PESTI SÍRJAIM

Utoljára 1962-ben látogattam el a Kozma utcai Rákoskeresztúri izraelita temetőbe. A könyvemben így írtam le az eseményt:
„Nagynénim elvitt nagyapám sírjához a Rákoskeresztúri temetőbe. A temető óriási és könnyen meglehet, hogy az ott nyugvók száma több mint Budapest mai zsidó lakossága. A sírkövekre írt nevek tanulmányozása olyan volt számomra, mint a lapozgatás egy történelemkönyvben. Olyan politikusok, írók, színészek sírjaira találtam, akiknek a neve egész életemben kísért és akiknek egy részéről azt sem tudtam, hogy zsidók.
Abból, hogy Szerén néni olyan otthonosan navigált a sírok labirintjában, arra következtettem, hogy gyakori látogató a temetőben. Nagyapám sírkövére bevésték nagymama nevét is, akit ismeretlen tömegsírban hantoltak el a Hősök Temploma (a Dohány utcai zsinagóga) udvarán. Lehajoltam, hogy közelről olvassam a sírkő feliratát, amikor egyszerre a nénim hangját hallottam. Megfordultam, hogy lássam, kivel beszél, de egyedül voltunk. Szerén néni a halottaival beszélgetett:
“Szervusztok, drágáim! Elhoztam Robikát látogatóba.“
Az óta 46 év telt el. Szerén néni rég elhunyt és ugyanabban a sírban van eltemetve, amelyet annak idején meglátogattunk, együtt apjával. A sírkőre ma nagyapám és nagyanyám neve alatt az ő neve és beceneve `Sziszi `is rá van vésve. A sírkőhöz Pali fia egy kis táblát támasztott, apja emlékére, aki mint olyan sokan, szintén ismeretlen helyen lett elhantolva.
A sírkő és a sír jó állapotban vannak, kaviccsal körülszórva, egy összegnek köszönhetően, amelyet a pesti unokatestvérem évente fizet a sírápolónak, de ugyanez sajnos nem vonatkozik a környezetére. Néhány központi út szabadon van tartva járművek és gyalogjárók áthaladására, de a temető legnagyobb részében rettenetes elhanyagoltság uralkodik. Az u. n. sírkert, sírdzsungellé vált. Sűrű bozót fed mindent és a sírok nagy részéhez el sem lehet jutni. Amint Pali elpanaszolta, ő sem tudja meglátogatni és hasonlóan gondját venni apai nagyszülei sírjának.
Élveztem volna a sétát ebben a szép tavaszi erdőben, magasló fák és tüneményes vadvirágok között, madárcsicsergéssel kísérve, ha nem kandikált volna ki itt-ott egy-egy elhagyott sírkő.
Elhagyott, mert a családtagjait azoknak, akik ebben a temetőben nyugszanak, a Holokausztban meggyilkolták, vagy legjobb esetben kivándoroltak, de tisztelettel feltennék egy kérdést: hol volt mostanáig a Zsidó Hitközség? Mi a budapesti Városháza szerepe és felelőssége a köztemetők fenntartásában? Nem is a sírkövek, amelyeknek egy része talán száz éves is, karban tartásáról van szó, hanem a közöttük levő terület tisztán tartásáról, arról, hogy járható ösvények legyenek a sírok között. Ennek a sírkertnek, a magyar zsidóság egyik fontos hagyatékának ilyen fokú elhanyagolása, szentségtörés elhalálozott szeretetteink iránt.
„Anyák Napja” volt az nap, amikor ott jártam és a temetőben sűrű gépkocsiforgalom volt. Más családok gyalogosan látogattak el rokonaik sírjaira, így hát nem voltam e sírkert sajnálatos állapotának egyedüli tanúja. Néhány fényképet vettem fel, hogy megmutassam a szép sírköveket és kriptákat – amelyeknek nagy része jó karban van tartva – és ugyanakkor kimutassam az általános elhagyatottságot ennek a hatalmas temetőnek a többi részében.
Budapesten más izraelita temetők is vannak. A Kerepesi például az alábbi weblap szerint http://www.jewishgen.org/cemetery/e-europe/hung-a-l.html#B szintén úgy nézett ki, mint egy dzsungel, de a legutóbbi időben a csalit egy része ki lett tisztázva és a fontos sírok – az ipar kapitányainak, zsidó nemeseknek és más kiemelkedő személyiségeknek, mint a költő Kiss Józsefnek – sírjainak egy része fel lett szabadítva.
A Kozma utcai temető 1891 óta létezik és a fenti forrás szerint 600,000 személy van benne eltemetve. Egy másik forrás szerint http://www.angelfire.com/ia3/study/rakoskeresztang.htm csak 300,000.
Szegedi jó barátom Zsolt segítségével egy ritka gyűjteményhez jutottam hozzá, amelyet hét éves hangya szorgalommal a szintén szegedi Tóth Tamás temető-dokumentátor állított össze és 2007 decemberében publikált „A budapesti rákoskeresztúri izraelita temetőben nyugvó jeles személyek adattára”. A 48 oldalas füzetben 1509 név jelenik meg, azok születési és elhalálozása dátumával, működési területével és sírjuk ’címével’. E jelentős mű egy példányát eljutattam a safedi Magyar Nyelvterületről Származó Zsidóság Emlékmúzeumának http://www.hjm.org.il/
Végignéztem az érdekes okmányt. Mint dr. Schweitzer József írja az előszavában, e névsor „egykori hordozói életművükkel a magyar kultúra, művészet, élet és tudomány történetébe beírták a nevüket, azok jelentőségét, tiszteletét növelték, hol határokon innen, gyakorta határokon túl is”.
Néhány név azok közül, akiket én ismerek:
Hajós Alfréd – építész, úszó, olimpiai bajnok
Mándi Gyula – labdarugó, edző
Szomory Dezső – író
Salamon Béla – színész
Bródy Sándor – író, újságíró
Kellér Andor – író, újságíró
Kellér Dezső – konferanszié, író
Stella Adorján – író
Zsolt Béla – író, költő, újságíró
Kabos László – színész
Gózon Gyula – színész, Kossuth díjas
Alfonzó - színész
Ebben a temetőben volt Szenes Hanna- Anikó sírja is, mielőtt földi maradványait 1950-ben Izraelbe szállították.

