OROSZLÁNOK
1956-ban ideiglenesen fellebent a vasfügyöny, kinyíltak a Szovjetúnió kapui és új bevándorlók ezrei érkeztek Izraelbe. Azokban a messzi napokban az oroszok frissítő újításnak tűntek országunkban ahová az utolsó évtizedekben a bevándorlók többsége a Közelkeletről és Észak Afrikából érkezett. Mi, két vidám telavivi srác, két lányt ismertünk meg ebből az emigráns tömegből, Vardát és Szonját. Ezek a lányok mintha egy más alfajhoz tartóztak volna, annyira különböztek azoktól a lányoktól amelyeket addig ismertünk. Jólneveltek, kulturáltak, pontosan meghatározott viselkedésmóddal minden adott társadalmi helyzetben. A kiejtésük is bájos volt, számunkra, aki Szlovákiából, egy másik szláv országból emigráltunk Izraelbe, ismerösnek is tünt. A barátom, Tomi az első perctől Szonja – egy káprázatos szőke szépség álmodozó szürke szemekkel és finoman cizellált arccal – varázsa alá esett,. Az én választásom mindenesetre az ébenfekete hajú Varda lett volna, egy pikáns szaftos, tüzelő szemű lány, akin látszott, hogy bugyborékoló vidámságát csak ideig-óráig tudja kordában tartani és a legkisebb ürügy kirobbantja, mint a pezsgő amikor kihúzod az üveg dugóját. Mellesleg, a lányok gyűjtőneve a társaságunkban ’oroszlánok’ volt (az ’y’-t elhagytuk).
Tomi, aki mint taxisofőr kereste meg a kenyerét, meg a rávalót, éppen a napokban vett egy új autót amelyet be kellett „járatni” – egy fogalom amelyik majdnem eltünt az autózás világából – és azért szombaton Haifára utaztunk az oroszlánokkal. Dél felé érkeztünk meg, éhesek mint a farkasok és természetesen be akartunk ülni egy étterembe, de itt egy meglepetés várt ránk. Varda és Szonja határazottan visszautasították a javaslatot.
„Jó házból való lányok nem ülnek be idegen férfiakkal egy nyilvános helyre.”
Nem tudtuk megváltoztatni a véleményüket, hiába próbáltuk és végül is gyrot pitában faltunk a kocsiban űlve (szegény Tomi egy frászban volt, hogy bemaszatoljuk a kárpitozást új szerzeményében).
Ez csak egy példa volt a sok kategorikus ’nyet’re amelyeket kénytelenek voltunk csendben lenyelni orosz barátnőinktől. Amellett, szeretném itt tisztázni, hogy ellentétben tartózkodó viselkedésükkel a nyilvánosságban, ami Vardát illeti, ő sokkal szabadosabb volt a személyközötti kapcsolatokban. Ez a lány élénk volt mint a gyerek, egy percnél többet nem volt képes csendben ülni, folyton mozgásban volt, állandóan valamit tennie kellett, valakihez hozzá kellett érnie. Furcsa szokása volt, hogy hirtelen, az utcán menve, elkiáltotta magát: "Esek!" és anélkül, hogy megvárná a válaszomat, minden aggodalom nélkül, nyújtott lábakkal, hagyta a testét hátraesni. Megindító volt feltétlen bizalma barátjában, hogy ott lesz mögötte, megfogja és nem hagyja, hogy a feje a járdába ütközzön.
Mégis, úgylátszik nem lettünk egymásnak teremtve. Egy kínos dolog történt velem. Az ajkaim megvörösödtek, erősen égtek és hatalmasra duzzadtak. Nem tudtam mi lehet az oka, de amikor Varda néhány napig városon kivül volt, majdnem teljesen elmúltak a tünetek, az égés enyhült, a dagadás lelohadt és megértettem, hogy az ajakrúzsa okozza ezt a furcsa allergiát. Barátnőm természetesen kicserélte a rúzsát, de ez csak egy jel volt: Nincs kémia közöttünk. Közös megegyezéssel véget vetettünk a kapcsolatunknak, de jó barátok maradtunk. Rövid idő múltán Varda egy jó barátommal, Mikivel, kezdett járni. Egy elöző írásomban (Útinapló III, Részlet I) a következőt írtam Vardáról:
"Bécsben egy barátnőm, Varda, lakott, aki 1956-ban emigrált Izraelbe Oroszországból. (Úgy is hívtuk: “Az oroszlán“). Egy rövid ideig az én barátnőm volt, de a kapcsolat nem volt komoly, jóban voltunk, de nem szerettük egymást. Azután Mikivel ismerkedett meg, az egyik legszebb férfivel akit valaha is ismertem. Boldogult anyám szerint túl szép is volt. „Egy férfi nem szabad, hogy ilyen szép legyen”.
