EURÁBIA

Mióta Mohamed próféta megalapította, az iszlám vallás céljának tűzte ki, hogy az "igazi hitet" az egész világon elterjeszti. Mohamed, aki nemcsak vallási, hanem politikai és katonai vezér is volt, medinai bázisábol elfoglalta Mekkát és Hedjászt, de 632-ban, amikor meghalt, az iszlám csak Arábia észak-nyugati részében uralkodott. Észak és nyugat felé a bizánci, míg kelet felé a Perzsa birodalom terjedt el, de rövid száz éven belül, a történelem egyik leghatásosabb megszálló hadjárata után, az egész terület Perzsiától az ibériai félszigetig, az iszlám uralma alá került. Sziria, Palesztina és Irák – amelyek keresztény uralom alatt voltak – meghóditása után, a muzulmánok elfoglalták Perzsiát, Egyiptomot és Észak Afrikába is behatoltak, amelyek addig sem arabok, sem mohamedánok nem voltak.
711-ben, Gibraltár lerohanásával, a muzulmán hóditók Európába is megérkeztek és 718-ig befejezték Spanyolország elfoglalását. Európa első iszlám inváziójának a feltartoztatását Martel Károly által, 732-ban a franciaországi Toursban, a világtörténelem egyik fordulópontjának tartják. Az iszlám visszahúzodott Spanyolországba, ahol a következő 700 évben kitartott (és egy kiváló kultúrát létesített, amely jelentősen felülmúlt mindent ami Európa többi részeiben létezett ezen évszázadok nagyrészében). Az utolsó muzulmánokat, többnyire arabokat, berbereket és afrikaikat, 1492-ben űzték ki Spanyolországból.
A 14-ik században a muzulmán világ vezérlete az araboktól a törökökhöz került és elkezdődött a második európai invázió, ezúttal keletről. Elfoglalták Konstantinápolyt és fővárosukká tették, betörtek a Balkánba, megverték a szerbeket, a magyarokat – mohácsi vész, Buda eleste – Athén és a Krim félsziget is a kezükbe került és hadseregük 1683-ban Bécset kezdte ostromolni. Kis híjján múlt, hogy sikerül is elfoglalniuk, a franciáknak és spanyoloknak, a Pápának és poroszoknak, az angoloknak és skandinávoknak, más dolguk volt. Ha Bécs elesett volna, ki tudja meddig jutottak volna el a török hadak, talán a La Manche csatornáig is.
Mint hollywoodi filmekben szokott történni, az utolsó pillanatban érkezett meg a felszabadító lengyel hadsereg, Szobieszky János lengyel király parancsnoksága alatt és a törökök csúfos vereséget szenvedtek. Többé már nem veszélyeztették Európát. (Az osztrákok a következő században 'hálálták' meg megmentésüket, amikor az oroszokkal és poroszokkal együtt résztvettek Lengyelország feldarabolásában). 1683 évével kezdődtek el az iszlám katonai kudarcai, amelyek az ottomán birodalom első Világháborús vereségével és a muzulmán területek elfoglalásával az európai nagyhatalmak által fejeződtek be.
A harmadik invázió Európába a napjainkban játszódik le. Különféle statisztikai becslések szerint 15 és 25 millió között van a mohamedán vallású nők és férfiak száma akik ma az Európai Únióban élnek. A muzulmánok nem hadakkal és ágyukkal törtek be Európába, nem mint megszállók érkeztek, hanem mint szegény emberek, akik jobb életet keresnek maguknak és családjaiknak, csónakokon jönnek át a könnyen áthatolható határokon és a szülőszobákból árasztják el a kontinenset. Sokkal jobban kifizetődik munkanélküli járadékból és szociális segélyből élni Európában mint munkabérből a "Harmadik Világban".
