AZ ŐRÜLT TUDÓS

Sajnálom, valószínűleg az én hibám, hogy nem vagyok képes hinni egy felső lényben, aki vigyáz ránk, meghallgatja imáinkat és minden lépésünket irányítja, de szinte hajlandó vagyok hinni egy különös, hátborzongató humorú, talán kissé őrült tudós létében, akinek a mi Földgömbünk a kedvenc játékszere. Néhanapján, amikor kutatásai, kísérletei, számos projektje, kimerítették, szuperszámítógépje elé ül, megnyom néhány gombot és egy kis földrengést, vagy szökőárat okoz, egy regionális háború kitörését, láncbalesetet az autópályán, mélytengeri olajforrás, vagy gáz felfedezését, aszályt, árvizet, megerősít, vagy megdönt egy diktátort, beleavatkozik játéka szánalmas résztvevőinek sorsába, szeretőkké, vagy gyűlölőkké teszi őket, azt okozza, hogy veszekedjenek, egymás életére törjenek, vagy munkaadójuk előléptesse őket. Mindezt csak azért, hogy egy kissé mulattassa magát, ellazuljon, elterelje figyelmét gyötrő gondolataitól.
Az ötlet nem tetszik nektek? Nem kell elfogadnotok ezt a nem túl mély (és eredeti) elméletet. Jogotok van saját elméletet találni fel, vagy választani egyet a bőséges számú létezők közül. Zarándokoljatok el Mekkába, vagy Fatimába, böjtöljetek az Engesztelés Napján, szerény véleményem szerint ez semmiben sem fogja befolyásolni személyes sorsotokat, de ha szerencsétek lesz, azért holnap még megüthetitek a főnyereményt.
Szeretem a vicceket – mindaddig, míg nem a rovásomra mennek – élvezem, amikor megnevettetnek és néha azzal áltatom magamat, hogy megértem a humorérzékét az őrült tudósnak, aki életünk zsinórjait rángatja. Ezekben a napokban is tréfás kedve támadt és megajándékozott egy csodálatos véletlennel, amely mosolyt csalt ajkamra.
Tegnap este beszélgettem barátommal, azzal, akiről nemrég meséltem, hogy neje nagyobb összeget nyert a lottón. Nos, a nézetkülönbségek át lettek hidalva, a feszültség eltűnt és újra béke és szeretet uralja a kis családot. Most lakást keresnek Pesten – szép házuk van a Tisza tónál – és néha, amikor felruccannak a fővárosba, egy darabot megnézni, vagy jó étteremben dőzsölni és késő lesz, vagy pocsék az időjárás és nincs kedvük rosszul jelzett sötét utakon poroszkálni, sajátjukban szállhatnak meg. A cím, amelyet egy újsághirdetésben találtak, ismerősnek tűnt.
Biztos tudjátok milyen az, amikor valami ismerősnek tűnik, de fogalmatok sincs honnan. Ebben az esetben is beletartott egy ideig, amíg rátaláltak a meglepő válaszra: Avri könyve! Belelapoztak a könyvembe és valóban megerősítést találtak gyanújukra. Ez volt az a nagy bérház, amelyben anyámmal laktam a budapesti gettóban, a háború utolsó hónapjaiban. Mit is mondott barátom beszélgetésünkben a Skypen?
„Abban a házban fogunk lakni, amelynek kapuja előtt feküdt a tetem”.
Miként írtam le az akkori körülményeket? „Az utcára csak naponta 10 és 12 között mehettünk ki. A szabad órákban sem élvezhettük túlságosan a friss levegőt, mert mindenhol halottak hevertek. Sokat a közeli Klauzál téren temettek el, de amikor a föld fagyos lett, végül is szanaszét hagyták heverni a hullákat az utcán és a járókelők egyszerűen megkerülték őket. Egy ballonkabátos férfi teteme napokig a kapunk előtt hevert. Csak úgy lehetett kimenni a házból, ha átléptünk rajta. Én nagyon féltem tőle, és ha valahová mennem kellett, mindig félrefordítottam a fejemet és erősen becsuktam a szememet. Akkor viszont az aggasztott, hogy véletlenül rálépek”.
