IDŐS EMBER NEM VÉN EMBER

Talán egy évvel a 65-ik születésnapom előtt, végre előreléptettek a munkahelyemen és egy képzett és odaadó osztály élére állhattam. Most már alkalmam lett volna arra, hogy bebizonyítsam, megérdemlem a belém fektetett bizalmat, de ehelyett, alig egy év múltán – persze teljesen várhatóan, az ország törvényeinek engedelmeskedve – egy nagy bucsúbulit rendeztek nekem, a főosztály vezetője elparentált, agyondicsérte a szakértelmemet, munkaképességemet, teljesítményeimet, a vezérigazgató és más fejesek kezet ráztak velem, kaptam egy díszes oklevelet sok éves munkálkodásom emlékére, szép ajándékot kollegáimtól és hazaküldtek "pihenni".
Ez a szó volt a sérelem tetőfoka! Nem fáradtam el, semmi szükségem sem volt pihenésre, minden lehető szempontból, beleértve a szakmait, az abszolút csúcson voltam és úgy éreztem még távol vagyok képességeim kimerítésétől, hát akkor mi a fenébe küldenek haza? Hirtelen nincs tőbbé szükség rám? Egy nappal a szülinapom előtt nélkülözhetetlen voltam és most már nem vagyok az?
Otthon nem találtam a helyemet, úgy forgolódtam mint az alulméretezett ketrecbe zárt oroszlán és mindenkinek az idegeire mentem.
Nagy mázlim volt és mindössze néhány futó hónap múltán – mielőtt teljesen megkukultam volna – ugyanaz a cég amely nyugdíjazott, felkért, végezzek el számukra egy bizonyos munkát. Miután befejeztem ezt a feladatot, újabb megbízást kaptam és ez így folytatódík a mai napig. Néhány hónapja töltöttem be a 75-ik évemet, az egészségem aránylag jó és tovább dolgozok a szakmámban, amelyet 39 éve tanultam ki. Senki sem tesz szivességet nekem, a feletteseim szerínt példásan töltöm be munkakőrömet – különben nem újítanák fel évente a szerződésemet – de nem tagadom, a tudat, hogy kis, de lényeges sróf vagyok egy nagy szervezetben, továbbra is hasznos lehetek és módomban van hozzájárulni az ország gazdaságához, de az a tény is – feltétlenül nem az utolsó helyen! – hogy a megkeresett összeg kipótolja a feleségem és én nyugdíját és lehetővé teszi számunkra egy adag tejszínhabbal ízesíteni életünk tortáját, sőt, néha még egy cseresznyével is feldiszíteni, nagy elégtétellel tölt el. Meglepek minden a hogyléttem iránt érdeklődőt, amikor a más korombeli (és sokkal fiatalabb) pasikkal ellentétben, mindig azt válaszolom: "Köszi, kitünően!"
A fentiből viszont az következik, hogy az a véleményem, azok a szerencsétlenek akik tétlenségre lettek itélve, megszűntek a társadalom hasznos polgárai lenni. Ez sajnos így van. A társadalom amelyben hiszek, arra az egyszerü elvre kell, hogy legyen alapozva:
"Adj a lehetőségeid szerínt, kapj a szükségleteid szerínt!"
Az életkor tényezője nem jelenik meg ebben az egyenlegben és nem is kell megjelennie.
Ha egészséges vagy, a lehetőségeid és adottságaid szerínt (és sajnos a szerencséd szerínt is, mert csak keveseknek sikerül azzal foglalkozni amit kedvelnek, hajlamuk van hozzá) járulsz hozzá a gazdasághoz. Minél korlátoltabb vagy – a születésedtől, baleset, betegség, vagy a korod miatt – kevesebbet vagy képes adni és többet használsz fel azokból a szolgáltatásokból amelyet a társadalom a rendelkezésedre bocsát. Mindez természetesen attól a szociális törvénykezéstől függ amelyet e társadalom választott intézményei törvénybe iktattak. Az ideális demokratikus társadalomban a többség állapítja meg az általa előnyben részesített gazdasági modellt és ha forrásai elegendőek, gondoskodik is azokról a szolgáltatásokról amelyeket eszerint a modell szerínt köteles nyújtania. Egy ilyen társadalomban a polgároknak megvan minden oka elégedetten mosolyogni.
A mi országunkban, amely messze van attól, hogy ideális társadalom legyen, a nyugdíj törvény meghatározza, hogy az alkalmazottaknak 67 éves korukban kell nyugdíjba vonulniuk (mióta nyugdíjaztak, két évvel felemelték ezt a kort). A cégek ugyan jogosultak különleges megállapodás alapján tovább alkalmazni valakit, de a valóságban csak kevés munkaadó használja ki ezt a jogosultságot. A legtöbb cég inkább azt látja előnyösnek, ha nyomást gyakorol az alkalmazottaira, vonuljanak vissza sokkal a 67-ik évük előtt, néha már 50-55 éves korukban. Az inditék világos. Egy középkorú, képzett, magas fokozatú, nős és gyerekes alkalmazott sokkal többe kerül cégének, mint egy fiatal ember szakmai és társadalmi útja kezdetén. Ez egy kétségtelenül hibás hozzáállás, mert egy ilyen embernek nincs még meg a szakmai tudása, tapasztalata és érzelmi szilárdsága. A szolgáltatások színvonala csökkenhet, az ügyfeleket kár érheti és végső fokon a munkaadó veszít.
Nincs semmilyen kapcsolat az öregség és az életkor között. Vannak emberek akik öregnek születtek és mások akik akár 100 éves korukban is fiatalok maradnak. Sok szakértő támogatja ma azt a felfogást, hogy az alkalmazottak nyugdíjba vonulni késztetése, csakis azért mert elértek egy bizonyos kort, tiltott megkülönböztetés, amely gazdasági, lelki, társadalmi és egészségi szempontból súlyos kárt okoz a lakosság egy évente növekvő részének. Az Egyesült Államokban emberek diszkriminációja csakis koruk miatt, valós képességiekkel nélküli kapcsolattal, ellentmond az egyenlőség és a foglalkoztatási szabadság alapelveinek és ezért tilos. A hangsúly a képességeken, a testi és lelki egészségi állapoton kell, hogy legyen.
Egy ismert izraeli közgazdász, professzor Klinov Rut, aki a haladó korban dolgozók területét kutatja és 78 éves korában is folytatja egyetemi munkáját, szerínt, az érvelés, hogy azért kell embereket nyugdíjazni, hogy a fiataloknak teremtsenek munkahelyet, marhaság. A 90-es években Izrael kb. egy millió új bevándorlót fogadott be a volt Szovjetúnióból és egy alkalmazkodási időszak múltán a legtöbben munkát találtak. Egy ország gazdasága dinamikus és növekszik. Minél több idős korú ember fog dolgozni és minél magasabb bevételük lesz, annál többet fognak fogyasztani és új munkahelyek fognak keletkezni, hogy termékeket és szolgálatásokat teremtsenek számukra.
Összefoglalóban csak annyit mondhatok, hogy az öregkor nem a vég, csak egy újabb állomás életünk pályáján, amelyet – remélhetően – mindannyian elérünk. Minden kornak megvannak a maga élvezetei és tapasztalatomból mondhatom, hogy ezek sem kevesebbek, sem rosszabbak minden más kor élvezeteinél. Az öregedési folyamathoz úgy viszonyulok mint egy kalandhoz. Még soha sem voltam 80 éves, milyen lehet ez?
Ha itt lesztek még néhány év múlva, elmondom. Megbeszéltük?