A következő címkéjű bejegyzések mutatása: énekes. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: énekes. Összes bejegyzés megjelenítése

szombat, szeptember 10, 2011



DALARAS











Ismert görög énekesek rendszeresen látogatnak Izraelbe. Országaink közel fekszenek, a mentalitás és az éghajlat hasonló, sok dalt lefordítottak héberre, de a műfaj izraeli hívei, eredetiben is ismerik a dalokat. Három éve, amikor beszámoltam Glykeria koncertjéről a tel avivi kikötőben, úgy fogalmaztam, hogy a készáriai amfiteátrum*, ahol a fellépések egy részét tartják, ugyan festőien szép – a színpad mögött vagy 200 méterre, a tenger hullámait láthatja a közönség – azonban a jegyek ára, a távolság, a forgalmi dugók miatt, amihez hozzájárulnak a kényelmetlenek ülések is, csak ritkán járunk oda. Dacára ennek, a tény, hogy Giorgos Dalaras, aki a „Görögország hangja” elnevezést birtokolja, csak Készáriában lépett fel, nem hagyott nekünk más választást.
Elmentünk megnézni és meghallgatni és mint kiderült, alábecsültem az út időtartamát, de megérte. Fél 8-kor indultunk el otthonról és 1órát ütött az óra mire hazaértünk. Az utcánkban csak nagy nehezen találtunk parkolóhelyet, de hát ez a büntetése azoknak, akik késő éjjel az utakon ténferegnek és nincsenek a megszabott órában ágyukban. A másfél óra, amelyet az útra szántunk, nem is lett volna elégséges, mert pont a kihirdetett kezdési időpontban érkeztünk az amfiteátrum parkolójába, de szerencsénkre Közel- keleti divat szerint, fél óra késéssel kezdődött el a koncert.
Párnákat és takarókat hoztunk magunkkal, úgyhogy a kemény beton ülések irgalmasak voltak hátsóinkhoz.
Giorgos Dalaras egy óriási, 55 zenészből álló kísérő együttest hozott magával, az orosz „Oszipov” zenekart, amely kombinálja a balalajkát, domrát és buzukit, más folklorisztikus hangszerek gazdag választékával. Két órás programja keretében az énekes nemcsak slágereiből adott elő, hanem néhány népdalt Spanyolországból, Olaszországból és egy héber dalt is. Nem tartom magamat a görög zene szakértőjének, a legtöbb dalt nem ismertem, de a közönség általában, rögtön az elején, felismerte a dallamot és rövid tapssal fogadta. Sokszor vele is dúdolt az előadóval. Az énekes néhányszor a közönség felé fordította a mikrofont és hagyta, hogy az énekelje a dal egy részét. Az amfiteátrum majdnem teli volt és a közönség vastapssal köszönt meg minden dalt.
Dalaras oldalán egy tehetséges énekesnő is fellépett és időnként, amikor az énekesek kivonultak felfrissülni, a zenekar néhány dallamot nélkülük is eljátszott, többek között egy orosz népdalt, amelyet a közönség szintén tapssal fogadott. Feltehetően, jó néhányan a nézők közül orosz származásúak voltak.
Nem fogok itt zenei kritikával foglalkozni. Dalaras kitűnő énekes, nagy átéléssel énekli balladáit és kíséri magát különféle pengető hangszereken. Megigéző mosolya van és tudja, hogyan kell megköszönni a közönség csodálatát. A két óriás képernyő a színpad oldalán lehetővé tette a nézők számára, még a legtávolabbi helyeken is, hogy az énekesek arcát és a zenekar tagjait jól lássák, jobban, mint a távcsövön, amelyet magammal hoztam. A dalok a viszonzatlan szerelemről, univerzális témákról szólnak, de szerény véleményem szerint, héberre fordításuk (a képernyőkön) felesleges és zavaró is. Görögül ugyan nem tudok, de nem kell ismerni egy nyelvet ahhoz, hogy élvezhessük dalait.
Mellesleg, azt hiszem nincs olyan görög dal, amelyben legalább egyszer ne jelennének meg a s'agapo, szeretlek és apopse, éjjel, szavak. S'Agapo volt a címe az egyik dalnak Dalaras mostani programjában is.
Jó néhány éve, amikor a görög trubadúr, Mikis Theodorakis, Izraelbe látogatott, egymásután két koncertjére mentünk el és számomra a mai napig Maria Farantouri az egyik legimádottabb énekesnők egyike. Később másokat is felfedeztem, olyanokat, mint Nana Muskuri, Nanos Hajidakis, Jorgos Dalaras, Haris Alexiou és természetesen Glykeria, de véleményem szerint, éneklésük nem annyira megkapó, erős, izgató, mint Farantourié, talán különleges kötödése miatt Theodorakis műveihez.
Theodorakis fellépésének a leírására csak olyan kifejezések, mint páratlan, felülmúlhatatlan, felejthetetlen felelnek meg, Dalarasról csak azt mondhatom, szépen dalol, kellemes a hangja, kitűnő az előadói stílusa, nem sajnáltuk egy percig sem a jelentős összeget, amelyet a jegyekre kiadtunk és azt, hogy órákat töltöttünk az utakon, de ennél többet nem érdemel meg.