Senki sem akarja őket igazán. A gyanakodás és a gyűlölet a muzulmánok iránt emelkedett a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után és tovább növekedtek a 2004 évbeli madridi vasúti robbantásos terrorista akciósorozat és a 2005 évbeli londoni bombamerényletek után. A legtőbb államban megerősödtek a bevándorlást ellenző pártok és egy részükben, a kormányba is bekerültek. A holland Szabadság párt vezetője fasiszta könyvnek nevezte az iszlám szent könyvét, a Koránt és Hitler "Mein Kampf"jával hasonlította össze. A szélsőjobbos vezető szerint a könyv felhívja muszlimokat, hogy "elnyomják, üldözzék vagy megöljék a keresztényeket, zsidókat, máshogy gondolkodókat és hitetleneket, megverjék és megerőszakolják a nőket és erőszakkal hozzanak létre egy iszlám államot". Egy kardinális követelte az olasz államtól, hogy vessen véget a muzulmán immigrációnak, de Európának, amelyben az alacsony születési arány munkaerő hiányt okozott, szüksége van rájuk, nincs más aki elvégezze a "piszkos munkákat" társadalmában.
A világ tíz legalacsonyabb születési arányú országa között, kilenc európai (a tízedik Japán). A kontinensen egy nőre átlag 1.37 szülés jut, sokkal a reprodukciós szint alatt – ez a minimális szint a népesség fenntartásához – amely 2.1. A születési arányszám Magyarországon 1.32, Németországban 1.3, Olaszországban 1.2, Csehországban 1.18, Spanyolországban 1.1, Franciaországban 1.7 (aránylag magas, nagy muszlim lakossága miatt). Oroszország lakossága évente 750,000-el csökken és a jelen század közepéig 22%-al kevesebb orosz lesz a világon. A várható csökkenés az olaszoknál szintén 22%, a bulgároknál 36%, az észteknél 52%! Ezzel szemben a temékenységi arány a mohamedán vallásúaknál a háromszorosa a nem-mohamedánok arányánál.
Ellentétben a nyugati demokráciákkal, Kinával, Japánnal és Indiával, amelyek megpróbálják csökkenteni a szülések számát, hogy emelni tudják az életszínvonalat, a muzulmán országok a demográfiához mint politikai fegyverhez viszonyulnak. Örömmel exportálják fölös lakosságukat Európába és a US-be, tudva, hogy minél nagyobb lesz a muszlim diaszpóra, annál nagyobb politikai befolyása lesz és a muszlim világ nagyobb engedményeket fog tudni kicsikarni a nyugatiaktól. Azoknak az országoknak az élén amelyeknek a termékenységük a legmagasabb, Szomália áll, egy nőre jutó 6.91 szüléssel, utána Niger 6.83, Afganisztán 6.78 és Jemen 6.75 átlaggal – ezek természetesen mind muzulmán országok.
Az Európai Únió vezérelve a muszlim bevándorlók – törökök, marokkóiak, algíriak, pakisztánok – teljes integrációja a vendéglátó társadalomban, azzal a céllal, hogy néhány generáció múltán jó angolok, jó németek, jó franciák legyenek belőlük, hasonlóan mint ahogy a bevándorlók az elöző századokban beolvadtak azokba az országokba amelyekbe immigráltak.
A valóság az, hogy a bevándorlók része a társadalom szélén van, sok országban a munkanélküliség aránya 50% fölött van és főleg az ifjúság nyugtalan és elidegenülve, elnyomva érzi magát. Egy kis részük bűnbe is sodródott. A bevándorlók negyedeit éjjel veszélyeseknek tekintik. Az igaz ugyan, hogy ezek a leírások nem annyíra különböznek az olasz, lengyel, ír bevándorlók ábrázolásától Észak Amerikában a 19-ik században, de a muszlim bevándorlók mások mint az előző századok bevándorlói. Egy jelentős részük egyáltalán nem akar beolvadni a vendéglátó társadalom kultúrájába, hanem megváltoztatni azt. Egy két év előtti felmérés szerint, a brit muszlimok 60%-a a sarija (iszlám vallási törvény) szerint szeretne élni, de az Egyesült Királyságban!
Az egyik iszlám kiadvány többek között azt írja, hogy a cél "szervezett harc a létező társadalom átalakítására egy Koránra alapozott iszlám társadalommá, amelyikben az Iszlám – a teljes életre szolgáló kód – a legfelsőbb, domináns érték. Az iszlám mozgalom végső célja nem fog megvalósulni, ha ezt a harcot nem helyi tényezők fogják vezetni, mert csak nekik van erejük a társalmat iszlámivá változtatni".