Azok a napok véget értek. Ma újra normális park van a Klauzál téren és gyerekek játszanak mindenhol, egy sarkában egy kutya vécét is létesítettek, de mégis furának találom, hogy a sok-sok ezer ház közül ebben a milliós nagyvárosban, a sors keze – vagy a kozmikus játékos egyedi humora – pont a zsidó üldöztetés idei otthonunk címét jutatta jó barátom keze ügyébe.
Egy másik egybeesés: megint a holokauszttal foglalkoztam. Véletlen olvasók azt hihetnék, megszállottja vagyok a témának, pedig ez távolról sincs így. A holokauszt a múlthoz tartozik és engem sokkal inkább foglalkoztat Izrael jelenlegi komor állapota és gyerekeim, unokáim jövője, a béke kérdése.

VICCES SZÖVEGEK

Mi az a humor? Az ember veleszületett, áldott képessége, helyzetek komikus oldalát látni, nevetni rajtuk, vagy azt okozni, hogy mások is mulatságos szemszögből lássák azokat. Mint a kutatások bizonyítják, a nevetés jótékonyan ható, létfontosságú szelep, amely jelentősen enyhíti a nyomást feszült helyzetekben. Anyáinknak igaza volt, csúnya dolog másokon röhögni és ez méghozzá bosszantja is őket, de a nevetés természetes reakció és nem mindig tudjuk visszafojtani. Aki nem képes tiszta szívből, szabadon nevetni, abszurd, kínos, vagy akár nehéz helyzetekben, amelyek velünk, vagy másokkal történnek, valószínűleg nem fog tudni megszabadulni saját belső nyomásaitól és előbb-utóbb lelki elsősegélyre fog szorulni.
Minden jó vicc alapvető eleme a meglepetés. Minél nagyobb az eltérés az elvárás és a valóság között, nevető izmaink annál inkább vannak serkentve. Sokféle humor van és a fő különbség közöttük a meglepetés leleményességének és kifinomult szellemességének a mértéke. Természetesen az elbeszélő adottsága is fontos. Nem mindenki képes egy viccet elmondani.
Egy jól ismert vicc egyik variációja, pont ezt a tulajdonságot szemlélteti, persze egy kissé groteszkül. Az utazási ügynökök egy csoportja már sok éve utazik együtt és betéve tudja egymás vicceit. Ezért elhatározzák, megszámozzák őket és ahelyett, hogy elmondanák az egész viccet, elég, ha bemondják a számát és általános nevetés tör ki.
Egy új ügynöknek nagyon megtetszik az ötlet és néhány órát szán rá bemagolni a vicceket és számaikat. Az első megfelelő alkalomkor próbát tesz. Bemond egy számot a listából, de teljes csend fogadja. Még el sem mosolyogja magát senki. Újra próbálkozik. A legjobb vicc számát mondja be, amelynek hallatára a múltkor mindenki a hasát fogta a kacagástól, de ezúttal sem sikerül megnevetetnie a társaságot. Végül az egyik megsajnálja szegény pasit és odasúgja neki: „Ne vedd mellre fiam, nem mindenki tud viccet mesélni!”
A világ népei nemcsak nyelvükben, kultúrájukban, folklórjukban, népviseletükben, nemzeti ételeikben, hanem humorukban is különböznek egymástól. Mindegyik büszke a humorérzékére, amely szerinte jobb, mint más népé. Egyszer, amikor a US -ben jártunk feleségemmel, ottani barátaink amerikai komikusok előadására vittek minket el. Mindketten tudunk angolul és jól értettük az elmondottakat, de a szöveg valamilyen okból nem tűnt számunkra nevetségesnek. Csodálkozva néztünk egymásra: „Min röhögnek ezek?” Egy negyed óra múltán, barátaink elnézését kértük és kisétáltunk a teremből.
Megtörtént veletek is, hogy idegen nyelven próbáltattok egy viccet elsütni és magatok is éreztétek, hogy kevésbé vicces, mint az eredeti? A mentség ilyenkor az: „Magyarul ez jobban hangzik.” Higgyétek el, ez így igaz és így van minden más nyelvvel kapcsolatban, amelyen nevelkedtünk, felnőttünk, amelynek a kultúráját ismerjük. Vannak könnyen lefordítható viccek, mások viszont olyanok, mint bizonyos fajta borok, nem jól utaznak, idegen nyelven elveszítik ízüket, viccességüket, lőrévé válnak.