Varda sem volt csúnya, fényképét az egyik népszerű női hetilap címlapjáról, a mai napig a fiókomban őrzöm.
A kapcsolat Mikivel lobogó, nagy szerelem volt, de Varda számára az érzelmi vihar nem volt elég. Ő házasságot és gyerekeket akart, de barátja nem volt a házasodó férfi tipusa.
Ebbe a légüres térbe furakodott be Paul, egy gazdag bécsi gyémántkereskedő, aki mint turista érkezett Izraelbe és első látásra beleszeretett Vardába. Randevúra hívta, de Varda visszautasította, mivel barátja volt. Paul nem adta fel a küzdelmet és végül is meggyőzte Vardát, hogy éjjel találkozzanak, amikor a munkája miatt korán kelő Miki már alszik.
Varda azt a maszlagot adta be Mikinek, hogy egy barátnőjénél fog aludni. A férje be lett hívva tartalékos katonai szolgálatra és fél egyedül a nagy lakásban. Mit sem sejtő barátja elvitte autójával egy házhoz a város központjában, Varda érzékeny búcsut vett tőle és belépett a lépcsőházba. Amint hallotta a kocsit távolodni, újra kijött és nem messze onnan találkozott Paullal.
Néhány ilyen találka után, Paul megkérte Varda kezét. Vardának tetszett az ötlet, de előzöleg utolsó alkalmat akart adni Mikinek. Mégegyszer megkérdezte, hajlandó-e tisztességes asszonyá tenni. Amikor Miki belekezdett a mondókájába, hogy kár elrontani virágzó kapcsolatukat egy olyan buta lépéssel mint a házasság, Varda tudtára adta, hogy máshoz megy és meghívta az esküvöjére.
A lakzi fényüző volt. Volt barátja is ott volt. Külsőleg nem látszodtak rajta izgalom jelei, jó étvággyal fogyasztotta el a vacsorát, ivott, táncolt a lányokkal, de zárt körben hirtelen kifakadt:
“És még én a marha, fuvaroztam azt a kurvát a dugásokra!“
Miki mind a mai napig nőtlen maradt.
Varda és Paul az elegáns Mária Terézia utcában laktak. Szép lakásuk volt, sok barátuk, gyerekgondozónőjük, de az egész ház kisfiúk, Dávid, körül forgott. Panzióban laktam, de estéimet Vardával és a férjével töltöttem. Kitünő vendéglátok voltak. A bőséges vacsora után általában táncolni, moziba, valamilyen jó kis kocsmába Grinzingben, vagy barátokhoz mentünk. Vardának jól jött, hogy van valakije, aki mindent tud elöző életéről és megoszthatja vele titkait. Bevallotta előttem, hogy még mindig szereti Mikit és megkért, hogy vigyek neki egy levelet tőle.
“Már néhányszor írtam neki, nem értem miért nem válaszol” – panaszolta."
Tomi kapcsolata Szonjával tovább folytatódott, de sok baja volt tüzes vérmérsékletével. Minden vigyázatlan nyelvbotlás, minden apró mulasztás részéről, parázs vitát okozott és 'végleges' szakítást. Tomi csak nagy igyekezettel és megfeszített udvarlással tudta elsimítani barátnője felborzolt tollazatát. Én, mint kettőjük jó barátja, megpróbáltam segíteni, közvetíteni. Egy este példáúl találkájuk volt, a lány a megadott órában ott volt, bement kulcsával Tomi lakásába – szemben az enyémmel – de barátja nem volt otthon. Tomi fél órát késett, mérgesen panaszolta, mechanikus problémája volt az autójával úton Jeruzsálembe és időbe tartott amíg megoldotta, de Szonjára ilyenkor nem hatott a logikus érvelés.