Ezeknek a fanatikus iszlám elemeknek a fontossági sorrendjében a legelső: Vigyázni a muszlim diaszpóra hűségére. Ezért a vallásoktatást immigráns imámok viszik végbe, akik napirendjük csúcsára állítják a célt, belenevelni nyugaton született hiveikbe a megvetést, sőt gyülöletet környezetük iránt. Azáltal, hogy a nyugati államok lehetővé tették egy teljesen ellenséges, ellenőrizetlen szubkultúra kifejlődését a társadalmukban, kialakult egy alternativ politikai és társadalmi szerkezet, amelyben a terroristák zavartalanul tudnak működni.
Hiába próbálják lekenyerezni ezeket a közösségeket és előjogokat adni nekik, ez csak azt okozza, hogy kinevetik vendéglátójuk ostobaságát és további követelésekkel állnak elő. Ez a helyzet Berlinben, ahol a törökök egy megoldhatatlan szociális problémát képeznek. A város bizonyos részei magukba vannak zárva és a bevándorlók párhuzamos, ellenséges érzületű kultúrát tartanak fent, minden kapcsolat nélkűl a német kultúrával. Hasonló a helyzet Marseillesben, ahol az észak-afrikai magrebok az életüket a Korán szerint szervezik meg, az integrációval szöges ellentétben.
A Herald Tribune egyik cikke arról számolt be, hogy marokkói fiatalok örömtüntetést rendeztek Hollandiában a szeptember 11-i vérontás hallatára. Az ujság felmérése szerínt a Hollandiában élő marokkóiak 20százaléka örült annak, hogy annyi amerikai pusztult el, vagyis 80 százalék máshogy vélekedett. Ez a ténymegállapítás rámutat azon európai kormányok dilemmájára amelyek kitárták országaik kapuját a tömeges bevándorlás előtt a muszlim országokból. A muzulmánok legtöbbje nem akar részt venni a Nyugat elleni dzsihádban és nem folytat bűnös tevékenységet. A probléma: hogyan viselni a gondját olyan bevándorlóknak amelyeknek apró százaléka potenciális terrorista és ugyanakkor megőrizni azokat az értékeket amelyeket őrült fanatikusok mint Ben Laden meg akarnak semmisíteni? Hogy lehet megbirkózni fajvédő gyűlölőkkel akik a társadalmadban rejtőznek?
Tíz éve csak néhány mecset volt Németországban. Ma 159 van és még 184 van az épitkezés különféle stádiumaiban. A Glasgow, skóciai pokolgépes robbantásban gyanúsítottak családtagjai kijelentették, hogy a két férfit a Tablighi Jamaa nevű iszlám csoport radikalizálta, tette szélsőségessé. Ugyanez a csoport tervezi Európa legnagyobb mecsetének a felépítését a londoni olimpiai stádium közelében.
Amikor az olasz írónő Orianna Fallaci bátran kijelentette: "Mi az értelme tisztelni valakit aki nem tisztel minket? Mi az értelme megvédeni a kultúrájukat, vagy amiről feltételezzük, hogy a kultúrájuk, amikor ők megvetik a miénket? Én a mi a kultúránkat akarom megóvni és kijelentem, hogy előnyben részesítem Dantet Omar Khajjámmal szemben" nagy zenebona tört ki a közvéleményben. Fallacit mint fajvédőt bélyegezték meg és az életét fenyegették. Kevésbé bátor emberek inkább hallgattak..