A S'Agapo című dal.

* Cesarea, héberül Készária, föníciai kikötő volt. Nagy Heródes király fejlesztette a korabeli világ egyik legjelentősebb városává. Az ókori romok, az egykori amfiteátrum maradványai, az utóbbi évtizedekben új életre keltek, nyáron szabadtéri koncertteremként működnek 3757 ülőhellyel. Mellesleg, Készária tőszomszédságában van Szdot Jam kibbutz, amelynek Hanna Szenes is tagja volt és amelyben egy az ő életét bemutató kis múzeum is van.


szerda, április 04, 2007



A LÁNY ÉS A NÉGER


A középiskola befejeztéig Sira „jó kislány” volt. Amint hazaérkezett a suliból megsétáltatta a kutyát, megcsinálta a leckéit, segített az anyjának a házimunkákkal, olvasott, játszott a kis tesójával. Néha eljött hozzá egy barátnője, máskor ő látogatott el egy osztálytársnőjéhez, pénteken a cserkészekhez ment, de mindig-mindig otthon volt abban az órában amelyet az anyja megszabott.
Aznap amikor letette az utolsó érettségit, kedve támadt elmenni valahová szórakozni. A szülei nem ellenezték, elvégre a lányka megérdemelt egy kis lazulást a vizsgák feszültsége után.
Éjfélkor hazatelefonált, hogy késni fog. Kettő körül érkezett haza és elmesélte, hogy a „Soweto” klubban volt és egy helyes ’valakivel’ ismerkedett meg. A szülők nem aggódtak, tudták, Sira értelmes és felelős lány.
Másnap Sira csak négykor hajnalban nyitotta ki az előszoba ajtót. Az utána következő estén bejelentette, nem tudja mikor fog visszatérni és kéri ne aggódjanak miatta. Elvégre ő már egy nagy lány. Végülis fél hét lett mire befutott.Szülei érdeklődésére azt válaszolta, hogy az a bizonyos ’valaki’ egy fekete énekes Jamaicából, egy elragadó ember, csodálatos személyiség. Mit csináltak reggelig? Semmit, sétáltak a tengerparton.
További kérdőzősködés után kiderült, hogy lányuk csodálatának az alanya két hetes vendégszereplésre érkezett Tel Avivba és általában egy éjszakai mulatóban lép fel a Reeperbahnban, a rossz hírű hamburgi sex negyedben. A szegény szülők egy frászban voltak. Öntudatos, szabad szellemű emberek voltak világéletükben, a fajok közötti egyenlőségre nevelték a gyerekeiket, arra, hogy nincs különbség ember és ember között és most keresték a szavakat, miképpen magyarázzák meg lányuknak, hogy ellenzik az új barátját. Nem a bőre színe, hanem a foglalkozása, munkahelye miatt.
A szülők javaslatára Sira meghívta a barátját a péntek esti családi vacsorára. Nathan kb. 40 éves volt, alacsony és elég ronda. (Ha már néger kellett neki, jobban is választhatott volna, gondolta az apa, de lányának persze nem árulta el a gondolatait). Az étkezés alatt az asztal körül űlők minden lehető tárgyat megtárgyaltak a pár közötti kapcsolaton kivül. A szülők semmivel sem utaltak az óriási feszültségre amelyet éreztek és csak amikor a kettő elbucsúzott és kilépett az ajtón, kapott az anya a fejéhez és kiáltott fel:
