, élénkebb színekben pompázónak, szebbnek látok most mindent. Bár ez történne a világgal kapcsolatban is. Talán létezik egy csodálatos műtét, amely eltávolítja a vezetők szeméről a hályogot, úgyhogy sikeresebben, biztosabban fogják tudni kormányozni sorsunkat egy szebb és tisztább jövő felé!