Ami engem illet az angol humor az esetem (de semmi esetre sem az amerikai!), amelynek az alapja az understatement, a kevesebbet állítás, valamit a szokásosnál jelentéktelenebbnek tüntetni fel. Vegyétek például a sztorit a fürdőruhás, szandálos, napszemüveges angolról, törülköző a vállán, jéghideg Cola az egyik mancsában és hordozható rádió a másikban, aki a Szahara sivatagban bandukol. Amikor egy tevegelő beduin akad útjába, megkérdezi:
„Elnézést uram, messze van innen a tengerpart?”
„Vagy 3,000 kilométerre.”
“Úgy látom, ezeknek elég nagy strandjuk van.”
Nem találtátok viccesnek ezt a kis adomát? Sajnálom, számomra az volt. A humor ízlés dolga. Ne próbáljátok megmagyarázni mi a vicces és miért vicces (számotokra) az anekdotában, amelyet pont most mondtatok el. Vagy a közönség nem volt megfelelő, vagy rosszul adtátok elő. A megmagyarázott tréfa, nem tréfa többé. Ha a közönségetek nem nevetett első elmondásánál, adjátok fel és térjetek más tárgyra. Egy barátom egyszer kijelentette, angolul nem lehet vicceket mesélni! Szerény véleményem szerint az e nyelvű viccek szakértője vagyok. Egy kb. 400 oldalas angol vicc gyűjteményem van és egy weblapom http://feeds.feedburner.com/Merry-go-roundmyBestJokes, amelyen naponta egy friss viccet közlök. Hiába meséltem el néhány viccet barátomnak – ismerte a nyelvet – nem sikerült meggyőznöm.
A tipikus vicc a kommunista rendszer napjaiban, aktuális tárgyakkal foglalkozott, olyanokkal, amelyek a kis polgár életét megkeserítették, amelyekről az utcán, a sorban a bolt előtt, a kocsmában beszéltek. Egy ilyen vicc például:
„Két csontváz találkozik:
’Mikor halt meg kollégám?’
‚Oh, én meg az áremelés előtt. És ön?‘
‚Én?...Én még élek!“
Könnyű volt mókát csinálni a bürokráciából, a nevetségesen önfontos, karikatúra-szerű vezető figurákból. A humor a túlélés fontos eszköze volt, olyan gondolatokat lehetett általa kifejezni, amelyek más módon fogalmazva börtönbe jutatták volna elmondóját. A mindennapi valóság szürkeségében, a tréfák vidámság, fény percei voltak, de azért jó volt óvatosnak lenni. Mi lett azoknak a sorsa, akik nem voltak azok?
Egyszer megkérdezték Brezsnyevet vannak-e kedvtelései:
„Persze. Gyűjtöm a rólam szóló vicceket.”
„Sok viccet sikerült már összeszedni?”
„Természetesen. Három gulágom van már belőlük.”
A „legvidámabb barakkban”, az engedélyesség a többi szocialista országhoz képest, viszonylag nagyobb volt. Ha a humoristák bizonyos, jól meghatározott határokra vigyáztak, még a vezetőket is parodizálhatták. Kádár János állítólag nagyon kedvelte Hofi Gézát, aki pedig őt is kifigurázta. A rendszer bukása után a humor krízisbe került. A demokrácia sokkal kevésbé komikusabb, mint a diktatúra. A „Ludas Matyi” 50 év után megszűnt, a humoristáknak kifogyott az anyaguk. Sok idősebb ember nosztalgiával emlékszik vissza a kádárizmus napjaira, amikor nagyobb volt a szolidaritás a társadalomban, a hátrányos helyzetű rétegeknek jobb esélyei voltak a előhaladásra, nagyobb becsülete volt a tisztességes munkának és az akkori világ emberségesebb tűnt a mainál. Erről szól a következő vicc (nem új, de tipikus):
„Meghal a cigány és odafent találkozik Kádár elvtárssal. Kádár megkérdi:
‘Mond te cigány, mikor volt jobb élni? Mostanában vagy az én időmben?’