"Ha egy férfi találkára hív egy nőt, mindent meg kell tennie, tűzzel és vízzel is megbírkózni, hogy időben megérkezzen!" – itélkezett határozottan. Még egy szigorú alapelv amelyet az anyatejjel szívott magába. Ajtócsapással vonult ki és elkezdett lépkedni a buszállomás felé. Tomi a járda mentén követte az autóval, megpróbálta kiengesztelni és meggyőzni, hogy szálljon be, ő majd hazaviszi, de a "drága (és konok) Szonyicska" tovább menetelt büszkén felszegett fejjel, oda sem hederítve esedező barátjára. Végül engem kért meg Tomi, hogy kisérjem haza. Máskor is, amikor éjjel dolgozott, akkor voltak a legjobb fuvarok, engem bízott meg, vigyem Szonját moziba. Nagyon féltékeny volt és attól retegett, hogy valaki elorozza előtte az ő szépek szépét.
Talán már sejtetitek, hogy fog befejeződni ez a történet. Szonja egy nagyon érzéki teremtés volt. Ha izgi film volt, erősen társához szorult és görcsösen markolázta a kezét, ha meg romantikus volt, saját zsebkendője gyorsan átvízesedett és a kisérőjének kellett kölcsönadni az ővét és ki volt ez a kisérő? Gyakran én. Amikor este érte jöttem, sokszor még nem volt készen. Kis szobája ágyán ültem és figyeltem, ahogy be s ki jár, kisminkeli magát, segítettem bekapcsolni ruháját. Nem vonzódtam hozzá, kifejezetten nem az én tipusom volt, de lassacskán egy bizonyos intimitás keletkezett közöttünk. Éjjel, amikor hazakisértem, úgy búcsuztam el tőle mint minden más lánytól, puszival az arcára, de egyszer elvétettem a célt és a csók Szonja érzéki ajkán kötött ki. Jó lenne, ha az esti szentimentális filmet hibáztathatnám azért, hogy a véletlen csók nagyon átforrósodott. Az ajtaja már nyitva volt, világitásra nem volt szükségünk és egy idő múltán Szonja ágyán ocsúdtunk fel.
"Te durák (oroszul ostoba, gyakori kifejezés Szonja ajkán)! Mit tettél?"
Az ilyesmivel tipikusan a férfit okolják, mintha ő passzív szemlélő lett volna, de én is sokkban voltam. Hogy voltam képes ennyire elragadtatni magamat és elárulni legjobb barátomat? Ezt Tomi soha sem fogja nekem megbocsátani! Így is volt, dacára próbálkozásaimnak. Sehogy sem tudtam kiengesztelni, a végén már könyörögtem, hogy legalább verjen pofon, de csak megvetően nézett végig és hátat fordított nekem. Soha többé nem láttam és csak néhány hónapja hallottam közös barátoktól, hogy meghalt.
A szenvedélyes légyott Szonjával egyedülálló eset maradt. Szőke nők soha sem vonzottak és ő sem látta bennem álmai férfijét. Egy másik orosz származású férfihez ment feleségül és gyerekeik úgy néznek ki mintha egy utazási iroda norvég fjordokat hirdető plakátjából léptek ki volna. Nemrég futottam össze vele a bevásárló központban. Még mindig szép asszony. Nagyon örült nekem, de meghívásomat egy kávéra elutasította.
"Inkább máskor, jó?" – mondta kedvesen mosolyogva.
Tomi, aki mint taxisofőr kereste meg a kenyerét, meg a rávalót, éppen a napokban vett egy új autót amelyet be kellett „járatni” – egy fogalom amelyik majdnem eltünt az autózás világából – és azért szombaton Haifára utaztunk az oroszlánokkal. Dél felé érkeztünk meg, éhesek mint a farkasok és természetesen be akartunk ülni egy étterembe, de itt egy meglepetés várt ránk. Varda és Szonja határazottan visszautasították a javaslatot.
„Jó házból való lányok nem ülnek be idegen férfiakkal egy nyilvános helyre.”
Nem tudtuk megváltoztatni a véleményüket, hiába próbáltuk és végül is gyrot pitában faltunk a kocsiban űlve (szegény Tomi egy frászban volt, hogy bemaszatoljuk a kárpitozást új szerzeményében).
Ez csak egy példa volt a sok kategorikus ’nyet’re amelyeket kénytelenek voltunk csendben lenyelni orosz barátnőinktől. Amellett, szeretném itt tisztázni, hogy ellentétben tartózkodó viselkedésükkel a nyilvánosságban, ami Vardát illeti, ő sokkal szabadosabb volt a személyközötti kapcsolatokban. Ez a lány élénk volt mint a gyerek, egy percnél többet nem volt képes csendben ülni, folyton mozgásban volt, állandóan valamit tennie kellett, valakihez hozzá kellett érnie. Furcsa szokása volt, hogy hirtelen, az utcán menve, elkiáltotta magát: "Esek!" és anélkül, hogy megvárná a válaszomat, minden aggodalom nélkül, nyújtott lábakkal, hagyta a testét hátraesni. Megindító volt feltétlen bizalma barátjában, hogy ott lesz mögötte, megfogja és nem hagyja, hogy a feje a járdába ütközzön.
