EGY KIS OLDALBA BÖKÉS

Ma már minden gyerek tudja az energiatakarékosság fontosságát, a kérdés inkább az, hogy érjük el ezt a célt? A villanytársaság például úgy próbálja a fogyasztókat rávenni a spórolásra, hogy felemeli az áram árát, de a mai technológiával telített háztartásokban, azok, akik megengedhetik maguknak, nem könnyen mondanak le személyi kényelmükről, még ha valamivel többe is kerül. Ha felgyülemlett a sok piszkos mosás, beindítják a mosógépet és amint emelkedni kezd a higany a hőmérőben és csorog a verejték a homlokukon, bizony a légkondit is bekapcsolják. Két amerikai professzor azt véli, a villanytársaság úgy bírhatná rá a lakosságot takarékosságra, ha közölné fogyasztási szokásait, összehasonlítva szomszédjaival.
A kaliforniai san markusi villanyszámlákhoz hozzátették ezt az tételt. A következmény: a súlyos fogyasztók csökkentették fogyasztásukat, pedig ezt nem is kérték tőlük. Thaler Richárd behaviorista közgazdász és Sunstein Cass jogi szakértő nyelvét használva, San Markus derék polgárai könnyedén meg lettek bökve (az eredeti angol kifejezés ’nudged’).
Könyvükben „Nudge. Könnyű bökések: az egészségre, vagyonra és a boldogságra vonatkozó döntések javítása”, a két akadémikus új közpolitikai hozzáállást javasol, amely számításba veszi az emberi viselkedés furcsaságait, mint például begyökerezett hajlamunkat, racionális gondolkodás nélkül mindig a többséggel tartani, még olyan esetekben is – mint az energiafogyasztás – amelyekben az alkalmazkodás egyáltalán nem releváns. A könyv szerzői szerint az élet minden területén jól meggondolt „választás építészetet” kell alkalmazni, amely hasznos irányokba tereli döntéseinket, feljavítja életminősségünket, anélkül, hogy választási szabadságunk ezáltal megcsorbulna.
Thaler professzor harminc éve kutatja az emberek logikátlan cselekedeteit. Példák:
Ha nagy tányért tesznek elénk, nagyobb mennyiséget eszünk.
Ritka események, mint repülőgép szerencsétlenségek, sokkal jobban aggasztanak minket, mint a közúti balesetek, amelyek veszélyeinek naponta ki vagyunk téve az autópályákon.
Több figyelmet szentelünk az áremeléseknek, mint a csökkentéseknek. Ennek a fő oka: velünk született irtózás a veszteségtől. Sokkal jobban bosszant minket, amikor egy bizonyos összeget elveszítünk, mintha ugyanolyan összegű hasznunk lenne.
Professzor Thaler kutatásai alapján, a fenti könyv úgy érvel, hogy a közpolitika formálóinak – akár a fiatal pároknak szánt jelzálog, vagy az iskolai étkezések ügyében – olyan programot kellene kidolgozni, amely választási szabadságot ad az embereknek, de ugyanakkkor eltávolítja őket a rossz alternatíváktól és a jókhoz irányitja őket. Így például, ha egészséges ételt, mondjuk salátát, tesznek a sor elejére az iskolai önkiszolgáló étkezdében, a gyerekek nagy mennyiséget raknak belőle tányérúkra, pedig semmi sem akadályozza őket, hogy továbbhaladjanak a hasáb burgonyához és az édességekhez.
A könyv szerzői „paternalista választási szabadságnak” nevezik rendszerüket. Ez a tudatos ellenmondás azt jelenti, hogy támogatni kell a személyi szabadságot, de egyúttal óvni az embereket olyan társadalmi nyomástól, amely saját maguk által is pocséknak tartott döntésekre bírja őket. „Sajnos gyakran határozunk hibásan és azután csodálkozva tekintünk vissza!” Tetteinket sokrétű elfogultság befolyásolja, ami viszont hasonlóan sokrétű kínos tévedéseket okoz olyan területeken, mint az oktatás, házunk jelzálog-terhelése, katasztrofális pénzügyi döntések, egészségünk elhanyagolása, plasztik pénz (hitelkártya) túlzott mértékű használata, rossz emberközi kapcsolatok és még a Földgolyó elpusztítása is.
Ha nem tévednénk, nem lennénk emberi lények, de a különféle szolgáltatók – és teljesen mindegy, hogy komplex közpolitika formálásával foglalkoznak-e, vagy márkás bort akarnak ránktukmálni – mostanáig semmibe vették ezt a tulajdonságunkat. Olyanok vagyunk, mint a vendégek, akik nem képesek abbahagyni az amerikai mogyoró majszolását, de megköszönjük a házinéninek, amikor végül is eltávolítja előlünk a tányérkát, mert hát elrontja étvágyunkat az ebédre.
Thalernek az évek folyamán alkalma volt próbára tenni ötleteit nagy amerikai cégeknél, amelyeknek nyugdíjas megtakarítási terveik vannak alkalmazottaik számára. Mint kiderült, a jogosultaknak vagy 30 százaléka nem csatlakozott ezekhez, pedig a cégek kötelezték magukat, hogy minden az alkalmazott által megtakarított összegért, a cég ugyanolyan összeget fog betenni számlájába, vagyis ingyenes ajándékról mondottak le. Thaler javaslata alapján, a cégek átírták programjaikat, úgyhogy minden alkalmazott automatikusan része lett és csak azoknak kellett a vezetőséget értesíteni, akik nem akartak a tervhez tartozni.