Fotóalbum

EGY KIS OLDALBA BÖKÉS

Ma már minden gyerek tudja az energiatakarékosság fontosságát, a kérdés inkább az, hogy érjük el ezt a célt? A villanytársaság például úgy próbálja a fogyasztókat rávenni a spórolásra, hogy felemeli az áram árát, de a mai technológiával telített háztartásokban, azok, akik megengedhetik maguknak, nem könnyen mondanak le személyi kényelmükről, még ha valamivel többe is kerül. Ha felgyülemlett a sok piszkos mosás, beindítják a mosógépet és amint emelkedni kezd a higany a hőmérőben és csorog a verejték a homlokukon, bizony a légkondit is bekapcsolják. Két amerikai professzor azt véli, a villanytársaság úgy bírhatná rá a lakosságot takarékosságra, ha közölné fogyasztási szokásait, összehasonlítva szomszédjaival.
A kaliforniai san markusi villanyszámlákhoz hozzátették ezt az tételt. A következmény: a súlyos fogyasztók csökkentették fogyasztásukat, pedig ezt nem is kérték tőlük. Thaler Richárd behaviorista közgazdász és Sunstein Cass jogi szakértő nyelvét használva, San Markus derék polgárai könnyedén meg lettek bökve (az eredeti angol kifejezés ’nudged’).
Könyvükben „Nudge. Könnyű bökések: az egészségre, vagyonra és a boldogságra vonatkozó döntések javítása”, a két akadémikus új közpolitikai hozzáállást javasol, amely számításba veszi az emberi viselkedés furcsaságait, mint például begyökerezett hajlamunkat, racionális gondolkodás nélkül mindig a többséggel tartani, még olyan esetekben is – mint az energiafogyasztás – amelyekben az alkalmazkodás egyáltalán nem releváns. A könyv szerzői szerint az élet minden területén jól meggondolt „választás építészetet” kell alkalmazni, amely hasznos irányokba tereli döntéseinket, feljavítja életminősségünket, anélkül, hogy választási szabadságunk ezáltal megcsorbulna.
Thaler professzor harminc éve kutatja az emberek logikátlan cselekedeteit. Példák:
Ha nagy tányért tesznek elénk, nagyobb mennyiséget eszünk.
Ritka események, mint repülőgép szerencsétlenségek, sokkal jobban aggasztanak minket, mint a közúti balesetek, amelyek veszélyeinek naponta ki vagyunk téve az autópályákon.
Több figyelmet szentelünk az áremeléseknek, mint a csökkentéseknek. Ennek a fő oka: velünk született irtózás a veszteségtől. Sokkal jobban bosszant minket, amikor egy bizonyos összeget elveszítünk, mintha ugyanolyan összegű hasznunk lenne.
Professzor Thaler kutatásai alapján, a fenti könyv úgy érvel, hogy a közpolitika formálóinak – akár a fiatal pároknak szánt jelzálog, vagy az iskolai étkezések ügyében – olyan programot kellene kidolgozni, amely választási szabadságot ad az embereknek, de ugyanakkkor eltávolítja őket a rossz alternatíváktól és a jókhoz irányitja őket. Így például, ha egészséges ételt, mondjuk salátát, tesznek a sor elejére az iskolai önkiszolgáló étkezdében, a gyerekek nagy mennyiséget raknak belőle tányérúkra, pedig semmi sem akadályozza őket, hogy továbbhaladjanak a hasáb burgonyához és az édességekhez.
