Szülinap

E héten ünnepeltem születésnapomat. Megkérdeztem magamat miért ünnepelünk valamit ami csak arra emlékeztet, hogy egy további év telt el és legalábbis aktuáris szempontból egyre közeledik az elkerülhetetlen vég? Szerencsénkre nem tudjuk mit hoz számunkra a jövő, milyen korban fog letaglózni minket valamilyen szörnyű betegség, vagy esetleg megütjük-e a főnyereményt és azon kevés mázlisták közé fogunk kerülni akik álmukban távozhattak ebből a világból amelyben olyan kevés a jó, de mégis tíz körmünkkel kapaszkodunk belé.
A szülinapokon általában nem valaki korát ünnepeljük meg (hacsak nem életének első évét töltötte be, jubileumot ünnepel, vagy különösen magas kort ért el), hanem azt, hogy egyáltalán a világra jött. Talán inkább a szüleit kéne, hogy felköszöntsük ezen a napon, azokat akik azt okozták, hogy itt van velünk. Ha ők aznap inkább aludni mentek volna, ez az ember nem létezne és egész világunk máshogy nézne ki. Minden ember, még a legjelentéktelenebb személy is, valamilyen módon befolyásolja a környezetét. Nemcsak, hogy összeáll valakivel, boldoggá/boldogtalanná teszi és gyerekeket nemz (akik általában szintén családot alapítanak), de a mindennapjában emberekkel érintkezik, azt okozza, hogy bizonyos dolgokat tegyenek, vagy ne tegyenek, érzelmeket ébreszt bennük és néha meg is változtatja a világnézetüket.
A születésnap egy különleges nap, különböző minden más napnál és ritka alkalmat ad nekünk találkozni mindazokkal aki közel állnak hozzánk; egy olyan nap amelyen mindenki a maga különleges módján kifejezést adhat megbecsülésének, barátságának, szeretettének az ünnepelt iránt; a remények, beteljesesülthető álmok napja, egy nap amelyen majdnem minden lehetségesnek látszik.
Egy külön lapra tartozik az ajándékok ügye. A születésnapomat megelőző estére meghívtam hozzánk néhány jó barátot egy kis poharazásra. Kértem őket, hogy ne hozzanak semmit, de természetesen senki nem jött üres kézzel. Csakugyan nem szeretem a meglepetéseket. Biztos ismeritek a viccet amikor a pasi hullafáradtan botorkál haza a munkából, alig várva, hogy bekerülhessen a vécére és leheverhessen a forró kádban és már az előszobában kezd vetközni amikor hirtelen meggyulladnak a lámpák és az egész vigyorgó baráti köre kórusban ordítja: „Surprise!”
Mi ketten a feleségemmel megállapodtunk, hogy egyikünk a másikat soha sem fogja meglepni. Hasonlóan viszonyulunk az ajándékokhoz is. Mindkettőnknek egyedi izlése van és ha örömet akarunk okozni élettársunknak, egyszerűen megkérdezzük „Mit szeretnél?”, vagy egyött elballagunk a megfelelő üzletbe és választunk valamit.
Ezúttal a gyerekeimnek sikerült készíteni számomra egy bámulatos meglepetést amelyik könnyekig meghatott. Nagy titokban egy DVD-t készítettek amelyen családtagjaim, rokonaim, barátaim – azok is aki külföldön élnek – egyenként felköszöntenek. A feleségem, gyerekeim, unokáim komoly arcot vágtak, nem minden nap van alkalmuk a videókamera lencséjebe olyanokat mondani ami talán örökre megmarad. A többiek kevésbé vették komolyan a dolgot és egy részük egy kis humorral is füszerezte szavait. Egy régi jó barátnőm amikor megkérdezték milyen kibbutztag voltam, nyíltan megvallotta, hogy enyhén mondva, nem éppen a legszorgalmasabbak közé tartoztam. Három magyar barátnőm még egy dalt is elénekelt nekem. Ez különösen meghatott, nem annyira a felvétel zenei minősége miatt, hanem azért mert tudva mennyire szeretem a magyar népdalokat (és őket!) olyant maradandó ajándékot adtak amelyet másoktól nem kaphattam. Az unokatestvérem kommentárja volt a legkifejezőbb: „Most már értem miért szeretsz annyira Pestre utazni!”
Ez a felvétel csakugyan megmarad az utánam következő generációk számára, de először engem, az ajándék boldog tulajdonosát fog szolgálni. Gyakran fogom megnézni, minden alkalommal amikor borús, szürke, leverő napra ébredek, amikor semmi sem fog úgy menni ahogy kéne, amikor valaki akaratlanul olyat mond ami zabossá tesz, amikor azt fogom érezni, hogy nem vagyok eléggé szeretve.
A barátaim úgy látszik kitünően ismernek és az összes többi ajándék is az izlésemre volt. Különös említést érdemel a 12 Cd-s összeállítás az Izraeli Filharmonikus Zenekar műveiből annak 70-ik jubileuma alkalmából, egy igazi kincs amelyik biztosítja, hogy házunkban mindig emlékezni fogunk az ajándékozójára, de kaptam páros meghivót (a nejemmel együtt!) egy kukta mühelyre, néhány üveg italt, egy pár kényelmes házicipőt és más hasznos tárgyakat és ami a legfontosabb: Mellékelve volt a blokk ezek kicserélésére!
Amikor az anyósom (aki külföldön lakott) meghalt és a feleségem öccseivel összecsomagolta a lakásában személyi dolgait, egy szekrényben megtalálták eredeti csomagolásukban minden ajándékunkat amelyeket az évek folyamán hoztunk neki Izraelből. Furcsa érzés volt, hiszen csak örömet akartunk neki szerezni, de soha nem jutott az eszünkbe megkérdezni mit akarna igazán. Ahogy ismertem, azt válaszolta volna: „Magatokat hozzátok, semmi mást!”
Ez ugylátszik a legszebb ajándék a világon. Az embernek nincs szüksége sokkal többre mint azt érezni, hogy akarják a társaságát és szeretik.