Az ilyenfajta rendszer alatt, az emberi hajlam, jobb nem bolygatni a dolgokat, maradni az alapértelmezettnél – akár jó, akár rossz – hátrányból előnyé válik. Csak a nagyon fiatalok lázadoznak. Mindegyikünkben van egy bizonyos maradiság, mindent tovább folytatni a rég megszokott módon, ragaszkodás a bevált sémákhoz. Hányszor látattok valamit, ami nem tetszett, felkavart és írni akartatok az újságnak, a polgármesternek, a miniszternek. Megtettétek? Valószínűleg nem.
Az ötlet, hogy egy apró lökésre van szükségünk még ahhoz is, hogy elvégezzünk valamit, ami fontos számunkra, amit már rég elhatároztuk, hogy megtesszük, de nincs lelki erőnk felkelni a kényelmes fotelból, felöltözni, kimenni a meleg szobából, megbirkózni az autópálya csúcsforgalmával, nagy népszerűségnek örvend. Különféle kezdeményezések születtek azzal a céllal, hogy segítsenek nekünk elvégezni, amit már úgyis meg akartunk csinálni.
Két (másik) professzor például egy webes vállalkozás létesítését javasolja, amely az érdekeltek számára lehetővé teszi elkötelezni magát véghezvinni valamit. Anyagi kötelezettség esetében, az illető kiköt egy összeget és kötelezi magát elvégezni egy bizonyos feladatot meghatározott dátumig. Azt is megállapítja, miképp lehet majd igazolni, hogy eleget tett kötelezettségének, így például, leméreti magát egy barát házában (hogy megállapítsák mennyivel változott a testsúlya), vagy egy szakrendelőben vizeletvizsgálatot végez teste nikotin tartalmáról. Ha eleget tett kötelezettségének, törlik tartozását, ha nem, a pénzt jótékony célra ajándékozzák. Egy ennél súlyosabb, kicsit pajkosabb opció: a pénzt egy gyűlölt közegnek jutatni, mondjuk az ellenzéki pártnak, vagy a rivális sportcsapatnak.
Nem anyagi kötelezettség esetében, e-mailt lehetne küldeni családjának, barátainak, amelyben leírják sikereit és kudarcait.
Kötelezhetjük magunkat fogyókúrázni, abbahagyni a cigizést, elkezdeni tornázni, feljavítani osztályzatainkat. Egy kreatív szakasz is lenne azok számára, akiknek egyedi céljaik vannak: meghódítani a Kilimanjarot, amikor még jég van a csúcsán (igazolás fénykép által), beutazni Mongóliát (igazolás, pecsét az útlevélben), megtanulni zsonglőrködni hét naranccsal és egy dinnyével (igazolás videofilm által), részt venni egy maratonban, pénzt spórolni (kevésbé kreatív), energiát spórolni (nem annyira kreatív, de környezetvédő), vagy minden más ami öntökéletesítéssel kapcsolatos, az eszünkbe jut és hajlandók vagyunk a Web nyilvánosságával megosztani.
Egy másik javaslat neve „gorombaság teszt”. A javasló az udvariatlanságról panaszkodik világunkban. Megfogalmazunk egy e-mailt, amelyben olyanokat becsmérelünk, akiket alig ismerünk (vagy, ami még rosszabb, barátainkat, szeretetteinket) és sebtében a ’Send’ -re klikkelünk. Rövid idő múltán szeretnénk visszaszívni, de persze már késő van. Csak kevesen tanultuk meg azt az egyszerű szabályt: Ne küldjünk el egy haragos üzit a pillanat hevében. Őrizzük meg, várjunk inkább egy napot mielőtt elküldjük (másnapig lehűlhetünk és úgy határozzuk, töröljük), de sok ember, ha tudja is a szabályt, nem mindig veszi figyelembe. Ilyenkor jöhet segítségünkre a technológia.
A javaslat: olyan szoftvert kell kifejleszteni, amely figyelmeztet minket egy goromba e-mail elküldése előtt: „Figyelmeztetés! Úgy tűnik ez egy goromba üzi. Vajon csakugyan el akarod küldeni?” Vagy a szigorúbb verziója: „Figyelmeztetés! Úgy tűnik ez egy goromba üzi. Csak 24 óra múlva lesz elküldve, ha mégis úgy akarod!” Ezt a késleltetést csak úgy lehet majd megkerülni, ha betáplálod például a személyazonossági kártyád számát és nagymamád születési évét, vagy megfejtesz egy bosszantó matek problémát.
Az előző írásomban hivatkoztam az állandó hiányra szervátültetés donorokban. Egy kutatás az Egyesült Államokban megállapította, hogy még azoknak az autóvezetőknek is, akik szervet akartak ajándékozni, csak 64 százaléka vette magának a fáradságot, bejelezni jogsijukban e szándékukat. Ha ahelyett, hogy azt követelnék a vezetőktől, hogy jelezzék szándékukat donorrá válni, csak akkor kellene a megfelelő mezőbe "x" jelet írni, ha nem akarnak azok lenni, a donorok száma 42 százalékról 82-re szökne fel. Mégha csak két lehetőség között kéne választaniuk, is megnövelné a donorok számát 79 százalékra.
Sokkal több súlyos beteg életét lehetne megmenteni egy rejtett oldalba bökésnek köszönhetően.
Azok számára, akik többet szeretnének tudni a ’nudges’ módszerről, itt az angol nyelvű http://www.nudges.org/ weblap.