AZ IRIGYSÉG ÉS FÉLTÉKENYSÉG FEKÉLYE

Mi az legelső dolog ami az eszetekbe jut, ha valaki a féltékenység szót említi? Én Otello és Deszdemona tragikus történetére gondolok, mint a példájára egy szép szerelmi kapcsolatnak amelyet az ostoba, vak és teljesen alaptalan féltékenység tönkretett.
A féltékenység egy összetett fogalom. Otello történetében két egymáshoz közelálló, a birtoklási vággyal kapcsolatos érzelem játszik központi szerepet. Az egyik az irigység – kielégitetlenség, harag a másra, aki birtokol valamit, amit megkívánunk (a keresztényeknél a hét főbűn egyike), a másik pedig a féltékenység – önbizalom hiánya által kisért félelem, hogy másvalaki elorozza tőled a szeretettedet, vagyis valamit amit ‘birtokolsz’.
A történet gazembere, Jago, irigyelte a nála tehetségesebb, a nagyközönség által imádott parancsnokát és aljas cselszövényekkel felkeltette Otellóban a féltékenységet, míg végül is a pusztitó érzelemtől megvadult férfi megfojtotta szegény feleségét.
Mindkét rokon érzelem romboló hatású, gyógyíthatatlan betegség amely belül rág, savanyúvá, szerencsétlenné teszi a tőle szenvedőt – nem is említve a környezetét – feldúlja a családi békét, elront jóbaráti kapcsolatokat. Ugyanakkor azonban ezek az érzelmek sokszor arra is ösztönzik az embert, hogy javítsa a teljesítményeit, túltegyen magán, mindent megtegyen, hogy megmutassa ő a tehetségesebb. Személyi kapcsolatokban arra késztetik, hogy megpróbálja bizonyítani, ő a jobb, megértőbb, odadóbb, ideálisabb partner.
Ezek pozitív aszpektusok – mindaddig míg nem jár velük a vetélytárs elgáncsolása – mert egy páros viszonyban egy döcögő kapcsolatot állíthatnak helyre, az irigység esetében pedig versengést váltanak ki és előrelendítik a társadalom egészét. Mint Milos Forman mutatja be filmében, az „Amadeus”ban, a Mozart és Salieri közötti versengés eredményeként az emberiség néhány mesterművvel gazdagodott meg.
Sokat írtak és írnak ezekről az érzelmekről. A szociológia azt próbálja felderíteni mik a szituációk amelyek előidézik a féltékenységet és ez milyen módon nyilatkozik meg a különféle társadalmakban. Mindannyian tudjuk például, hogy a szenvedélyes vérmérsekletű latin népeknél elég néha ha ránézel valaki feleségére ahhoz, hogy férje bicskája kinyíljon. Ugyanakkor az amerikai antropológus Margareth Mead olyan társadalmokról számol be amelyekben a férfi feleségét, vagy lányát felajánlja barátainak sexuális célokra.
Minden nyelvben léteznek hasonló közmondások mint „a szomszéd pázsítja zöldebb”, vagy „eszí a sárga irigység” (bár angolul az irigység ‘színe’ zöld).
A pszichológusok ezen ősi emberi érzelmeknek, amelyek már gyerekkorunkban felébrednek és velünk maradnak életünk utolsó napjaig, gyökereit kutatják és megpróbálnak segíteni pácienseiknek, megbirkózni a féltékenységgel, különösen a beteges fajtájával, amely erőszakban nyilványul meg (mint Otello esetében). Ide tartozik a pénisz irigység is. Freud szerint a lányok irigylik a fiúkat akiknek van valamilyük ami nekik nincs, de ennek az érzelemnek a férfias szemszögét ismeri mindenki aki valaha egy nyilványos vizeldébe látogatott.
A teológusok harmoniát és felebaráti szeretetet igyekeznek létrehozni egyházközségükben, ami szerény véleményem szerint nemcsak nehéz feladat, de ellenkezik is az emberi természettel. A vallás mindig a haladás esküdt ellensége volt, mert a papok azt hirdették az elnyomottoknak, a jusstalanoknak, hogy nem szabad fellázadniuk keserű sorsuk ellen és irigyelniük a gazdagokat. Az osztályellentét isten akarata és a szegények az egekben nyerik el igaz jutalmukat.
A Bibliában sokszor szerepelnek ezek az érzelmek. Káin irigyelte Ábelt, Mózest bátyái irigyelték, Saul, a király, irigyelte Dávidot, Ráchel és Lea nővére irigyek és féltékenyek is voltak egymásra, maga az isten is mint „féltékeny isten” van ábrázolva, aki osztatlan szeretetet kíván meg híveitől.
Az életemben a féltékenység néhány példájának voltam tanúja. Társaságunkban jót nevettünk barátaink túlzott félelmén, hogy valaki elcsábítja a párjukat, de az érintett fél számára ezek a megnyilványulások sokkal kevésbé voltak mulatságosak. Egy barátnőm panaszolta, hogy barátja naponta felülvizsgálja kivel beszélgetett mobil telefonján. Az egyik barátunk nem engedte meg feleségének, hogy más férfivel táncoljon, a másik, aki gyakran dolgozott éjjeli műszakban, megtíltotta nejének, hogy barátnőivel moziba menjen, távollétében a négy fal közé börtönözve szegénykét.
A legszélsőségesebb esettel a munkahelyemen akadtam össze. Egy mérnök felesége – egy eléggé átlagos kinézésű ipse, akit semmi képen sem lehetett jóvágásúnak nevezni – meg volt győződve arról, hogy párját minden nő ellenálhatatlannak találja és amiatt teljesen megőrjítette. Két példa: Amikor a cége férjét munkaügyben külföldre akarta küldeni, ez a derék némber eldugta útlevelét és ezáltal megakadályozta utazását. Egy másik esetben, amikor a férj betegszabadságon volt és főnöke küldetésében titkárnőjét felhívta a férfi otthonát, felesége válaszolt a hívásra és azzal kezdte a csevejt: „Te is a férjem egyik kis ringyója vagy?” A házasság válással végződött. A volt férj manapság sokkal boldogabbaknak látszik, de kétlem, hogy az asszony is annyira meg lenne elégedve.
Ami a feleségemet és engem illet, nagy szerencsénkre az irigység és féltékenység ragálya soha sem fertőzött meg minket. A napokban egy hölgy e-mailben felhivott, vegyek meg egy népszerű könyvet, amely „meg fogja változtatni az életemet, mintahogy az övét is megváltoztatta”. Elutasítottam javaslatát. Nem irigylek más emberfiát, nem akarom, hogy életem megváltozzon – rosszabbra is változhat! – a sors kegyes volt hozzám, jó nekem így, az irigyek, meg a féltékenyek pedig mehetnek a pokolba.