Erre a cigány:
’A te idődben a politikusok politizáltak, a munkások dolgoztak, a cigányok meg loptak. Mostanában meg a politikusok lopnak, a munkások politizálnak és bazzzeg azt akarják, hogy én dolgozzak!”
Hírek szerint, június 25-én, Karinthy Frigyes szülinapján, lesz megünnepelve a magyar humor napja. Eredetileg azt javasolták, hogy az egész világon tartsák meg ezt a napot, de bizonyos nehéz sorsú országok elutasították a javaslatot, mert „nekik nincs min nevetni”. A magyaroknak viszont úgy látszik, van.
A magyaroknak kitűnő humorérzékük van. Izraelben legalábbis meg vannak győződve erről. Néhány magyar származású izraelinek, akik között a leghíresebb Efráim Kison (Kishont Ferenc), de mások is, sikerült átültetni a magyar humort az itteni talajba és nemcsak, hogy megfogamzott, gyökeret vert, hanem virágzik is és új héber nyelvű csirákat hajtott.
Mint az egész világon, Magyarországon is sok vicc van a szőke nőkről, a melegekről, az anyósokról, a szórakozott professzorról, a romákról (egy nép, amely szintén megszenvedte a holokausztot), de a véleményem szerint a viccvilág sztárjai a disznó viccek. A trükk ebben az esetben, az ilyen viccet malackodás, durva szavak nélkül adni elő. Például:
„A nőgyógyász rendelőjében megcsörren a telefon.
‘Beszélhetnek a főorvos úrral?’
’Sajnos nem. Könyökig van a munkában.”
Ez teljesen szalonképes és akár gyerekek előtt is elmondható.
Egy másik:
„Nászútról ír édesanyjának az ifjú ara:
’Az idő rossz, folyton esik az eső, napok óta a szobában gubbasztunk.’
Megkérdi az asszony az urát:
’Te apjuk! Mi az a gub?"
És az utolsó ebből a fajtából:
„Egy férfi főz egy nőt:
‘Jöjjön fel a lakásomra.’
‘Felmegyek, de csak akkor, ha megigéri, hogy meg fog becsülni.’
‘Én?! Ahányszor csak akarja!”
Aztán vannak viccek a bunkó rendőrökről (Amerikában ezeket a lengyelek helyettesítik), Pistikéről, székely viccek, de külön, tiszteletbeli helye van a sajátos pesti humornak, amely nagy részében zsidó humor is. Ennek történelmi okai vannak. Mielőtt elhurcolták és lemészárolták őket, a főváros lakosságának majdnem a negyede Mózes hitű magyar volt. Ma sokkal kevesebb zsidó él Magyarországon, de éppúgy ahogy sok étterem menüjén most is ott szerepel a macesz gombócos húsleves, a sólet, a flódni, a zsidó viccek – amelyek sokszor azzal kezdődnek „Két zsidó utazik a vonaton” – a vásott Mórickáról, a bölcs rabbiról, a vaslogikájú talmudistáról, a tyúkanyó mamáról, a házasság közvetítőről, szegény vs. gazdag, zsidó vs. gój, zsidó vs. arab viccek, stb., a mai napig a legnépszerűbbek közé tartoznak.
Nem fogok ide pesti vicceket másolni, de íme egy zsidó vicc, amelyet kedvelek:
„A fiatal anya megkérte anyját, vigye ki fiát a tengerpartra, de lelkére kötötte, vigyázzon nagyon a pajkos gyerekre. Nem kellett volna aggódnia. A nagymama alig hagyta a szegény srácot néhány lépésre elmozdulni és árgus szemekkel figyelte minden mozdulatát. Hirtelen egy óriási hullám támadt és mielőtt az öreg asszony felocsúdott, elsöpörte a kisfiút.