A könyv szerzői „paternalista választási szabadságnak” nevezik rendszerüket. Ez a tudatos ellenmondás azt jelenti, hogy támogatni kell a személyi szabadságot, de egyúttal óvni az embereket olyan társadalmi nyomástól, amely saját maguk által is pocséknak tartott döntésekre bírja őket. „Sajnos gyakran határozunk hibásan és azután csodálkozva tekintünk vissza!” Tetteinket sokrétű elfogultság befolyásolja, ami viszont hasonlóan sokrétű kínos tévedéseket okoz olyan területeken, mint az oktatás, házunk jelzálog-terhelése, katasztrofális pénzügyi döntések, egészségünk elhanyagolása, plasztik pénz (hitelkártya) túlzott mértékű használata, rossz emberközi kapcsolatok és még a Földgolyó elpusztítása is.
Ha nem tévednénk, nem lennénk emberi lények, de a különféle szolgáltatók – és teljesen mindegy, hogy komplex közpolitika formálásával foglalkoznak-e, vagy márkás bort akarnak ránktukmálni – mostanáig semmibe vették ezt a tulajdonságunkat. Olyanok vagyunk, mint a vendégek, akik nem képesek abbahagyni az amerikai mogyoró majszolását, de megköszönjük a házinéninek, amikor végül is eltávolítja előlünk a tányérkát, mert hát elrontja étvágyunkat az ebédre.
Thalernek az évek folyamán alkalma volt próbára tenni ötleteit nagy amerikai cégeknél, amelyeknek nyugdíjas megtakarítási terveik vannak alkalmazottaik számára. Mint kiderült, a jogosultaknak vagy 30 százaléka nem csatlakozott ezekhez, pedig a cégek kötelezték magukat, hogy minden az alkalmazott által megtakarított összegért, a cég ugyanolyan összeget fog betenni számlájába, vagyis ingyenes ajándékról mondottak le. Thaler javaslata alapján, a cégek átírták programjaikat, úgyhogy minden alkalmazott automatikusan része lett és csak azoknak kellett a vezetőséget értesíteni, akik nem akartak a tervhez tartozni.
Az ilyenfajta rendszer alatt, az emberi hajlam, jobb nem bolygatni a dolgokat, maradni az alapértelmezettnél – akár jó, akár rossz – hátrányból előnyé válik. Csak a nagyon fiatalok lázadoznak. Mindegyikünkben van egy bizonyos maradiság, mindent tovább folytatni a rég megszokott módon, ragaszkodás a bevált sémákhoz. Hányszor látattok valamit, ami nem tetszett, felkavart és írni akartatok az újságnak, a polgármesternek, a miniszternek. Megtettétek? Valószínűleg nem.
Az ötlet, hogy egy apró lökésre van szükségünk még ahhoz is, hogy elvégezzünk valamit, ami fontos számunkra, amit már rég elhatároztuk, hogy megtesszük, de nincs lelki erőnk felkelni a kényelmes fotelból, felöltözni, kimenni a meleg szobából, megbirkózni az autópálya csúcsforgalmával, nagy népszerűségnek örvend. Különféle kezdeményezések születtek azzal a céllal, hogy segítsenek nekünk elvégezni, amit már úgyis meg akartunk csinálni.
Két (másik) professzor például egy webes vállalkozás létesítését javasolja, amely az érdekeltek számára lehetővé teszi elkötelezni magát véghezvinni valamit. Anyagi kötelezettség esetében, az illető kiköt egy összeget és kötelezi magát elvégezni egy bizonyos feladatot meghatározott dátumig. Azt is megállapítja, miképp lehet majd igazolni, hogy eleget tett kötelezettségének, így például, leméreti magát egy barát házában (hogy megállapítsák mennyivel változott a testsúlya), vagy egy szakrendelőben vizeletvizsgálatot végez teste nikotin tartalmáról. Ha eleget tett kötelezettségének, törlik tartozását, ha nem, a pénzt jótékony célra ajándékozzák. Egy ennél súlyosabb, kicsit pajkosabb opció: a pénzt egy gyűlölt közegnek jutatni, mondjuk az ellenzéki pártnak, vagy a rivális sportcsapatnak.