Egy muszlim akadémikus 1991-ben Ausztráliában javasolta, hogy a többnejűség törvényes legyen és az erőszak fogalmát a házasság keretében töröljék. "A feleség ne tudja a férjét beperelni erőszak miatt". Svédországban és Norvégiában az elmúlt pár évben nagyon megugrottak a nemi erőszakok, amelyeket jelentős részben a muszlim bevándorlók követnek el. Dániában, ahol a bevándorlók – akiknek a többsége muzulmán – felelősek a nemi erőszakok 68%-ért, a muszlim közösség vezetői mindent elkövettek, hogy bebizonyítsák, hogy az erőszak "nem iszlámszerű". Az olaszországi Bolognában muzulmán vezetők követelték egy 15-ik századbeli megfizethetetlen értékű falfestmény megsemmisítését, amely "az iszlámot sérti" mert – szerintük – Mohamed pokolba hajítását ábrázolja. Torinóban egy ismert imám megvédte Ben Ladent és a Nyugat közeli végét jósolta meg..
Orianna Falacci panaszosan írja: "Például Torinó. Ugyanez a Torinó amelyik megteremtette Olaszországot (Torinó az olasz egyesítés egyik élharcosa volt, rövid ideig az állam fővárosa is, S.A.) és most nem néz ki mint egy olasz város. Úgy néz ki mint Algéria, Dakka, Nairobi, vagy Bejrút. Velencében ahol a galambokat szőnyegecskéken felhalmozott árúval helyettesítik, Otelló sem érezné jól magát."
Franciaországban a muszlimok az összlakosság 8-9.6 százalékát képzik, Hollandiában vagy 5.8%-t, Dániában 5%-t, Svájcban 4.2%-t ,Ausztriában 4.1%-t, Belgiumban 4%-t, Németországban 3.6%-t. A növekedés nemcsak immigrációból és temészetes szaporodásból származik. Legalább100,000 angol és francia polgár tért át a mohamedán hitre az utolsó évtizedben.
Vajon Európa Eurábiáva válik? (A kifejezés, amelyik Európa és Arábia összevonásából származik, az angol írónő Bat Yeor agyából pattant ki). Ha más nem, a demográfia fogja a folyamatot elősegíteni. A közeljövőben a muszlimoknak egyre nagyobb befolyása lesz a nyugat-europai kormányok összetételére és egy holland, vagy francia sem fog tudni bejutni a parlamentbe a mohamedán vallású szavazók támogatása nélkül. Ha a nyugatiak meg akarják őrizni kultúrájukat, több gyereket kell nemzeniük. Az olasz "Népességkutató intézet" szóvivője szerínt "az egyetlen ok amiért az Iszlám fogja örökölni a Földet, hogy a keresztények, meg a zsidók nem hajlandók gyerekeket nemzeni, megházasodni és a születési arányuk annyira alacsony. Az ok nem az, hogy a muszlimok valamit tesznek, hanem az, hogy a keresztények és a zsidók valamit nem tesznek!"
Egy Stein Mark nevű amerikai ujságíró az írta: "A nagy része annak amit nyugati világnak nevezünk, nem fog fentmaradni a jövő századig és egy része még az életünkben fog kezdeni eltünni, beleértve Nyugat Európa néhány országát. A térképen valószinüleg tovább fog létezni egy földrajzi térség amelynek a jelzése Olaszország, vagy Hollandia, éppúgy mint Isztambulban még mindig létezik egy épület amelynek a neve Szent Szófia katedrálisa, de ez nem egy katedrális, csak egy bizonyos ingatlan elnevezése. Hasonlóan Olaszország és Hollandia is egy meghatározott területű ingatlan elnevezése lesznek Közép Európában."
Európa 810 millió összlakósságából vagy 32 millió mohamedán, nem beleszámítva Törökország (amely területének a jelentős része Ázsiában van) lakosságát. Az iszlám már ma a második vallás majdnem minden európai államban. Az Európai Únió lakossága vagy 493 millió és ebből 15-25 millió között van a muszlimok száma. Ha a mostani tendencia folytatódni fog, a muszlim lakosság száma 2015-ig megduplázodik, míg a nem-muszlim lakosok száma 3.5 százalékkal csökkenni fog. Törökország csatlakozása az Európai Únióhoz egy csapásra további 61 millióval növelné ezt a számot és az Eurábia fogalom valósággá válna. Mivel a muszlim népesség az európai átlagnál jóval gyorsabban növekszik – mint már említettem – vannak akik azt állítják, hogy a 21 század végéig Európában muzulmán többség lesz.
