péntek, január 04, 2013




TOVÁBBI GYEREKKORI NYAVALYÁK
Gyerekkoromban nagyon gyakran volt középfülgyulladásom és ennek gyógyítására egy, még a priznicnél is kegyetlenebb módszert használtak: felszúrták a dobhártyámat. Ez a kezelési mód nagyon fájdalmas, bár a fájdalom rövid időn belül elmúlik. Az orvosi magyarázat az volt, hogy súlyos, gennyes gyulladás esetében, amely nagy fájdalommal is jár, maradandó halláskárosodás veszélye áll fenn. Apró lyukat szúrnak a dobhártyán, amely azonnal felszabadítja a nyomást és lehetővé teszi a felgyűlt folyadék és genny távozását. Ha nem szúrják fel, a dobhártya magától reped szét a gennytől. Ez sokkal fájdalmasabb, nehezebben gyógyul be, sőt szövődmények is lehetnek. Egy ilyen lyuk viszonylag hegmentesen gyógyul, jobban, mint a magától felszakadt dobhártya.
Sajnos néhányszor át kellett esnem ezen a fájdalmas műtéten, annyira féltem tőle, hogy anyám alig bírt tartani. Az a benyomásom, hogy ma ritkábban használják, jó antibiotikumok vannak, de ha azok nem segítenek és mégis ezt a drasztikus módszert választják, érzéstelenítőt használnak. Nálunk nem is ismerik, három gyerekem van, hat unokám és szerencséjükre, ezt a szörnyűséget nem kellett átszenvedniük.
Egy másik esetben, focizás közben ráestem egy beton lépcsőre és felrepedt a homlokom. Persze hazavittek, egy vizes borogatással lefektettek, amíg szüleim megbeszélték mi legyen a teendő. A nem teljesen becsukott ajtón keresztül hallottam amint apám azt mondja, hogy valószínűleg be kellene varrni a sebet. 
Lelki szemeim előtt felidéztem a jelenetet, ahogy a pápaszemes doki bácsi tűvel, cérnával bevarrja a homlokomat, mint amikor anyám javítja ki elszakadt nadrágomat és elkezdtem remegni, mint a kocsonya. „Engem varrni? Mi vagyok én, posztó?” – gondoltam és úgy eliszkoltam otthonról, hogy késő estig bottal üthették a nyomomat. Addig már a sebészet zárva volt és csak másnap reggel jutottam orvoshoz. A seb közben szépen behegedt és további orvosi beavatkozásra nem volt szükséges.
Az érdeklődőknek, szívesen megmutatom a kis forradást jobb szemöldököm felett.
Az egyetlen, összes gyerekkori nyavalyáim közül, amelyet kifejezetten élveztem, amikor kioperálták belőlem a manduláimat. Arra már nem emlékszem, mekkora fájdalmaim voltak a műtét után, az viszont felejthetetlen, hogy a nővér a szokott keserű orvosságok helyett fagyit tukmált rám.
Az ok persze ebben az esetben is orvosi: a hideg csökkenti a fájdalmakat és csökkenti a vérzést. Mivel nem akartam elvérezni, nem vitatkoztam és szorgalmasan habzsoltam a jobbnál jobb fagyikat.
 
 


1 megjegyzés:

miklos írta...

kåcepenin rebdbe hozza
a fylgyulladast 5-6 nap alatt