Nem anyagi kötelezettség esetében, e-mailt lehetne küldeni családjának, barátainak, amelyben leírják sikereit és kudarcait.
Kötelezhetjük magunkat fogyókúrázni, abbahagyni a cigizést, elkezdeni tornázni, feljavítani osztályzatainkat. Egy kreatív szakasz is lenne azok számára, akiknek egyedi céljaik vannak: meghódítani a Kilimanjarot, amikor még jég van a csúcsán (igazolás fénykép által), beutazni Mongóliát (igazolás, pecsét az útlevélben), megtanulni zsonglőrködni hét naranccsal és egy dinnyével (igazolás videofilm által), részt venni egy maratonban, pénzt spórolni (kevésbé kreatív), energiát spórolni (nem annyira kreatív, de környezetvédő), vagy minden más ami öntökéletesítéssel kapcsolatos, az eszünkbe jut és hajlandók vagyunk a Web nyilvánosságával megosztani.
Egy másik javaslat neve „gorombaság teszt”. A javasló az udvariatlanságról panaszkodik világunkban. Megfogalmazunk egy e-mailt, amelyben olyanokat becsmérelünk, akiket alig ismerünk (vagy, ami még rosszabb, barátainkat, szeretetteinket) és sebtében a ’Send’ -re klikkelünk. Rövid idő múltán szeretnénk visszaszívni, de persze már késő van. Csak kevesen tanultuk meg azt az egyszerű szabályt: Ne küldjünk el egy haragos üzit a pillanat hevében. Őrizzük meg, várjunk inkább egy napot mielőtt elküldjük (másnapig lehűlhetünk és úgy határozzuk, töröljük), de sok ember, ha tudja is a szabályt, nem mindig veszi figyelembe. Ilyenkor jöhet segítségünkre a technológia.
A javaslat: olyan szoftvert kell kifejleszteni, amely figyelmeztet minket egy goromba e-mail elküldése előtt: „Figyelmeztetés! Úgy tűnik ez egy goromba üzi. Vajon csakugyan el akarod küldeni?” Vagy a szigorúbb verziója: „Figyelmeztetés! Úgy tűnik ez egy goromba üzi. Csak 24 óra múlva lesz elküldve, ha mégis úgy akarod!” Ezt a késleltetést csak úgy lehet majd megkerülni, ha betáplálod például a személyazonossági kártyád számát és nagymamád születési évét, vagy megfejtesz egy bosszantó matek problémát.
Az előző írásomban hivatkoztam az állandó hiányra szervátültetés donorokban. Egy kutatás az Egyesült Államokban megállapította, hogy még azoknak az autóvezetőknek is, akik szervet akartak ajándékozni, csak 64 százaléka vette magának a fáradságot, bejelezni jogsijukban e szándékukat. Ha ahelyett, hogy azt követelnék a vezetőktől, hogy jelezzék szándékukat donorrá válni, csak akkor kellene a megfelelő mezőbe "x" jelet írni, ha nem akarnak azok lenni, a donorok száma 42 százalékról 82-re szökne fel. Mégha csak két lehetőség között kéne választaniuk, is megnövelné a donorok számát 79 százalékra.
Sokkal több súlyos beteg életét lehetne megmenteni egy rejtett oldalba bökésnek köszönhetően.
Azok számára, akik többet szeretnének tudni a ’nudges’ módszerről, itt az angol nyelvű http://www.nudges.org/ weblap.