"Mi a fene van velem? Teljesen megkergültem? Az én zsenge, ártatlan kislányom talán ma éjjel lesz AIDS-el megfertőzve és én ki sem nyitom a számat?"
A taxi állomásnál érte őket utol és könyörgött Nathannak, hogy ne nyúljon a lányához. Megmagyarázta neki, hogy a lány még soha sem volt férfivel és máshogy lett nevelve mint a nők akikkel mostanáig kapcsolatban volt. Máig sem világos pontosan mi tortént kettőjük között. Sira nem árulta el, a szülei pedig nem kérdezősködtek, de Nathan néhány nap múltán visszautazott Hamburgba és ezzel a szükségállapot le lett fújva.
A kapcsolat gyakori külföldi telefon hívások által folytatódott. Amikor Sira nem volt otthon, az apa volt az aki hosszan elbeszélgetett az énekessel. Azzal a meddő reménnyel, hogy elriasztja Nathant egy további látogatástól Izraelben, megpróbálta minél sötétebb színekkel felvázolni az itteni biztonsági helyzetet.
Néhány héttel a bevonulása előtt, Sira kijelentette, hogy meg akarja látogatni a barátját Hamburgban. A szülők meg sem próbálták lebeszélni tervéről, vagy isten ments megtíltani az utazást. Ismerték lányuk dafke természetét és tudták, hogy ilyen esetben pont kérelmük fordítottját csinálná. A papa lánya lelkére beszélt és sikerült megállapodnia vele, hogy a randi helyszíne a pornó főváros helyett Amszterdam lesz, ahol a mama családja lakik.
Egy nappal azután, hogy Sirát kivitték a röptérre, az anya egy kétségbeesett telefonhívást kapott Amszterdamból:
"Mit teszel velem?" – kiáltotta az öccse. "Megpróbáltam egy meleg zsidó otthont teremteni a lányaim számára és becsületben felnevelni őket és most megjelenik itt a lányod összeölelkezve ezzel a kétséges fekete típussal!"
Az anya a lányát kérte a telefonhoz és meghagyta, hogy menjen a barátjával egy szállodába.
Sira épen hazaérkezett, bevonult a katonaságba és már úgy látszott, hogy az egész rémálom a múlt jótékony homályába fog veszni, amikor egy nap – pont amikor katonalányunk szabira érkezett haza – azt a hióbhírt kaptuk a telefonon, hogy Nathan újra idelátogat. Sirát lázas izgalom fogta el, barátjának egy szép trikót készitett, amelybe a neve volt behímezve.
Két nap múlva a ház előtt egy nyitott fehér sportkocsi fékezett le amelyben Nathanon kivül még két sötétbőrű férfi űlt. Sira kiment hozzájuk és néhány percig élénk beszélgetést folytatott a látogatókkal. A szülei hiába hegyezték a fülüket, egy szó sem jutott el hozzájuk, csak a pantomimot leshették (együtt a szomszédokkal) a zsalu résein keresztül.
Néhány perc után az autó a férfiakkal eltávozott, Sira visszajött, de csak annyit volt hajlandó elárulni, hogy Nathan azt akarta, szerezzen barátnőket a barátainak is. Ezután a szobájába ment és estig nem is jött ki.
Másnap az anyja a trikót a kukában találta.





Google