HÁZASSÁG ÉS AMI KÖRÜLÖTTE VAN

2007 szeptemberében, sok izraeli és néhány külföldi vendég résztvételével, bensőséges családi eseményt ünnepeltünk: Fiunk nászát választottjával. Örömteli napok voltak ezek számunkra, nagy megelégedést éreztünk, hogy legfiatalabb sarjunk is végre családot alapított. Természetesen remélem, hogy a fiatal pár boldogságban és összhangban fog élni, minden kívánságuk teljesül és olyan válságokon kivül, amelyek minden normális családban megtörténnek, megtalálják az arany középútat, de ugyanakkor azon tűnődök, vajon nem csoda-e – a mi anyagias világunkban amelyben nem szoktak csodák történni – amikor egy párnak egymástól eltérő háttérrel, szokásokkal, kultúrával, véleményekkel, izlésekkel sikerül sok évig kitartani egymás mellett, közös életet élni, úgy érzik boldogok és tovább szeretik egymást, dacára annak. hogy náluk senki sem ismeri jobban a másik gyöngeségeit és korlátoltságait.
A statisztika bizonyítása szerint a legtöbb ember a Földön valamilyen fajta páros viszonyban él. Ugyanez a kegyetlen statisztika arra is rámutat, hogy ezeknek az embereknek közel a fele nem képes huzamosabb ideig megmaradni ebben a kapcsolatban. Sokan újra (és néha újra, meg újra) próbálkoznak más kapcsolatot keresni, de egy részük képtelen megváltoztatni a temészetét, elfogadni a középutat vitás ügyek lezárásához és megtalálni a lelki erőt legalább annyira alkalmazkodni a másikhoz, hogy lehetővé váljon a párosság valamilyen módja.
Van egy ilyenfajta rokonom. Egy intelligens, jókinézésű, humorral megáldott férfi, de a személyisége annyira pusztító, hogy elriaszt mindenkit, aki hajlandó lenne megpróbálni megosztani vele az életét. A pasi el van keseredve. Ez is a rokkantság egy fajtája és csak azok képesek igazán felfogni – mint minden más fogyatékosságot – milyen érzés társ nékül tengetni az életedet, akik maguk is ettől szenvednek. Nem az ő hibája, de ha nem fogja megtanulni a továbbélést fogyatékosságával, mint a vakok, süketek, némák és más rokkantok, teljesen elveszitheti a józanságát.
Minden ember egy különálló világ amelyet a családja, környezete, barátai, az iskolák amelyekbe járt, az ország amelyben felnőtt, az élete lefolyása és számtalan más tényező formáztak. Az én személyiségemet például a háború és a holokauszt évei, amelyeket kamaszkoromban éltem át, alakították ki. Minden őszinte sajnálatommal és az óriási fájdalommal amelyet a mai napig érzek amint csak rágondolok az emberi élet veszteségre és a hihetetlen anyagi kárra – milliók pusztultak el, a családom része meg lett gyilkolva és más családok teljesen ki lettek írtva, barátok tűntek el nyomtalanul, városok lettek porrá zúzva – mégsem lehet letagadni, hogyha ezek a tragikus események nem történtek volna meg, teljesen más ember lennék. Nem feltétlenül jobb, vagy rosszabb személy, de más. Nem az aki egy egyenőtlen harc után megváltozni, kisebb sikerekkel és sok kudarccal, belenyugodott végre, hogy vagyok aki vagyok. Nem az az ember akit környezetem megismert és akihez – ha nehezen is – hozzászokott. Ha a fenti események nem változtattak volna meg gyökeresen, úgylátszik Magyarországon éltem volna le az életemet, arról nem is szólva, hogy Izrael állama nem létezne, vagy sokkal később keletkezett volna, nem találkoztam volna feleségemmel és nem nemzettük volna meg azokat a gyerekeket amelyek legfiatalabbjának a lakzijáról akartam beszélni mielőtt elvándoroltam kissé távoli mesgyékbe.