EGYÉNISÉG ÁTÜLTETÉS

A múlt század második felében, egy áttörést követően az orvosi technológiában, új hajnal virradt az orvostudományra: súlyos betegeknek, akiknek valamilyen szerve nem látta többé el a feladatát – a fej egyelőre nincs beleértve! – és sorsuk lassú haldoklás, vagy a megváltó halál volt, lehetőségük támadt szerv átültetésben részesülni olyan valakitől, akinek sajnálatos baleset, vagy betegség miatt már nem volt szükségük szervükre. Az első szerv átültetés egy veséé volt, de mivel azonos ikertől származott, a test ebben az esetben nem lökte ki az idegen szervet. Néhány év múlva aztán egy szert fejlesztettek ki, amely elnyomja az emberi test immunreakcióját és ezzel megnyílt az út olyan személyek szerveinek az átültetésére, akik között nem létezik rokoni viszony.

Az ember, aki rányomta bélyegét a szervátültetés tárgyára és egy orvos számára páratlan népszerűséget vívott ki magának világszerte, a dél afrikai Christian Bernard volt, aki 1967-ben az első sikeres szívátültetést hőse.

Manapság már sikeresen végzik el az átültetések ezreit az egész világon. Maga a tárgy már nem szenzáció, a tömegkommunikáció inkább a tragikus körülményekre, amelyek a szervek adományozását okozták, központosít, mint a rutinossá vált operációra. Amellett, az átültetés életmentő fontosságának a tudatossága még túl alacsony és állandó hiány van donorokban. További részleteket a tárgyról a Szervkoordinációs iroda honlapján lehet megtudni:

http://donacio.ovsz.hu/?q=node/1

Mindeddig olyan dolgokról írtam, amelyeket minden újságolvasó, aki időről időre megnézi a híradót, többé-kevésbé ismer, de lehetséges-e, hogy amikor egy beteg egy ilyen pénzértékben nem felmérhető értékes adományhoz jut, többet kap, mint egy hús és vér szervet? Egy angol nő azt állítja, hogy együtt a vesével, amelyet kapott, a testébe egy új személyiség is át lett ültetve!

A 37 éves Cheryl Johnson, egyszülős anya, bajai a veséjével 1998-ban kezdődtek el. Évekig dialízis kezelést kapott, egy előző átültetés 2001-ben kudarcot vallott, míg aztán 2007-ben sikeresen operálták. Az asszony most azt mondja, hogy a személyisége teljesen megváltozott . A véleménye szerint örökölte az 57 éves férfi donor, aki aneurizmában halt meg, tulajdonságait. Ráadásul, nemcsak személyisége változott meg, hanem irodalmi ízlése is. A múltban csak olcsó ponyvaregényeket olvasott, de a szervátültetés óta Dosztojevszkij és Jane Austen a kedvencei.