Mégis, úgylátszik nem lettünk egymásnak teremtve. Egy kínos dolog történt velem. Az ajkaim megvörösödtek, erősen égtek és hatalmasra duzzadtak. Nem tudtam mi lehet az oka, de amikor Varda néhány napig városon kivül volt, majdnem teljesen elmúltak a tünetek, az égés enyhült, a dagadás lelohadt és megértettem, hogy az ajakrúzsa okozza ezt a furcsa allergiát. Barátnőm természetesen kicserélte a rúzsát, de ez csak egy jel volt: Nincs kémia közöttünk. Közös megegyezéssel véget vetettünk a kapcsolatunknak, de jó barátok maradtunk. Rövid idő múltán Varda egy jó barátommal, Mikivel, kezdett járni. Egy elöző írásomban (Útinapló III, Részlet I) a következőt írtam Vardáról:
"Bécsben egy barátnőm, Varda, lakott, aki 1956-ban emigrált Izraelbe Oroszországból. (Úgy is hívtuk: “Az oroszlán“). Egy rövid ideig az én barátnőm volt, de a kapcsolat nem volt komoly, jóban voltunk, de nem szerettük egymást. Azután Mikivel ismerkedett meg, az egyik legszebb férfivel akit valaha is ismertem. Boldogult anyám szerint túl szép is volt. „Egy férfi nem szabad, hogy ilyen szép legyen”.
Varda sem volt csúnya, fényképét az egyik népszerű női hetilap címlapjáról, a mai napig a fiókomban őrzöm.
A kapcsolat Mikivel lobogó, nagy szerelem volt, de Varda számára az érzelmi vihar nem volt elég. Ő házasságot és gyerekeket akart, de barátja nem volt a házasodó férfi tipusa.
Ebbe a légüres térbe furakodott be Paul, egy gazdag bécsi gyémántkereskedő, aki mint turista érkezett Izraelbe és első látásra beleszeretett Vardába. Randevúra hívta, de Varda visszautasította, mivel barátja volt. Paul nem adta fel a küzdelmet és végül is meggyőzte Vardát, hogy éjjel találkozzanak, amikor a munkája miatt korán kelő Miki már alszik.
Varda azt a maszlagot adta be Mikinek, hogy egy barátnőjénél fog aludni. A férje be lett hívva tartalékos katonai szolgálatra és fél egyedül a nagy lakásban. Mit sem sejtő barátja elvitte autójával egy házhoz a város központjában, Varda érzékeny búcsut vett tőle és belépett a lépcsőházba. Amint hallotta a kocsit távolodni, újra kijött és nem messze onnan találkozott Paullal.
Néhány ilyen találka után, Paul megkérte Varda kezét. Vardának tetszett az ötlet, de előzöleg utolsó alkalmat akart adni Mikinek. Mégegyszer megkérdezte, hajlandó-e tisztességes asszonyá tenni. Amikor Miki belekezdett a mondókájába, hogy kár elrontani virágzó kapcsolatukat egy olyan buta lépéssel mint a házasság, Varda tudtára adta, hogy máshoz megy és meghívta az esküvöjére.
A lakzi fényüző volt. Volt barátja is ott volt. Külsőleg nem látszodtak rajta izgalom jelei, jó étvággyal fogyasztotta el a vacsorát, ivott, táncolt a lányokkal, de zárt körben hirtelen kifakadt:
“És még én a marha, fuvaroztam azt a kurvát a dugásokra!“
Miki mind a mai napig nőtlen maradt.
Varda és Paul az elegáns Mária Terézia utcában laktak. Szép lakásuk volt, sok barátuk, gyerekgondozónőjük, de az egész ház kisfiúk, Dávid, körül forgott. Panzióban laktam, de estéimet Vardával és a férjével töltöttem. Kitünő vendéglátok voltak. A bőséges vacsora után általában táncolni, moziba, valamilyen jó kis kocsmába Grinzingben, vagy barátokhoz mentünk. Vardának jól jött, hogy van valakije, aki mindent tud elöző életéről és megoszthatja vele titkait. Bevallotta előttem, hogy még mindig szereti Mikit és megkért, hogy vigyek neki egy levelet tőle.