Mit is akartam mondani? Hogy minden egyes ember sajátos, különbözik a többiektől és nincs hasonmása. Vajon ez nem egy csodás jelenség? E sorok írásának a pillanatában 6,761,716,486.00 ember él a Földön és mindegyik egyedi! Van-e határa a lehetséges mutációk és variációk számának az ember természetében? Édes testvérek lehetnek külsőleg hasonlók, de a tulajdonságaik, viselkedésük, képességeik, szeszélyeik annyira különbözők, hogy néha nehéz elhinni, hogy valóban ugyanazon szülők nemzették őket. Még azonos ikrek is, akik ugyanabban a családban nevelkedtek és soha sem váltak el egymástól, sok részletben eltérnek egymástól és talán csak a szülőanyjuk tudja pontosan melyek azok.
Tegyük ehhez hozzá, hogy az évek múltával az ember megrögzül szokásaiban és egyre inkább nehezére esik megváltozni, mégha akarja is, vagy úgy tűnik neki, hogy akarja.
„Miért kell nekem alkalmazkodni a párom szokásaihoz, vagy összeegyeztetni a viselkedésemet az elvárásaihoz? Hiszen világos mint a nap, hogy az én viselkedésem és szokásaim logikusabbak, elfogadottabbak és elismerten jobbak!”
Így kezdődnek a párok közti perpatvarok. A legtöbbjük kompromisszummal végződik, amikor az egyik enged a másiknak (úgye hogy remek kibékülni egy parázs civakodás után? Néha úgy tünik, csak amiatt érdemes veszekedést provokálni, hogy azután élvezhessük a mézédes csókokat és forró öleléseket, kárpótolásért a percekért, órákért, napokért amikor úgy látszott, hogy a szeretők között áthidalhatatlan szakadék nyílt), de ahogy minden seb után, a vitázók lelkében kisebb-nagyobb forradások maradnak és amint ezek elérik a kritikus tömeget, felrobbanthatják a kis családi sejtet.
OK, dacára a nehézségeknek, a válságoknak, a kétségeknek, megtörtént a csoda és legalább részleges összeférhetőség keletkezett két személy között. Elhatározták, hogy összeköltöznek és a közös ágyon kivül, a tusolót, a ruhaszekrényt, a konyhát, a barátokat, a kisállatot, az ujságot, a CD-gyűjteményt, a távirányitót, a bankszámlát és a kocsit is megosztják. Néhány múló válságon kivül továbbra is élvezik egymás társaságát és úgy érzik még boldogok is, akkor tehát miért szükséges, hogy intézményesítsék kapcsolatukat? Miért kérdezik szakadatlanul szüleik, barátaik, ismerőseik, távoli szomszédaik (és néha a párjuk is!) „Mikor lesz az örvendetes esemény?”
Mintha ez egy várható, magától értetődő lépés lenne! Hogy fejezte ki magát egy megrögzött nász-ellenző hajadon barátnőiról akiknek sürgős házasodhatnékja van? „Mintha az egész életükben arra várták volna, hogy bejelezhessenek egy ‘V’-t a feladatok végtelen listájában, katonaság (Izraelről van szó, ahol a lányok is bevonulnak), diploma, munka és most férj is.”
És miért van szükségünk egy vadidegen tényezó, mint példáúl egy fekete ruhás, szakállas rabbi, beavatkozására (a saját esküvőmön a hapsi kancsal is volt, elrontott minden fotót az eseményről) a szigorúan személyi kapcsolatokba közöttünk? Hiszen ha nem lennénk meggyőződve, hogy a másik egy különleges személyiség, egy a millióból, ha nem éreznénk, hogy még a nemzőinknél is közelebb áll hozzánk lelkileg, nem bíznánk rá testünket és lelkünket. (Párválasztásunk néha azt okozza, hogy részleges, vagy teljes szakadás keletkezik szülők és gyerekeik között. Nagyon reméljük, hogy ez nem fog megtörténni fiunk és menyünk esetében és ami minket illet, képesek leszünk nem megismételni szüleink hibáit, akik csupán tiszta szeretetből és törödésből túlságosan beleavatkoztak életünkbe).
Vajon csakugyan szükséges hivatalos állami/vallásos pecsét a szövetség, amelyet saját, szabad akaratunkból kezdeményeztünk, érvényesítésére? Vajon nem elegendő a szeretetünk?