A boldogtalan nagyi a térdeire roskadt és könnyes szemekkel sikította az egek felé:
‘Mindenható Uram, hogyan tehettél ilyen kegyetlen tettet velem, Sárával, a legjámborabb asszonnyal a hitközségben, aki soha nem hagyott ki egy istentiszteletet, mindig alamizsnát adott a nélkülözőknek, sohasem csalt a röminél? Elvetted egyetlen unokámat. Lányom, vejem ezt soha nem fogja megbocsátani nekem.’
Alig, hogy befejezte mondókáját, egy újabb hatalmas hullám, visszasodorta a kis fiút nagyanyja lábaihoz.
’Köszönöm a kegyedet Drága Uram’ – rebegte a hálás nő – ’de ha szabadna felhívni a figyelmedet, a fiúnak sapka volt a fején!”
Vannak persze kifejezetten antiszemita viccek, ehhez tartozik például a csaló zsidó kereskedő sztereotípiája is, de nem hiszem, hogy egy fajgyűlölő képes lenne egy igazán jó viccet kitalálni. Vannak emberek, akik vicceket írnak? Még nem találkoztam egy olyannal, de tény: állandóan új viccek jelennek meg és vannak közöttük nagyon nevetségesek is. Talán naiv vagyok, de hiszek abban, hogy a zsidó viccek mesélője, nem feltétlenül gyűlöli a zsidó népet, hanem egyszerűen valaki, aki szeret élcelődni – mint én – kiválasztja népünk, vagy a lengyelek, vagy a négerek, vagy a szőkék egy jellemző tulajdonságát és ezt kikarikírozva, ír egy anekdotát, amellyel aztán vendégeit szórakoztathatja szombat este, vagy kollegáit munkahelyén hétfő reggel. Sokszor a vicceket maguk a zsidók találják ki. A kesernyés önirónia egyik fontos nemzeti tulajdonságunk. Nem kell, hogy túl komolyan vegyük magunkat és gondjainkat, inkább nevessünk, mint sírjunk.
Egy ilyen önironikus vicc az izgága hajótörött zsidóról szól, aki két zsinagógát épít a szigeten. Az egyikbe imádkozni jár, a másikba be sem teszi a lábát.
Nem minden népet áldott meg a sors humorérzékkel. Sok mással, én is osztom azt a véleményt miszerint a németeknek például egyáltalán nincs ilyesmijük. A tipikus német vicc általában testi funkciókról és váladékokról szól, hasmenésről, hugyozásról, szellentésről és ezért lemondok egy példa idézéséről.
Az ismert író és történész Fejtő Ferenc valahol azt írta: „Mi a különbség a német és a zsidó humor között? Semmi. A zsidó humor éppolyan, mint a német. Csak még humor is.”
Befejezésül még egy zsidó vicc. A sok száz közül igyekeztem olyat választani, amely talán ismeretlen Magyarországon. A helyszín, az Egyesült Államok:
„Mrs. Rosenberg késő éjjel egy divatos vendégfogadóban rekedt meg – egy olyanban, amely nem fogadott be zsidókat. A recepciós azt mondta:
‘Nagyon sajnálom asszonyom, de nincs már szobánk. A szálló teli van.’
A zsidó hölgy csodálkozott:
’De hiszen a kinti tábla szerint vannak üres szobáik.’
A tisztviselő egy kicsit dadogott, aztán kurtán kijelentette:
’Hiszen tudja, hogy nem adunk ki szobákat zsidóknak. Talán, ha máshol próbálkozna…
Mrs. Rosenberg hűvösen kijelentette:
’Vegye kérem tudomásul, hogy kikeresztelkedtem.’
Erre a recepciós:
’Csakugyan? Akkor hadd tegyek fel magának egy kis tesztet. Hogy született meg Jézus?’
’Egy Mária nevű szűz szülte egy Betlehem nevű kis városban.’
’Nagyon jó,’ – bólintott a férfi, – ’hozzátehetne még valamit?’
Mrs. Rosenberg folytatta:
’Egy jászolban született.’
’Így van,’ – mondta a recepciós. ’És miért született jászolban?’
Most már Mrs. Rosenberg felemelte a hangját:
’Mert egy ilyen tahó, mint maga itt a szállodában, nem volt hajlandó egy zsidó hölgynek éjszakai szállást adni.”

Egyedi keresés