Néhány kutató véleménye szerint, bizonyos betegek testébe az idegen szervvel, főleg szívátültetés esetében, az adományozó emlékei, magatartási sablonjai, kedvezései és szokásai is átkerülnek. 1997-ben megjelent egy Change of Heart (a cím vélemény, de egyúttal szív változást is jelent) című könyv, amelynek írója leírja a változásokat személyiségében mióta testébe szívet és tüdőt ültettek át. Így például, dacára annak, hogy előzőleg az egészséges életmód bolondja volt, most heves vágyat érez a junk food iránt. Az ízlése ruházatban is megváltozott és elkezdett agresszíven, meg meggondolatlanul viselkedni, eltérően saját személyiségétől, de hasonlóan a testébe ültetett szervek előző tulajdonosához.

Egy kutató azt a véleményt fejezte ki, hogy az immunszupreszív szer, amelyet minden transzplantált beteg egész életében kénytelen nyeldesni, ablakot nyitottak testükben és a szerveken túlmenően, az adományozott szervek sejtjeiben tárolt rendszeri információ és energia is át lettek ültetve.

Amerikai akadémikusok egy „sejtek memóriája fenomén” elnevezésű teóriát állítottak fel, a személyiségi változások, amelyeket egyes transzplantáltak látszólag tapasztaltak, megmagyarázására. A kutatók meginterjúvolták tíz donor családtagját, azokat, akikbe a szerveket átültették, családtagjaikat és jegyzőkönyvet vettek fel transzplantáltakról, akik az adományozók jellegzetes magatartási sablonját vették fel, amely szöges ellentétben állt a sajátjukkal az operáció előtt. Néhány érdekes eset:

Egy kis gyerek, aki heves szeretet mutat ki számára ismeretlen donorja szülei iránt; egy férfi, aki shoppingolni jár élettársa barátnőivel (a donor nő volt); egy másik, aki olyan verseket ír, amelyeknek jellege és tárgya hasonlít azokhoz, amelyeket a donor hagyatékában találtak; a klasszikus zene hirtelen kedveléséről; egy hús zabáló, aki vegetáriánussá vált; egy tériszonyos asszony, akinek új hobbija a hegymászás; egy ügyvéd aki csoki függő, pedig azelőtt utálta; egy meleg, aki heteró lett és egy hét éves kislány, akinek rémálmai vannak, mióta a testébe ültették egy meggyilkolt gyerek szívét.

Mindamellett az egyetlen autentikus eset, amelyet az általában maradi tudományos közösség elismert, egy 15 éves ausztrál lány esete, akinek egy máj átültetést követően megváltozott a vér típusa.

A modern orvosi tudománynak óriási vívmányai vannak, a várható élettartam egyre emelkedik, de az emberi test még mindig a teremtés egyik nagyban megmagyarázatlan csodája. Túl sok eset fordul elő, amelyben a tanult doktor bácsik egyszerűen kapitulálnak, jelenségek, amelyek túlhaladják ismeretüket, gyógyíthatatlan betegségek - talán maga a halál is ebbe a kategóriába tartozik.

Vajon nem lehetséges, hogy a szív, amely a keblünkben dobog, vagy minden más nélkülözhetetlen szerv, amely hűségesen szolgál minket sok-sok éven át, fogékony érzelmeinkre, örömteli, vagy tragikus élményeink, szerelmeink, csalódásaink belevésődnek és ha átültetik más ember testébe, személyiségünk egy kis része is átöröklődik vele? Érzelmileg biztos tetszetős gondolat, hogy nem múlunk el nyomtalanul és egyéniségünk legalább egy kis része tovább létezik, ha másnak testében is.

Azoknak, akik értenek angolul, érdemes megnézni a csatolt videó sorozatot az emlékátvitelről a donortól a szív transzplantáltatokhoz.

MEMORY TRANSPLANT IN HEART PATIENTS