A feleségem holland származású és két öccse családjukkal a mai napig Amszterdamban él. Gyakran látogatunk Hollandiába és lehetetlen volt nem észrevenni az országban történő változásokat. A kerület amelyben a feleségem zsidó elemibe járt, ma muszlim-lakta. A város központja teli van hidzsábot viselő asszonyokkal akiket gyerekhorda követ nyomon és nehéz egy 'igazi' hollandusra találni. Amikor a fiammal nemrég Pestre látogattam, hirtelen kibökte, hogy ami legjobban tetszik neki Magyarországon az, hogy a lakósság autentikusan helyi.
Úgy látszik a harmadik invázió vértelen győzelem küszöbén van, harcok és halálos áldozatok nélkül. Nyugat Európa nem lesz többé az a hely ahol szabikra szerettünk menni. Párizs, Amszterdam, Kopenhágen és Róma központjában karcsú minaretek nyújtóznak majd fel és a müezzin imára fogja hívni hithű híveit.

AZ APARTHEID BIRODALMÁBAN

Az apartheid napjaiban Dél Afrika nem volt túl kellemes hely az odalátogatők számára – és feltételezem, még kevésbé, az ott lakók nagy részének. Vagy 30 éve voltunk ott hét éves kislányunkal és semmi sem készített minket elő egy olyan világra, amelyben annyi minden felbolygató jelenség van. Egészen más valamiről olvasni az ujságban és azt közvetlenül tapasztalni.
Amikor leszállunk a repülőtéren, eleinte egyáltalán nem láttunk feketéket: Mintha Angliába érkeztűnk volna (a régibe, most már ott is minden más). A tisztviselők mind, a rendőrök, a vámosok fehérek voltak, nem is említve a különféle járatok utasait. Az egyenruhás, nyakkendős gyerekek, akik az egyik gépről szálltak le, egy rangos angol iskola diákjai lehettek volna. Csak amikor kifelé indultunk, nyilt ki egy majdnem láthatatlan ajtó az egyik falban és néhány szinesbőrű takarító személy bukkant elő, mintha elrejtették volna őket a turisták elől, nehogy elrontsák a képet.
A házaspár amelynél laktunk – mint a legtöbb tehetős fehér Cape Townban – egy városszéli szép villanegyedben lakott és már amikor leszálltunk az autóról, szemünkbe ötlött: Az utcákon nem voltak járdák! Folytatólagos pázsít húzodott a házaktól az útig. A fehéreknek nem volt szükségük járdára, senki sem járt gyalog és a feketék? A pázsítszőnyeg szélén volt egy kitaposott, kövezetlen ösvény, alig 60-70 centiméter széles és amikor a személyzet – szolgálólányok, kertészek, sofőrök – valahová ment, e keskeny ősvényen lépkedtek libasorban.
Késő este lett mire megérkeztünk vendéglátóink házába. A háziak megmutatták merre vannak hálószobáink, a mellékhelyiségek és ami legfontosabb: Felvilágosítottak minket a házirendről. Ha éjjel megszomjazol, nem szokásos kimenni a konyhába és venni valamit a hűtőszekrényből. Csengetned kell és az egyik szolgálólány behozza kérelmedet. Mellékesen azt is megmagyarázták, hogy nem kell megijednünk ha éjjel visításokat hallunk. Sajnálatukra, nem messze tőlük feketék iskolája van. A tanitók ma kapták kézhez fizetésüket, a férfiak ilyenkor berúgnak és megerőszakolják a tanitónőket. Nem kell aggódnunk, ha túl nagy lesz az ricsaj, kihívják a rendőrséget és azok rendet csinálnak.
A reggelinél a házaspár azzal dicsekedett, hogy ők mennyire liberálisak. Saját pénzükből tanítattják az egyik szolgálólány fiát, de a négerek lusták és a gyerek nem tanul.
Az ebéd amelyet Sára – az idősebbik szolgálólány, egy mosolygós, helyes nő, nem túl különböző otthoni iráki szomszédasszonyunktól – készített el és szolgált fel, nagyon izletes volt és feleségem, szokása szerínt, megdicsérte Sárát. Hogy reagált a liberális háziúr?