“Már néhányszor írtam neki, nem értem miért nem válaszol” – panaszolta."
Tomi kapcsolata Szonjával tovább folytatódott, de sok baja volt tüzes vérmérsékletével. Minden vigyázatlan nyelvbotlás, minden apró mulasztás részéről, parázs vitát okozott és 'végleges' szakítást. Tomi csak nagy igyekezettel és megfeszített udvarlással tudta elsimítani barátnője felborzolt tollazatát. Én, mint kettőjük jó barátja, megpróbáltam segíteni, közvetíteni. Egy este példáúl találkájuk volt, a lány a megadott órában ott volt, bement kulcsával Tomi lakásába – szemben az enyémmel – de barátja nem volt otthon. Tomi fél órát késett, mérgesen panaszolta, mechanikus problémája volt az autójával úton Jeruzsálembe és időbe tartott amíg megoldotta, de Szonjára ilyenkor nem hatott a logikus érvelés.
"Ha egy férfi találkára hív egy nőt, mindent meg kell tennie, tűzzel és vízzel is megbírkózni, hogy időben megérkezzen!" – itélkezett határozottan. Még egy szigorú alapelv amelyet az anyatejjel szívott magába. Ajtócsapással vonult ki és elkezdett lépkedni a buszállomás felé. Tomi a járda mentén követte az autóval, megpróbálta kiengesztelni és meggyőzni, hogy szálljon be, ő majd hazaviszi, de a "drága (és konok) Szonyicska" tovább menetelt büszkén felszegett fejjel, oda sem hederítve esedező barátjára. Végül engem kért meg Tomi, hogy kisérjem haza. Máskor is, amikor éjjel dolgozott, akkor voltak a legjobb fuvarok, engem bízott meg, vigyem Szonját moziba. Nagyon féltékeny volt és attól retegett, hogy valaki elorozza előtte az ő szépek szépét.
Talán már sejtetitek, hogy fog befejeződni ez a történet. Szonja egy nagyon érzéki teremtés volt. Ha izgi film volt, erősen társához szorult és görcsösen markolázta a kezét, ha meg romantikus volt, saját zsebkendője gyorsan átvízesedett és a kisérőjének kellett kölcsönadni az ővét és ki volt ez a kisérő? Gyakran én. Amikor este érte jöttem, sokszor még nem volt készen. Kis szobája ágyán ültem és figyeltem, ahogy be s ki jár, kisminkeli magát, segítettem bekapcsolni ruháját. Nem vonzódtam hozzá, kifejezetten nem az én tipusom volt, de lassacskán egy bizonyos intimitás keletkezett közöttünk. Éjjel, amikor hazakisértem, úgy búcsuztam el tőle mint minden más lánytól, puszival az arcára, de egyszer elvétettem a célt és a csók Szonja érzéki ajkán kötött ki. Jó lenne, ha az esti szentimentális filmet hibáztathatnám azért, hogy a véletlen csók nagyon átforrósodott. Az ajtaja már nyitva volt, világitásra nem volt szükségünk és egy idő múltán Szonja ágyán ocsúdtunk fel.
"Te durák (oroszul ostoba, gyakori kifejezés Szonja ajkán)! Mit tettél?"
Az ilyesmivel tipikusan a férfit okolják, mintha ő passzív szemlélő lett volna, de én is sokkban voltam. Hogy voltam képes ennyire elragadtatni magamat és elárulni legjobb barátomat? Ezt Tomi soha sem fogja nekem megbocsátani! Így is volt, dacára próbálkozásaimnak. Sehogy sem tudtam kiengesztelni, a végén már könyörögtem, hogy legalább verjen pofon, de csak megvetően nézett végig és hátat fordított nekem. Soha többé nem láttam és csak néhány hónapja hallottam közös barátoktól, hogy meghalt.
A szenvedélyes légyott Szonjával egyedülálló eset maradt. Szőke nők soha sem vonzottak és ő sem látta bennem álmai férfijét. Egy másik orosz származású férfihez ment feleségül és gyerekeik úgy néznek ki mintha egy utazási iroda norvég fjordokat hirdető plakátjából léptek ki volna. Nemrég futottam össze vele a bevásárló központban. Még mindig szép asszony. Nagyon örült nekem, de meghívásomat egy kávéra elutasította.
"Inkább máskor, jó?" – mondta kedvesen mosolyogva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése