SZÜLŐVÁROSOM - rész 2

Az előző írásomban leírt látogatásom óta több mint 20 év telt el és ma Kassa Közép-Európa egyik legszebb és legkellemesebb városa. Hosszú sétálóutcája mindkét oldalát impozáns házak sora díszíti, sok közülük történelmi értékű, templomok váltakoznak éttermekkel, cukrászdákkal,  elegáns üzletekkel, a legtöbb ház nyitott kapuja kies kertekre, hangulatos udvarokra nyílik, kis butikokkal. Egy barátom, aki nemrég látogatott el szülővárosomba, azt írta: „a sétálóutca olyan szép, mint egy ékszer!” Mint már említettem, Állatorvos-tudományi Egyeteme is van és lépten-nyomon izraeli diákokba botlasz.

Utoljára múlt év novemberében látogattam el Kassára, amikor születésnapom alkalmából bemutattam családomnak a várost, amelyben nyolc éves koromig laktam és ellátogattunk néhány, a gyerekkorommal kapcsolatos helyre. A legkülönlegesebb élményem az volt, amikor szülőházamban, az Andrássy Palotában ebédeltünk, egy népszerű, kedves Med Malina (méz málna) nevű kis étteremben, amely mindössze néhány méterrel lejjebb fekszik volt első emeleti lakásunktól. 

Fél évvel azelőtti utazásunk alkalmával, kassai látogatásunk után a Tátra felé vettük utunkat, a kocsit fiunk vezette, és mint már megírtam, nem állt meg egy Stop táblánál. A szlovák rendőrpáros, amelyik a hasonló elővigyázatlan sofőröket lesi, természetesen azonnal lecsapott ránk és igazoltatás, meg rövid angol beszélgetés után, 150 eurós bírságot róttak ki a fiúra.

Itt szálltam ki az autóból, megérdeklődtem szlovákul mi történik és miután az egyik zsaru megmagyarázta melyek a veszélyek, amelyek azokat fenyegetik, akik nem figyelnek a közlekedési táblákra, teljes módon igazat adtam neki, meg sem próbáltam védeni fiamat. Mintegy mellesleg, azt is elmondtam, hogy utazásunk célja, kerek szülinapom alkalmából, megismertetni családommal gyökereinket és most pont szülővárosomból Kosicéből érkezünk. Az általában keménylegény szlovák rendőrök érzelmeire úgy látszik hatott az elbeszélés, mert elengedték a bírságot. Az egyik még azt is javasolta, hogy a megspórolt összegből hívjam meg családomat egy jó ebédre a közeli szálláson.

Azóta nem voltam Kassán, de a tény, hogy e város szülötte vagyok, egy további esetben is segítségemre volt. Kalandvágy c. írásomban elmeséltem, hogy egy kolleganőm lánya néhány éve megismerkedett egy szlovák fiúval, aki mint pincér dolgozott a Vörös tengeri Élat városában.

„A két fiatal egymásba szeretett és dacára annak, hogy a lány szülei megpróbálták lebeszélni őket, Szlovákiában polgári esküvőt kötött. A lány nem tért ki, a fiú nem tért be, szerették egymást és azt hitték, ennyi elegendő. Ez csakugyan elegendő volt – legalábbis néhány évre… Amikor a fiú kénytelen volt hazatérni hazájába, felesége vele tartott. A fiatalasszony megpróbált beolvadni a komárnói társadalomba, megbarátkozni férje gyerekkori barátaival, még a nyelvet is elkezdte tanulni, de a kulturális hézag, férje maradi szülei, a különböző szokások, végül is aláaknázták a házasságot és elhatározta elválik és hazatér szüleihez”.

Engem kértek meg, hogy utazzak vele a komárnói bírósági tárgyalásra, férje nem ellenezte a válást, a fiatal nő visszatért a házassága előtti rutinjához Izraelben, barátja van és látszólag el kéne, hogy felejtse a "szlovák időszakot"  életében, de a múlt továbbra is kísérti őt. Két külföldi útján tavaly, a müncheni röptéren és a Charles de Gaulle-on Párizsban, az útlevélkezelő tisztviselő udvariasan megkérte, hogy fáradjon be egy oldalsó szobába és egy helyi rendőr kikérdezte, mi a pontos neve, állampolgársága, lakóhelye és stb. Az egész folyamat egyik esetben sem tartott sokáig, de kínos volt, különösen amikor nem volt egyedül és utazótársai kénytelenek voltak várakozni rá, közben persze morfondíroztak, milyen jellegű a kihallgatás és mi lehet az oka. A hölgy kérdésére, a rendőr azt válaszolta, a vizsgálatot a szlovák rendőrség kérésére folytatják le.  

Néhány hónappal ezelőtt, a fiatal nő édesanyja megkért, írjak a szlovák rendőrségnek és kérjek magyarázatot: miért tartóztatják fel lányát minden külföldi utazásán? A válaszban, amelyet a Pozsonyi Rendőr-főkapitányságtól kaptam, az állt, hogy a vizsgálat a kassai rendőrség kérésére folyik és ha további részleteket akarunk, keressük meg a rendőrtisztet, akinek a nevét, telefonját és faxszámát alább megadták​​.

Egy faxot küldtem a kapitányság levelében megnevezett tisztnek és a fiatal nő nevében közöltem, hogy a visszatérő vizsgálatok nagyon kellemetlenek számára, ő izraeli állampolgár és már nem lakik Szlovákiában, de ez és ez a címe, telefonszáma és e-mailje és írásban szívesen válaszol minden kérdésre, amelyre a Szlovák rendőrség választ szeretne kapni.

A faxra nem jött válasz és két hét múltán feltárcsáztam ennek a bizonyos a rendőrtisztnek a számát. Szerencsére az irodában találtam, bemutatkoztam az általa keresett hölgy szóvivőjeként és megkértem, magyarázza meg, tulajdonképpen mivel gyanúsítja? A férfi nagyon udvarias volt és elmagyarázta – anélkül, hogy részletekbe bocsátkozott volna – hogy az ex-férj bűnügybe keveredett és a rendőrség volt feleségét tanúként szeretné kihallgatni. Én is megmagyaráztam neki, hogy a nő már két éve elvált, Izraelben él, mindenben rendelkezésre áll és hajlandó válaszolni a kérdéseire.

A tiszt, úgy tűnt, habozik és megpróbálva megerősíteni pozíciómat vele szemben, azzal rukkoltam ki, hogy én is kassai vagyok és az Andrássy Palotában születtem. Hozzáfűztem, hogy alig néhány hete a Kosiceba látogattam családommal, a kitűnő Med Malinában ebédeltünk és íme, az elbeszélés megint hatott! A férfi megenyhült és megkérdezte, ha a szlovák ügyészség kérelmet nyújt be, hogy az izraeli ügyészség hallgassa ki a nőt, meg tudom-e ígérni, hogy eljön az ügyészségre és tanúvallomást tesz? Természetesen biztosítottam az úrnak a teljes körű együttműködést és bár mint tapasztalt rendőr, biztosan tudja, hogy egy ilyenfajta ígéretnek nincs nagy értéke, ő is megígérte, visszavonja a nemzetközi vizsgálatra szóló kérelmet.

És valóban, barátom lánya két hete külföldre utazott és minden fennakadás nélkül jutott át az útlevélvizsgálaton. Senki sem állította meg és nem tett fel kínos kérdéseket.

Amikor elmeséltem az esetet fiamnak, megkérdezte: „Biztos vagy benne, hogy a tiszt nem volt azon rendőrpáros egyike, amely leállított minket útban Kassáról?”

Azt válaszoltam, hogy feltételezem, ez egy másik rendőr volt. Az elbeszélésemnek ugyan minden szava igaz, de azt hiszem, ha nem először hallotta volna, kevésbé lett volna hatékony.