"Ilyen szart rég ettem!" – jelentette ki határozottan és amikor Sára kiment, hozzátette:
"Nem szabad őket dicsérni, még azt fogják hinni ővék a ház!"
A sors iróniája, minden praktikus szempontból, a fekete személyzet, Sára és felnőtt lánya, voltak a ház urai és azt tették benne amit akartak.
Így példáúl, a főétel ebédre marhasűlt volt. Mint angolszász háztartásokban szokásos, a gőzölgő, néhány kilós húsdarabot ezüst tálcán a háziúr elé tették és ő, nagy villával és késsel felszerelve, kiadós szeleteket osztott mindenkinek. Nem sikerült bekebeleznünk az egész húst és amikor az étkezés befejeződött, a húst is visszavitték a többi maradékkal a konyhába. A vacsoránál a ház ura kérte, hogy szolgálják fel a hideg húst is, Sára a vállát vonta és azt mondta, hogy már nem maradt belőle semmi.
"Határtalan ezeknek a négereknek a falánksága!" – kommentált a házibácsi.
Egy este egy klasszikus zenét akartunk hallgatni – televizió nem volt, állítolag azért, hogy a feketék ne lássanak isten ments olyan filmeket amelyekben intim kapcsolat keletkezik sötétbőrüek és fehérek között – de a lemezjátszó nem működött. A vendéglátónk félhangosan morgott, inkább magának mint nekünk:
"Vagyont adtam ki nemrég a sztereo készülék javitására, de amikor nem voltunk otthon ezek a kaffirok (a feketéket becsmérlő elnevezés) biztos bulit rendeztek és megint elrontották."
Már egész megszoktuk a csengetős házirendet, de egy reggel egy csupasz felsőtestű, rövidnadrágos, mezitlábos vadidegen férfi válaszolt hívásomra:
"Yes Master?" – kérdezte, mintha mi sem volna természetesebb. Egy csésze kávét kértem és az illető rövidesen behozta a kívánságomat. Este megkérdeztük a háziúrat ki volt ez a férfi. Válasza:
"A lusta dögöknek nem volt kedvük kimászni az ágyból és az egyikük szeretőjét küldték el!"
Dél Afrika gyönyorű ország, de a feltünő táblák amelyeknek a feladata a faji megkülönböztetés érvénybe juttatása volt, sokszor a természeti szépségektől is elterelték a figyelmet. Lányunk a kétemeletes busz felső emeletén akart utazni, de egy tábla a felfelé vezető lépcsők bejáratánál, korlátozta a belépést "Nie Blankes” (Nem-fehérek búrul, a fehér telepesek, akiknek oroszlán része Hollandiából származott, nyelvén) számára. Zavarban voltunk. Hogy magyarázzuk meg egy hét éves lánykának mi az apartheid?
A legegyszerűbb kis ital bódéban, a kiszolgáló pult egy kézzel írott kartonlappal volt elválasztva, a tágasabb rész a fehéreknek és egy keskeny rés a feketéknek. A tengerpartok rendezettebb része a fehér lakosság számára volt fenttartva, a fekete pesztonkák a keritésen kivül várták míg a gondjukra bizott csemeték befejezik szórakozásukat.
Vendéglátóink megpróbálták magyarázni nekünk mennyire bölcsek és logikusak a megkülönböztető törvények. Végül is a legerősebb kártyájukat hozták elő:
"Ti izraeliek meg kell, hogy értsétek az álláspontunkat, hiszen ti is ellenségekkel vagytok körülvéve. Ha nem léptek fel erélyesen az arabok ellen, a tengerbe dobnak benneteket."
Naiv kislányunk volt az, aki betetőzte a katasztrófát. George, Sára unokája, annyi idős volt mint ő és egy nap behívta a szobájába játszani. Mi nem láttunk ebben kivetni valót (a feleségem is baráti kapcsolatot létesített Sárával, tőle kapta a morzsás süti receptet is, amelyet a mai napig gyakran elkészít), de amikor vendéglátónk megtudta lánykánk 'csíntettét', ez komolyan megrendítette. Elsápadt, utána elvörösödött és a szavak a torkán akadtak. Már attól féltünk megüti a guta. Az volt legtragikusabb, hogy ez az alapjában kedves ember, csakugyan nem volt képes felfogni, hogy sűllyednek le látszólag felnőtt, intelligens emberek mint mi, a hagyományok semmibe vevésének egy ilyen fokára.
Ezzel befejeződött dél-afrikai kirándulásunk. Az első géppel hazautaztunk. Vendéglátóinknak egy kő esett le szívéről.

ÉLETMENTŐ ZENE

A klasszikus zene szeretettét nem az anyatejjel szívtam be. Serdülőkoromban, nem léteztek egyedi rádió állomások – mint a Bartók Rádió – amelyek ilyen zenére szakosodtak. A szüleim inkább a szinházat meg az Operettszinházat patronálták, mint a koncerttermet, vagy az Operaházat. Az igaz, hogy beírattak zene leckékre, de nem annyira a műfaj iránti vonzalom miatt, hanem mert azt diktálta a divat (ugyanúgy mint vivóleckékre is jártam, anélkül, hogy valaki a családban különösebben érdeklődött volna a sport iránt). Ami engem illet, a hegedüt részesítettem volna előnyben, de apám azt állította, hogy ezen a hangszeren az adottság nélküli játék kibírhatatlan kornyikolásnak hangzik és zongoraleckékre járatott Azon is tudni kell játszani, de még a gyerekes pötyögtetés a billentyükön sem cincogás szerű. Úgysem tanultam meg zongorázni. 1944-ben hirtelen fontosabb lett a túlélés a leckéknél.
Jó sok év pergett le azóta az idő homokóráján. Egy nap az El Al céges szobámba egy új kolléga került, aki egy nagy tranzisztoros rádiót hozott magával. Natan klasszikus zene rajongó volt (mi az rajongó, zenebolond volt!). Az egyetlen adó amely számára létezett a klasszikus volt. Hiába próbálkoztam mindenféle módszerrel, könyörgéssel, rábeszéléssel, fenyegetéssel, az egész hosszú munkanap folyamán nem volt hajlandó a skálát más állomásra állítani, vagy kikapcsolni a készüléket, még akkor sem amikor teljesen atonális zenét adtak, Arnold Schönberg és tanítványainak iskolájából. Natan rádiójának nem volt fűlhallgató csatlakozása sem.
Néhányszor parázs vitánk támadt, amint kiment a szobából mindig lehalkítottam a hangerőséget és amikor visszajött persze visszaállította, még azt is megfontoltam, hogy én is hozok rádiót és állomásháborúba kezdünk, de végül is más kollégák közvetítettek és egy elfogadható kompromisszumot értünk el, legalább a hangerő tekintetében. Mindazok által, a szobánk kicsi volt és a kényszer alatti hallgatás a hét hat napján (csak sokkal később tértünk át az öt napos munkahétre) észrevétlenül befolyásolt és egy nap azon kaptam rajta magamat, hogy az egyik zenei művet zümmögöm – persze nem Schönberg művét, nem hiszem, hogy az egyáltalán zümmöghető. Elkezdtem érdeklődni az u.n. komoly zene után és amikor alkalom adódott, elmentem az Izraeli Filharmonikusok egyik hangversnyére. Csakugyan feldobott, nemcsak maga a zene, hanem az egész atmoszféra, az elegánsan öltözött közönség, a hatalmas zenekar, a különféle csillogó, kifényezett hangszerek.
Innen már rövid volt az út egy komoly lemezgyüjtemény létesítéséig. Gramofonom volt már és most kibővítettem a könnyü zenei címkéket azokkal a klasszikus művekkel amelyek megtetszettek. Idővel a lemezjátszó kiment a divatból és együtt a lemezekkel felkerült a padlásra. Azóta persze már a magnót is kicseréltem, először egy CD lejátszóra és ma a nappalinkban díszhelyet foglal el a legújabb DVD.lejátszó.
Így múlik el a világ dicsősége, amikor majd eljön az ideje, engem is új modellre cserélnek ki.
Már rég nem osztom meg a szobámat Natannal. Saját rádiókészülékem áll a polcon és általában a "Zene hangja" (az izraeli klasszikus zene adó) van beállítva rajta. Az ok nemcsak az az agymosás amelyen kollégámnak köszönhetően annak idején átestem, hanem, ha ez az állomás van beállítva, egyszerűen könnyebb a munkára koncertrálni,. Kevés a duma, nincsenek rádió interjúk, reklámok és a híreket is csak kétszer mondják be a délelőtt folyamán. Nem vagyok munkaőrült, de a sok kotyogás a rádióban zavar, ha valamire akarok központosítani.
A rádió otthon is majdnem mindig nyitva van. A gyerekeim eleinte tiltakoztak zenei izlésem ellen, de az idő megtette a magáét. Nem az volt a célom, hogy a klasszikus zene bolondjaivá váljanak, de a műfaj legalább nem teljesen idegen számukra mint számomra volt.
Néhány éve elhoztam a családot szülinapomra Pestre. Az ötlet tőlük származott. Megtudtam, hogy egy tel avivi magyar étterembe akarnak meghívni és erre azt javasoltam: Ha már magyar étterem, legyen pesti! A budai Kéhlit választottam. Otthonról telefonon megbeszéltem az étrendet és ottani családommal, barátaimmal, összesen 23-an, egy igazi, régimodi, pazar vacsorát fogyasztottunk el. A dessertet, gesztenye pürét óriási kelyhekben, azt hiszem egyikünk sem felejti el soha. Ahogy dukál, a jó vacsorához szólt a nóta, a zenekar csakugyan kitett magáért (a cigányzenét is kedvelem!).
Hogy a zenei élmény ki legyen egyensúlyozva, a második estén elvittem a családot az Operába. Először az impozáns épületet csodáltuk meg, aztán mind az öten bevonultunk saját páholyunkba. Szerencsénk volt és az este "Carmen" volt a programmon, egy szines és könnyű mű azok számára akik előszőr mártják meg a lábukat az opera hideg vizében.
Lehet, hogy a zene kedvelése kor dolga. Csak amikor igazán benő a fejed lágya, fedezed fel a szépségét és terápiai tulajdonságait. Egy hosszú, kimerítő és idegesítő munkanap után, alig van találsz jobbat mint egy pohár borral kezedben a megfelelő zene mellett lazulni. A feleségem számára a klasszikus zene eleinte többé, vagy kevésbé zavaró (pillanatnyi elfoglaltsága és hangulata szerint) háttérzaj volt, amíg egy nap Vivaldi "Négy Évszak"a rabul ejtette. Azóta hű társam lett a zene hallgatásban és a koncertekre is velem tart. Mi több, amikor öccse egyszer hozzánk látogatott, leültette és feltette számára az egyik kedvenc CD-jét.
A klasszikus zene meggazdagította a világunkat és egy új dimenzióval ajándékozott meg. Már néhány éve bérletünk van a zeneakadémián egy szimfónikus hangverseny sorozatra, amelyet egy fiatal és tehetséges zongorista és professzor előadása előz meg, aki a zeneszerzőkről és a művek történelmi hátteréről beszél. A teremnek kitűnő akusztikája van és elég kicsi, úgyhogy minden zenész munkáját közelről tudjuk követni.
Az egyik előadásában a professzor az izraeli Filmharmonikus Zenekar alapítójáról, az ismert hegedűművész Broniszlaw Hubermanról mesélt. 1936-ban Huberman próbajátékot rendezett vagy 200 olyan kiváló zenésznek, amelyeket a náci hatalom Németországban elbocsátott munkahelyükről zsidóságuk miatt. 60 zenészt alkalmazott, ezek családjukkal az akkori Palesztinába emigráltak és így megmenekültek a többi német zsidó keserű sorsától.
Az előadó szavaival élve, a fenti próbajáték az életükért volt! 1936 december 26-án Arturo Toscanini a Palesztiniai Filharmonikus Zenekar első hangversenyét vezényelte.