Úgy látszik nem. A házassági szertartás nyilványos, kötelező és szerződéses kapcsolatot létesít két nem-rokon között, akik általában rövid idön belül szülőkké válnak. Nincs a világon még valami ami olyan gyorsan elpárolog mint az érzelem és mint jól tudjuk, ádáz szerelem és pokoli gyülölet csak ugyannak az egyenletnek ellentétes végletei, mindkettő meghatározása egy intenzív érzelmi vihar amely azt okozza, hogy teljesen logikátlanul, a következmények figyelembe vétele nélkül, viselkedünk. Találom lapozgatás a lapokban bizonyítja, hogy lehetetlen az alapvető humánus korrektségre számítani, az emberek természetükből következően tulajdon-orientáltak és amikor ott libeg a fejük fölött Damoklesz kardja, hogy búcsút kell mondaniuk tulajdonuknak, a tárgyaknak amelyeket megszoktak környezetükben, bevételük részének, kicsinyessé, önzővé, hihetetlenül kegyetlenné válnak azok iránt akiket nemrég még őrülten imádtak. Csak a törvényre alapuló objektív itélkezés tudja biztosítani a másik fél és a közös gyerekek tisztességes megélhetését.
Több mint 43 éve vagyok házas, mindkettőnk először mártottuk meg magunkat az együttélés vízében és azt hiszem nejem nevében is kijelenthetem, hogy nem érzünk megbánást és utógondolatokat. Továbbra is szeretjük egymást, élvezzük egymás társaságát és egyetlen kívánságunk, hogy ez az áldott helyzett még jó néhány évig tovább folytatódjon. Mi a titkunk? Nincs csodareceptünk amelyet minden fiatal pár lemásolhatna, csak néhány apró tanács, amely úgylátszik nem is annyira apró, különben a válások száma a világon radikálisan csökkenne.
A vezérelv életünkben „Élj és hagyj élni!” A házasság nem jelenti azt, hogy a párod abszolút rabszolgájává válsz. A két fél között teljes egyenlőségnek kell honolni. Egybekelésünk előtt mindegyikünknek volt önálló élete, hobbyjaink, érdeklődési körünk és barátaink is, akiket életpárunk nem szükségképpen kedvel és jogunk van ezeket továbbra is megtartani. Az életünk három egyenlőtlen részre van osztva: Az én életem, nejem élete és a közös életünk..A mindennap sokszor idegre menő, a gazdasági helyzet, a krónikus időhiány, a gyerekek nevelése, a munkáköri problémái, a fönökünk, az eredeti családunk egészségi állapota, rengeteg feszültséget okoznak és vigyáznunk kell arra, hogy mindig maradjon idő a kettősségre, a házaspár egyedül- és magánlétére és, hogy a közös rész – akármennyire korlátolt-e – kellemes és élvezetes legyen mindkét fél számára.
Egy ilyen kettősségben talán a legfontosabb tényező a figyelmesség amelyet párotoknak szenteltek. A házaséletben nem szabad semmit magátol értetődőnek tekínteni. Nem elegendő, hogy szeretitek egymást, kutyakötelességetek kimutatni ezt szóval és tettel és úgy udvarolni párotoknak mintha csak most ismerkedtetek volna meg. Lepjétek meg egymást, készítsétek el egymás kedvenc ételeit, vegyetek a másiknak kis ajándékokat, hozzatok haza virágot, dicsérjétek meg ruháját, frizuráját, kinézését, beszélgessetek másról is, nemcsak a család gondjairól, meséljetek vicceket és nevessetek egyűtt és ha isten őrizz tévedtetek, megbántotáttok párotokat, ne szégyeljétek magatokat, ismerjétek el tévedéseteket és kérjetek szépen bocsánatot.
Ez az egész tudomány dióhéjban. Számunkra bevált. Nehéz megmondani, egyáltalán lemásolható-e, lehet-e alkalmazni az ilyesmit mások kapcsolatában, hiszen mindannyian különbözünk és ami nálunk bevált, nem szükségszerűen lesz helyén másoknál. Feltehetöen a ti receptetek más lesz, de érdemes erőfeszítést kifejteni, fáradozni, invesztálni, megerőltetés nélkül semmi sem megy. Higyjétek el nekem, megéri! Jó felébredni valaki mellett akit szerettek és aki viszonozza szeretetedet.